Az Ujság, 1912. november (10. évfolyam, 272-284. szám)
1912-11-16 / 272. szám
é s mi magunk is, sokszor fellángoló haraggal, ostoroztunk hibákat, mulasztásokat és csúnyaságokat, de azt igazságos érzékkel és becsületes tárgyilagossággal el kell ismerni, hogy a főváros adminisztrációjában pár év óta tisztultabb szellem kezd uralomra jutni; modernebb eszmék és önzetlenebb törekvés küzdenek egészségesebb, demokratikusabb, tisztább és jobb gazdálkodásért és kormányzatért. S nem a jóakaraton, nem a vezetők idealizmusán és hajlandóságán múlik a teljes és egészséges rendszerváltozás, hanem az erőviszonyokon, amelyeket eltolni oly gyorsan, ahogy kívánatos lenne, alig lehet. Hatalmas fejlődés, nagy átalakulás rendszerint csak erős akarattal, következetes kitartással érhető el. Ma még sokkal erősebb a hagyomány, a megszokás, a sablonokhoz való ragaszkodás, a személyi összeköttetéseken alapuló nyomás ereje, semhogy bármily erőteljes gesztussal szét lehetne tépni azokat a régi gyökérszálakat. Hozzá még számításba kell vennünk a budapesti polgárság közönyét, fásultságát, beletörődését és szervezetlenségét, tetejébe a virilizmus és czenzusos választási rendszer hibáit, hogy tisztán álljanak előttünk a hirtelen és gyökeres átalakulás akadályai. Hogy ez akadályok daczára a székesfőváros adminisztrációja javult, hogy a törvényhatósági bizottságban a régi szellem már csak a kulisszák mögött, szemlesütve (bár még mindig csökönyösen és túl erős befolyással) ápolgatja a régi hibákat és régi bűnöket, ellenben mind erősebb hangot kap a tisztaság, a becsületesség, a közérdek és a modernség, arról az utóbbi évek nem egy eklatáns jelensége vigasztaló bizonyságot tesz. Igaz hogy mindössze csak annyit értünk el, hogy a tisztulási szellem kénytelen kompromisszumokkal utat törni magának a korrupció erdejében, de az áttörés sohasem volt kellemes és mulatságos foglalkozás. Ma bizonyos átmeneti korszakot élünk a főváros adminisztrációjában, s örülnünk kell, ha két-három klikkérdek kedvezésével, vagy eltűrésével sikerül egyegy becsületes, közérdekű, panamamentes dolgot megcsinálni, esetleg a törvényhatósági bizottságban meglevő érdekcsoportok ellenében. Türelem és jó gyomor kell még jó ideig a fővárosi polgárságnak, ha a fővárosnál történő dolgokat figyelemmel kíséri, de bele kell nyugodni abba, hogy a városi politika, különösen a jövendőnek messzelátó, csupán a közérdeket tekintő politikája még mindig és tán jó ideig beleütközik a múltak akadályaiba. Erőt és bizalmat kell merítenünk e türelmi próba közepette abban a tényben, hogy a székesfőváros vezetői közt vannak becsületes akaratú, tisztességesen gondolkodó, modern szellemű és cselekedni kész férfiak, akiknek befolyása alól a legmegrögzöttebb panamista, a legmakacsabb klikkérdek is megpuhul idővel és alkalmasabbá válik bizonyos lelkiismereti megtisztulásra. Ez a processzus megindult már. Lassan folyik, de mind több és több híve támad a törvényhatósági bizottságban. A mostani községi választások a javulás és haladás jelszavában folynak. Ha vannak is augurok, — még pedig fölös számmal — akik e jelszavakra sunyi módon összemosolyognak, vannak viszont, akik azokat komolyan veszik s elszántsággal készek értük küzdeni is. A helyzet és a kilátások ma még nem rózsásak, de szemmel látható, hogy a jobb irányzat kezd felülkerekedni, hogy itt is, ott is tisztogatás folyik egy-egy penészes zugban s egynéhány ablakot és ajtót sikerült már kinyitni, hogy friss és uj levegő hatoljon a dohos fészekbe. Bíznunk kell abban, hogy ez az áramlat hovatovább növekedni fog s mind többet pusztit ki a régi, korhadt rendszer miazmáiból Az kell még, hogy a becsületesek és jóakaratúak fogjanak erősen össze, csinálják meg a szorosabb és erősebb nexust a polgársággal s csinálják meg maguknak a hátvédet a régi ellenséggel való kemény harczokra. Akkor tán mégis meglesz, amire hosszú évtizedek óta vár a főváros lakossága: a jó és tisztességes közigazgatás, egy igazi világvárosnak ez a főkelléke és igazi kritériuma. — Talán nem úgy van ? — De úgy van. Tökéletesen úgy van. Csakhogy még sincsen úgy. Én egy bolond, lehetetlen, hazug helyzetben vagyok. Engem doktornak szólít már mindenki, mint kiváló tudóst ünnepel a világ, már félig-meddig odaírták a nevemet az emberiség nagy aranykönyvébe, ahová csak a kiválasztottak kerülnek bele. Ha én hamarosan nem szerzem meg a külső jogalapot is ehhez a helyzethez, ha a nagy magassághoz, ahová feltoltál, nem építek erős bázist, az egész hazug dicsőség összeomlik, mint egy kártyavár. Nekem vagy doktorrá kell lennem a legrövidebb időn belül, vagy sarlatán lesz belőlem még rövidebben. — Rémlátás ez, Klárikám, s nem jogos aggódás. Az a felfedezés, amin a te ünneplésed és hírneved felépült, az maga a szilárd bázis, amit te keresel. A doktorság csak czafrang hozzá, akár van, akár nincs. Amit pedig mi az emberiségnek adtunk, az nem változhatik, nem módosulhat, az egy kipróbált bizonyosság. Azután meg, fiacskám, nem megy az a doktorság csak úgy, ahogy te gondolod. Annak formaságai vannak, hosszadalmas előzményei. — Tudom. De azokat el is engedhetik. — Ki is fognak neked engedni két évet, három évet az egyetemről. De azt hiszem, egy évet legalább járnod kell kórházakba, előadásokra, gyakorlatra. — Amikor én olyan nagy felfedezésre hivatkozhatom, ami előtt meghajol az egész egyetem ? — Még akkor is. De még ha vizsgára bocsátanának rögtön, akkor is tartok tőle, fiacskám, hogy még nem tudsz eleget, s az igazán nagy szégyen volna, fiacskám, ha megbuknál a szigorlataidon. — Ne félj tőle. Már beszéltem a miniszterrel, beszéltem a dékánnal, a legtöbb professzorral is tárgyaltam. Mind becsületszavára fogadta, hogy kitüntetéssel avatnak doktorrá. Sőt vizsga nélkül is felavatnának, — hiszen a legfőbb vizsgát már letettem — de én ragaszkodtam a formákhoz. Úgyis csak azt fogják tőlem kérdezni, amiről én akarok beszélni. A férj arczán kissé keserű vonás jelent meg. De amikor az asszony felkelt a helyéről, odaült a karosszéke szélére, s kissé ránehezedett a testével, akkor már nevetett Bartos Endre. — Legyen, ahogy te akarod. Majd megírom a kérvényedet, eljárok az egyetemen az ügyedben, s egy-kettőre beszerzem a szükséges okiratokat. Az asszony egy gyors mozdulattal ráborult, s megcsókolta a szemét. Tudja Isten, valahányszor asszony a férfi szemét megcsókolja, én mindannyiszor arra gondolok : ez is azt akarja, hogy a férje rosszabbul lásson. — Istenem, milyen jó vagy te, Endre — s hamar csókot lehelt a másik szemére is. — Milyen jó vagy. De csak nem gondolod, hogy ilyen piszlicsár dolgokkal téged foglak terhelni ? Folyamodásokat firkálni, keresztlevelekért, iskolai bizonyítványokért előszobákban ácsorogni, — ez nem hozzád méltó, Endrém. S már fölösleges is. Minden megvan. Ami irás kellett, összeszaladgálta Karácsony Mór, s meg is írta a kérvényt, el is járt a dekanátuson, s a minisztériumban is volt már az elintézést megsürgetni. A jövő héten, úgy számítom, már meg is lesz a fölavatás. Gyönyörű lesz, Endre, mesébe való ! Már úgy örülök neki. A férfi játszott a ráboruló nő hajával. S talán csak azért szólt valamit, hogy mutassa, milyen figyelmesen hallgatta : — Nono, édesem. Csak ne csinálj magadnak túlságosan fantasztikus képet erről a parádéról. Nem is gyönyörű az, nem is mesébe való. Unalmas szertartás, ledarált formaság. Az asszony büszkén felegyenesedett : — Elhiszem, hogy rendesen olyan. De nálam másmilyen lesz. A miniszter is jelen lesz, az Akadémia deputácziót küld, az orvosegylet testületileg felvonul. A legszebb napja lesz az életemnek. A férfi unottan felkelt a helyéről. — Üres formaságok, édesem. Csak egy értelme van az egésznek. Hogy neked örömet szerez. Álmosán behunyta a szemét és egy ásitást fojtott el. — Gyerünk aludni, édesem. — Csak még három szót, fiacskám. Arra akarok visszatérni, amit te a beszélgetésünk elején mondottál. A legfontosabbra. Bartos Endre ránézett az asszonyra. — Mondtam valamit! És fontosat mondtam ? Bizony én már nem emlékszem arra, hogy fontosat mondtam volna. — Pedig mondtál valamit. De siettél elfelejteni, te rossz ember. A ruha-ügy. — Aha, amivel megsértettelek, drágám. Hogy is képzelhettem el, hogy akinek ilyen nagy dolgokban fő a fejecskéje, az holmi látvány toilette-kérdésekkel bíbelődik. — No igen, mert ezek után beláthatod, hogy nem valami egyszerű utczai ruháról van szó. Hanem valami fényes, ragyogó toilette-ről, ami elszédítse az asszonyokat. Lesz ott legalább tízezer asszony. Karácsony Mór becsületszavára fogadta, hogy legalább annyit csődit oda a lappal. — Majd holnap elmélkedünk erről is, Klári. Akarod, hogy együtt menjünk ruhát rendelni ? — Nem, fiacskám. Ezzel én nem fárasztalak. Már mindent megrendeltem. Csak azt szeretném, ha holnap kirándulnál valahová a környékre vadászni. Tudom, hogy téged untatna, amikor egész nap ki-bejárnak a szabónék és divatárusok, s reggeltől estig próbálnak ! Karonfogta az urát, s megindult vele a hálószoba felé. — Ugye megígéred ? Elmegy holnap vadászni ? — Elmegyek. AZ ÚJSÁG Szombat, 1912. november 10. BELFÖLD. — Cuvaj. Cuvaj bán királyi biztos ma délelőtt Lukács miniszterelnökkel és Serényi gróf földmivelésügyi miniszterrel tanácskozott horvát ügyekről. Délután felkereste Teleszky pénzügyminisztert és Beöthy kereskedelmi minisztert s utóbbival vasúti ügyeket tárgyalt. Holnap reggel Zágrábba tér vissza. A baranyaszentlőrinczi mandátum. A Politikai Híradó jelenti : A baranyaszentlőrinczi mandátumra a helyi függetlenségi párt az országos függetlenségi párt hozzájárulásával Jeszenszky Imre gödrei földbirtokost, az elhunyt képviselő testvéröcését jelölte. A delegácziók. (Bosnyák költség. Hadügyi kiadások.) A magyar delegáczió úgynevezett négyesalbizottsága tárgyalta ma az annektált tartományokra előirányzott közös költségeket, Krapp Géza előadó referált, Vió Antal, Miklós Ödön, majd Bilinski lovag közös pénzügyminiszter szólaltak fel. A magyar delegáczió hadügyi albizottságának is ülése volt ma. A jövő évi hadügyi költségvetést tárgyalták általában és pontonként s el is fogadták. Hegedűs Lóránt előadó, majd Hárai Ferencz, Lárvai Fülöp, Chorin Ferencz, Vojnits István báró és Miklós Ödön