Az Ujság, 1911. december/1 (9. évfolyam, 285-298. szám)
1911-12-01 / 285. szám
IX. évfolyam. 285. szám. Péntek, deczember 1 Budapest, 101! SlBflxrtM iraks Égéseim. ... 28 k. — Félévre - -..... 14 » - » Negyedévre 7 » — » Egy Kér» ....... 240 » Egyes számra helyben, és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. 13. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon 162-63 és 52-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. Ma azt újságolják Bécsben, hogy a provizórikus létszámemelés dolgában odafönt még nincsen döntés. Egyszer már mégis észre kellene venniök, hogy döntésről beszélni frázis, mert akármit határoznak odafönt, a döntés mégis csak idelent van, a képviselőházban. Még akkor is tisztában kellene ezzel lenniök, ha nem volna obstrukció, de így már egészen nevetséges, mikor még mindig úgy tesznek, mintha in camera caritatis eldönthetnék, mi legyen a véderő-problémával. S annyi tapasztalatuk is lehetne, hogy ez a könnyebbségnek tervezett modus minden inkább, csak nem könnyebbség a kormánynak. Katonai dolgokban nincs provizórium, még ha Justh Gyula beszél is ilyesmiről, mert akármilyen létszámemelés véglegesen elmozdítja a helyzetet a mai létszámtól. Hogy pedig inkább megszavazzák a meztelen létszámemelést, mint a kétévi szolgálatot, azt még akkor sem hihetik józan észszel, ha nem Justh Gyulától függ is mindennemű javaslat sorsa. * Az már európai nívó, ha egy szakminiszter a tárczáját köti egy szakintézkedéshez, melyet a törvényhozás másképpen ítél meg. S noha nagyra tartjuk Székely Ferencz igazságügyminisztert, szerettük volna látni, hogy egy miniszter csakugyan lemond azért, mert valamiben, ami távol áll a politikától, nem tudja nézetét érvényesíteni. Fájdalom, és hála Istennek, ez a szép példa nem kerül nekünk egy derék miniszterünkbe, mert az európai nívó hirtelen az adomáéra sülyedt, mely szerint a poltron fenyegetőleg és ökölbe szorult kézzel rátámad ellenfelére: — Nem engedsz ? — Nem, felel ez határozottan. — Akkor engedek én. — A bizottsági tag urak a sarlóikra álltak a bírói függetlenség védelmére, melyet mindenek fölött becsülnek, de mikor Székely lemondást emlegetett, akkor eszükbe jutott, hogy a bírói függetlenség meg sem ér mindent, sőt egy miniszterváltozást sem. * » Holnap végre valahára nem lesz szó Budapestről, mely kérdésről ki lehet sütni, hogy a hozzászóló nem ért hozzá, hanem a kereskedelmi tárczáról, melynek ügyeinél a hozzászólót nem fenyegeti az a veszély, hogy hozzáértést is követeljenek tőle. S ezt a tárczát új miniszter fogja képviselni és védeni, fog benne irányt megjelölni, programmot adni, szintén nem mint szakember, hanem mint edzett politikus, aki ma a közigazgatást rendezi, holnap a kereskedelmet, s holnapután azt, amivel éppen megbízzák. Beöthy Lászlónak mint politikus szakminiszternek minden bizalmat érdemes előlegezni, mert egyenes ember. Róla csakhamar ki fog derülni, hogy megteheti, amire vállalkozott, mert az erőpróba alól nem akar majd kibújni. Káin. írta Garvay Andor. Rendkívüli, a legmagasabbrendű emberpéldány volt. Nagy, erős, okos és szép. Szinte sok is ennyi kiválóság egy férfinak. Kivált az olyannak, aki nem vár semmit az élettől, s akitől az élet sem várhat semmit. Annak az embernek pedig nem volt semmi várnivalója; amit pedig a magáéból adhatott volna, azt nem volt szabad odaadnia. Ő maga állította magának ezt a kegyetlen tilalmat. Vannak ritka, óriástehetségekkel megvert emberek, akiken az első testvérgyilkosnak, Káinnak a végzete függ. Ilyen ember volt ez az én emberem. Ki volt átkozva. Az életből... az emberek közül. Valami nagy, nehéz komorság járt vele, ami félelmesen idegenné tette őt ebben a világban. Szinte bizarr volt, ha ott láttam őt ülni magammal szemben, valamelyik modern, nagy kávéház milienjében, a kínosan megstilizált márványasztalka mellett. A szmokingja fedőtlen elegancziával simult meg széles vállain, a plasztronja vakítóan hófehér, s a gomblyukába tűzött gardénián még ott ragyogott a virágkereskedés mesterséges parfüm-harmata. — Mit keres itt ez az ember? Ebben a környezetben ! ... Ebben a ruhában !... Ez a Káin ! ... Ez a kiátkozott! .. . Néha sejtéseim támadtak. Valami irdatlan messzeségből, évezredekkel elmúlott időkből csapott meg egy-egy kimagyarázhatatlan látnoki sugallat, s olyankor egész bizonyosan tudtam, hogy az a gyönyörű pogány ott, a kultúra konverscziójának abban az kényszerzubbonyában, maga az első bűn. Nem a legendás, a paradicsombeli, nem a szimbólum, hanem a valóság. A megátkozott földnek legelső igazi bűnöse, akinek igazi, párolgó, meleg vér csurgott végig az öklén. Tulajdonképpen pedig csak hangulat dolga volt ez az egész, s én ma sem tudom, hogy honnan szedtem ezeket a képtelen rémlátásokat. A történetét akkor még nem is ismertem. Már mondottam, hogy mester remeke volt a természetnek. Erős, nagyobb mint mások, lángeszű és szép ... És gazdag ! Pedig undorodott a pénztől. Az arany érintése, sőt már a látása is fizikai fájdalmat okozott neki. És a végzet olyan arany tömegekkel átkozta meg, hogy két kézzel sem tudott annyit elszórni belőle, hogy csak a feleslegétől is megszabaduljon. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért kicsinyeskedik? Aki le akarja rázni magáról a pénzét, találhat az hozzá akkora kutat, ahová egyszerre mind belevetheti. A kártya, az asszony? Azok csak naivságok. Mit tudnak azok elnyelni? Garasokat!... Legfeljebb a becsület aprópénzét. Akinek van elszórni valója, az kínálja-a oda egy fillérjét a kapzsi nyomorúságnak, elnyeli az aztán mindenét, úgy hogy észre sem veszi. Boszantott az az elkényszeredett fanyarság, amivel ez a kiváltságos boldogtalan a pénzét tékozolta. Azt hittem, pózol. Azt hittem, hogy affektálja azt a letargikus érzéketlenséget, amivel az élősdiek mohó szipolyozását tűri. Mert vannak olyan szerencsétlen degeneráltak, akik védekezés nélkül adják közprédára mindenüket azért az agyrémért, hogy a komisz pénz értékét nem ismerni fenkölten előkelő. A szívük reszkei a tönk ijesztő rémétől és apatikusan nézik el utolsó garasaik szétrablását, hogy a kitartottak hódoló csodálatát megvásárolják. Rosszindulatú gúny volt a kérdésem, hogy miért nem tesz jót a pénzével. Meg voltam róla győződve, hogy egy fukar garasát nem adná oda a nélkül, hogy a testének, vagy a hiúsága számára gyönyört ne váltson érte. Egy pillanatig némán tekintett a szemem közé s én kihívóan álltam a tekintetét. Aztán megszólalt és gyilkos gúnynyal kérdezte : —ogy érti, hogy adjam a pénzt a rongyos embereknek? Hogy legyek olyan Tolsztojféle Messiás ? Mi ? ! Talán maga is az ? Titokban persze ! És a nemes ismeretlent néma sóhajokban áldják a nyomorúság tanyáin. A szó a torkomon akadt és elpirultam. A czinikus gúny belém markolt a maga perfid igazságával. Az a másik azonban fölvonta a vállát és beszélt tovább indulat nélkül, hidegen, mintha nem is azokat a krajczárokat csörgette vén meg az imént előttem, amelyeket egy-egy pillanatnyi rossz hangulat, egy begombolt télikábát, vagy valami költséges könnyelműség “ önzése a zsebemben marasztalt. Én hallgattam és Káin beszélt. .. — Rossz éjszakám van ... Olyan, amikor félek magamtól. Néha meglep ez a hangulat és ilyenkor jó, ha van mellettem valaki, hogy leüssön, vagy revolvert fogjon rám, ha kitörne belőlem a veszettség .. . Maga nem tudja még, Polgári fervnek. A középosztálynak egy nemes disztinkciója, egy figyelemreméltó előjoga és megkülönböztetettsége van eltűnőben : a büntetőtörvéykönyv kemény paragrafusainak hatékonysága elé a középosztályhoz való tartozás nem állít többé természetes választófalat. Egyre gyakrabban jelentkeznek bizonyos bűnök a középosztály nagy keretein belül szociális jelenség gyanánt és némi túlzással azt lehet mondani, hogy amint van egy csomó bűn, amely a proletársors szomorú kísérője, éppen úgy válnak némely vagyon elleni büntettek a középosztályban egyre gyakoribb, tipikus jelenséggé, rendszeres, perczentszámban kifejezhető, úgyszólván polgári bűnökké. Ha azelőtt csak a munkászubbonyt és a rongyos ruhát kísérte az anyagi megbízhatatlanság gyanúja, makacsul odatapad ez a gyanú most már a jó polgári ruhához, sőt a teljes elegancziájú frakkhoz is, és ha azelőtt a jó polgári származás természetes gátján csak egy-egy megszédült ember tántorgott ki olyan területekre, amelyeken a büntető törvénykönyv az úr, hát most az válik rendszerré, hogy úgynevezett jó családok fiai egész bandákká verődve rendeznek kirándulásokat erre a veszedelmes vidékre. Nem éhes proletár-gyerekek alakítanak rablóbandákat és tolvajszövetkezeteket, hanem aránylag jól táplált ginmárnyák, nem kültelki jasszok szervezkednek utonállásra és kasszafurásra, hanem fiatal bankhivatalnokok állnak össze sikkasztó szövetkezetbe. Nem véletlenekről van itt szó, hanem törvényszerű lánczolatról, nem egy-egy megtévedtről, nem egyes esetekről, hanem ijesztő szocziális jelenségről. Aki e jelenség magyarázására, vagy kihasználására csupán bűnbakot keres, az a maga kis bűnbakját most is könynyen meg fogja találni. Bűnbakok bő választéka kínálkozik mindnyájunknak, ha rosszkedvű és sekélyes társadalomfilozófiai magyarázatot keresünk, és különösen ha megelégszünk azzal, hogy azokhoz el se jussunk és hogy valamit, a mi jelenség, egy másik jelenséggel magyarázzunk meg. A hanyatló morális érzék ! A nagy városbűn-baktériummal teli Lapunk mai száma 32 oldal.