Az Ujság, 1911. január (9. évfolyam, 1-13. szám)
1911-01-08 / 7. szám
Vasárnap, 1911. január 8. A S UJSAO már előre kijelentette, hogy nem hisz szavaimnak, nem is kisérelem meg a bizonyítást, hanem azt indítványozom, hogy bízzunk meg egy személyt, például egy megbízható budapesti detektívet, aki pártatlanul ki fogja deríteni, hogy miért tértem én haza Szegedről, kicsoda ez az asszony s hogyan került hozzánk ? Ennyivel tartozunk egymásnak és az igazságnak. — Mondhatom, hogy ügyvédi nyugodtsággal adta elő védelmét. Nem bánom , ajánlatát elfogadom, a vizsgálatot azonban én vezetem..-TT- Készséggel beleegyezem. Azt azonban megengedi, hogy segédkezzem. Azonnal előhozom a budapesti detektíveknek a névjegyzékét, addig tessék megfogalmazni a sürgönyt. — Én nem sürgönyözök, lehet azt telefon útján is elintézni. Kérem, amint tetszik. Azonban váratlan vendégünkről sem szabad megfeledkeznünk, aki önhibáján kívül került ebbe a kellemetlen helyzetbe. — No, a »vendégünk«, úgy látszik, jól érzi magát, de azért áthívhatjuk a Csermely nénit, hogy ügyeljen fel rá. — A női nen nevében tiltakoznom kell az ilyen kifejezés ellen. Idő előtt ne ítéljünk el senkit. —• Ha esetleg megsértettem »váratlan vendégünket«, majd bocsánatot kérek tőle. De hogy is hívják tulajdonképpen ? ■— A pontos czímét még nem tudom ; ha majd átjön a Csermely néni, megismerkedünk vele. Mindjárt át is hívom. Ah, milyen véletlen, éppen itt jön a néni! — Hozott Isten, kedves néni. Nagyon köszönjük, hogy éppen most szerencséltet bennünket. Egy kis szívességre akarjuk felkérni. — Adjon Isten, ami nincsen, miben lehetek segítségtekre! — Nálunk van egy pesti hölgy, aki nyári lakást keres. Ha jól emlékszem, Csermely néni említette a múltkor, hogy a dombháti házát ki fogja adni a nyaralóknak ? Itt az alkalom, egy füst alatt megegyezhetnek a pesti hölgygyel. --— Köszönöm, gyermekeim, nagyon örülök, hogy a ti jó ismerősötöknek adhatom ki a házamat. Barnáné arczán gúnyos mosoly vonult végig, de férje kérlelő tekintetére türtőztette magát, hogy érzelmeinek szavakban adjon kifejezést. Időközben Barna intézkedett, hogy a Mari vigye be a már megszáradt blúzt. — Bocsásson meg, nénikém, de nagyon sürgős elintézni való ügyem van ; addig a férjem bemutatja a lakást kereső pesti hölgyet. Miközben Barna bevezette Csermely nénit a szalonba, Stefi asszony aszomszéd szobába vonult vissza, hogy onnan azonnal a telefonhoz siessen. Csak a szobában vette észre, hogy még mindig nem tudja a rejtélyes asszony nevét. Nemsokára azonban tisztán hallotta, hogy az idegen hölgy özv. Kecszeghynének mondja magát. Stefi asszony másra nem volt kiváncsi, azonnal indult a telefonhoz. Félóra múlva megkapta a választ a budapesti detektívtől. A jelentés ez volt: »Özv. Keőszeghy Károlyné lakik Andrássy út 25. szám alatt az anyjával, a Nővédő Egyesület titkára; mindenki mint erényes hölgyet ismeri, a züllés szélén álló nők őrangyalként tisztelik«. »Az alföldi szövetség holnapra tervezett kongresszusát bizonytalan időre elhalasztották.« Most már restelte, hogy férjét meggyanúsította. Hazatérőben azon gondolkozott, hogy miképpen engesztelje ki, gondolataiban egyszerre egy gyereknek a kiabálása zavarta meg. A Nepomuk-szobornál egy gyerek ezt kiáltotta feléje: »De kár, hogy nincs záptojásom, most befesthetném ezt a dámát, a hazaáruló urát úgy sem sikerült«. A legfinomabb bók sem eshetett volna neki jobban ebben a pillanatban, mert most már tisztán állott előtte urának ártatlansága, r rögtön visszafordult és örömében egy koronát adott a kiabáló kölyöknek. Az utczai gyerek szóhoz sem tudott jutni, annyira meglepte és megszégyenítette e nem várt jutalom. Stefi asszony hazatérve, mintha semmi sem történt volna, nagyon barátságosan üdvözölte tiszteletreméltó vendégüket. Tiszteletére nagy vacsorát adott, amelyen békére és boldogságra üritgették ki poharaikat. K. L. LII. — De kérem, édes Stefitém — könyörgött a férj, — higyje el nekem, hogy egészen ártatlan a dolog. Egy ostoba baleset az oka mindennek. — Ne beszéljen , minden szava hazugság ! A körülmények maga ellen vallanak. Azzal félkézzel felmarkolta a szoknyáját, s a faképnél hagyván a hüledező férjet, mint egy fúria, úgy rontott be a szomszéd szobába. A vöröshaju hölgy még mindig ott ült a zongoránál, igézően gömbölyű meztelen karjaival, fedetlen nyakával, melyre bájos kis csigácskákban göndörödött alá a ragyogó vörös haj. Az ügyvédné becsapta maga után az ajtót. Az idegen hölgy abbahagyta a játékot s a bejövőre nézett. Egyszerre csak mind a ketten tágra nyitották a szemüket az elámulástól. — Ah ! — kiáltott fel Stefi. — Hát te hogy kerülsz ide? — Hát te hogy kerülsz ide? — kérdezte a másik is. — Először te mondd el. — Hanem — és itt Stefi titokzatosan közelebb lépett a vöröshajú hölgyhöz — beszéljünk kérlek halkabban. — Hát tudod kérlek, én ide jöttem Kisponorra, nyári lakást keresni. Amint megyek az utczán, egy gyerek záptojást repít egy mamlaszképű ur felé, de a lövés czélt téveszt, s a tojás a mamlasz ur ábrázata helyett az én blúzomon förcsösen széjjel. Persze kétségbe voltam esve. Ekkor azonban segítségemre jött az a mamlasz úriember, s azt mondta, hogy jöjjek ide fel a lakásába, ő majd kitisztítja a pecsétet a fonizonnal. Stefi indulatosan mozdult meg a székén. — Ugyan, miért nevezed azt az urat folytonosan mamlasznak ? — Hát hogyne volna mamlasz, mikor magára van egy szobában egy ingujjra vetkőzött asszonynyal s még csak meg se akarja ölelni. Stefinek hízelgett ugyan az ura hűségének ilyetén igazolása, de azért még mindig durczás arczczal válaszolt: — Jó, jó.. . de azért mégis több kímélettel beszélhetnél a feleség előtt a férjéről. — A feleség . . . előtt? . .. — Bocsáss meg... de igazán... azt hittem, hogy... — Igen, igen ; tudom, hogy mit hittél. De nem jól hitted. Majd később mindent megmagyarázok neked. Addig is azonban valamire, egy nagy-nagy szívességre kérlek. A régi barátságunk nevében kérlek. —Na beszélj, mit akarsz, te kis huncrut? — Csak annyi az egész, hogy ha kimegyünk innen, ne szólj semmit a férjemnek. Tudod, arról a dologról. Holnap mindent meg fogsz érteni. Ugye, lelke lakim, megígéred nekem, hogy hallgatni fogsz? -t — Meg, meg. •— Köszönöm, édesem. Stefi megcsókolta a vöröshajú hölgyet . A dolog úgy esett, hogy Bamnáéknak volt egy igen kedvelt házibarátjuk. Ez a házibarát a közjegyző volt. A közjegyző ar agglegényszámba kezdett menni, mert a három X-et immár jól túlhaladta és Himen rózsatánczai iránt még semmi érzéket sem árult el. De azért jól konzervált, mondhatni fess férfiú valt, aki a nők körül is, erősen szokta csapni a szelet. Csapta többek között Barnáné körül is, de az asszonyka, ha kaczérkodott is vele, azért hű maradt az urához s ellentállásán mindig sikertelenül tört meg az ostrom. Mikor a Barna vonata már elrobogott, s Barnáné le - felsétált a perronon, várva a maga vonatjára, egyszerre csak ismerős hang csapta meg a fülét: — Kezét csókolom, kedves Stefi nagysám. Stefi visszafordult. A közjegyzőt pillantotta meg. — Utazik talán valahová? — kérdezte a férfi. Stefi elbeszélte az ő meg az ura utazásának a történetét. — Én is falura akartam menni vadászni — mondá a közjegyző, — de most már, ha megengedi, programmot változtatok, s magával megyek Pestre. Útközben legalább udvarolok egy kicsit magának, hátha most szerencsésebb leszek, mint máskor. — Magának, barátom, nem szokott szerencséje lenni. — No de azért megengedi, hogy próbára tegyem a szerencsémet ? — Ha úgy tetszik. Stefiben felébredt az asszonyi kaczér természet s gondolta, majd Pestig bolonddá tartja ezt a nagy gyereket, s mikor aztán kezd veszedelmessé válni a játék, szépen a faképnél hagyja. A kupéban csak ketten voltak s így szabadon folyhatott a flörtölés. Az asszonyka nem tudván másképp menekülni a közjegyző ur heves ostromai elől, szinteg hajlandóságot árult el s abban állapodtak meg, hogy Pesten találkoznak. Persze Stefi elhatározta magában, hogy lóvá teszi a lovagját. De a forma kedvéért az állomás helyiségéből a közjegyző karjába kapaszkodva vonult ki. Alig lépnek az utczán egynéhány lépést: egy nő jön velük szemközt. Gyönyörű, vörös haja már messziről ráterelte a figyelmét. Stefi is meglátta s rémültem ismerte fel benne leánykori barátnőjét, akivel már egy pár esztendeje nem látták egymást. Elengedte volna a közjegyző kezét, de már késő volt, hiszen a vörös hölgy úgyis észrevette őket; íme már köszön is: —■ Szervusz, Stefikém ! De rég nem láttalak. Hogy megszépüljél. Talán a férjed ? — kérdő a közjegyzőre mutatva. «■ Stefi zavarba jött; nem is tudta, hogy mit beszél; szinte gépiesen mondta utána: — Igen ... a férjem ... Aztán csevegtek még egyről-másról; a vöröshaju hölgy elmondta, hogy ő is férjes asszony ; itt lakik Pesten s most falura megy nyári lakást keresni. De estére visszajön. Megmondta a lakása czimét s a lelkére kötötte Stefinek, hogy látogassa meg. Hozza magával a kedves férjét is. Stefi alig várta, hogy elváljanak. Indulatosan kapta ki a karját a közjegyzőéből. — Na látja, mekkora kellemetlenséget csinált nekem — mondotta szemrehányó hangon. — Ettől a blamázstól megkímélhetett volna. Máskor kikérem magamnak az ilyen tolakodást. Ezzel a faképnél hagyva az elámult férfit, felugrott egy villamosra s vágtatott egyenesen az anyjához. A közjegyző úr pedig elkeseredésében bement egy korcsmába , ott olyat lumpolt, de olyat, hogy hetedhét országigl szólott a híte. Ezért nem találta őt otthon a kártyázni óhajtó Barna. Ebből aztán könnyen érthető, hogy az ügyvédné, amikor meglátta a flörtjének eleven tanúját, egyszerre elpárolgott belőle minden féltékenykedési düh, hogy helyet adjon annak a szorongó igyekezetnek, amelylyel pesti kirándulásának a történetét el akarta leplezni a férje ura előtt, ahogy igaz voltukban kételkedni nem lehet, minden kétely ki volna zárva arra nézve, hogy teljes analógia uralkodik a tengeri víz, mely az életeredet alapja, és az emberi vér közt, mely fentartó sejtjeinek éltető ereje. A kémiai vizsgálat különben is megerősítette, hogy a két folyadék, mely első látszatra annyira különböző, identikus alkatrészekből áll. A tengert elhagyó állatok magukkal viszik az óceán életfentartó elemét. A madár, mely fejünk fölött elrepül, a kígyó, mely szemünk előtt csúszik, a kutya, mely hívásunkra hozzánk siet és maga az ember is, magukban hordanak súlyuk egyharmada erejéig oly anyagot, mely megfelel a tengeri víznek. Ez a tengeri víz az, mely gyorsítja a madár szárnyait, festi a kígyó felszínét, élénkíti a kutya szemét és megdobogtatja az emberi szívet. Hű körülmények közt ki kételkedik a tengeri víz gyógyító hatásában ? Az emberek évszázadok óta ismerik kitűnő sajátságát és minél tisztább és minél nagyobb mennyiségű a víz, annál egészségesebb hatással van az állat organizmusára. Tapasztalásból tudjuk, hogy a hal élénken él az akvárium tengeri vizében. Bizonyos idő múlva azonban, mikor ez a víz megszűnt tiszta lenni, vagy elvesztette tengeri tulajdonságait, a hal is elveszti élénkségét és lassan'elhal.De'ha,'a tengeri vizét idejekorán megújítjuk, élénksége és életereje visszatér. Tehát hasznossági, egészségi és tudományos szempontból egyaránt a tenger érdekesebb, mint a hegy. ............ Még néhány évvel ezelőtt azt lehetett volna állítani, hogy a hegynek, épp úgy, mint a tengernek, megvan a maga meghatározott idénye. Régen az elegáns világ azt tartotta, hogy Svájczég felé törekvő hegylánczait legczélszerűbb júniusban és júliusban felkeresni, a tenger évadja pedig augusztus és szeptember. Ma ez a divat megváltozott, Svájcz és Tátrafüred téli tartózkodási helylyé alakult át; Biarritz, Nizza és Abbázia tengerpartjai pedig a téli hónapokban épp annyi és néha még több kellemességet nyújtanak, mint a nyári vagy nyárvégi hónapokban. És most, tárczám végén, kis vallomással tartozom és ez az, hogy miért foglalkoztat engem most, az új év elején, annyira a tenger. Nem lett volna-e okosabb ezt a czikket májusban vagy júniusban megírnom, azokban a hónapokban, mikor az emberek utazással foglalkoznak, mikor arról tanácskoznak, hogy a nyarat Svájczban, Tátrafüreden vagy Osztendőben töltsék-e ? Az én fejemben most az Atlanti-óceán jár, mert holnap hat heti tartózkodásra Amerikábautazom. Mikor ez a tárczám vasárnap reggel megjelenik, én a White Star line »Adriatic« nevű huszonötezer tonnás gőzösön valahol az Atlanti-, pezeán végtelen messzeségében gondolkodni fogok arról, hogy hány ember töprenkedik Magyarországon azon, igaza van-e Quictonnak, hogy az, a mi" ereinkben mozog, a testünknek a melegséget, lelkünknek a frissességet, agyunknak az értelmet adja, nem volna-e egyéb, mint tengeri viz ? Milyen közönséges eredetű az emberi vér! 51 Kolozsvár. ,r . Ferenczi Béla, . , , ' __ I i - ; Lm. \ Barna amint meglátta a felesége láztól csillogó szemeiben a beteges féltékenység boszáért sziszegő kígyóinak éhes nyugtalankodását és a Markovics-pár kárörömmel és pénzszomjas reménységgel reá vigyorgó ábrázatát, büntelenségének tudatában is tisztában volt azzal, hogy a való tények őszinte feltárása gyanúsítóinak megkövült hitetlenségéről visszapattanván, legkevésbé sem lenne alkalmas arra, hogy őt a kritikus helyzetből kimentse. Az ügy tisztázására s a hínárból való menekvésre csak egy út kínálkozott ezélhez vezetőnek. De hogy erre az útra ráléphessen, görcsösen bele kellett kapaszkodnia a hazugságoknak abba az erős horgonyába, mely az eszközöket szentesítő czél elvébe burkolva függött a feje fölött. Ebbe a mentőhorgonyba erősen belekapaszkodni egy pillanat műve volt. — Mikor ma reggel Szegedre utaztamban Czeglédre érkeztem, — mondta hidegvérrel — az állomáson egyvasúti alkalmazott kiabálta a nevemet. Mikor jelentkeztem, expressz táviratot kézbesített, a melyben egy magát meg nem nevező művésznő kér, hogy azonnal utazzam vissza, merta kisponori állomásnál vár, miután sürgős ügyvédi tanácsomra van szüksége. _■ I . . . ??... — Én az ügy sürgősségéből igen fontos, ügyetsejtvén, a legközelebbi vonattal visszautaztam. Az állomásnál tényleg várt egy magas, kiválóan elegáns idegen hölgy. Bánhidynénak mutatkozott be. Kocsiba ültünk. Az után elmondotta, hogy ő hangversenyénekesnő. Az imprezás ajtéia a legközelebbi hangversenykörútja elől, mely egy hét múlva kezdődik, nagyobb summa pénzzel megszökött. A férje pazarol, kicsapongó, korhély életet él. Kér tehát: adjak neki tanácsot, hogy minő lépéseket tegyen megszökött impresszáriójának kézrekerítése érdekében s indítsam meg férje ellen a válópert. Ekkorra éppen a lakásom elé értünk. Amint a kocsiból lesegítette ip, egy vásott kölyök Abczug mungói kiáltással záptojást dobott felém, a tojás azonban gonosz véletlen fölytán a hölgy fehér blúzán pattant szét. '._ ’/ ?'?... .■ «.i,i f. — A Blúzon ejtett, folt kitisztítása czéljából őrnagy