Az Ujság, 1912. május (10. évfolyam, 116-129. szám)
1912-05-16 / 116. szám
l om ellenük az anarchisták fegyveréhez, a bombához nyúljon, — ezen el kellene halni és fel kellene háborodni, ha... ha Francziaország már a múlt héten is meg nem cselekedte volna. Hogy két embernek az elfogatása újra meg újra néhány derék rendőr életébe kerüljön, amikor éppen elég tapasztalat van rá, hogy a Bonnot-k fajtája habozás nélkül gyilkol; hogy az egész állam minden hatalma ne legyen elég a vérontás elkerülésére és hogy a kétszer, háromszor, négyszer ostobának bizonyult stratégia ötödször is alkalmaztassák, — ez . . . ez mindenképpen felháborító, ehhez nem szoktathatott hozzá bennünket a párisi rendőrség. Amint hogy felháborító az egész színjáték: a prefektussal mint rendezővel, Paris előkelőivel mint nézőközönséggel, a bombával mint harczieszközzel és a berregő mozigéppel, mint a nagy esemény megörökítőjével. A film eljut majd hozzánk is, és ami még rosszabb : eljut hozzánk a részletes beszámoló arról, hogyan halt hősi halált Garnier az egész franczia államhatalommal való küzdelemben. Ez a film és ez a hir a legveszedelmesebb lelki injekció csiráit hordja szét az egész világba és ne kételkedjék benne senki, hogy amit Bonnot és Garnier nagy hírrel megkezdett Párisban, azt nem dicstelenül folytatják majd Berlinben és Londonban, Bécsben és Budapesten, angol, német és magyar Bonnot-k és Garnier-k. Amikor azonban ilyen pontosan tudjuk, hogy a lelkeket éppen úgy lehet infirziálni, mint a testet, amikor továbbá büntetőjogászok már amúgy is számítanak vele, hogy éppen ennél az infekciónál fogva a nagy bűncselekmények szinte mindig a sorozat törvénye szerint jelentkeznek, nem oktalanság-e akkor, nem merénylet-e úgyszólván az egész czivilizált világ ellen a Bonnot-k eseteinek szuggesztív hatását még növelni egy rosszhiszemű vagy könnyelmű rendező művészettel, egy véres színielőadással, amelynek a szereplői két bandita és az államhatalom, nézői pedig mindazok, akik Parisból kirándulnak hozzá ? Vannak országok, ahol törvény vagy jogszokás tiltja a lapoknak a kivégzések részletes leírását. Egy rövid jelentés: ez az egész, amit közölni szabad. Ha ez a megszorítás bölcs dolog, — pedig az — nem volna-e minden közhatóságnak is első teendője, hogy a Bonnot-k és Garnier-k elfogatását olyan kis zajjal, olyan kis lendülettel, olyan kevés felzúdulással csinálja, amint csak lehetséges. Az államhatalom félti az állam rendjét és biztosságát a szuggesztív újsághírektől, a piszkos detektív-irodalomtól és a mozi vásznán elterpeszkedő rablóromantikától. Nem százszor veszedelmesebb-e minden mozidarabnál az a mozidarab, amelyet a franczia államhatalom tegnap egyenesen belejátszott a Pathé-testvérek, vagy a Gaumont-cég felvevő gépeibe ? A Bonnot-kat és a Garnier-kat ártalmatlanná kell tenni. De nem úgy, hogy maga az állam kreál új Bonnot-kat és új Garnier-kat. A jelentőségüknek nem a túlzásával, hanem a leszállításával. Nem egy kisebbrendű mozgósítással, nem mindig egy-két derék rendőr életének az árán, nem bombával, nem színházi rendezéssel, hanem nyugodtan, csendesen, egyszerűen és hidegvérrel — vizipuskával, ha lehet. Francziaország sokszor ragadta már bámulatra és sokszor ejtette már kétségbe az emberiséget. Sokszor valóban igaz volt a büszke ige, hogy Francziaország a czivilizáczió élén halad. Francziaország érdekében, a czivilizáczió érdekében, mindnyájunk érdekében tiltakozni kell ellene, hogy Francziaország egész állami hatalmával mostanéig ? . . . Azt merészelte, hogy engem jelentett ki — mégpedig egyenesen a szemembe — a világ »legszebb« asszonyának. A férj : Gyerekség ! Egy nagyon fiatal ember ügyetlen naivitása, aki még annyira konfúzus, hogy veled szemben is helyesnek tart egy bókot, melyet valamelyik kávéházi kasszatündér trónusa mellett sikerrel használt. Ha csak ennyi . . . Az asszony : Van több is. A férj : Az is ilyen komoly, mint ez ? Az asszony : ízlés és főleg erkölcs dolga, hogy erről vagy arról ki miképpen vélekedik. Sajnállák, ha a romlottságot naivitásnak, a szándékos szemtelenséget konfúziónak tartod. Az én fölfogásom nem ilyen nyulékony. Én rossz néven veszem és megbüntetem, ha valaki a fiatalságára támaszkodva, ravasz és alamuszi módon viselkedik, s az ártatlanság birkabőrébe bújva, titokban éppen úgy kimutatja a foga fehérét, mint bármely farkas . . . az éhesebbjéből. A férj : Ugyan, kérlek . . . Az asszony: "Mit ugyan leérlek ? Szerencse, hogy nem mindenki annyira hiszékeny, mint te. Te képes volnál rá, hogy a legékesebb farkast is megsimogasd, ha bégetni kezd és csak akkor vennéd észre, hogy helytelenül cselekedtél, midőn már jól össze lennél marva. Nem, drága barátom, vannak okosabb és óvatosabb emberek is. Figyelj ide ! Alfréd . . . Alfrééééd . .. tegnap olyan bokrétát merészelt nekem küldeni, mely száz darab vörös rózsából volt kötve. A férj : Hát aztán ? Az asszony : Max, szegény ember . . . enynyire »ártatlan« vagy c Íme — a férjek vaksága. A férj : Miféle vakság ? Az asszony : A férjek vaksága ... te szegény ártatlanom ! A halhatatlan, az örök, a klasszikus, melyen legalább húszezer év óta nevet már a világ, de megváltoztatni, úgy látszik, sem nem akarja, sem nem tudja. Mindnyájan vakok és ostobák vagytok és jaj annak, a ki oly hitvesre bízza homlokát, a ki szívesen veszi és elfogadja a vörös rózsát. Tudod mit jelentett a gyámfiad száz vörös rózsája ? Azt jelentette, hogy százszorosan égő szerelmet érez irántam. A férj (elneveti magát) : Ugyan, ugyan ! Az asszony : Nem hiszed, hogy a vörös rózsák égő szerelmet jelentenek ? A férj : Dehogy nem hiszem ... ha gimnazista küldi őket a bakfisnak, vagy ha a hadsereg valamelyik paraszt káplárja kedveskedik velük a Katijának. Ebben a te esetedben ilyesmiről szó sem lehet! . . . Tessék, mindjárt gondoltam, hogy valami nagy semmiségről van szó ... És megfoghatatlan, hogy ebben a te okos, szőke fejecskédben hogyan támadhatott ily rikító képtelenség ? Ilyen semmiségért kiutasítani a gyámfiamat és kitenni engem az emberek gúnyolódásának ! . . . Melinda, Melinda, hol volt az eszed ? Az asszony : Vigyázz magadra, mert megharagszom ! Nem hogy hálásan megköszönnéd, hogy azt az elbizakodott szemtelen kamaszt kikergettem, de még szemrehányást is teszel. Ennyire ostoba vagy? Az ilyen hálátlan és ostoba ember megérdemelné, hogy jól megcsalják. A férj : Frázis . . . Az asszony : Max ! Vigyázz magadra . . . És hagyj nekem leékét, azt ajánlom. El vagy bocsátva. Adieu ! Nem akarok többé hallani sem rólad, sem a kamaszodról. Neked ajándékozom, legyetek boldogok, csak ide ne tegye be többet a lábát, mert ilyen fredi fracczokat nem tűrök a közelemben ! A férj: Melinda, kedvesem ... ne érts félre ! Büszke és boldog vagyok, hogy ilyen hitvesem van, mint te, de ebben a dologban nincs egy csöpp igazad sem. A fiúnak álmában sem jutott eszébe, hogy téged megbántson. Hidd el, hogy ártatlan az egész dologban, én jól ismerem és jótállok érte. Ez csak elég ? Meg kell tehát neki bocsátanod. Fogalma sincs róla, hogy hibázott. Az asszony : Annak ? Hisz az egy gazember. A férj: Melinda ! Nem engedhetem . .. Az asszony : Az egy gazember ! A férj : Nem engedhetem, hogy a fiúval méltatlanság történjék a házamban. Szép komédia lenne, kidobni csak úgy . . . semmiért. Ez nem járja ! Rajtam kaczagna — ismétlem — az egész üzletvilág és ezt nagyon helyesen cselekedne. Csakhogy én ezt nem, tűröm és ebben viszont én cselekszem helyesen. Légy szives tehát és vedd tudomásul, hogy Alfrédet ma estére meghívtam vacsorára és megigértettem vele, hogy ezután is mindennap meglátogat. Komolyan kérlek ... ha nem is rokonszenvezel a fiúval . . . Az asszony : Nem ! Gazemberekkel nem rokonszenvezünk. A férj (bólint) : Jó, jó . . . rám nem hatnak az ilyen kiszólások, szabadon használhatod őket... de ne éreztesd ellenszenvedet a fiúval, aki ártatlan . . . Az asszony : Gazficzkó. A férj : Jó, jó . . . Megpróbáltam, hogy megnyugtassam, mert keservesen panaszkodott, hogy félreértetted és olyan szándékot tételeztél föl róla, amikre még csak gondolni sem mert soha. Tulérzékeny vagy, kedvesem, tulérzékeny . . . E miatt pedig legjobb barátom fiát nem engedhetem kidobatni, — ezt csak belátod ? AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1912. május 16- ában egy czivilizáczió-ellenes propaganda élén haladjon. BELFÖLD. Az állami tisztviselők családi pótléka. A pénzügyminisztérium már elkészítette az állami tisztviselők családi pótlékára vonatkozó törvényjavaslatot s most a király előzetes jóváhagyása végett Bécsbe küldték. A pénzügyminiszter programmbeszéde. Toleszky János pénzügyminiszter ma este utazott Zentára, ahol mint a nemzeti munkapárt képviselőjelöltje, holnap délután mond programmbeszédet. Lónyay Géza, Hajós Kálmán, Vermes Zoltán, Farkas Zoltán, Ercsey Péter, Lator Sándor, Vojnich István báró, Latinovics Pál, Érti János, Dungyevszky Gedeon, Kanyovics Dávid, Okolicsányi László és Mocsáry Sándor kísérik a kerületbe. Beszámoló: Békéscsabáról jelentik: Kristóf. József, a kerület képviselője szombaton Csabára érkezik és vasárnap beszámolót mond. Hétfőn. (Tárgyalás Polónyival. Pártközi bizottság.) A »küzdő ellenzék« soraiból ma az a kívánság hallatszik, — amit talán a kormány is figyelemre méltat — hogy a »harcz« ne szombaton kezdődjék, hanem hétfőn. Mert addig sok minden történhetik. Lukács miniszterelnök ma Polónyi Gézával tárgyalt, aki azután azt a jövendőt mondotta, hogy a Ház üléstermében majd harczolnak, a folyosón pedig barátságosan beszélgetnek a békéről. E két tételben foglaltatik a mai politikai helyzetkép. — Egy dologra vigyázzon Lukács — mondotta ma e sorok írójának egy politikai notabilitás — és ez az, hogy neki se Justh Gyula, se Polónyi Géza nem jó barátja. Vissza kell emlékeznünk a bankháborúra, a Lukács—Justh-féle első kísérletre, amely után Justh Gyula hónapokon keresztül úton-útfélen hangoztatta, hogy ő ebben fiz életben Lukács Lászlóval szóba nem áll. Most, mikor Lukácsot fölkereste, vájjon nem arra gondolt-e.