Az Ujság, 1913. június/2 (11. évfolyam, 143-154. szám)

1913-06-17 / 143. szám

Budapest, 1913, XI. évfolyam, 143. szám, Kedd, junius 11 SZERKESZTŐSÉG:­­ Budapest, Rákóczi-út 54. ex. Telefőn: József 13—35. , KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sx. Telefőn: József 16—26 és 13—IX ESagrjelen hétfő kivételével­­ minden nap, ünnep után la. Előfizetőt araki Egész évre____28 k. — f. Félévre_____14» — » Negyedévre _. _ 7 » — » Egy hóra . _ _ 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. A mi véleményünk az volt és ma is az, hogy ezekkel az urakkal meg kell alkudni, mivel lehet velők alkudni, a tsza-kabinet kinevezése pedig azt a véleményt érvényesíti, hogy jobb lesz tovább verekedni. Ha már a verekedés ki lett mondva, akkor habozás nél­kül koncredálnunk kell, hogy különb verekedőt Tiszánál keresve sem találtak volna. S ha ő már fölcsapott verekedőnek, ismét készséggel kell konstatálnunk, hogy gyönyörűen verek­szik. Nincs nap beszéd nélkül, s nincs beszéd ökölcsapás nélkül oda, a­hol legjobban fáj, a képmutatás kellő közepére. Pláne most, az aradi küldöttségnek szóló beszédekben, mikor a politikai harcz mellett belemegy a választási harczba. Érthető, hogy előszedi a legfájdal­masabb dolgokat, a koalícziós viselt dolgokat. S bizonyítania sem kell, a vak is látja. Ezek­kel az urakkal szemben, mikor hatalmon van­nak, nemcsak Tisza István, hanem akár az utolsó, katonai fegyelem alatt álló parlamenti őr is forradalmárszámba mehetne. * Valami nagyon egyikük sem örül a sike­rült műnek. Valamennyinek mintha az orra vére folyna. Fúzió ? Hát bizony fuzionálniok kellett, ha összepofozkodni nem akartak. De az egész csak olyan, mint a házasság két asz­­szony között, egyik sem férj, hát egy har­madik kellett közéj­ük, a­ki viszont a korrekt­ség nevében kötelességéül ismeri, hogy ne bizo­nyuljon férfinak. S így és ebben a keserves szentháromságban, melyet minden gúny nél­kül nevezünk szentnek, a frigy sikere éppen csak azokban a momentumokban mutatkozik, melyekben nem sikerült. A Désy-per nyomása alatt fuzionáltak, s éppen Désy nincs a pakli­ban. Andrássy kezdte s Andrássy nem kér belőle. Kormányképességre volt szánva, s éppen kormányképességre nem tettek szert. Bizony ez a fúzió mindenkinek igazat fog adni, Kossuthnak is, Justhnak is, mert hiszen mi­előtt muszáj volt fuzionálni, mindketten előre megmondták, hogy a pofozkodásra hajlandók jobban teszik, ha nem egészen közel mennek egymáshoz.* Hát Andrássy úr mért duzzog ? A fúzió nem az, a­mit ő akart, de hiszen azért a füg­getlenségi fegyvertársaság mégis csak ugyanaz ? Mért kell neki külön utakon járni most, mert ne mehetne velük tovább is úgy­, mint eddig ? Hiszen nem azért volt igazuk, mert két pártban voltak, hanem azért, mert a munkapárt ellen voltak ? S nem értjük, mert árulja el most, hogy eddig csupa kompro­misszum a fegyvertársakkal volt a meggyőző­dése, melyről azt hittük, hogy egyszerűen a meggyőződése ? Nem tehetünk róla, de úgy érezzük, a csalódás és konzekvencziái onnan valók, hogy a fúzió kettősfogatába Károlyi Mihály ült, pedig arra való lett volna, hogy ő legyen a kocsisa. Kárpáti emlék. írta Lakatos László. A vonaton lezárt fülkeajtó megett abban a fenséges egyedüllétben, a­mit csak a saját kastély adhat az embernek, regényt olvastam Chérie-t, az idősebbik Goncourtnak utolsó regényét. Chérie a második császárság re­génye és Edmond de Goncourt pontosan leírja benne annak a csodálatos korszaknak hölgyeit, urait, szalonjait, bútorait, szerelmeit, sőt par­­fümereit is. A második császárság kedvencz parfümere az Ylang-Ylang volt. Ylang-Ylang, ez a távoli csengésű szó és a szóból áradó édes-illatos képzet nem hagyott nyugton. Mihelyt megérkeztem a kis kárpáti fürdőhelyre, nyomban megkérdeztem bará­tomat, a fürdőorvost, mondjon el mindent, a­mit a Ylang-Ylangról tud. Késő est­e volt már, de ő mégis elővette lexikonját és abból megtudtuk, hogy az Ylang-Ylangot (más né­ven orchidea-olaj) először a Jáva szigetén lakó malájok készítették a Canonga odoratissima virágaiból. —­ A malájok ... — mondtam — bizo­nyára az angolok hozták el tőlük ezt a csodá­latos illatszert és a francziák, a III. Napóleon francziái tették azt népszerűvé. Az est­­e — bár barátommal más dolgok­ról beszélgettünk — még sokáig gondolkoz­tam az Ylang-Ylangról. A park fenyőfái kö­zött ültünk, de én a fenyő nagyszerű és ural­kodó illatján át is az Ylang-Ylang fanyar­­édes bouquetját­ éreztem. Az éjszaka azután az Ylang-Ylangról ál­modtam. Parisban voltam. Láttam III. Napó­leont lóháton. Azután hölgyeket láttam, Mon­­tijo Eugéniet, a császárnét, lady Hamiltont, Metternick­ Sándor grófnét és Rothschild báró­nét. Majd Ylang-Ylangból valóságos fehér köd következett és ebből hirtelen egy kilencz esz­tendős maréchal bukkant föl, Loulou, a csá­szári herczeg, Le prince impérial. Azután a Bouffes Parisiennesben ültem. A nézőtéren ,az Ylang-Ylang illata úszott és a karmesteri székben Offenbach ült. A mester maga vezé­nyelte a Gerolsteini nagyherczegnő előadását. A színpadi dámák aranyos ruháiból is az Ylang-Ylang áradt.* Másnap délelőtt fürödtünk, sétáltunk, lo­vagoltunk. Ebédkor a vendéglőben barátom, az orvos, kicsiny társaságra figyelmeztetett. — Nézd csak, — mondta — milyen szép asszony ! Az a sovány úr, az a férje. Ismerem az embert. Ügyvéd a szomszéd bányavároská­ban. Ma vasárnap van és átrándultak ide, a fürdőbe. Milyen szép asszony ! — És ki az a gyönyörű leány, ott az asz­taluknál ? — Az ? Az asszony nővére, az ügyvéd kis sógornője. Tizenhat esztendős lehet. — Gyönyörű, — mondtam — gyönyörű ! Ebéd után, kávézás közben barátomat faggattam. Hány esztendős a kis sógornő ? Tud-e tánczolni szépen ? Volt m­ár szerelmes ? Olvasta-e már Reviczky Gyulát ? — Kérlek, — mondta a barátom — azt hiszem, hogy hozzád adnák feleségül. A szobámba mentem, hogy kissé lekeve­redjem. Nem tudtam elaludni. Mindig a kis leányt láttam magam előtt. Már hosszú ruha volt rajta, rózsaszínű selyem-batu­szt ruha écrv­vel és a ruhája és a haja Ylang-Ylang illatos volt. Délután négy órakor barátomért men­tem, a­kivel egy környékbeli régi kastélyt— valamikor a Pongrácz grófoké volt — akar­tunk megnézni. A­mikor barátom szobájába léptem, ott találtam az ügyvédet. Már tudta, hogy ki vagyok. — Pestről jött ? . . . A kastélyhoz kocsiz­nak ? . . . Nagyon érdekes kastély, a legszebb egész Turócz megyében . .. Ugy­e, szebb itt minálunk, mint fönt a Magas-Tátrában ? Alig tudtam az ügyvédnek felelni. Édes Ylang-Ylang köd fojtogatott és ez az illat a kis sógornő hajából áradt, a­ki pedig nem is volt a szobában. Az illat nem hagyott el később sem, a­mikor barátommal a rossz homokfutó kocsi­ban ültünk. A parkon át tisztásba értünk és láttuk az egész Fátra-hegységet, a­mely ked­ves koszorúként fonja körül a kicsiny Turócz­­megyét. A Pongrácz-kastélyhoz jutottunk utóbb és az ódon ház töréseiből Ylang-eláradt. Azt illatozták a fenyőtobozok is és a second empirenak ezt az illatszerét éreztem még ab­ban a kicsiny tót templomban is, a­hol a pap — vasárnap délután volt — rengeteg sok víz­­szőke hajú asszonynak prédikált. Mikor haza­hajtottunk, az országúton megkérdeztem a barátomat : — Te okos ember vagy, orvos is. Mit gondolsz, nem túlságos bolondság, ha har­­mincz éves férfi tizenhat esztendős leányt jegyez el ? A park szélén elbocsájtottuk a kocsit és gyalog mentünk be a fürdőbe. A­mint a par­kon átmegyünk, a hatalmas fenyőfák közül hirtelen szélrohamként megcsap az Ylang- Ylang illatja. És valóban — tíz négyszög­méternyi kis tisztáson, egy önmagába vissza­futó kerek padon nagyobb társaság pihent. Köztük az ügyvéd, a felesége és a kis sógornő. Köszöntünk, én — éreztem — szégyenletes II. filmes. Ma nagy ünnep van­­Berlinben. A német császár most huszonöt esztendeje lépett a trónusra, közvetlenül apja, III. Frigyes ravatala mellől. Nem lehet azt mondani, hogy népe nagy szeretettel fogadta a balkezén kissé hibás uralkodót, a­kinek anyja kevésbé népszerű angol királyi hölgy volt, apja pedig a német népnek valóságos ke­gy­encze. Ilyen apa után következni a trónon is mindig bajos, mivel az embe­rek számtalan sok példából látják, hogy a nagyhitű apáknak csak kivétel gya­nánt vannak náluk is jelesebb fiaik. Vilmos császár azonban a kivételek közül való volt, bár évekig tartott, a­míg ezt a nagy német nemzet is el tudta róla hinni. Mint porosz király erős tra­­díc­iókra támaszkodhatott, a német álla­mok népe azonban határozottan idegen­kedett tőle. Az Anglia iránti ellenszenvet anyja révén átvitték reá is, de saját­­szerű, utazásokban és beszédekben nagy kedvet találó lénye amúgy is fonákjáról hatott a német milliókra. Sokat tréfál­koztak rajta és szívesen tekintették olyan kiskorúnak (bár nem volt az), a­ki az agg Bismarck gyámsága alá lévén he­lyezve, ha nem használhat a birodalom­nak, de nem is tehet benne nagy károkat. A német egység megcsinálójának hír­neve és vas energiája volt az, a­mi a becsvágyó fiatal imperátort kezdetben szinte agyonnyomta. Kétségtelen azon­ban, hogy a vaskanczellár már 1888-ban túlélte volt magát, s az ő »vas öklének« korszaka már elmúlott. Dörgedelmes in­tései is anachronizmusok voltak. Bis­marck a német egységet jobban meg­csinálta, mint maga is hitte és nem Lapunk mai száma 42 oldal.

Next