Az Ujság, 1913. november/1 (11. évfolyam, 260-271. szám)

1913-11-01 / 260. szám

Budapest, 1913 XI. évfolyam. 260. szám. november 4. Előfizetési árak: Egénz évre------28 k. — 1. Félévre 14 » « Negyedévre ... „ 7 » — › Egy hóra ......... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi-út 54.82. Telefon: József 13—SS KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi-út 54. az. Telefon: József 16—26 és 13—36, zsegjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Annyira legyőzöttnek látják Tiszát, hogy már kezdik észrevenni a tisztességét. Már emlegetik a tragikumát, mely őt, a puritánt belesodorta a panamavédésbe. Okvetetlenül visszaszívják ezt, mihelyt látják, hogy Tisza mégsem terül el a porondon, s éppen ez az, ami ebben az egész kampányban a legundorítóbb. Mit hisznek ők ? Semmit. Mit mondanak ? Ami czélszerű. Mit akarnak ? Győzelmet. S mihez ragaszkodnak ? A cinikus röhögéshez : ezt jól csináltuk. Tartunk tőle, hogy az ellenzék tegnapi rohama a munkapártból a legoktalanabb politikát váltja ki, a csak azért is politikát. Nem az ellenzék, hanem igazán a közvélemény mozdult meg az esküdtszék és sajtóreform ellen, s a mi argumentumra, mely e reformok ellen szól, ellenvélekedést hallunk, igazán csak szóbeszéd és önkényes kijelentés, nem pedig olyan argumentum, melyet erősebbnek lehet találni. Nagyon kérjük a munkapártot , ne becsülje túl az ellenzék tegnapi sikerét, s erre gondolva, ne jusson eszébe mondani : nem engedhetünk már azért sem, mivel azt gondolhatnák, hogy most már gyöngébbek vagyunk. ♦ Dehogy is hihetik az urak, hogy nem respektálták az új házszabályokat. Hogy Károlyi Mihály inkább hallgatott, semhogy a Ház engedelméből beszélt volna, csak látszik olyannak, mintha nem vetette volna alá magát az új rendnek. Valójában mégis csak nem beszélt, holott ha a régi szabályokat vallja érvényeseknek, beszélhetett volna a többség engedélye nélkül is. Ez megint csak amolyan ravasz formulázás, mint mikor a radikális nem adózó úgy megy át a Lánczhídon, hogy hídvámot nem fizet, de az ott ülő embernek ajándékba ad két krajczárt. KOBOZ KRÓNIKÁJA. .Sajnálom azt, ki csak jelenben él,jövőbe nem bejt s nem érez a múltba . Utódai javára nem remél S ősei sorsát hiába tanulta. Dibdált palánta s nincs gyökere mély, A kinek minden csak a nyomorult ma, — Bölcsőtől sírig nyúló kurta élte Sötétből indult, siet a sötétbe. Én éltemet hosszabbnak érezem, Múlt és jövő közt lánczsze ."-kapcsolatnak. Letűnt időkbe visszanéz szemem iS küzdésit látom sok dicső alaknak. Amit kivívtak, azt úgy élvezem, Mint a mi még távol jövőkbe hathat. Ha fel nem éljük mi, a kik ma élünk, S még összefüggnek sarjaink mivelünk. Nekem a nemzet nem egy nemzedék, De mind együtt : kik voltak, vannak, lesznek .• S hallatva mindig egy nyelv zengzetét, Más módokon egy czélra törekesznek ; Bár leteszik a múlt avult mezét S magukra mind több munkaterhet vesznek, Változva sem lehetnek soha mások Csak végtelenbe nyúló folytatások. S mert igy hiszem az éltet s nemzetet, Ma nem tudok azon jajgatni, sírni, Hogy a sajtószabadság elveszett S mint fogok én bilincsbe verve írni! .. . Hisz még apám censortól reszketett S mégis megírta, hogy Budán a hír mi — És mégis megnyílt ott a tömlöczajtó S mégis szabad jön Táncsics és a sajtó. S mégis, — Kossuth Lajos írt még előbb. Igaz, becsukták — s mégis irt megujra : Felgyújta minden szívet és verőt, Hogy a tüzet majd szóval nagyra fújja. Csak muszka romkad űzhető el őt — S jött uj zsarnokság rettentő borúja, — De hős apáink vasravert kezekkel írtak tovább — s a sajtó nem veszett el, írtak, ■ — igaz, mindig börtönre készen , mégis tüzet vitt szét a szó a jámbor. Hevültek rajta, minden országrészen . Mint küzd honért, a bátor tollas tábor ! Formában enyhén, lényegben merészen írt, — no de ült is Jókai s Zichy Nándor — S Faik Miksa és Kemény Zsigmond is írtak, Szabadság nélkül, ahogy éppen bírtak. És mégis győztek e nyügzött rabok S fénykora mégis ez volt a sajtónak — És mi, százszorta inkább szabadok Nem írhatunk, ha ránk bírságot rónak ? — Ugyan már ! . . . Isten annyi észt adott ,S annyi szivet a jó újságírónak, Hogy nem lehet törvényben olyan korlát, Mely ráijesszen s megakassza tollát. De nemcsak a mult, a szent hagyomány, A jelen is szebb az újságírásban, Semhogy akármily uj törvény nyomán Sajtónk jövőjét kétségbeesve lássam. Pipánk ma kisebb, de vágott dohány Az több akad, m oly sajtó-ujkodás van, Minőt álmodni sem mertek korábban, Magyar sajtónknak áldott fénykorában. Itt a report, mely alig dadogott, Míg a vezérczikk oly fenséggel áradt. Itt a reporter — nem tud közjogot, De szemes, éber, éjjel-nappal fárad, Mindent kitud, fölfejt minden jogot. Bűn és gyalázat, bárki lelkén szárad, .Rendőrt kijátszhat, ám ez egytől reszket S megszégyenülve hányja a keresztet. Nagy hatalom és roppant közhaszon A jó reporter, — a hazug nagy átok. Van ilyen is, — s ha törvényszakaszon Ez botlik el, én jajszót nem kiáltok. A jó igazra, ez a vigaszom. Rá nem húzhatja törvény sem a zsákot. A múltat és jelent így egybeszőve. Bátran tekinthet sajtónk a jövőbe. A hatás. Teljes vereségről, a kormány bukásáról és a munkapártnak Tisza által való megtagadásáról tudnak beszámolni a tegnapi ülés hatásául. Lehet hogy hiszik is és ez annál jobb, legalább véleménynyel foglalkozhatunk, nem pedig maszlaggal. Azt hiszszük, tévednek. A tegnapi négy beszédnek nem lehetett akkora világot rengető hatása, mert tartalmuk nem volt új. A beszédek ékesszólása és az indulatok robogása nem lehetett olyan megfélemlítő hatással Tiszára és a pártjára, mert álltak már ilyen szeleket, s tapasztalták, hogy elülnek. Az ellenzék sokkal több erkölcsi kényességet és idegbeli finomságot vár a kormánytól és pártjától, mint amekkorát benne föltételez. Ha ez a munkapárt nem szaladt széjjel, mikor a tényleges vezérét mártották be a panama szószába, annál kevésbé fogja tenni most, mikor a tényleges vezére semmivé tette a panamát. Ha ez a párt állta a négymilliós pártkassza-gazdagítást, állni fogja a másfél milliósat is. Hogy az ő nyelvükön beszéljünk : a munkapárt nem olyan kényes, hogy meghátráljon olyan erkölcsi ráolvasások előtt, miket már megszokott. Másfelől azonban mesterkéltnek és kevéssé önállónak tartjuk a kormánypárti vélekedést: a tegnapi ülés egyetlen eredménye, hogy az ellenzék föladta eddigi magatartását, s akárhogyan kapálódzik is, mégis csak a rendes tanácskozás medrébe fog sodródni. Lehet hogy így lesz, de ennyire megfordítani a nyársat nem lehet. A vitának van meritorikus hatása, s ennek objektív megállapítása többet ér, mint akármiféle pártpolitikai színezés. Ez a hatás pedig egyszerűen az, hogy a kormánypártok eddigi módokon való szervezésének ideje lejárt. Személyi motívuma, hogy egyetlen államférfiúnak sem lesz többé kedve magát így meghurczoltatni, dologi motívuma, hogy a műhelytitkok az utcára kerülvén, nyilvánosan hatékonytalanokká váltak, másrészt pedig a politikai struktúra annyira megváltozott, hogy az úgynevezett korrupciónak állampolitikai beigazolása megszűnt. Jó lesz erről még egyszer világosan és őszintén beszélni. A választás nem volt és nem lesz soha az a szent aktus, mely szerint az egyes szavazók egyes véleményeket adnak le. A tömegeket mindig egyesek fogják vezetni, s mindig szuggesztió, hipnózis, vagy egyéb különös tömeglelkiállapotokat teremtő behatások döntik el az eredményt. Már Lapunk mai száma 73 oldal. Romok fölött. — Döntik a piaristák épületét. — Irta Porzó. Uj romok. Mesterséges romok, melyeket nem az időnek ismeretes vas foga morzsolt szét, hanem a jelenkor mohó csákánya döntött egymás fölibe abban a kedves emlékezetű múltban, midőn még eltértünk a bő síkon és nem törekedtünk abba a keskeny aknába, hogy szorongva és tolongva szobának czimezett ketrecében leljük fel azt, amit a költő édes otthonnak nevez. '*4 Gyorsan fejlődő székesfővárosunk ma vegyes képe az épülésnek és omlásnak. Aztán tűnődve állunk meg előbb a volt fölött, majd az uj előtt. A volt fölött. Ilyen az a zömök tornyokkal ékes, régi palota, ott a hajdani Városháztéren, a még hajdanabb Szabadság-téren, ahol most bontják a kegyes atyák rendházát, járatosabb szóval: a piaristák épületét. Barcs, Ujváry, Szepessy, Schirkhaber, Cserbay Horváth, Kegler, Kuntze, Hanák,Sümeghy, Somhegyi-Schröck.