Az Ujság, 1912. november (10. évfolyam, 259-271. szám)
1912-11-01 / 259. szám
is Törökország végveszedelme. A török-bolgár csatatérről rettenetes hírek jönnek. Két napos hallgatás után megszólalt a szófiai hírszolgálat és amit mond, az nagyon alkalmas arra, hogy az utolsó reménységtől is megfoszsza azokat, akik a török erőben, a török energia végső, győzelmes fellobbanásában még bíztak. A szófiai jelentések nem mondanak kevesebbet, mint hogy a bolgárok a nagy mérkőzésben döntő győzelmet arattak, hogy bevették Lüle Burgaszt is, és hogy rémült futásra kényszerítették az egész török haderőt. Ezekkel a folyton új részletekkel bővülő hírekkel szemben mi az, ami még a törökök mellett szól ? Először az, hogy maguk a bolgárok még csak a következő órákra jelzik a döntő csatát Csorla tájékán. Másodszor az, hogy Drinápoly még áll és hogy helyőrsége kisebb jelentőségű eredményeket ér el. Végül az, hogy a törököknek van még egy utolsó visszavonulási vonaluk úgyszólván Konstantinápoly falai előtt, és hogy ázsiai tartalékaik még mindig kimeríthetetlenül özönlenek a harctérre. Az objektív ítélet tartozik ezeket a gyenge, biztató adatokat is felsorolni, de ugyancsak az objektív ítélet tartozik elismerni, hogy mindezek az adatok úgyszólván semmi reménységet nem nyújtanak arra, hogy Törökország katasztrófája valami módon feltartóztatható lesz. Ha a következő órák egészen váratlanul valami nagy fordulat hírét nem hozzák meg, — amire alig lehet számítani , akkor a félhold leáldozott. Ha az érintetlen, nagy számbeli túlsúlyban lévő török fősereg hetek óta tartó készülődés után nem tudta feltartóztatni a napok óta vérben és sárban gázoló, vérző és fáradt bolgár haderő rohamát, akkor a bolgárok szörnyű lendületének aligha tud már sikerrel elébe állni a visszavonuló török hadsereg. Mert akkor azután minden a törökök ellen fordul: a főváros közelsége, mert Sztambulban forradalmi nyugtalanság jelentkezik, az ázsiai mohamedánság daczos ereje, mert Törökország ázsiai alattvalói is nyugtalankodni kezdenek. A félhold, amely véres fénynyel emelkedett fel Európa szemhatárán, véres ragyogásban bukik a Boszporusz körül a tengerbe. A tragédia, amelynek szemtanúi vagyunk, emberi és nemzeti szempontból egyformán részvétre és elgondolkozásra ingerel minket, magyarokat. A legmélyebb részvét sem felejtetheti el azonban velünk, hogy nemzeti és emberi érdekeink e a. / CD Budapest, 1912. X. évfolyam. 259. szám.________________ Péntek, november 1. árak: SZERKESZTŐSÉG: @* vidéken 10 fillér. v *** ROVÁS. Végre valami uj. Nem mennek a kordon elé, csak mint Barbarossa Frigyes, néhány hollót küldenek ki megnézni , milyen a világ odakint. Tudták ugyan ezt hollók nélkül is, de a kordon nem tudta volna, hogy ők mit csinálnak, ha kémszemlére nem küldik jó Károlyi Mihályt és társait. Ezek lelkendezve jelentették, hogy hadi állapot van, túlnyomó erővel. — Akkor jól van, mondották, van mi ellen tiltakozni. Ha nem lett volna katonaság a parlament körül, akkor a helyzetük kényelmetlenebb lett volna. Mert ki kellett volna valamit gondolni, hogy mégse menjenek be. Ugyan mire való a polémia ? Azt kizártnak kell tekinteni, hogy Andrássy Gyula, vagy akárki nem tudna akármire valamit mondogatni. Tisza okfejtésére, hogy ami szabálytalanságot elkövetett, azt utólagos házhatározat tudomásul vette, Andrássynak természetesen szintén van felelete": ezt a határozatot nem a Ház, hanem a többség hozta, mivel ellenzék nem volt ott. Helyes. De hát akármilyen Házban mégis csak ugyanaz a többség ugyanazt mondotta volna, s ha az ellenzék távolmaradása a Házból klubot csinál, akkor nincs az a többségi akarat, mely valaha érvényesülne, mert bármikor a kisebbség kivonul, s a többség tehetetlen, mert a határozata csak klubhatározat! — Nem Andrássyval szemben argumentálunk ezekkel, mert meg vagyunk győződve róla, hogy ha hasznát látná, magától is tudná ezeket. Bécsi lapok szerint mégis várható valami kompromisszum, mert a bécsi illetékes körök békét akarnak teremteni. Ha ez így van, akkor nagyon kérnék Lukács Lászlót, hogy amire képes benne a bécsi körök határozata alapján, arra legyen képes e határozat nélkül is. Mert az már mégis csak nagyon furcsa lenne, ha ez a mi egész belügyi függetlenségünk is csak olyan lenne, mint a kutyafalkáé, mely egészen függetlenül marakszik és ugarozik, míg meg nem jelen a gazda, s egy szót mond, amitől a kutyák természetük szerint elhallgatnak, de független nemzet független politikusaihoz intézve, meg sem tekinthető a függetlenség és méltóság elismerésének. Fra Graecia. Irta Porzó. Aggódva nézek Dél felé, az én kedves Graeciám felé, melynek első rózsáit számos tavaszon szoktam köszönteni, midőn sövényt, árkot ellepi a boldog virulás, mellesleg szemenként szakítva a megterhelt narancsfának felém pirosló, fölém hajló gazdag terhét. Ah, e perczben talán nehéz ágyuk széles kerekei alatt romlik meg a simára hengerített árnyas hegyi út a Peleka ormára, s oda az Epirus hótakart tetői alatt ropog a legújabb szerkezetű puskák szapora tüze, és elfelejtenek politizálni a katonatiszt urak, (lévén ők is képviselők) hogy végre az igazi mesterségeket folytassák. Nem czivakodnak meddő beszéddel abban az akropoliszhatnám képviselőházikóban ott a Pentelikon márványaiból rejtett koczkából épült Stadion közelében, és nem hig frázisokat ontanak, hogy a görög princzeket kilocsolják az országból — hanem inkább vitézi harczba bonyolódva Marathon síkján hullajtsák piros, meleg véreket az aranyos Kréta visszavivása végett, — vágyó villantással Bizáncz felé. Valamint nem elmés minden franczia, és nem ismart is minden angol, és nem tiszta minden hollandus, és nem vendégszerető minden arabus, és nem lovagias minden magyar , azonképen nem léha és tunya minden görög. Mi meg nem győzzük visszautasítani azt a vérlázító sérelmet, mely a világszerte embervásárra került levásott, boldogtalan nőt hungara néven emlegeti. Szorosabb érintkezés ráterített, hogy a görög nép, noha fényes magasából a századok pusztító viharában lehanyatlott, csak kulturál nép az ma is. Periklésznek koros unokái, Affendakisz, Stalio és a többi urak nem szolgáltattak rá okot vagy jogot, hogy az újabb görög nemzedéket a betörők foganatosan működő czéhébe sorozzák. Mert van ebből a fajtából nekünk is bőséges számmal. Épp ezért esett fájdalmasan olvasnom a minapában egyik vezető budapesti hírlapunk bántó kifakadásait a görög nemzet ellen, nevezvén őt testre hitványnak, szívte gyávának. Pedig ugyanez a vádoló toll hogyan vágott és vág neki (méltán) ma is annak a Scotus viatornak, aki érthetetlen gyűlöletének mérgével esztendők óta mételyezi meg a czivilizált világ vélekedését felőlünk. Persze a messzeható angol nyelv útján, melynek súlyát és erejét nem bírja le a (magyar) pusztán nyomtalan elhangzó tiltakozó szavunk. Ez a skót vándor leszedi a magyarról nem csupán a keresztvizet, hirdetvén őt pogánynak, de a rátapadt kulturácska mázát is, aki zsarnokul bán az »álnokul« meghódított nemzetiségekkel , letiporja s megfosztja nyelvüktől, kizavarja megszentelt hagyományaikból és, megmondhatója a kegyes ég, mi minden polgári, sőt emberi jogaiból. És most jön ennek a méltatlanul megrágalmazott magyar nemzetnek egy kiváló fia és — Hungarus redactor nem jobb Scotus viator-nál. Hát a görög katona nem czivakodik már a törvényhozásban. És van renesszánsza a hellén vitézségnek. S amint nézem ezeket az arányos tagú, jól kifejlett katonákat az Espianátán, a viruló legénység szabatos és gyors mozdulatait s hallom az ujongó iskolai ifjúságot, mely lágyuló farczczal harsogja feléje biztató zitóit: felsugárzik előttem a hős Bozzaris, Miszolungi hősei fölzendülnek lelkemben Byron szabadságdalai, aki lantjával is, kardjával is a görög nép igazának szolgálatába szegődött. Mert hogy hősöket nevelt otthon s rajongó híveket gyűjtött maga köré az idegenből a múlt században is. És magyar ember, szólja le fitymálva épp most, hogy a török jármot rázná le nyakáról. Ha eszébe jut, nyilván ráolvassa azt is, hogy hiszen világszerte a grec franczia szó hamiskártyást jelent. Pedig a hamiskártya sem egyes hazai klubok monopóliuma. Amiben épp annyi a valóság, mint abban, hogy minden magyar nő hungara. Nyert csatát a görög is. Én persze nem csatában láttam a görögöt, de a hírlapokból értettem meg, hogy van nyert csatája is. Hát ime, csak följár Achilles lelke. De akárhányszor tanúja voltam egyes zászlóaljak gyakorlatainak, s még a sczibik szem is, bár nem értette, de megérezte, hogy ezek a fiúk harczra termett legények. Hiszen igaz: a Larissától tán egész Athénig elnyúlt nagy futamodás alatt a görög hadsereg nem gyűjtött fejére harczi babért. Ám e kínos vereség óta mekkora változást vitt soraikba a véres tanulság! Nem szeretném annak a vádnak tenni ki magam, hogy a balkáni hadaknak kívánok szerencsét a török rovására. Hajdani ellenségünk, kegyetlen sanyargatónk rég megbékélt, igaz barátunkká lett, akivel hosszú évtizedek óta tartjuk az atyafiságot, valljuk a rokoni hűséget. Tudom azt is, hogy minden magyar szív méltó keserűséggel szemléli az ozmán szerencsecsillag sápadó fényét. De míg ezeket a sorokat rovogatom, kigyulhat ismét. Az öreg Atya. Xapmik mai száma 36 oldal.