Az Ujság, 1911. december/2 (9. évfolyam, 299-310. szám)

1911-12-17 / 299. szám

a figyelmet. És a magában véve harmonikus beszéd mégis mintha valami diszakkord­­dal végződnék; a kihangzása nem olyan tiszta, mint az a hang, a­mely el­mondta, a viszhangban, a­melyet keltett, zeneietlen zörejeket fedez fel a gondosan és féltékeny szeretettel figyelő fül. Mi történt ? Az,­­ tartunk tőle — hogy éppen ez a helyes kompetencziával, minden hozzáértéssel és minden kétségen felül való nemes czélzattal elmondott beszéd ott, a­hol elmondódott, éppen a magyar parlamentben nem volt a maga igazi helyén. Közkeletű szóval élve: deplaszírozott volt, annál inkább az, minél több szeretet diktálta és minél több hozzáértés mondta el. A művészet és az irodalom jogainak nagy kérdéseiről, a művészet és az iro­dalom belső problémáiról, a művészet és az irodalom szabadságainak a kérdéseiről ma mindenütt inkább lehet veszedelem nélkül beszélni, mint a képviselőházban. A képviselőházban nem hozzáértő és nem is jóindulatú kritika várja ezeket a kérdéseket, hanem mélyen fészkelő ellen­szenv és konok elfogultság, a­mely nem disztingvál, a­mely nem mérlegelni láván, a­mely nem arra néz, hogy nemzeti kultúránk végül is gazdagodva és friss erőket szittan kerüljön ki a vélemények harczából, hanem a­mely a hozzáértő és úgyszólván mesterségbeli kritikában is csak érveket keres és érveket talál a maga kulturellenes irányzata számára. A pornográfia kérdését hozzáértéssel, bölcs elfogulatlansággal, vagy éppen me­­lterbeli avatottsággal tárgyalni min­denütt helyes dolog lehet, a­ki a kép­viselőházban tárgyalja őket, az kiteszi magát annak a veszedelemnek, hogy a pornográfia ellen irányzott szavait úgy fogadja a bent tömören kialakult köz­vélemény, mintha általában az irodalom és a művészet ellen, az irodalom és a művészet jogai ellen szólnának. Az odabent ilyenkor készségesen fel­­zendülő helyeslés nem azt jelenti, hogy az ország mai képviselői megértették egy finom és bölcs elme aggodalmait, hanem jelenti azt, hogy ezeket az aggodalma­kat készségesen fogadják el érv gyanánt minden művészeti szabadság és az iro­dalom minden joga ellen. Ez a hallgató­ság csak azt hallja ki az ilyen beszéd­ből, a­mi neki kellemes, neki pedig az kellemes, ha művészet és irodalom jelentőségben alászáll, a nemzet számára való értékében csökken és fejlődésében korlátokhoz jut. A­ki odabent porno­gráfiáról beszél, az megértésre nem szá­míthat, de félreértésre egészen bizonyo­san. A­ki a magyar képviselőház örömét látja olyankor, a­mikor hozzáértő mű­vészeti és irodalmi kritika ezen a módon félr­eérthető, az azt hiheti, hogy Magyar­­ország minden bajának okát megtaláltuk és hogy népoktatásunk gyalázatos el­maradottságán éppen úgy az irodalom és a művészet jogainak a megszorításával lehet segíteni, mint birtokviszonyaink hibáin, termelő rendszerünk fejletlen­ségén, egészségügyünk nyomorúságán, a budapesti diá­k-s­­ágon és a hunyadmegyei pellagrán. Magyarországnak sok a baja ; a bajok között ott van talán a pornográfia is, bár ennek a pornográfiának sem az ijesztő terjedelmét, sem a rémületes rombolá­sait nem látjuk. Ami úgy látjuk, hogy az elemi iskolák hiánya és az alkohol — hogy csak két példát mondjunk — sok­kal jobban árt a nemzeti erkölcsöknek, mint az a piszkos kis zugpornográfia, a­mely itt mocskos meghúzódottságban tisztátlankodik. Ha azonban nemzeti éle­tünk és nemzeti kultúránk bajai között ott van a pornográfia, bizonyos, hogy az utolsó helyen van; bizonyos, hogy a legkisebb a nagy bajok között. Az a mód pedig, a­hogyan a képviselőház fogadja ennek a kérdésnek minden tár­gyalását, önkéntelen, de helyes követ­kezetességgel sorrendi hamisítást követ el; a valóban meglévő és orvoslást leg­sürgősebben követelő bajok elé odatolja a talán valóban meglevő, de legkisebb bajt; ezt a furcsa átértékelést felhasz­nálja veszedelmes, nagy mulasztások el­takarására és ennek a furcsa átértékelés­nek az alapján hajlandó a harczot bár­mikor megindítani nem a pornográfia, hanem egész nemzeti művészetünk és irodalmunk minden szabadsága ellen. Ez a hajlandóság lehetetlenné teszi az ilyen kérdések termékeny tárgyalását a mai parlamentben és éppen a készségesen felhangzó tetszéssel zárja le diszakkord gyanánt a legharmonikusabb beszédeket is. A koalíc­iós parlament idejében a sajtóreform leglelkesebb hívei kényte­lenek voltak megállapítani, hogy a re­form lehet még olyan sürgős, a par­lament nem alkalmas a tárgyalására, mert ennek a parlamentnek a reformműve a meglévő bajoknál sokkal többet ártana minden nagy nemzeti érdeknek. A mostani parlamentről — a mai értékes és jogosult beszéd után, sőt éppen ez után a beszéd után* — el lehet és el kell mondani, hogy irodalmi és művészeti kérdésekbe való akármilyen beleavatkozása többet ártana a nemzeti kultúra ügyének, mint minden pornográfia, hajnalig zsong a néptől. Dehogy van itt sze­génység ! Aki azelőtt ebben a sorban volt­­ kézműves, napszámos, az mind gyarapodásnak örvend. Megsegítette a sztrájk és a drágaság. Fonák összeállítás, de egyébbel magyarázni nem tudom. Ezt a kettős csapást csak a haj­dan jobb módú ember sinli, aki a napi szük­séggé vált fényűzésről, a megszokott nagyobb kényelemről, dúsabb, ízesebb étkezésről már le nem tehet. Az idők változása épp erre az osztályra nehezedett rá legsúlyosabban; az az osztály, amely béketűrő , a lateiner, aki se nem sztrájkol, se nem szájgerol, csak drága­sági pótlékot szorgalmaz, úgy is mondhattam volna, hogy fizetésjavítást kunyerál. Én azonban e problémákat nem boly­gatom. Vesződjenek velük a nemzetgazdasági bölcselők, pusztai prédikátorok és egyéb kók­lerek. Bontogassák, fejtegessék, míg teljesen összekuszálódnak. Ezek a dolgok mind olyankor jutnak eszembe, midőn a legjobbizó álomból, a reg­geliből püföl éberré a Juczi és a Kati ágyúzása. Ők a nagysága parancsából sütögetik el ezeket a házi dreadnoughtokat, a legfélelmesebb ellen­ség, a moly ellen. Mit csináljak egyebet ? — hosszat ásítok, megmosakszom, aztán a tükör elé állok. A tükör elé ? Oda. Miért is ne ? Hiszen az ember oly ritkán látja édesmagát. És akkor se valójában, hanem csak a tükör szivességé­­ből. S ez a mi másunk is hamis. Valónknak teljes képét nem szolgáltatja soha. V­an aki megszól érette s hiúságos tetszelgőnek mond. Van eszemben ! Engem éppen csak az az úr csábit az üveg elé, aki engem e világon a leg­jobban érdekel: én magam. Magamhoz pedig tán csak van jogom ? Az a boltos bácsi na­gyon jól tudja, mit cselekszik, midőn kirakatait tükörrel béleli. Egyazon áru darabját kétszer tünteti föl, s hegyében még a portrémmal is kedveskedik nekem. Ez az élelmes fogás meg­érdemli tehát, hogy az egyik áruczikk eredeti­jét magamhoz váltsam. Végre oda értem, hogy a nyakravalómat csomózom, göbözöm bokorra. Márhogy, ha idegen segítségre nem is, de mégis csak más kezére bízom ezt a nehéz műveletet, mert annyira sosem vittem még, hogy a magam emberségéből kössek illő máslit a kravátlimon. Amit nagyon röstellek, annál is inkább, mert magamhoz fogható élhetetlen urat egyet sem tudok ismerőim körében. Egy időben nagyra voltam vele, hogy Kemény Zsigmond, a nagy ndó sem boldogult soha a nyakra valójával. De amióta meghalt ez a nagy férfiú, bús egyedüliségben lógattam nyakamban a kendőt, addig, óráig szorosabbra fűztem magamhoz azt a másik kezet. Közben a reggelivel behozzák a lapokat. Aggódva nézek bele az elsőbe, Úristen! Ha valamikép rám terelődött Krecsányi dr. urnak a gyanúja! Akár parádés rablógyilkosság, hétköznapi sikkasztás, vagy ordináré váltó­­hamisítás legyen a firtatás oka, — hiszen esik ebből nálunk mindennap — nem hasonlítok-e ahhoz a fotográfiához, melyet a lap közölt ? Az ember sohasem lehet bizonyos maga felől. Hátha! A suggestio takarójába búvik ma minden gyilkos, tolvaj, hamisító és gyújto­gató. A lélekbúvár szakorvos a kleptománia, pyrom­ánia s egyéb örökletes nyavalyák áldo­zatai nevében vádolja a társadalmat. Tán e réven megszabadulok én is a bajtól. Nagyobb megnyugtatásom végett megint a tükörbe nézek s végigtapintom magamat. Hála az Örökkévalónak ! Egy csöppnyi vércsöpp sem ragadt a kezemre, egy piczurányi ezresbankó sem zörög a zsebemben. Krecsányi úr, én ártatlan vagyok!* ! Kilépek az utczára. Köd előttem, köd utánam. God dam­ ! Megálló helyén várom be a villamost. Aki a sorszámokat hiba nélkül tudja lepergetni, az boldogul, mert nagyobb arányokban tűnnek föl este, midőn ki varrnak világítva. Van olyan jeles emlékező is, aki betéve tudja, melyik szám hová vezet. Régeb­ben a színek szerint igazodtunk. Az enyém a kék-piros volt s örvendve köszöntöttem fel­tűnését. Most a 16-os és a 1­­ es vált meg a türelmetlen várostól. Nappal sötétség borul rá az útirányt jelölő szerény írásra. Mert fődolog a Sósborszesz­­tér s a Fernalent-subiczk-utcza. Csak ezek van­nak messzibbről is fölismerhető betűkben ki­­pingálva. De miért a hirdető közönséget ele­jébe tenni a közlekedőnek ? Nyilván ez is a villamos vasutak forgalmi politikájába tartozik. Ám azért csak hadd legyek hálás, áruér­t villamoson járhatok. Rettegéssel gondolok az első omnibuszra, még a lóvasút előtti korból. A hajdani Özön- (a mai Deák Ferencz-) térről indult Újpestre. Elejébe két-, csatakos időben három csámpás lovat­ ragasztottak. A lógós külön még kekes is volt. Benn a bárka ünnep­nap zsupszalmával, egyébkor csupán törekkel volt beborítva, hogy meg ne fázzunk. (Teli útról szólok.) Újpesti libásasszonyok remekre hizlalt rituális madaraikat hónuk alá kapva, a kövérségtől némán lihegő ludak helyett ma­guk eresztettek meg olyan kapitoliumi gágogást, hogy a SPQR is megsokalta volna. A lehele­tünk meg odafagyott az ablakhoz. Csak a bűz melegített ránk. Vallják meg, hogy mégis csak különb dolgunk van ma. A költőre pedig rá­szólhatunk, hogy : ácsi! Még­se »jaj nekünk, amért unokának szilettünk !« * A barna kocsi kalauza pökhendi fiatal legény. Számon kérem tőle, miért nem jelenti az állomások nevét? Aszondja, hogy ő meg­jelentette. AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1911. deczember 17. , BELFÖLD. · A képviselőház ülése. A képviselőház hét­főn délelőtt tíz órakor ülést íaot. A közoktatás­­ügyi tárcza költségvetésének tárgyalását folytatja.­­ Tülekedés egy mandátumért. Székesfehér­várról táviratozzak. Politikai körökben sokat be­szélnek arról, hogy Madarász József, a sárkeresztúri kerület országgyűlési képviselője, ki több mint

Next