Az Ujság, 1911. március (9. évfolyam, 51-63. szám)

1911-03-10 / 59. szám

Budapest, 1911. IX. évfolyam. 59. szám. Péntek, márczlus 10. Előfizetési érák s Egész érre.......... 28 k. — f. Félévre .......... ... 14 » — > Negyedévre .... 7 » — » Egy hóra ........ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és Vidéken 10 fillér. AZ UJSAG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. se. Tolefon SC—16. KIADÓHIVATAL; Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-08. Megyeien hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS, Mindenki fáradt, minden unalmas, tar­talmatlan. Hála Istennek, ilyen hangulat kell, mikor államdztikségleteket látnak el. Hála Istennek, holnap már vége az ujonczvitá­­nak, és hála Istennek, holnapután megkez­dik s akár be is fejezhetik a költségvetést. Éppenséggel nem vetünk súlyt rá, hogy tar­talmas beszédek hangozzanak el olyan javas­latokról, melyeket tartalmas beszédek nélkül is változatlanul meg lehet szavazni. Ez a fáradság, unalom kincseket ér az országnak, mert megtéríti a már elveszett időt és sor kerülhet az államszükségletek mellett az or­szág szükségleteire is. Föltéve ugyanis, hogy a kormányt csakugyan a hosszú viták tartóz­tatják föl termékeny munkájában, s e viták kurtulása nyomán nem jár majd ismét a szü­netek megnyúlása. * Az ujonczokat meg kell szavazni, mert ujonczok minden körülmények között kellenek. Ezért kár ezt a kérdést a nemzeti reformokkal kapcsolatba hozni. De a kilenczes programmot is minden körülmények között be kell váltani, mert ez kötelező Ígéret s fundamentuma annak a mérsékeltebb politikának, melyre az uj alakulás a katonai kérdésekben helyezkedett. Ezt joggal hozzák szóba ellenzéki oldalról, mert ez már nem követelés, hanem sürgetés, váltóprezentálás, Es szükséges is, megokolt is, mert a kilenczes programm már sok éves és még mindig nincs beváltva, sőt mintha nem is gondolnának arra, hogy valamikor be kell váltani. E követelésről való gondoskodás kor­mányzati feladat volna, — a mit ma ellenzéki oldalról mondanak Khuennak, azt Khuennak holnap még erősebben meg kellene mondania Bécsnek. » * Justh Gyula is elutazott. Az utolsó, a legfrányább vezér is elhagyta seregét. Ezek az urak megannyi chanteclerek: úgy főst a kép, hogy azért van sötét éjszaka és éjszakai csönd, mivel ők nem kukorékolnak. Fordítva van ugyan, de ez is mindegy. Idővel Ameriká­ból is vissza lehet térni, Andrássy Gyula is betelik Rómával és Justh Gyula megrongált vasidegzete is helyreáll, sőt a Gresham-palota remetéje is kikivánkozik megint az utczára. Es akkor hasad a hajnal és ők kukorékolnak. A tudomány támogatása. A bécsi Rothschildok, ha igaz, ag­godalmasan vigyáznak rá, hogy nyilvá­nos adományaikban túlságos bőkezűség­gel fel ne tűnjenek. A pénz fejedelmei előbb bevárják a fejedelmi adományokat és azután mögéje sorakoznak a legmaga­sabb rangú adakozónak, úgy hogy az adomány nagyságában ne az adakozó vagyona, hanem a rangja, a társadalmi helyzete, főnemességének még mindig nem elég régi és egyáltalában nem teljes értékű mivolta is kifejezésre jusson. A pénz diszkrécziója fez, a miUiardók ta­pintatossága» a bänkär-dinasztia eti­kettje : külső kifejezése annak, hogy a tőke bécsi nagyurainak nemcsak nincs szükségük már az uj nagyvagyonók par­­venü ragyogására, hanem ellenkezőleg, minden törekvésük az kell hogy legyen, hogy irdatlan gazdagságukat csendes és tartózkodó előkelőséggel reprezentálják és diszkrétül élvezzék. A mit Bécs társadalmi kultúrája és történelmi emlékekkel teli levegője a parvenü-stilusra nagyon is hajló nagy­­vagyonra egy-két nemzedék múlva kö­telezővé tett: azt a tartózkodást, diszkré­­cziót és az egyébként legtiszteletremél­tóbb bőkezűségben való óvatosságot is a királyi, helyesebben császári ház tagjai magukra nézve természetesen nem te­kinthetik kötelezőnek. Különösen akkor nem, ha a kulturális élet különböző te­rületein való spontán adakozásról van szó, és különösen akkor nem, ha az egyik terület a magyar művészet és a másik terület az osztrák tudomány. így tehát semmiképpen sem lehet fennakadni rajta és semmiképpen sem lehet birálgatni Rajner királyi herczegnek azt az elhatá­rozását, hogy alig egy héttel ő felségének a magyar művészet javára tett tízezer koronás alapítványa után most az osztrák tudomány javára — egy nemzetközi tudományos akczió sikerén való öröme jeléül — százezer koronás alapítványt tesz. Az uralkodócsalád közös ugyan és az ausztriai ház főherczegei magyar ki­rályi herőzégék is, ez a közjogi disztink­­czió azonban nem terjedhet ki annyira, hogy az Uralkodóház tagjai egyéni von­zalmaik és meezénás-hajlandóságük gya­korlása dolgában is állandóan tekintettel legyének magas rangjuk és közjogi állásuk kettősségére. A mi a bankár-dinasztia Fogazzaro. Irta Elek Artúr. A mikor negyedfél évvel ezelőtt háta mögött álltam az assisi-i alsó templomban, s az áhitatos félhomályban méghajlani láttam derekát, megroskadni a térdét, s láttam, hogy az ezüstös hajú ember hogyan merül, liogyaii oszlik bele a csöndességbe, a megadásba, a szótalan imádságba, akkor elnémítottam ma­gamban a kísértést, és azt mondtam : Nem, nem akarom megragadni az alkalmat, nem akarok élelmes lenni, nem akarom, hogy a véletlennek köszönjem azt, hogy megszorít­hattam a kezét. Majd, majd egyszer meg­keresem az otthonában s megmondom, miért jöttem, mit akarok tőle ; s reá bízom, hogy bebocsát-e a házába. De orvul nem táma­dok reá. És a mikor, féléve sincs, Vicenzában, a Fogazzaro-nemzetsóg ősi fészkében a kis villa előtt álltam, a melyben életének nagy részét végigélte s a melyet öregkorára clcserélt egy szebb és újabb hajlékkal; a mikor szemem végigfutott azon a tájékon, azon a szőlő­­koszoruzta dombsorozaton, a hátul sötétlő bericói Alpeseken, aZön a szelíd és rejtekeiben vadregényes vidéken, a melynek minden rész­letét megelevenítette müveiben Fogazzaro, akkor megint elhallgattattam magamban a vágyat, a mely mint egy messzi, ismeretlen, régi jó barát felé, húzott az ősz költőhöz, és megint azt mondtam, hogy; majd, majd egy­szer. Sohase halasztgassa az ember a tiszta szán­dékait, a melyeket az ösztöne sugall j sohase késsék az ember az után a kéz után nyúlni, a melynek ismeri az erezetét, ismeri a melegét, a melyben annak a lelkétjérzi, a kit szeretni vágyik. Azt á kezet soha meg nem fogom most már szorítani, annak a szép barna szem­nek fényessége soha áttetszővé nem lesz már nekem és soha az a meleg, lágyan férfias hang már számomra megszólalni nem fog. Milyen tiszta, mily nemes, mily ideális élet csukódott össze benne. Mint egy Szelíd mosolyu bölcs járt kortársai között, a zsi­­vajgó, a harsogó tömegben. Szerette az em­bereket, szerette az életet, szerette a munkát és a kötelességet. Néhány nap múlva a hatvan­­kilenczedik sziiletésenapját ülte volna meg, de még most, az aggkornak küszöbén is dol­gozott, megírta, átdolgozta, sajtó alá adta utolsó regényét. A nagy erőfeszítés elgyÖngi­­tette és megérielte a halálra. Végzett munka után halt még. Manzoni óta a legnagyobb regényírója volt Olaszországnak, nagyszerű elbeszélő, átható szemű lélekrajzoló, és költő és mély szivü humorista. Azok közé A kiváltságos irók közé tartozott, a kiknek elképzelt vilaga felé hon­vágy huzza az olvasót, s az alakjaiban isme­rőseit, barátait, szerettjeit érzi. A lelki egyen­súly megtestesülése volt ő abban az országban, a melyben az élet s a cselekvés vágya szer­telenségekre ragadja a legtehetségesebbeket is. Az értelmi és érzelmi sulyegyen ritka jelenség a mai Olaszországban, s talán ez is okozója egy kissé annak a nagy és igazságtalan idegen­kedésnek, a melylyel a fiatalok a vicenzai bölcsre néztek. Ilyen szemmel szoktak a for­­radalomke verők a klasszikusokra nézni. A ki Fogazzaro művészetébe bele akar hatolni, az legjobb ha magának Fogaz záró­nak fejlődésmenetét követi. Költeményekkel f kezdte Írói pályáját Fogazzaro, első sikereit j is velők szerezte. Csöndes, mélázó ifjú volt, és j költeményeiben Heine s Musset mélabuja ér­zik. Kis skálájú, egyszerű érzelmes verseket irt eleinte, s ílyeli volt Miranda ezimü költői elbeszélése is. A költés mesterség! részét jó­ságos öreg tanítójától, Giacomo Zanellától ta­nulta meg, a ki maga is költő volt, érzelmes, gyöngéd, finom, b talán utolsója az olasz ro­mantikusoknak, Ugo Foscolo lelki rokonainak. Á zenei érzéke ösztökélte Fogazzarót a versírásra, A zenének világéletében nagy ra­jongója és megértője volt, Később, férfikorá­ban, a mikor már első regényei megjelentek volt, s versirói kísérleteit mindenki elfeledte, irta Fogazzaro a legszebb költeményeit. Zenei müvek hangulatának szóba foglalását kísérletté meg bennük. Beethoven, Schumann, Bocche­rini zenei látomásait szemmel érzékelhető ví­ziókká alakította, s ezt úgy, hogy verseiben a megihlető zenei mii muzsikáját is meg­szólaltatta. Költeményeiben, a melyek mennyiségre csak kicsiny részét teszik munkásságának, sza­badult meg Fogazzaro liraiságának fölöslegé­től. Csak igy volt képes azután elfogulatlanul széjjelnézni, megfigyelni, embert rajzolni. Első nagyobb prózai munkája a Malomhra ezimü regényé volt. Ezt a müvét kritikusai le szok­ták becsülni, pedig Fogazzarónak olyan tulaj­donságai árulódnak el benne, a melyek ké­sőbbi munkáiban nem érvényesültek többé akkora erővel: a képzelete s a drámaisága. Zordon, kegyetlen történet ez, egy ősi nemzet­ség végzet-tragédiája, a melyben az ősanya lelke a távoli unokába vándorol s elfojtott étka boszuvá alakul benne, Fogazzaro roman­tikus korszakát jelenti ez a müve, a mikor csupa bizonytalanság volt még a lelke, a mikor misztikus látomásokkal volt tele a képzeleté, és fanatikus babonákban hitt. Lapuük mai száma 28 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents