Az Ujság, 1911. január (9. évfolyam, 1-13. szám)

1911-01-08 / 7. szám

Vasárnap, 1911. január 8. A­ S UJSAO már előre kijelentette, hogy nem hisz szavaimnak, nem is kisérelem meg a bizonyítást, hanem azt indítványozom, hogy bízzunk meg egy személyt, például egy megbízható budapesti detektívet, a­ki pártatlanul ki fogja deríteni, hogy miért tértem én haza Szegedről, kicsoda ez az asszony s hogyan került hozzánk ? Ennyivel tartozunk egymásnak és az igazságnak. — Mondhatom, hogy ügyvédi nyugodtsággal adta elő védelmét. Nem bánom , ajánlatát elfogadom, a vizs­gálatot azonban én vezetem.­­.-TT- Készséggel beleegyezem. Azt azonban meg­engedi, hogy segédkezzem. Azonnal előhozom a buda­pesti detektíveknek a névjegyzékét, addig tessék meg­fogalmazni a sürgönyt. — Én nem sürgönyözök, lehet azt telefon útján is elintézni. Kérem, a­mint­­ tetszik. Azonban váratlan vendégünkről sem szabad megfeledkeznünk, a­ki ön­hibáján kívül került ebbe a kellemetlen helyzetbe. —­ No, a »vendégünk«, úgy látszik, jól érzi magát, de azért áthívhatjuk a Csermely nénit, hogy ügyeljen fel rá. — A női nen nevében tiltakoznom kell az ilyen kifejezés ellen. Idő előtt ne ítéljünk el senkit. —• Ha esetleg megsértettem »váratlan vendégün­ket«, majd bocsánatot kérek tőle. De hogy is hívják tulajdonképpen ? ■— A pontos czímét még nem tudom ; ha majd átjön a Csermely néni, megismerkedünk vele. Mindjárt át is hívom. Ah, milyen véletlen, éppen itt jön a néni! — Hozott Isten, kedves néni. Nagyon köszönjük, hogy éppen most szerencséltet bennünket. Egy kis szí­vességre akarjuk felkérni. — Adjon Isten, a­mi nincsen, miben lehetek segít­­ségtekre­­! —­ Nálunk van egy pesti hölgy, a­ki nyári lakást keres. Ha jól emlékszem, Csermely néni említette a múltkor, hogy a dombháti házát ki fogja adni a nyaralók­nak ? Itt az alkalom, egy füst alatt megegyezhetnek a pesti hölgygyel. --— Köszönöm, gyermekeim, nagyon örülök, hogy a ti jó ismerősötöknek adhatom ki a házamat. Barnáné arczán gúnyos mosoly vonult végig, de férje kérlelő tekintetére türtőztette magát, hogy érzel­meinek szavakban adjon kifejezést. Időközben Barna intézkedett, hogy a Mari vigye be a már megszáradt blúzt. — Bocsásson meg, nénikém, de nagyon sürgős elintézni való ügyem van ; addig a férjem bemutatja a lakást kereső pesti hölgyet. Miközben Barna bevezette Csermely nénit a sza­­lonba, Stefi asszony a­­szomszéd szobába vonult vissza, hogy onnan azonnal a telefonhoz siessen. Csak a szobá­ban vette észre, hogy még mindig nem tudja a rejtélyes asszony nevét. Nemsokára azonban tisztán hallotta, hogy az idegen hölgy özv. Kecszeghynének mondja magát. Stefi asszony másra nem volt kiváncsi, azonnal indult a telefonhoz. Félóra múlva megkapta a választ a buda­pesti detektívtől. A jelentés ez volt: »Özv. Keőszeghy Károlyné lakik Andrássy­ út 25. szám alatt az anyjával, a Nővédő­ Egyesület titkára; mindenki mint erényes hölgyet ismeri, a züllés szélén álló nők őrangyalként tisztelik«. »Az alföldi szövetség holnapra tervezett kongresszusát bizonytalan időre elhalasztották.« Most már restelte, hogy férjét meggyanúsította. Hazatérőben azon gondolkozott, hogy miképpen engesz­telje ki, gondolataiban egyszerre egy gyereknek a kiabá­lása zavarta meg. A Nepomuk-szobornál egy gyerek ezt kiáltotta feléje: »De kár, hogy nincs záptojásom, most befesthetném ezt a dámát, a hazaáruló urát úgy sem sikerült«. A legfinomabb bók sem eshetett volna neki jobban ebben a pillanatban, mert most már tisztán állott előtte urának ártatlansága, r rögtön visszafordult és örömében egy koronát adott a kiabáló kölyöknek. Az utczai gyerek szóhoz sem tudott jutni, annyira meg­lepte és­ megszégyenítette e nem várt jutalom. Stefi asszony hazatérve, mintha semmi sem történt volna, nagyon barátságosan üdvözölte tiszteletreméltó vendégüket. Tiszteletére nagy vacsorát adott, a­melyen békére és boldogságra ü­ritgették ki poharaikat. K. L. LII. — De kérem, édes Stefitém — könyörgött a férj, — higyje el nekem, hogy­ egészen ártatlan a dolog. Egy ostoba baleset az oka mindennek. — Ne beszéljen , minden szava hazugság ! A körül­mények maga ellen vallanak. Azzal félkézzel felmarkolta a szoknyáját, s a fa­képnél hagyván a hüledező férjet, mint egy fúria, úgy rontott be a szomszéd szobába. A vöröshaju hölgy még mindig ott ült a zongoránál, igézően gömbölyű meztelen karjaival, fedetlen nyakával, melyre bájos kis csigács­­kákban göndörödött alá a ragyogó vörös haj. Az ügyvédné becsapta maga után az ajtót. Az idegen hölgy abbahagyta a játékot s a bejövőre nézett. Egyszerre csak mind a ket­ten tágra nyitották a szemüket az elámulástól. — Ah ! — kiáltott fel Stefi. — Hát te hogy kerülsz ide? — Hát te hogy kerülsz ide? — kérdezte a másik is. — Először te mondd el. — Hanem — és itt Stefi titokzatosan közelebb lépett a vöröshajú hölgyhöz — be­széljünk kérlek halkabban. — Hát tudod kérlek, én ide jöttem Kisponorra, nyári lakást keresni. A­mint megyek az utczán, egy gyerek záptojást repít egy mamlaszképű ur felé, de a lövés czélt téveszt, s a tojás a mamlasz ur ábrázata he­lyett az én blúzomon förcsösen széjjel. Persze kétségbe voltam esve. Ekkor azonban segítségemre jött az a mam­lasz úriember, s azt mondta, hogy jöjjek ide fel a lakásába, ő majd kitisztítja a pecsétet a fonizonnal. Stefi indulatosan mozdult meg a székén. — Ugyan, miért nevezed azt az urat folytonosan mamlasznak ? — Hát hogyne volna mamlasz, mikor magára van egy szobában egy ingujjra vetkőzött asszonynyal s még csak meg se akarja ölelni. Stefinek hízelgett ugyan az ura hűségének ilyetén igazolása, de azért még mindig durczás arczczal válaszolt: — Jó, jó.. . de azért mégis több kímélettel beszél­hetnél a feleség előtt a férjéről. — A feleség . . . előtt? . .. — Bocsáss meg... de igazán... azt hittem, hogy... — Igen, igen ; tudom, hogy mit hittél. De nem jól hitted. Majd később mindent megmagyarázok neked. Addig is azonban valamire, egy nagy-nagy szívességre kérlek. A régi barátságunk nevében kérlek.­­ —Na beszélj, mit akarsz, te kis huncrut? — Csak annyi az egész, hogy ha kimegyünk innen, ne szólj semmit a férjemnek. Tudod, arról a dologról. Holnap mindent meg fogsz érteni. Ugy­e, lelke lakim, megígéred nekem, hogy hallgatni fogsz? -t­ — Meg, meg. •— Köszönöm, édesem. Stefi megcsókolta a vöröshajú hölgyet . A dolog úgy esett, hogy Bamnáéknak­ volt egy igen kedvelt házibarátjuk. Ez a házibarát a közjegyző volt. A közjegyző ar agglegényszámba kezdett menni, mert a három X-et immár jól túlhaladta és Himen rózsatánczai iránt még semmi érzéket sem árult el. De azért jól kon­zervált, mondhatni fess férfiú valt, a­ki a nők körül is, erősen szokta csapni a szelet. Csapta többek között Barnáné körül is, de az asszonyka, ha kaczérkodott is vele, azért hű maradt az urához s ellentállásán mindig sikertelenül tört meg az ostrom. Mikor a­­ Barna vonata már elrobogott, s Barnáné le - fel­sétált a perronon, várva a maga vonatjára, egyszerre csak ismerős hang csapta meg a fülét: — Kezét csókolom, kedves Stefi nagysám. Stefi visszafordult. A közjegyzőt pillan­totta meg. — Utazik talán valahová? — kérdezte a férfi. Stefi elbeszélte az ő meg az ura utazásának a törté­netét. — Én is falura akartam menni vadászni — mondá a közjegyző, — de most már, ha megengedi, programmot változtatok, s magával megyek Pestre. Útközben legalább udvarolok egy kicsit magának, hátha most szerencsé­sebb leszek, mint máskor. — Magának, barátom, nem szokott szerencséje lenni. — No de azért megengedi, hogy próbára tegyem a szerencsémet ? — Ha úgy tetszik. Stefiben felébredt az asszonyi kaczér természet s gondolta, majd Pestig bolonddá tartja ezt a nagy gyereket, s mikor aztán kezd veszedelmessé válni a játék, szépen a faképnél hagyja. A kupéban csak ketten voltak s így szabadon foly­hatott a flörtölés. Az asszonyka nem tudván másképp menekülni a közjegyző ur heves ostromai elől, szinteg hajlandóságot árult el s abban állapodtak meg, hogy Pesten találkoznak. Persze Stefi elhatározta magában, hogy lóvá teszi a lovagját. De a forma kedvéért az állomás helyiségéből a közjegyző karjába kapaszkodva vonult ki. Alig lépnek az utczán egynéhány lépést: egy nő jön velük szemközt. Gyönyörű, vörös haja már messziről ráterelte a figyelmét. Stefi is meglátta s rémültem ismerte fel benne leánykori barátnőjét, a­kivel már egy pár esz­tendeje nem látták egymást. Elengedte volna a közjegyző kezét, de már késő volt, hiszen a vörös hölgy úgyis észre­vette őket; íme már köszön is: —■ Szervusz, Stefikém­ ! De rég nem láttalak. Hogy megszépüljél. Talán a férjed ? — kérdő a közjegyzőre mutatva. «■ Stefi za­varba jött; nem is tudta, hogy mit beszél; szinte gépiesen mondta utána: — Igen ... a férjem ... Aztán csevegtek még egyről-másról; a vöröshaju hölgy elmondta, hogy ő is férjes asszony ; itt lakik Pesten s most falura megy nyári lakást keresni. De estére vissza­jön. Megmondta a lakása czimét s a lelkére kötötte Stefi­nek, hogy látogassa meg. Hozza magával a kedves férjét is. Stefi alig várta, hogy elváljanak. Indulatosan kapta ki a karját a közjegyzőéből. — Na látja, mekkora kellemetlenséget csinált nekem — mondotta szemrehányó hangon. — Ettől a blamázstól megkímélhetett volna. Máskor kikérem­­ magamnak az ilyen tolakodást. Ezzel a faképnél hagyva az elámult férfit, felugrott egy villamosra s vágtatott egyenesen az anyjához. A közjegyző úr pedig elkeseredésében bement egy korcsmába , ott olyat lumpolt, de olyat, hogy hetedhét országigl szólott a híte. Ezért nem találta őt otthon a kártyázni óhajtó Barna. Ebből aztán könnyen érthető, hogy az ügyvédné, a­mikor meglátta a flörtjének eleven tanúját, egyszerre elpárolgott belőle minden féltékenykedési düh, hogy helyet adjon annak a­ szorongó igyekezetnek, a­mely­­lyel pesti kirándulásának a történetét el akarta leplezni a férje ura előtt, a­hogy igaz voltukban kételkedni nem lehet, min­den kétely ki volna zárva arra nézve, hogy teljes analógia uralkodik a tengeri víz, mely az élet­­eredet alapja, és az emberi vér közt, mely fen­­tartó sejtjeinek éltető ereje. A kémiai vizsgálat különben is megerősítette, hogy a két folyadék, mely első látszatra annyira különböző, identikus alkatrészekből áll. A tengert elhagyó állatok magukkal viszik az óc­eán életfentartó elemét. A madár, mely fejünk fölött elrepül, a kígyó, mely szemünk előtt csúszik, a kutya, mely hívásunkra hozzánk siet és maga az em­ber is, magukban hordanak súlyuk egyhar­­mada erejéig oly anyagot, mely megfelel a tengeri víznek. Ez a tengeri víz az, mely gyorsítja a madár szárnyait, festi a kígyó felszínét, élénkíti a kutya szemét és megdobogtatja az emberi szívet. Hű körülmények közt ki kételkedik a tengeri víz gyógyító hatásában ? Az emberek évszázadok­­ óta ismerik kitűnő sajátságát és minél tisztább és minél nagyobb mennyiségű a víz, annál egész­ségesebb hatással van az állat organizmusára. Tapasztalásból tudjuk, hogy a hal élénken él az akvárium tengeri­ vizében. Bizonyos idő múlva azonban, mikor ez a víz megszűnt tiszta lenni, vagy­ elvesztette tengeri tulajdonságait, a hal is elveszti élénkségét és lassan'elhal.­De'ha,'a tengeri vizét idejekorán megújítjuk, élénksége és életereje visszatér. Tehát hasznossági, egészségi és tudományos szempontból egyaránt a tenger érdekesebb, mint a hegy. ............ Még néhány évvel ezelőtt azt lehetett volna­­ állítani, hogy a hegynek, épp úgy, mint a tenger­nek, megvan a maga meghatározott idénye. Régen az elegáns világ azt tartotta, hogy Svájcz­­ég felé törekvő hegylánczait legczélszerűbb júniusban és júliusban felkeresni, a tenger évadja pedig augusz­tus és szeptember. Ma ez a divat megváltozott, Svájcz és Tátrafüred téli tartózkodási helylyé ala­kult át; Biarritz, Nizza és Abbázia tengerpartjai pedig a téli hónapokban épp annyi és néha még több kellemességet nyújtanak, mint a nyári vagy nyárvégi hónapokban. És most, tárczám végén, kis vallomással tar­tozom és ez az, hogy miért foglalkoztat engem most, az új év elején, annyira a tenger. Nem lett volna-e okosabb ezt a czikket májusban vagy júniusban megírnom, azokban a hónapokban, mi­kor az emberek utazással foglalkoznak, mikor arról tanácskoznak, hogy a nyarat Svájczban, Tátra­­fü­reden vagy Osztendőben­ töltsék-e ? Az én fejemben most az Atlanti-óc­eán jár, mert holnap hat heti tartózkodásra Amerikába­­utazom. Mikor ez a tárczám vasárnap reggel meg­­jelenik, én a White Star line »Adriatic« nevű huszonötezer tonnás gőzösön valahol az Atlanti-, pezeán végtelen messzeségében gondolkodni fogok­ arról, hogy hány ember­ töprenkedik Magyarorszá­gon azon, igaza van-e Quictonnak, hogy az, a m­i" ereinkben mozog, a testünknek a melegséget, lel­künknek a frissességet, agyunknak az értelmet adja, nem volna-e egyéb, mint tengeri viz ? Milyen közönséges eredetű az emberi vér! 51 Kolozsvár. ,r . Ferenczi Béla, . , , ' __ I i - ; Lm. \ Barna a­mint meglátta a felesége láztól csillogó szemeiben a beteges féltékenység boszáért sziszegő kígyói­nak éhes nyugtalankodását és a Markovics-pár káröröm­mel és pénzszomjas reménységgel reá vigyorgó ábrázatát, büntelenségének tudatában is tisztában volt azzal, hogy a való tények őszinte feltárása gyanúsítóinak megkövült hitetlenségéről visszapattanván, legkevésbé sem lenne alkalmas arra, hogy őt a kritikus helyzetből kimentse. Az ügy tisztázására s a hínárból való menekvésre csak egy út kínálkozott ezélhez vezetőnek. De hogy erre az útra ráléphessen, görcsösen bele kellett kapaszkodnia a hazugságoknak abba az erős horgonyába, mely az eszkö­zöket szentesítő czél elvébe burkolva függött a feje fölött. Ebbe a mentő­­horgonyba erősen belekapaszkodni egy pillanat műve volt. — Mikor ma reggel Szegedre utaztamban Czeglédre érkeztem, — mondta hidegvérrel — az állomáson egy­­vasút­i alkalmazott kiabálta a nevemet. Mikor jelentkez­­tem, expressz táviratot kézbesített, a melyben egy magát meg nem nevező művésznő kér, hogy azonnal utazzam vissza, mert­­a kisponori állomásnál vár, miután sürgős ügyvédi tanácsomra van szüksége. _■ I . . . ??... — Én az ügy sürgősségéből igen fontos, ügyet­­sejt­vén, a legközelebbi vonattal visszautaztam. Az állomás­nál tényleg várt egy magas, kiválóan elegáns idegen hölgy. Bánhidynénak mutatkozott be. Kocsiba ültünk. Az után elmondotta, hogy ő hangversenyénekesnő. Az im­pre­zás ajtéia a legközelebbi hangversenykörútja elől, mely egy hét múlva kezdődik, nagyobb summa pénzzel meg­szökött. A férje pazarol, kicsapongó, korhély életet él. Kér tehát: adjak neki tanácsot, hogy minő lépéseket tegyen megszökött impresszáriójának kézrekerítése érdeké­ben s indítsam meg férje ellen a válópert. Ekkorra éppen a lakásom elé értünk. A­mint a kocsiból lesegítette ip, egy­ vásott kölyök Abczug mungói­ kiáltással záptojást dobott felém, a tojás azonban gonosz véletlen fölytán a hölgy fehér blúzán pattant szét. '._ ’/ ?'?... .■ «.i,i f. — A Blúzon ejtett, folt kitisztítása czéljából őrnagy­

Next