Az Ujság, 1913. augusztus/2 (11. évfolyam, 195-207. szám)
1913-08-16 / 195. szám
2 kezdése; a földművelésügyi miniszternek azon humánus elhatározása, hogy a teljesen szegények részére ingyen utalványozza az építkezéshez szükséges faanyagot, és pedig oly időben, hogy az ideiglenes építés még ez őszön befejezhető legyen; a pénzügyminiszter azon rendelkezése, hogy az adóbehajtások felfüggesztessenek, s a folyó évi adók törvényszerű leírása — már az új adókezelési törvény értelmében — gyorsan munkába vétessék ; továbbá a megfelelő, bizottságok megszervezése, a károk megbecslése, a szintén gyorsan kívánatos vetőmagbeszerzés, végül azon intézkedés, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet kebelében lévő hitelszövetkezetek a kisbirtokosok érdekében további hitellel elláttassanak, mint az a remény is, hogy a bérlő és középbirtokos-osztály olcsóbb hitelének lehetősége biztosíttassék, ne volnának áldásos , és az adott körülmények közt azon határig elmenő intézkedések, amelyeket feltétlenül megkövetel az ínséges helyzet, de amelyeket még a nagyon nehéz pénzügyi viszonyok közt is meg kell hogy bírjon az állampénztár. Mindezeket mint a pillanatnyi nyomort enyhítő, igen humánus és czélravezető intézkedéseket hálás szívvel vesz szük tudomásul. Lehetetlen azonban szemet hunynunk azon szomorú valóság előtt, hogy mindezen momentán segítség csak ideigóráig való enyhülést képez, s a legutóbbi napokban rohamosan megindult amerikai kivándorlás (csak az én falumból az elmúlt árvíz óta, tehát alig három hét óta, a lakosságnak teljes tíz százaléka folyamodott amerikai útlevélért) komoran sürgetik az elhanyagolt vidéknek gyökeres szanálását. Azért mondom, hogy gyökeres szanálást várunk, mert hiszen a jóindulatú és buzgó kísérletekben éppen nem volt hiány. Még a millennáris évben, Erdélyi Sándor akkori igazságügyminiszter kezdeményezésére, boldog emlékezetű Firczák püspök elnöklete alatt szervezkedett a hegyvidéki bizottság. Darányi lelkesen, nagy buzgósággal szervezte a hegyvidéki kirendeltséget. Némi — természetes — gyermekbetegség után ez az intézmény határozottan áldásos volt, végtelen hasznot árasztott s buzgó, humánus szellemben működött. Természetes azonban az, hogy századok mulasztásait egyszerre javítani, a végképp elmaradt rutén lakosságot a modern haladás keretébe bevinni képes nem volt. A mellett éppen a legkönnyebben megközelíthető, a haladás iránt legfogékonyabb, a szellemi és anyagi helyzetnek aránylag legmagasabb fokán álló tiszavidéki magyarság meglehetősen kikerülte gondjait. Mert a felső Tiszavölgy már Máramaros alsó részén is, le a hegyekről kijőve egész Szeged alattig, mindkét oldalon a legtisztább és legértékesebb magyar nép valódi hazája. És épp oly elhanyagolt, amilyen értékes. Közlekedési eszközei hiányoznak. Széchenyi sasszeme felhozta hajóit a felső Tiszára és Szamosra is, ma már — mivel köztudomás szerint éppen az átvágások a víz gyorsabb lefolyása folytán lehetetlenné tették a nagyobb sülyedésű hajók közlekedését — a Tiszán is csak árva kompok és tutajok közlekednek, a sószállításnak a vasúti vonalra terelése folytán egyre apadó mértékben ; kőutak egyáltalában nincsenek, s a legderekabb magyar nép, a legtermékenyebb vidékek nyögnek a sártengerben. Széchenyi ismeretes anekdotája szerint szidva a kormányt közjogi frázisokkal, de nem is gondolva arra, hogy segítsenek a kétségbeejtő helyzeten. Szabolcs megye a koaliczió idején nagy küldöttséggel kérte a kormányt a felsőtiszai hajózási akadályok megszüntetésére, éppen akkor, mikor óriás költséggel terveltetett a duna—tiszai csatorna . Ugocsa megye kérte az 1908. évi XLIX. törvényczikkben megállapított 192 millió korona felhasználását úgy kezdeni meg, hogy a feketehegy,a tiszaújlaki parterődítések gyors keresztülvitele a felső Tiszát kőanyaghoz juttassa, mindez pusztába hangzó szó volt. A törvényhozás bölcsesége elköltötte az évi 7,4 milliót a Dunára, majd a Sajóra, a felső Tiszán még most sem történt semmi, hiszen még telefonhálózatunk sincs, és természetszerűleg senyvedt e vidék és az országnak egyik legértékesebb lakossága és területe nyomorgott állandóan. Feltétlenszükség van arra, hogy e mulasztás gyorsan pótoltassék. Sőt az a nagyszabású és életrevaló tervezet, amelyet a kormány a Tisza- és a Szamos-köz árvíz ellen való biztosítására dolgoztatott ki, az sem valósítható meg — pedig hogy életkérdés e vidéknek, azt az idei katasztrófa kézzelfoghatólag igazolta — a Tisza-part szabályozása nélkül, legalább úgy, mint felső Olaszország analóg viszonyok közt lévő folyói, a Brenta, Piave és Tagliamento vannak rendezve. A felső Tisza árvíz mentesítése, partvédelme és Tiszaújlakig és Szatmárig hajózhatóvá tétele életérdeke e vidéknek és egyenesen tartozó adóssága az országnak. —Ún ! , hogy a főcső megrepedt. Tessék azonnal vizet venni, mert már késő, már elzárták. De viz mégis lett. És igy tovább . . . . ... »Hová tűnt a szivárvány az égről ?« A szalmaözvegy reggel felkel. Nem akar, de muszáj. Csengetnek. Fél ötkor! Hát egyáltalán van félöt ? — Ki csenget ? — riad fel a szalmaözvegy Ollendorf nyelvtanának szavaival. A szövetkezeti tejesember csenget. Miért csenget a nyájas tejesember ? A szövetkezeti tejesember a tejesüvegért csenget. A szövetkezeti ember azonban nem nyájas, hanem mérges, mert az üveg nem tiszta. Szóval a tejesüveg mosatlan. A szalmaözvegy a pirosló hajnal szokatlanságára és öngyakorlatlanságára hivatkozva, ingyen tejet kér. A tejesember semmire, sem hivatkozik, hanem másnap elmarad. A pék nem találja a tüll-zacskót. Távozik. A szalmaözvegy tüzes kénkövet, a pék gúnyos fitytyet hány, így lassanként minden rendbe jő. A szalmaözvegy a szokás rabjává lesz. Reggel fél ötkor felkel, szabályszerűen mindennap összeszólalkozik és elvből sohasem reggelizik. Ez a rendszer néhány nap múltán csendes és önző vallásos rajongáshoz vezet. A szalmaözvegy lefekvés előtt szépen letérdel s imára kulcsolja kezét : »A mi mindennapi kenyerünket add meg minekünk ma!« Mikor aztán az ebéd ideje elérkezik, a szalmaözvegyek kétféle kategóriáját emészti gond. A valóságos szalmák a vendéglői étlap útvesztőjében kalandoznak. A »kecsege nagyság szerint ? . ..« álképlettől kezdve, az »egy cső tengeri 20 f.«-ig mindent hatszor végigolvasnak. Megállapodásra rendszerint nehezen jutnak. Sokat fizetnek és távozásukat leggyakrabban elégedetlen földfeletti mozgással kisérik. Mind e mellett a valóságos szalmaözvegy sorsából mégis bugyog némi áldás. Vendéglősök jobbléte, borravalók, közélelmezési kihágások feljelentése stb. (Görög beatsteek, szerb rostélyos.) A fél-szalmaözvegy sorsa azonban végzet. Post equitem sédét atra cura. Az otthonhagyott szakácsné. A nyári »nagysága«. Reggel ki kell találni az ebédet. Első nap gyermekjáték, pedig a szakácsné már akkor sem segít, bárminő nyájas tekintet simogassa is végig. De a huszadik nap már öngyilkosság. Első nap könnyen siklik le a szalmaözvegy játszi ajkáról a menü : »Rántott leves, natúrszelet zöldbabbal, czukrászsütemény stb.« A huszadik napon önmaga is megrémül, midőn féléjszakai tépelődés után végre életet adott* ennek a könnyű étrendnek : »Krumpli-leves. Rakott krumpli füstölt hússal. Krumpli-nudli. Kukoricza.« Még éjjel megrögziti egy papirosra, hogy el ne felejtse. Pedig az első napokban még közgazdasági tudással és árstatisztikával henczeg a szakácsné előtt.• Hát igen, Mari, két korona elég lesz. A Köztelekben olvasom, hogy a nagybani marhaárak csökkennek. A hízott sertés üzletirányzata nyugodt. A felhajtás élénk és a forgalom könnyed. Rúgott borjúban nincs kereslet. A terméskilátások az utolsó jelentés szerint javultak. A kukorica tehát szintén olcsóbb lesz. Az egyesült osztrák cukorfinomítók bizottságának ügyvezetősége a cukor árát mérsékelte. A borárak is nyomottak. Ugye, érti ? Mari nyomott kedélylyel konstatálja, hogy nem érti. De miközben a két koronányi alamizsnát gúnyos mosolylyal elemeli, közben valamit dörmög a nyomtatókról, a rúgott borjakról s — egy sokatmondó pillantás mellett — az élő marhákról. Dörmögése a szalmaözvegy ajkán az ebéd kialakításában magasztosul jajszóvá. Az ebéd kevés, a költségek elszámolásáról szóló czédura hiteltúllépést mutat. Szóval az elégedetlenség magva elvettetett. A szalmaözvegy érzi, hogy a nemzetgazdaság és a magánháztartás üzeme valahol ellentmond egymásnak. Az árak nyomottak, de zsebe és gyomra üres. Kutatja az okozati összefüggést. Részben megleli a konyhában, midőn egyszer véletlenül kapuzárás előtt tér haza és hús cseppet csorgat a vízvezetékből. Önkezűleg, mert Mari sehol. Ellenben a szépreményű Ficsur Mari kisasszonynak — hellbenn@ czim alatt képeslevelezőlap hever a konyhaasztalon. Díszpéldány abból az emailt hozott sorozatból, melyen az aranycsillámmal meghintett gótikus írása hétfő—szombat szavak alatt a mindkét nembeli ifjúság egy-egy alakja látható. Hétfőn még csak kezet fognak, szombaton már ajkat csucsorítanak. A Mari levele már vasárnapi helyzetkép. Feketén pedig arról értesittetik, hogy »mifelőt Piliscsabára rukkanánk, még tiszszel tanákozhatunk, ha egy kis Pénczt is hozhatná csolkos forón szeretet bágyád infanteriszt Kovács József. 4-ik század«. A szalmaözvegy földhöz vágja a nemzetgazdaságtant és elérkezik vallásos rajongása AZ ÚJSÁG Szombat, 1913. augusztus 16* ZELFÖLD. Pallavicíni provokáltatta Tiszát. A somogyi vádaskodás körül támadt hirlapi lármában Károlyi Imre gróf nevét is sűrűn hallani. Károlyi Imre gróf ma nyilatkozik : — Kijelentem — úgymond — hogy Tisza István sem levélben, sem élőszóval nem iparkodott engem arra rávenni, hogy a Désy— Lukács-perben a valósággal ellenkező vallomást tegyek. Pallavicini György őrgróf provokáltatta Tisza István grófot tegnap ,Az Újságában megjelent nyilatkozatáért. Pallavicini megbízottai Szemere Miklós és Esterházy Móricz gróf levélben kértek magyarázatot, vagy elégtételt Tisza István gróftól. Mára egyébként uj vádpontozatok készültek Tisza ellen. Ezeknek egyike az, hogy Tisza István gróf teljesen ismerte a tényállást és mégse tett ellenvetést Lukács Lászlónak a képviselőházban előterjesztett interpellácziós válaszára; a másik .