Az Ujság, 1912. március (10. évfolyam, 52-66. szám)
1912-03-01 / 52. szám
a mentális életből még kicsi korában, tűzzel-vassal. Károkkal járt volna ez is, de ezek a károk elenyésztek volna azok mellett, amelyeket a technikázás már eddig is okozott az országnak. És amit még okozni fog ezután, ha kipusztítani most sem sikerül. Mindazáltal a léha technikázás sohasem mutatkozott olyan ellenszenvesnek, sőt utálatosnak, mint most, amikor a függetlenségi párt zöme, Kossuth Ferenczczel és Apponyi Alberttel a, élén, mellőle félreállott, igazán az utolsó pillanatban. Mintha egyszerre meztelenre vetkőztették volna őket. A látványt, amit így nyújtanak, csakugyan nem mondhatja senki bájosnak. Az országgal semmi esetre sem lehet most már elhitetni, hogy akár nagy nemzeti czélok, akár demokratikus érdekek követelik tőlük a mindennapi hazug pózolást, amelyet a házszabályok tudva hamis magyarázásával elkövetnek. Igaz, hogy ez a mesterség ezelőtt sem volt alacsonyabb, mint most, de sokan állottak körülötte megtévedt jóakarattal. Most azonban a nemzet túlnyomó nagy része Justhék izoláltságából mégsem fogja azt a következtetést többé levonni, hogy az országnak a történtek után is szüksége van arra, hogy alkotmányán a korcsmái czégér rajta maradjon. ? Maga a politikai helyzet is egészen átalakult. Ezt Justh Gyula épp oly kevéssé érti most, mint ahogyan akkor sem tudta mit csinál, amikor koalícziós pajtásait a bankaktával hátulról agyonverte. Ma már nem is a véderőtörvények állanak előtérben. Justh kisded tábora bevallottan lemond a véderőtörvények elleni technikázásról, ha az »általános titkost« abban a terjedelemben biztosítják nekik, amilyenben ők akarják. Ez a priusz. És itt megint csak a tudatlanságnak a ködei boronganak. Justhék maguk sem tudták formulázni soha, hogy tulajdonképpen milyen terjedelemben akarják az általános titkost. Mert az ellen, hogy a szocziáldemokratákkal egészen egyforma választási jogot akarnak, maga Justh pártja is tiltakozik, noha csak csöndesen, hogy odakint meg ne hallják. Ma úgy áll a dolog, hogy a technikázásnak tulajdonképpen sem világos czélja, sem tisztázott tárgya nincsen. Szinte nem is több az, mint egy végképpen megbukott és magára maradt destruktív parlamenti csoport utolsó dühöngése. Hasonló azokéhoz, akik a korcsmában utolsónak maradnak vissza, mivel túlságosan sokat ittak a jóból, és kötelességüknek tartják, hogy mindent összetörjenek és zúzzanak, mielőtt teljes akcióképtelenségük bekövetkezik. Hogy ez ne késsen sokáig, egynél sokkal több baljóslatú jel sürgeti. És ezek a jelek voltak azok, amelyek az ellenzék többi pártját is félreállásra kényszerítették, nem pedig valamely rokonszenv a többség iránt. Mi a munkapárt érdeke, mi nem, előttünk mindig közömbös volt. Sőt ebben a pillanatban sem ejtenénk de csak egy könyet sem e nagy és lassújáratú többség után, ha helyét más pártalakulás foglalná el. Hacsak ez az alakulás egyszer és mindenkorra kiirtaná a parlamentből a technikai obstrukió lehetőségét. Amiért aggódunk annyi mással együtt, az az ország megsúlyosbodott, egyre kínosabb politikai helyzete, amelynek már nemcsak jeleit látjuk, de hátrányait is érezzük. Justh obstruáló pártja felé ma olyan gyanúsítások röpködtek a képviselőházban, hogy a technikázást Bécsre támaszkodva és bécsi érdekben folytatja. Van-e alapja, nincs-e, megesküdni rá nem lehet, de az bizonyos, hogy azok a »bizonyos« bécsi körök sajátszerűleg mindig akkor okoznak Magyarországnak kellemetlenséget, amikor az Justhék malmára hajtja a vizet. És az is bizonyos, hogy Justhék szocziáldemokrata pajtásai is nagyon jól tudják, mikor kell parlamenti szövetségeseikért mobilizálni a tömegeket. Mindezeket a »nemzeti küzdelemmel« összeegyeztetni, egy kipajt mégis csak bajos. És még bajosabb lesz nemzeti szalagokkal diszíteni föl azt a technikázást, amelynek mindenütt vannak jóakarói és barátjai, csak éppen ott nem, ahol a nemzeti politika az elmékben és szívekben mélyen gyökerező valóság. Tud-e végezni a parlamenti többség ezzel a technikázással, még nem bizonyos. A házszabályoknak tegnapi és mai korrektebb és komolyabb alkalmazása azt mutatja, hogy a harc a Justhék ellen kifogástalan alkotmányos eszközökkel is kiküzdhető, s az úgynevezett »letörésre« nincsen szükség. Persze az a megoldás volna még mindig legvigasztalóbb az országra, ha az elszerencsétlenedett politikai tékozlóknak ez az izolált kis csoportja is fölismerné az utolsó pillanatban, hogy mivel tartozik a nemzetnek, amelyet olyan silány komédiákkal, amilyeneket mindennapi eljátszanak, többé már mulattatni sem lehet, nemhogy hitet gerjeszteni benne a játék őszintesége iránt. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a technikai obstrukcióval megfertőztetett és legyöngített magyar alkotmány megközelítőleg sem fog azzal az ellenálló képességgel bírni, amire, nem tudjuk melyik pillanatban, szüksége lehet. Igot, aki bevallja, hogy Ramerrez bandájához tartozott, de megutálván a zsiványéletet, megszökött a rablóktól. Megígéri, hogy segít Ashleynak Ramerrezt kézrekeríteni. Voltaképpenazonban mindez csak ürügy. A rabló készakarva fogatta el magát, hogy így Johnson közelébe juthasson, s tudtára adja, hogy a banda készen áll. Egy füttyszón megrohanják a csapszéket és elrabolják a bányászok felhalmozott kincseit. Az emberek elviszik a rablót s a csapszékben egyedül marad Minnie Johnsonnal. Mind a kettőben feltámad a szerelem. Johnson önfeledten nézi a leányt. Ennek az angyali teremtésnek a barátait nem rabolhatja ki. Nem felel tájainak a füttyszavára s igy a tervezett rablásból semmi sem hívja Johnsont a lakására beszélgethetnek. A kis szobácskában , szerelmét a leánynak, ki hatalmas férfi izmos karja a hózivatar, zug a szélvész,■ ban csak szivük dobogását getés zavarja fel őket kábul ■ akar bejönni néhány emb hogy Ramerrez bandája * siettek, hogy ha baj van, lehessenek. Megmutatják az arczképét is, melyben Mim ismeri fel Johnsont. Szerelkezik, mert nem tud hinni nek tisztaságában. Mikor a eltávozik, előhívja az elba jóllehet tudja, hogy oda kiutasítja szobájából. Alig hogy eltávozik a rabló, lövés dördül el, s nehéz testsúlya zuhan az ajtónak. Minnie odarohan, s bevonszolja a súlyosan sebesült Johnsont. Megbánja tettét, s meg akarja menteni szerelmesét. Johnson azonban ellenkezik. Ki akar rohanni, mert Minnie szerelme nélkül mit sem ér az élet. A leány biztosítja őt szerelméről, s szobájának a padlására rejti. Felvont pisztolylyal lép be a sheriff. Ramerrezt keresi. Nem lehet másutt, mint Minnie lakásán. A leány kétségbeesetten tagad, s a sheriff már-már hinne is neki, mikor kezére vér cseppen. Johson vére. Lehívja a súlyosan sebesültet, ki a földre érve, eszméletét veszti. Minnienek mentőötlete támad. Kártyáznia a sheriffet. A tét: Johnson és Minnie, a sheriff nyer, az övé mind a kettő. Ha it, Johnson szabad. Lázas izgalommal sanak. A leány rosszullétet színlel, s mígeriff poharat keres, hogy inni adjon neki, vesz három ászt a harisnyájából. Nyert a fi három királya ellen. Megnyerte Johnsont. A felgyógyult rablót üldözi az egész ásztelep népe. Hosszas hajszolás után elk, s halálra ítélik. Fel akarják akasztani sojára. Johnsonnak csak egy kívánsága hogy Minnie meg ne tudja az ő csúfosát. Már-már végrehajtanák az ítéletet, s megjelenik Minnie. Hivatkozik arra arra, amit a bányászokkal tett, s viszonlatul Johnson életét kéri. A kemény férgyenként ellágyulnak. Feloldják Johnson kell, s a szer i$:K*s‘a könyező és boldogságukat sirató emberek sorfala között elmegy messze, messze, új életet kezdeni. Az érdekes és izgalmas történet nemcsak a nézők figyelmét köti le, hanem alkalmat ad a zeneszerzőnek arra is, hogy újszerű hatásokat szólaltasson meg muzsikájában. Puccini él is ezzel az alkalommal. Ebben a művében is újat akart csinálni és újat is csinált. Zenéje nem halad régebbi dalművei nyomán, sőt még az úgynevezett Puccini-stílustól is eltér. Hosszú lélekzetű, forró dallamokat nem találunk e művében. Hiányzanak belőle a nagyobb lírai jelenetek, melyek előbbi műveiben annyira elragadták a hallgatóságot. Inkább a drámával, a hangulatfestéssel törődik a szerző. Új eszközöket, új kifejezésmódokat keres egyes helyzetek megérzékítésére, s csodálatos realitással önti zenébe a színpadon történteket. Művén nem egyszer megérzik a modern francziák, különösen pedig Debussy hatása, de nem hiányoznak belőle a jellegzetes Pucciniakkordok és hangszínek sem. Dolgozása szigorúan motivikus. Apró, karakterisztikus motívumokat állít be a szereplők jellemzésére s rendkívüli találékonysággal festi zenéjében a dráma egyes mozzanatait. Rövid előjáték után zűrzavaros hangok érzékítik meg a mulatozók zsivaját, majd felcsendül az egyetlen hosszúlélekzetű melódia, a vándordalos éneke. Érdekes ritmusokkal, különös harmóniákkal és pompásan ecsetelő hangszínekkel kíséri a szerző a csapszéki jelenet további folyamatát. Dráma és epika váltakoznak a muzsikájában, a cselekmény szerint. A mozaikszerüen összerakott részek közül, melyek kifejező erejükkel rendkívülik"- AZ ÚJSÁG Péntek, 1912. márczius 1. e@oapert SS- BELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt tiz órakor ülést tart. A véderőjavaslat tárgyalása van napirendre tűzve. Apponyi Albert gróf előadása. A’Népszerű Főiskolai Tanfolyam előadásainak keretében ma kezdette meg Apponyi Albert gróf fejtegetéseit Osztrák elméletek a magyar közjogról czimen. Már hat órakor megtöltötte a rendkívül előkelő közönség az egyetemi központi épület kupolatermét. A megjelentek sorában ott láttuk Andrássy Gyula grófot, Berzeviczy Albert dr.-t, a Ház volt elnökét, Molnár Viktort, Gaál Jenő főrendiházi tagot, ott voltak továbbá Esterházy Mihály gróf, Földes Béla, Sághy Gyula, Désy Zoltán, Botlik Iván, Tóth János, Orosdy Fülöp báró, Hammersberg László országgyűlési képviselők, Piukovits József és Hódy Vyula volt országgyűlési képviselők, Smialovszky