Az Ujság, 1912. november (10. évfolyam, 272-284. szám)

1912-11-16 / 272. szám

Budapest, 1912. X. évfolyam. 272. szám.____________Szombat, november 16. ink* ^ ^ ffF Klárika doktor lesz. Irta Kálnoki Izidor. — Endre ! Valamit már idején volna megbeszélni. Már nagyon is elérkezett az ideje ! . . . Vacsora után mondta ezt Veres Klárika az urának, a mikor a fiatal házaspár a szürke, esős, őszies hidegben a sütött kályha mellé telepedett le. Az asszony hintaszékben feküdt végig, a férfi nagy, süppedős borszékben szívta a szarját. Bartos Endre széles, mosolygós arccal fordult a felesége felé . — Hogyne, édesem ! Már valóban elérkezett az ideje. Csak azt mondd meg, drágám, hogy milyen színű legyen, miféle szövetből és kinél rendeljem. Vagy talán legokosabb lesz, ha ide hivatok neked egy nagyon ügyes, jóhírű szabónét ? Nevetett, tele szívvel nevetett a férfi, s büszkén hozzátette : — Mit szólasz hozzá, Klárika, micsoda gondolatolvasó lett énbelőlem. Ugye, pontosan kitaláltam, hogy mi az a nagyfontosságú, már régen esedékes ügy ? Egy új ruha. A menyecske a fejét rázta. De nem nevetett a nevetővel. Inkább nagyon komoly arczot vágott. — Nem találtad ki, Endre. Nem találtad ki! — ismételte, majdnem fájdalmas hangon. — S nagyon szeretném, kedves barátom, ha ilyen kicsinyes hiúságokkal soha többé meg nem vádolnál. Ez nem méltó se tel hozzád, se énhozzám. A vége felé már nagyon rezgett az aszezony hangja. Mintha sírás fojtogatná. A férje megsajnálta: — Édes fiacskám, nem bán ám, ha az asszony hiú. Sőt ellenkezőleg, merény. Úgy van az, édesem, hogy mi férfiak léhaságból, vagy takarékosságból akárhányszor tréfálkozunk az asszonyi hiúságon, gúnyt űzünk belőle, hogy folyton új ruhákban, ragyogó kalapokban, kaczér czipőkben szeret járni a feleségünk, — de ha nem tenné, talán nem is tudnék igazán szeretni. Az asszonyok hiúsága a férfiak kívánságából táplálkozik. S az az asszony, aki nem hiú és nem akar tetszeni, nem ís szereti az urát. Te csak légy hiú, fiacskám, s mindig a legszebb akarj lenni a világon. Ebből azt fogom látni, hogy szeretsz. Az asszony csöndesen rázta a fejét. — Hiúság, hiúság ! Ne akarjátok mindenáron asszonyi vonásnak mondani a hiúságot. Nem asszonyi, — emberi dolog a hiúság. Mindenki hiú. A macska is, amikor mossa az arczát, a rózsa is, a mikor kaczérkodik a lepkével. De legalább a férfi. Ami nagyot a világ teremtése óta az emberiség létrehozott, jóformán minden a hiúság gyümölcse. Hősiesség, okosság, jóság, becsület, önfeláldozás, — ezek csak szép nevek. Az apja valamennyinek a hiúság. Nem is az a különbség ember és ember között, hogy ki hiú, ki nem Hu. Az a különbség, hogy kinek milyen a Husága. Se a bőre, se a szokásai, se a vallása, se a mestersége nem választja el annyira az embert az embertársától, mint a hiúsága. Mondd meg nekem, hogy kinek mi a Husága, s én megmondom neked, hogy ki mennyit ér. Bartos Endre közelebb húzódott a feleségéhez, s nagy tisztelettel megcsókolta a kezét. — Ezt nagyon szépen mondtad, édesem. Csak nem értem még most se egészen, hogy mire akarsz czélozni. — Arra, hogy több megbecsülést kérek tőled. Arra, hogy ne gyerekes bábnak nézz Arra, hogy ha hiúságot sejtesz bennem, vagy ismersz föl rajtam, azt ne ilyen hitvány külsőségeken, hanem sokkal, sokkal magasabban keresd. Mikor a férje komolyra meredt arczába nézett Klárika, mosolyra görbítette a száját. — Nono ! Azért ne nézz rám ilyen kővé meredt arczczal. Megvádoltál, hogy hiú vagyok. Most bebizonyosodott, hogy igazad van. Sőt nagyobb az igazságod, mint vártad : még annál is jűbb vagyok, a minőnek tartották S most arról beszéljünk, édesem, mikor fogom én letenni az orvosi vizsgáimat ? Mikor leszek doktor ? — Hát ez az, fiacskám ? — nevetett most már Bartos Endre is. — Az ambíczió ? Ezt a gondolatodat csakugyan nem találtam ki. Nem gondoltam, hogy ilyen sürgős. S nem is hülném, hogy valami hamarosan menjen. Ahhoz még igen sok előkészület, utánjárás, futkosás kívánatos. Bartos Endre fölkelt kényelmes karosszékéből, félretette végigégett szivarja csutakját, s jártában folytatta: — Holnap, holnapután is cseveghetünk még róla. Nem gondolod, hogy jó volna már aludni menni . — Gyere vissza, Endre. S gyújts rá egy másik szivarra. Nincsen késő, s olyan jól esik így elbeszélgetni. A férfinak jól esett a meleg, hízelgő hang. Szivarra gyújtott, ő újra beletemetkezett a karosszékbe. — Azt mondod, Endre, hogy nem olyan sietős az a doktorság. Ráérünk. Ha egy-két hónappal, vagy akár évvel is később leszek az orvosi tudományok tudora, az egészen mindegy. Hiszen már asszony vagyok, egy elismert, híres kitűnőség felesége, Bartos Endre nagyot fújt a szivarjából] * ROVÁS. Fölösleges az ellenzéki külügyi beszédek ismertetése minálurok, hiszen szóról-szóra köztik majd őket a szerbek. Pasics valóságos magyar soviniszta és osztrák szoldateszka az ellenzéki hősökhöz képest, úgy szállnak azok síkra Szerbiáért. S dehogy is gátolják őket ebben a szerb újságok, akik az ágyúiknak újabb munkát jósolnak Zimony felé, s kijelentik, hogy Ausztria-Magyarországot mandig gyűlölte a szerb, és soha nem is fogja szeretni. Dehogy törődnek ezzel a mi honfiaink. Und wenn ich Dich liebe, was geht es Dich an ? — felelik a szerb gyűlölet-vallomásra. S igazuk van. ők nem hallgathatnak a szerb pofonokra, mert nekik mást kell mondaniok, mint Berchtold mond, s nekik arra kell gondolniok : egye meg a fene a szerbiai szerbet, de a magyarországi szerb — az szavazzon mireánk ! * Auffenberg ur melegen megköszönte Koszlovszky lovagnak tanulságos előadását a balkáni háborúról, melyből kitűnik, hogy kemény fegyelem és a csapatokat átható nemzeti szellem biztosítják a győzelmet. Sajnáljuk, hogy Auffenberg ur és a többi Auffenberg urak ezt megtapsolják, mikor Koszlovszky lovag mondja, s hallani sem akarnak felőle, ha egész Magyarország mondja. Mert hát fegyelem, az, hála Istennek, volna nálunk, de ha nemzeti szellemet emlegetnek, arra azt mondják, hogy megbontja a fegyelmet. Már pedig a delegáczióter helyes, ha mondják, hogy a győzelemnek mind a két biztosítéka megvan, de magunk között, hogy a külföldön senki se hallja, fülbe megsúghatjuk egymásnak , az a következetes ellenzése a magyar nemzeti szellem érvényesülésének, kezdve a német vezényszón és végezve a magyar ágyúgyár hiányán, éppenséggel nem vall olyan nemzeti szellemre, még osztrákmagyar nemzeti szellemre sem, mint amilyennek megnyilatkozását a balkáni háborúban az attasék magasztalnak. Már megint angol példa! A kormánypárti átkiáltja Andrássynak : ilyen az angol is az angol ellenzék észretérésére gondol. Andrássyék visszakiabálnak , ilyen pedig a magyar is a magyar kormány csökönyösségére gondolnak, mely inkább szuronynyal őrizteti, semmint lefejeztetné magát. S ősi magyar vita-virtus szerint mindegyik azt mutatja ki a másiknak, amit az meglátni nem akar. Az igazi igazság ebben az angol-magyar példálódzásban pedig az, hogy ott az emberek huszonnégy óra alatt megérthetik egymást, mert egymás megértése egyiknek sem zavarja a kis köreit, minálunk pedig az emberek nem azért panamáznak ki maguknak egy-egy nemzeti sérelmet, hogy egykönynyen lemondjanak róla. Mikor már minden patron el van lőve, akkor jut eszükbe frázisképpen, amit most az angollal szemben panaszos magyarázatul konstatálnak : mindnyájan magyarok vagyunk engemek, hanem egyenrangú élettársadnak. Lapunk mai száma 34 oldal. Budapest tálasul. Egy hét múlva Budapest polgársága meg fogja választani az új törvényhatósági bizottságot. A községi választások mozgalmai már javában folynak, listák és kompromisszumok készülnek, programmok röpködnek a levegőben s a kerületi agitáczió mind erősebb hullámokat vet. Hogy ez elénk nyüzsgésből, korteskedésből és alkudozásokból kik fognak győztesen kikerülni, ma még nem tudhatjuk. S nem is ez a lényeges. Döntő és a főváros jövőjére messze kiható az, hogy mi fog kikerülni belőle ? Haladás-e a javuló irányvonalában, vagy visszaesés a régi áldatlan rendszerbe, amelynek emlékeit a székesfőváros polgársága még sokáig fogja érezni csontjaiban és zsebeiben. Mi úgy látjuk, hogy a községi választások a személyekben nem fognak nagy változásokat hozni; reméljük azonban, hogy a szellemben s a rendszerben igen. Ha tán nem is oly gyökeres változást, aminőt mi és velünk együtt a főváros lakossága óhajt, de legalább továbbfejlődést abban a tisztulási processzusban, amelynek az utóbbi években tagadhatatlan jelei mutatkoznak. Mert igaz ugyan, hogy a régi rendszernek, a panamáknak, protekciónak, kölcsönös kézmosásnak, klikkuralomnak, érdekhajszának egyes gyökérszálai még erősen oda vannak nőve a községi kormányzathoz.