Az Ujság, 1911. július (9. évfolyam, 167-179. szám)
1911-07-16 / 167. szám
ROVÁS Hát nem megjósoltuk, hogy szombatra valami különös nagy skandalum várható a vasárnapi lapok számára ? Megkaptuk az Apponyi beszédét. Szép, ragyogó, gyújtó beszéd, de elejétől végig komoly, államférfim, magas nívója és obstrukcziómentes. Amikor a nemzetnek be akarják adni, hogy komolyan sértve érezték magukat egy gyönge közbeszólás által, amikor el akarják vele hitetni, hogy házszabályvitát csakugyan a házszabályok értelmének tisztázása végett rendeznek, hát ez járja, mert erről tudják, hogy senki sem hiszi el. De amikor Apponyi föláll és nagy beszédet mond azzal, hogy meggyőződésével hasson : no hát ez már túltesz az apró csalafintaságokon, ez már nagy csalafintaság. Jó, hogy a sajtónyilatkozatok miatt nem kérhetnek zárt ülést, különben még úgy tennének, mintha a csalafintaság szavánál keményebbet képzelni sem tudnának . * Abban azonban igazuk van, hogy a helyzet beállítása méltó volt Apponyihoz. Mikor ő beszél, ne zavarja a hangulatot semmi alantas fogás, akkor az ő teljes komolysága fölöslegessé teszi az éretlen fogásokat az időlopás irányában. A fogás csak utána következett. Az ő beszéde hadd fessen úgy, mintha érett parlament fórumán hangzanék el, de a beszéde után már föl lehet deríteni, hogy ez a parlament mégis csak az ő bélyegüket viseli. --------------------------:---------------:—Bécsi félhivatalos útján Khuen azt mondja, hogy ő tisztában van az ellenzékkel, s ha az így folytatja, majd annak is tudomására fogja adni, amivel még nincs tisztában. Ez arra vallana, hogy Khuennak a passzivitás mellett volna valami tartalékja. Az Istenért, hát mire vár ? Mért nem adja tudomására az ellenzéknek, amitől a helyzet gyógyulását várja ? Mikor fogja tudomására adni ? Egy, az ország idejét féltő kormányelnök ne pazarolja az ország idejét holmi türelmi játékokkal, kánoi legyen rajta, hogy minél hamarább süsse ki azt, amiről azt hiszi, hogy az ellenzék nincs vele tisztában. KOBOZ KRÓNIKÁJA: A borzalom vad éjszakáján, Mikor tápláló édesanyja, Az alföld lázadt a magyarra S dühben vonaglott, hogy magáról Lerázza alvó gyermekét, Mikor megrendült még a kő is ; Megrendült ép szivében ő is, A bátor élő Kecskemét. Kétségbeesett, sírt az a nép, Mely addig nem félt soha még ; Mely származik szilaj apáktól, Kik nyílsebes lovakra kapva, Huj ! Huj ! — rohantak el nyugatra S ott, rémült városok falának Földindulás maguk valának. Most félt a nép, mely soha még, Melynél a földön egy se’ bátrabb S ma is olyan hutyárt s huszárt ad, Ki a nyereggel összenőtt — S mely szittya nép az alkotásban Szintén rohammal győz csodásan, Ha arra fordít őserőt. S e nép Ki amaz éjjelen A még nem ismert félelem Mint bomlott nyájat hajszolá A vak sötétben fel s alá. Beomló házakból kiverve, Ki arra fordul, ki meg erre. Nem tudja senki, merre mért, — A rémség nem terem vízért. Mind fut csak a maga bajával, Riasztva mást riadt jajával. — Mint egy megőrült óriás Őrjöngve tombol a sirás. Anyák, apák a gyermekük Nevét sikoltozzák az éjbe S idegen gyermek fut nekik Esengve : hol az ő szüléje ? Ész nélkül egymást keresik, Ki hitvesét, ki kedvesit. Fösvény a kincsét —s igy tovább, Es mind a megmentő csodát A bizonyosra vett halálból... E közben, alig véve észre, Kiszürkül a keleti távol S*már nézni kezd az ég a vészre. Es ekkor, (nékem így beszélték,) A rémülettől üldözött, Tanácstalan tömeg között Egy vad futó lassítja léptét, Kivál a rajból, nézeget — S szinte csodálja az eget, Hogy, lám, azon kelet felül Az éjbe némi fény vegyül. Dödög magában valamit: »Ide s tova a hajnal itt... Nekem szememre most se vessék, Hogy nem t’ám, mi, a kötelesség ! . . .« S ez ember, (ember már ez egy!) Sietve a dolgára mnegy. Nem gát neki az omladék, Ott áll a templom tornya még, — Nem dől-e belső boltja rá ? Szilárd-e még... mi gondja rá! Földindulást, félést feled — S mint szokta máskor e toronyban, Izmos kezébe kapja nyomban S meghúzza jól a kötelet. Bim-bam, bim-bam .. . mi’ szépen hangzó A rendes hajnali harangszó ! Bim-bam ... s hegyez a nép fület, Megáll... s csitul a rémület, A kishitű, a vak, a balga. — Bim-bam ... »Harangszó, haliga, haliga !...« S szivekbe visszatér a lélek ... — »Már kend se’ fél, hát én se’ félek !...« A megriadt város felett Megtört az éj, pirkad kelet. Bim-bam ... harangja szól, mint máskor, Sok boldog hajnalhasadáskor, S a nép — imádkozik, mint máskor, De sokkal buzgóbban, mint máskor — S dolgozni s győzni fog, mint máskor ! V ' ____ járnak a példánynak vasára Budapesten és a Vidéken 20 fillér. *^8® B^apest, 1911. IX. évfolyam. 16. szám. Vasárnap, július 16. ~/L,1 mm ", ~ • árak i N SZERKE : ^ A szójátékos. Nem akarunk túlozni, de talán még Polónyi Géza sem tud annyit bebizonyítani, mint Apponyi, pedig Polónyiról az volt Apponyinak a véleménye, hogy politikai kézszorítást csak keztyüben lehet vele váltani. Hallottunk ma ettől a mindenre képes államférfim úrtól egy igazán suulmináns beszédet, amelyből megértettük, hogy a katonai javaslatokat megobstruálni a tiszta logika és kényszerű hazafiság műve, ezek elfogadása pedig Magyarország vége. Hallottuk tőle, hogy ez már így van: a katonai kérdés nálunk olyan, hogy negyedszázad óta ebbe minden kormánynak bele kell buknia, belebukott a koalíczió is, miért ne bukjék hát bele Khuen-Héderváry is ? És gyújtó és keserű, és nemzeti, és objektív volt, szinte Klió szájával beszélt. És megdönthetetlen minden okfűzése, és szomorúan igaz minden tényállítása. Mától fogva Apponyisták volnánk, ha tudnánk, vagy akár ha ő tudná, vájjon holnap lesz-e ő Apponyista ? Mert ennek,a beszédnek kriminális íze van. Nem tehetünk róla: egy csomó okfejtéssel találkozunk, melyeket mintha a mi czikkeinkből merítette volna, beszédének főgondolata a mi politikai magatartásunk bejelentett és kifejtett gerincze s mégis, mikor az ő szájából halljuk őket, idegenül érintenek, sőt bele is rázkódunk és szeretnék, ha valami más meggyőződésre tehetnénk szert, csak hogy — habár csak ideig-óráig is — ne hasonlítsunk Apponyihoz. Amit ő a katonai kérdés históriai beállításával kifejtett, az így van. Ezt a koalíczió bukásával és Khuen jövetelével kapcsolatban fejtettük ki, állandó osztrák diktatúra alatt állunk — ne áltassuk magunkat nemzeti akarattal, joggal, alkotmányossággal: a nemzet programmját felülről diktálják, a korona az adott programmhoz keres magának kormányt s a kormány a vállalt programmhoz keres magának többséget. Ha talál, akkor van alkotmányunk; ha nem talál, jöhet a nemzeti küzdelem.. Tehát ne komédiázzunk, hanem ismerjük el ezt a tényt szépítés nélkül s akczeptáljuk a kormányt, mely az osztrák programmal jön, mert mással úgy sem jöhet. De elvárjuk minden kormánytól, hogy a nemzet erejét gyarapítsa, hogy végül elérjük az erőnek azt a Lapunk mai száma 60 oldal. A vaskémkedő. írta Bródy Sándor. Három fehér nő — rakettel a kezében -~ messziről láthatólag veszekedett. A háttér az enyhe Siófok volt, maga a part. Egy negyedik, szinténfehérruhás nő nézte nyugodtan, majd amikor megmozdult, meglátszott, hogy ez mégsem nő, csak a nadrágja olyan széles, mint a nők szűk szoknyája, az arcza meztelen és amint karjával mozdulatot tesz, fölvillan ezüst karkötője. A nők nyilván e fiatal lényért váltottak szót, amelynek a vége az lett, hogy közöttük a legtömörebb rakettjével a hosszú és sovány hátába ütött. Az első az anya volt, a másik a leány. Ekkor négyen kétfelé szaladtak, a fiatal anya és karkötős férfi együtt elmentek a tennisz-pályára, a legkisebbik leány a muzsika felé szaladt, míg a sértett hazament az atyjához, aki odahaza vaskereskedést, majd