Az Ujság, 1912. október/2 (10. évfolyam, 245-258. szám)
1912-10-16 / 245. szám
Budapest, 1912. Előfizetési árak: Egész évre... ... 28 k. — 1. Félévre .„ .„ ... ... 14 * — » Negyedévre ... TM 7 » — » Egy tóra „...... 2 » 40 . Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. X. évfolyam. 245. szám. Szerda, október 16. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54.88. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi Hát 34.88. Telefon 162-63 és 68-03. Megjelen hétfő kivételivel minden nap, ünnep után is. ROVÁS: A szerbek sem butábbak a magyaroknál. Ezek, mikor ősz, tizenegy hónapi obstrukció és a meghrevő örökkévalóság tartamára való fogadkozás után visszalőtt, fölháborodva konstatálták a békefonál szándékos megszakítását. A szerbek is, minekutána szövetségeseikkel mozgósítottak, a határokat megszállták, s a háború kezdetén tanakodnak, most, hogy egy kis török sereg elsütötte a puskáját, békeszegést emlegetnek, s a törökre fogják az egész háborút. Voltaképpen nincs értelmök ezeknek a felelősségharitgatásoknak, de úgy látszik, hősök nem lehetnek el anélkül, hogy minden eshetőségre előre ki ne párnázzák a hátukat.* Most delegáczió, novemberben delegáczió és februárban delegáczió ... egy kicsit tán mégis sok. Hát képviselőház mikor lesz ? Ez is kellene, mert például költségvetés is kell. S a delegáczió nemcsak azt jelenti, hogy nincs képviselőház, hanem újabb százmilliók megszavazásának a lehetőségét és veszedelmét. Ha a kormány reflektálna a képviselőházra, akkor a novemberi delegáczió nem lenne sürgős. De úgy látszik, ez a delegáczió ürügy arra, hogy ne hívják egybe a képviselőházat. Ez pedig öreg hiba. Mert azt is értjük, ha a kormány el van szánva az ellenzéki hecrctel a maga erejével szembeszállni, s nem bánja, ha a munkapárt ismét magára marad. Azt is értjük, ha ettől visszariad, s ennek alapján szakít az eddigi taktikával. De visszariadni a rendőrös parlamenttől, s nem teremteni meg a rendőrmenteset , ezt nem akarjuk megérteni. A kormánynak elvégre akczeptálni kell azt a helyzetet, mely mellett állását vállalja. Vagy megoldja, vagy állja, de ne kerülje meg.❖ Andrássy Gyula ma megint tiszteli a többségi elvet. A békéhez az első lépéseket a kormánynak kell megtennie, s a mellett jótékonyan elfelejti, hogy az első lépéseket már régen megtette az ellenzék, mikor visszavonhatatlan követelésekkel állt elő. Hiszen kezdeni a kormánynak könnyű volna a békekísérleteket, de az ellenzéki kezdet után folytatni igen bajos. Minden mozdulata értéktelen, ha az ellenzéki föltételek teljesítése nélkül teszi, és fölösleges, ha ezeket már teljesítette. A filozófus gondolkodású Andrássy tehát szabatosan egyszerűen mondja azt, hogy a mai helyzetben teljesíteni kell az ellenzéki kívánságokat. Akkor nem mondott ugyan újat, nem mondott ugyan alkotmányosat, de legalább mondott okosat ! z©nf Margit asszony éve. írta Takáts Sándor. Azt szokták mondani, hogy a ledőlt fát a gyermek is kopácsolja. A török hatalom is ledőlt fa, melyet boldog és boldogtalan fúr, farag és vagdal. A magyar történetírók ez ország romlásának okául egyesegyedül a török hatalmat emlegetik. Minden bűnt erre vetnek, minden pusztítást neki tulajdonítanak, minden bajunkat az ő rovására írják. S mindezt könnyű ráfogniok, mert a török néma s nem védekezik. Pedig, uramfia, nemcsak a török fogyasztott minket, nemcsak ő pusztította a földünket. Segítettek ebben néki a magunk emberei is. Sőt a császári zsoldosok is kivették a maguk részét. Ők is elvittek mindent, s csakúgy föltörték a templomokat és az udvarházakat, mint a törökök és a tatárok. S a rablási ösztöntől űzött fél vad délszlávok ? Még fű sem nőtt ott, ahová a lábukat vetették. Két századon át szakadatlanul folyván a harcz, vélve se vélnénk, mi minden jutott nálunk pusztulásra ! Fejlett iparunk, magyar művészetünk s műveltségünk emlékei majdnem mind áldozatul estek. Elmétől alig megfogható a kár, amit imigyen szenvedtünk. De nagyon elveti a sulykot, a ki mindezt a töröknek rója fel bűnül. Ha ismernék a törökök hadakozási módját, ilyesmit nem is állítanánk róluk. A törökök sajátságos hadakozási módja ugyanis olyan volt, hogy csak az nem menekülhetett előlük, aki nem akart ! A hazai törökök portyázásától eltekintve, a nagy török háborúkat mindig nagy lárma előzte meg. Nálunk már hónapokkal előbb tudták, mikor indul, hová tart, s mit forgat maga előtt a nagy török sereg. Tudták pedig ezt a kémektől, a kémdeákok leveleiből s maguktól a törököktől, akik hangos dobra verték a készülődésüket. A figyelmüknek ugyanis az ijesztgetés és a megfélemlítés nem utolsó fegyverük volt. Ezért már a megindulásuk előtt hihetetlenül nagyították az erejüket. Mindenféle csavargó és fegyvertelen népet magukhoz vontak, hogy többnek lássanak. A tevéikre vászonra festett emberképeket erősítettek , minden kúpjára két-három lobogót szögeztek, hogy az ellenség a számukat nagyobbnak képzelje. (Így állván a dolog, nem kell csodálnunk, hogy történeti könyveinkben még ma is három-négyszázezer török szerepel ott, ahol igazában még negyvenezer sem volt.) És a jó törökök maguk hirdették mindenfelé, merre mennek, s milyen végházat akarnak megszállani. De ha ezt nem is hirdették volna, a mieink akkor is tudták volna. Az előrelátó és óvatos törökök ugyanis a hadvonulás útján már hónapokkal előbb kutakat ásattak és élést halmoztak föl. Ezek nélkül ugyanis nálunk nem hadakozhattak volna. Tudjuk, hogy a mocsaras Magyarország mindig híres volt rossz ivóvizéről. Még a Duna vizétől is úgy hullottak a német katonák, mint a legyek. De azért csak a töröknek jutott az eszébe, hogy a hadai részére kutakat ásasson. A törököknek ezen hadakozási módja nagyon megkönnyítette a menekülést. S csakugyan azt látjuk, hogy városaink és falvaink egész népe elmenekült a török elől, s bár mondhatatlan vesződéssel, de mégis magával vitte ingóbingó javait is. Hogy az ilyen menekülés alkalmával a templomi edényeket, a műkincseket s a drágaságokat nem hagyták ott prédának, mondanunk sem kell. Az e téren folytatott újabb kutatások igazolják, hogy régi műkincseink legnagyobb része nem a török, hanem a német kezén veszett el. I. Ferdinánd még a magyar királyi ház megmentett műkincseit is elkótyavetyézte és beolvasztatta s azok árából fizette a nyakunkra küldött zsoldos hadát. Nem uj dolog, hogy a Nyulak-szigetén lévő, úgynevezett fehér apáczák a török veszedelem alkalmával szintén elmenekültek. Magukkal vitték legdrágább kincsüket , Szent Margit koporsóját és ereklyéit is. Tudták, érezték, hogy a gondjaikra bízott szent maradványok megmentése nemcsak az ő létük biztosítása, hanem egyúttal az eszmékért lelkesedő hívőknek az érdeke is. Margit királyleány, bár szentté sohasem avatták, a magyarság legnépszerűbb szentje volt! Nem Róma, hanem a magyar nép kegyelete tette őt szentté. S minél több század választa el a magyarságot Margit királyleány életétől, annál szebb, annál tisztább és költőibb alakká varázsolta őt a nemzeti kegyelet. Szent Margit szigetévé lett a Nyulak-szigete, hová ezrével vándoroltak a hivők, az önfeláldozó királyleány koporsójánál keresvén vigaszt és gyógyulást. Bár maga a sziget török kézre került, a budai pasák nem engedék elpusztítani. Ők maguk is szívesen tartózkodtak a kies szigeten s magyar leveleikben (jó magyarsággal!) állandóan Szent Margit asszony szigetének írják és nevezik. A fehér apáczák Szent Margit koporsójával Nagyszombatba menekültek. Egyebük sem lévén a szent királyleány holttesténél, hamarosan koldustáskára jutottak. Egy ideig alamizsnán vajásztak, s mikor ez is megszükült, nem tudták, mitévők legyenek. Felsőbb rendeletre egy ideig más szerzetesrend kenyerén éltek, majd meg a Klarissza-apáczát közé Az olasz-török békekötés. Róma, október 15. A Stefani-ügynökség jelenti: Ma este 14 órakor aláírták az olasz fők előzetes békére vonató megállapodást. A Balkán hadizsa váratlanul közbecsendül az olasz-torök békekötés vigasztaló hangja. Heteken keresztül, változó kilátásokkal, folytak a svájczi tárgyalások. Mármár úgy látszott, hogy minden fonál megszakad a szultán és az olasz király megbízottai közt. Ki volt tűzve a békekötés lehetőségének utolsó terminusa: a mai éjfél. S e végzetes terminusnak szinte az utolsó pillanatában vesszük a békekötés hírét. A csaknem egy évig tartó háború Tripoliszért ma véget ért. Olaszország ura lett ez afrikai területnek, amelyért tömérdek vér- és pénzáldozatot hozott. Törökország a legvégső kényszer hatása alatt, szorongatva négyfélét, európai létharczának végzetes pillanatában lemondott egy már úgy is elveszett pozíczióról. Ebben a pillanatban cselekedete áldozat és nem megalázó vereség. ■ S ez áldozat, úgy lehet, az európai helyzeten is könnyít. Bizonyos, hogy az európai békének vérző sebei közül az egyik behegedt. Törökország a ma létrejött béke által visszanyeri flottája teljes erejét, a Balkánra koncentrálhatja teljes figyelmét s alkalmasint jelentékeny kárpótlási összeggel gyarapíthatja hadikincstárát. Ezek a tények egymagukban is alkalmasak a Balkán-államok szilaj harczikedvének a lelohasztására. Még inkább akkor, ha Olaszország a békekötés által megszabadul ferde helyzetéből s nemcsak hogy nem kénytelen önkéntelenül segíteni a Balkán-szövetségeseknek, hanem újból teljes erejével támogathatja a hármas szövetség politikáját. Fölötte kár, hogy a mai hír két héttel előbb nem jött, amikor döntő súlylyal eshetett volna latba a Balkán nyugalmának fentartására. Már akkor, sőt már jóval előbb, európai szükség volt ez a békekötés. Mert Lapunk mai száma 36 oldal.