Az Ujság, 1911. december/2 (9. évfolyam, 299-310. szám)

1911-12-17 / 299. szám

WDT Ennek a példánynak az ára Budapesten és a vidéken 20 fillér. *1 Budapest, 1911»_________________ IX. évfolyam. 299. szám. Vasárnap, deczember 17. millétért ink: Igyes érre.... 28 k. — f. Filers______14» — » I«U^mni__7 » — » 9gj Mr*­­ _ ~ 2 » 40 » ügyes szám ára helyben v és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. u. Telefon IS—IS. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákoesi-út 54. u. Teleteli 1­2-63 és 52-03. Megjeln hétfő kivételével minden nap, ünnep után II. ROVÁS. Az egyetlen kormánypárti ember, a­ki ki meri mondani a liberalizmus szót, az Zichy János gróf, az a miniszter, a kit klerikaliz­­mussal vádolnak. A liberalizmust ellenzéki oldalról reklamálják, szemben azzal a párttal, mely még mindig a régi szabadelvű párt tradi­­czióira támaszkodik és hivatkozik, mikor ebből hasznot lát, de melyet ezek a tradicziók soha­sem kötnek, mikor érdekeit más irányban jobban szolgálhatja. A munkapárton kínosnak érzik, ha liberalizmust emlegetnek, s a fele­­kezetközi békét féltik, mikor a maguk békéje meginogna. Felszólalásokkal csakugyan nem lehet segíteni, még rontani sem. Mert a be­szédek elhangzanak,, s azután megy minden tovább a maga útján. Azok a toleráns, egyenlő jogon alapuló szempontok belekerülnek­ a ki­jelentésekbe, s talán ezért nincsenek benn a valóságban. •­­ A szegény, választószabadságukban meg­rugdosott horvátokat nem tudjuk sajnálni, mert ehhez szükség volna arra, hogy a­kit ma megrugdosnak, az tegnap és holnap ne legyen maga is rugdosó. Nemcsak minálunk, hanem Horvátországban is uralkodik választás idején és­ talán minden politikai téren a bal­káni erkölcs, jogom van minden orvtámadás­ban megelőznöm az ellenfelemet. De hogy ekkora erőmegfeszítéssel, s olyan rettentő ódium vállalásával a bán még sem tudott magának többséget szerezni, az már öreg hiba, mert itt okvetetlenül elébe kerül a szenten­czia: kisebbségben tisztességesebb eszközök­kel is maradhatott volna. * A delegátusokat is megválasztják, a véd­erőjavaslatot is levették a napirendről, a költ­ségvetésről már bizonyos, hogy nem lesz meg idején. Most már csak a legfontosabb kérdés oldandó meg: meddig tartson a vakác­ió ? Mikor kezdődjék és mikor végződjék ? Ter­mészetes, hogy kiadósnak kell lenni, s nem függhet a munkarendtől. Hiszen ennek a por­­cziója úgyis ki van mérve: megszavazzák a költségvetést, a­mi nem sürgős, mert úgyis lesz indemnity,­ azután sem kell sietni,­mert úgyis lesz technika. Tehát kezdődjék korán és végződjék minél későbben. Nekik jó és a hazának sincs oka búsulni rajta. Irodalom és művészet. A kultusztárcza parlamenti tárgya­lása évről-évre egyformán sivár és el­kedvetlenítő látvány. Az ország kultu­rális éhsége a parlamentben éppen úgy nem jut kifejezésre, mint a­hogyan a­ magyar szellemi életnek mégis meglevő differencziáltságát egyáltalában nem kép­viselik az alantjáró, mellébeszélő, sze­gényes felszólalások. Sem a falvak nyo­mora, sem a városok gazdagsága nem látszik meg ezeken a beszédeken, a­me­lyek az irtózatosan elhanyagolt nép­­műveltséghez gyöngéd szeretettel le­hajolni, a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet fejlettségéhez felemel­kedni nem tudnak. Az okozat kettős, de ugyanabból az okból fakad: a parla­ment emberanyagának a minőségéből, a­mely minőség éppen úgy kizárja a forró szeretetet az egységes, dús, virágzó ma­gyar nemzeti kultúra iránt, mint a­hogyan meggátolja a tisztánlátást sok elmara­dottságunk okának felismerése és az őszinteséget ez okok kíméletlen feltárása tekintetében. A kultusztárcza tárgyalásának mai napja azonban hozott egy beszédet, a­mely végre nem illeszkedik bele szürkén és szegényen ebbe a siralmas sorozatba. Magyar kultúráról, magyar irodalomról és magyar művészetről olyan ember be­szélt a képviselőház mai ülésén, a­kinek a kompetencziája ezekben a kérdésekben kétségtelen és a­kiben egy munkás és gazdag sikerű múlt tanúbizonysága sze­rint megvan a kettős kvalifikáczió rá, hogy ezekhez a kérdésekhez termékeny módon hozzászóljon: a forró szeretet a nenzzeti kultúra iránt és a hozzáértés és a kifejezés adekvát ereje. Ivenedi ócza, a mi kedves és tisztelt barátunk, Az Újság és a magyar olvasóközönség bölcs Quin­­tus­a mondta el a képviselőház mai ülé­sén érdekes és termékeny gondolatait a magyar kultúra aktuális kérdéseiről. Az ember és a beszéd egyfom­án meg­érdemel minden tiszteletet és minden komoly figyelmet; a beszéd tartalom­ban, formában, szempontjainak magas­rendűségével és c­élzatainak tisztaságával ezúttal is rávallott az emberre és iga­zolta , a szavának évtizedek óta kijáró­ ­­ * KOBOZ KRÓNIKÁJA ! Volnék ma a király ügyésze, Ily vádbeszédet tartanék: »Esküdt Urak! Ez ifjú vádlott Ez martalócz s nem martalék. « Ezt nem nyomor készté lopásra. De erkölcsének elkopása, Rideg czinizmus, aljas ész, '•­­ Mely önző gazságokra kész Pontos, ügyes bürokratául *» Élt, a temérdek pénz között — S a gazdagság nagy túlhatalmán Ő soha meg nem ütközött. Helyeslő : annak jó ki gazdag ! S hogy az legyen, beáll a gaznak — , nyugodtan, bizton számított­ , Nem bűn a bűn amíg titok. Képmutatással vértezetten, kímélet nélkül merni mert. Soha nem érzett mit sem szentnek Csak bármi áron a sikert. A visszás túlzember elmélet Modern világban közhelyiyé lett — s ezen épülnek ily remek, ' Orczátlan alj-gazemberek. S mert gaz eszén túljárt a rendőr S lefőzte és elcsípte őt, Hogy ő amazt viszont lefőzze S kibújjon, — önfejébe lőtt. Hogy a bűnért, bár rosszul essék Bűnhődni élve, kötelesség, — Ez végső erkölcs más híján .— S még ezt sem tartá e zsivány. Esküdt Urak! Büntetni kell itt, Büntetni irgalmatlanél, Ha tudjuk is, hogy jobb erkölcsöt A­gaz börtönben sem tanul. De legalább, ha jól becsukják, Bevágják egy időre útját. Sőt arra is lehet remény, Hogy odabenn tán tönkremen.« Viszont védőügyvéd ha volnék, így szólna a védőbeszéd : »Esküdt Urak!­Beli túlbecsülte A vád ez ifjú kis eszét! Hisz’ bamba korlátolt e vádlott, Mint minden ember, ki korán lop — S az ily szánandó ostoba Nagyobb kárt nem okoz soha. Ha balga bűne sikerül is, Ugyan mi szörnyet árt vala ? — Dús büszke banknak meg se’ kottyan, Szegényebb nem lesz általa. Tőkéje, Intele, forgalma Érintve semmiképp se volna — S oly osztalékot mérne ki, A mennyi tetszenék neki. Az ifjú vádlott bűne bűn bár, De méretére : buta csíny. Mily vagy, mit a vádlott nem ártott! S az, a mit ártott oly kicsiny! Rábízva sose volt temérdek kényes, komoly, nagy, szent közérdek, — Hisz ő, a kis büre-gebe, Nem fontos állást tölte be. Kimagasúlva ügyek élén a vészes példát nem adott ! S nem hívta ki világbotrányul E kérdést: minden Szabad ott ?... Ö közhitet nem rendített meg, Több milliót sem térített meg, —• Nem nagyszerű rontó erő, Csak apró tévedt ember ő. S a­mint kisült, hogy szemtelen volt * Maga kilőtte félszemét — S az is kisült, hogy bölcsejétől környezte őt már sok szemét...­­ Esküdt Urak! Önök a kornak Itt nem nagy ördögén tipornak. Ez itt csak holmi alj-mocsok, — Óh, legyenek irgalmasok!« Lapunk mai száma 92 oldal. E£y napom. Irta Porzó. * Fojtó, vakító köd a múltkor. Olyan sürü, hogy a kocsisok is mind angolul káromkodtak. Én, aki hajnali tízkor kelek, nem tudtam hová lenni ezzel a földeritetlen homállyal s alig vártam az északai virradást, midőn fény­ben fürdik ez a város. Mert pazar, már szinte tékozló az a tündöklés, amibe vonták. S mialatt jókorát ásítva pislogok bele a sárga északába, eszembe jut az egyszeri anya, aki így szól az ő púpos kis­fiához: »Állj egyenest, Janikém­. Hadd lássa a doktor bácsi, milyen görbe vagy!« Csak világítsatok rá gazdagon erre a városra; lássák, milyen szegények vagyunk ! Szegények ? Ahány színház, cabaret, mozi, czirkusz, orfeum, zenés kávéház­ az est­ától

Next