Az Ujság, 1917. február (15. évfolyam, 32-59. szám)

1917-02-01 / 32. szám

3 Bantejiaroz fe­jes szigorral. Már az ptol­é hónapok, d® főleg a leg­utóbbi hetek a nemnet búvárhajóknak egyre fokoz­ódó, sikeres működéséről tettek tatmsáz­get. Mindez azonban csak előfutára vett utnnak, a­mi holnapt­ól fogva kezdődik , a legszigorúbb harcz­ minden tengerjáró hajó ellen, a­mely Anglát, Franczia- és Olaszországot bármely irányból megközelíteni próbálja. Az osztrák-magyar és a német külügyi kormányok jegyzéket küldtek az összes sem­leges államokhoz, melyben ez elhatározásukat bejelentik. Ezt azzal indokolják, hogy a há­borút minden, még a legélesebb harczi eszkö­zök alkalmazásával is meg kell rövidíteni. Az a beszéd, melylyel Bethmann-Holl­weg biro­dalmi kanczellár ezt a kemény és megmásítha­­tatlan elhatározást kommentálta, arra szolgál­hat az összes semleges államoknak, hogy a jegyzéket a legkomolyabban vegyék, s ha eddig eltűrték, sőt részben kihasználták az angol blokádot, ezúttal ugyanazzal a semleges lelkü­­lettel igazodjanak a mi önvédelmi harczunk elengedhetetlen követelményeihez. A hang, a­mely a semlegesekhez szól, barátságos és ud­varias ; a jegyzék tartalma, pedig essék az igaz­­ságra­, és a méltányosságra appellál. Utal a mi béke ajánlatunk komolyságára, ellenségeink ri­deg visszautadtására s megsemmisitésünkkel egyértelmű békefeltételeire Ezzel szemben mi a­ háború befejezését oly béke elérésére siettet­jük, melynek nincs hódítási e­élja, hanem csu­pán a magunk s a többi államok szabad és biztosított fejlődése. Ugyanezzel kapcsolatban a német biro­dalmi kormány az Egyesült­ Álamokhoz is in­tézett jegyzéket, melyben a fokozott búvár­­hajókarót kényszerűségét indokolja. Emléke­zetes, hogy tavaly ezidőtájt igen éles konflik­tusa támadt a német kormánynak az Egyesült­ Államokkal a búvárhaj­óharcznak a semlegesek jogait érintő módszere fölött. A német kormány akkor, abban reménykedve, hogy engedékeny­sége az Egyesült­ Államokban észlelhető bizo­nyos elfogultságokat legyőz, tényleg előzékeny­séget tanúsított az amerikai kívánságokkal szemben, sőt ennek látható jelét adta azzal, hogy Tirpitzet, a­ksi már akkor a legélesebb búvárhajóharcznak volt szószólója, lemondásra bírta. Nagy és súlyos áldozat volt ez s kétség­telen bizonyítéka Németország engesztelékeny­­ségének és érett megfontolásának. Akkor még lehetett abban bizakodni, hogy ellenségeink, belátva a szárazföldi havettereken minden eről­­ködés­ük hiábaval­óságát, a kellő pillanatban belátják a háború folytatásának c­éltalanságát s készek lesznek a zöld asztalhoz ülni, hogy egy­­tisztességes békéről tárgyaljanak. A kellő pillanat megvolt. A központi hatal­mak győzelmi tudatuk s nagyszerű hadiered­­ményeik daczára békét kínáltak, nagy önmér­­­éklettel, őszinte készséggel és ez­éljaiknak oly megjelölésével, mely ország-világ előtt nyilván­valóvá tette, hogy csak önvédelmi harcz volt a miénk s távol és minden megalázó, letipró vagy megsemmisítő szándéktól. A kellő pilla­natot az entente elmulasztotta, sőt feltételei­vel ránk kényszerítette a végs­ő elszántságot a harczi eszközök teljes kimerítésére. S e tekin­tetben nagyon is helyénvaló a német kormány hivatkozása az Egyesült­ Államokhoz intézett jegyzékben arra, hogy Anglia már két év óta használja fel flottáját arra az elvetemült kísér­letre, hogy Németországot éhséggel megadásra bírja. A semlegesek épp ennek következtében szenvedték a legtöbbet s fogcsikorgatva tűrték Anglia blokádját, kalózkodását, erőszakossá­gait és jograblásait . Íme most itt az ideje, hogy Angliával szemben a saját zsarnoksága terüle­tén, a tengeren, a legélesebb megtorlással él­jünk. Most már az Egyesült­ Államoknak semmi­­féle elméleti és megmagyarázgató állásfoglalására nem lehetünk tekintettel. Ha Amerika valóban és becsületesen semleges és ha elnökének béke­­kísérlete nem üres játék a szavakkal, vagy lep­lezett előmozdítása az entente-ezésoknak, akkor itt az alkalom, hogy legalább negatív módon bizonyítsa jóhiszeműségét és pártatlanságát. Ne engedje hajóit az elzárt zónákba befutni s ne engedje, hogy alattvalói és árui oly hajókra kerüljenek, a­melyeket az elsülyesztés veszélye fenyeget. Ezt az elhatározást a német kormányával egyetemben alaposan, minden következmé­nyeivel együtt megfontoltuk s vállaljuk min­­den következményeit. Mert túl akarunk esni a hahora szörnyűségein s mert ezt az utat tartjuk a legrövidebbnek s legszébavezetőbb­­nek. A német kanczellár súlyos szavakat mon­dott s a központi hatalmak csak egyértelműen a magukénak vallhatják messzehangzó ki­­jelentését: T- Kihívtak a végső küzdelemre. Latba, vetjük minden erőnket s győzni fogunk. AZ UJSáG Csütörtök, 1917. február 1. A flits©TM mai képe. Szaílától északra török ar sik­eris orosz osszegek támadását verték vissza g a rasesticanestil szakaszost az ellenség egjf támaszpontunkba *»©ha«!©i«g az Aa keleti perftj£n német csigastou« egy orosz élláet el eg« laSlek, ?4 tiszt és 900 f&nyi legénység a fogoly és IS gépfegyver a zsákmány. — namcytöS dl itkele':re eras tüzérségi fisz után a ffroneziák agy támaeSis© «negheusuiB* — Masxecfémiátoa«­fiabb olaszt fogtunk el. — Törökország harssal. A tegnapi nyugalom után az oroszországi arezvonalon a harczi tevékenység aránylag igen élénk volt. Az oroszok már újra kezdik támadásaikat azokon a pontokon, a­hol már egy ízben, sőt többször is kísérleteztek előre­­töréseikkel. Igen természetes, hogy az ellen­ség támadásait ott intézi, a hol a legerősebb, és a legerősebb kétségkívül ott, a hol helyzete a miénkkel szemben a legveszedelmesebb ; ez az arczvonalrész a déli szárny, mely a Fekete­­tengernél kezdődik és a­melynek néhány nap ■óta új parancsnoka van, Ferdinand román ki­rály személyében. Már maga az a tény, hogy a román király egy hadsereg parancsnoka lett, mutatja a még meglevő Románia megtartására irányuló szilárd szándékot, de nem zárja ki az elveszett részek visszaszerzésére törekvő czélo­­kat sem. Mikor a román hadsereg sorozatos vereségei után a román csapatok a harcrok színhelyéről eltűntek, az orosz hadvezetőség minden magasabb vezetésből kizárta a romá­nokat, de most úgy látszik nézetük megválto­zott és a déli szárnyat (a Duna és Szeret vo­nala, valamint a Kárpátoknak legalább egy része) a román király főparancsnoksága alá helyezték, de talán pusztán azzal a szándékkal, hogy a Moldvában folyó orosz vérengzésekért a román királyt tegyék felelőssé. A parancs­noksági viszonyok új rendezése alkalmasint azt is magával hozza, hogy az átszervezés alatt álló román csapatok újra teljesen készen álla­nak az elkövetkezendő harczokra. Orosz részről jövő kezdeményezés az arczi­vonal déli szakaszának két pontján nyilvánult meg : a Duna mentén és a bukovinai Kárpátok déli részén. Brailától északra, a Szeret torkolatának közelében, a­hol a terep igen mocsaras és ré­­szü­nkről a fővédelmi vonalat peak előretolt őrsök leplezik és biztosítják, az ellenséges csa­patok erős kü­önítményei törtek előre, de ezt a támadást már a török őrségek is visszavetet­ték, a nélkül hogy a hátrább levő csapatok segítségét igénybe vették volna. Bukovina déli részében, a mesticanestii szakaszon, a­hol az oroszok már oly sokszor támadtak, ma ismét előre törtek ; a védők két rohamot visszavertek, de a harmadiknál az oroszoknak sikerült egy támaszpontunkba be­nyomulni. ■ Galicziá­ban és innen kezdve egészen Rigáig nyugalom volt, de az Aa mentén újra harczok fejlődtek. Tudjuk, hogy a németek legutóbbi támadásukat január 25-én fejezték be, melyet számtalan, de minden alkalommal sikertelen orosz ellentámadás követett. Még m­a sem zá­rult volna le az ellenség előretöréseinek sor©á­zata, ha a havazás, a kemény fagy és a hó­vihar nem akaszt meg minden harczi tevékeny­séget. A­mint azonban a fagy és a hóvihar annyira enyhült, hogy az időjárás új hadműve­leteket engedett meg, azár a németeket talál­juk újra támadásban. A Wolff-ügynökség éjjeli, távirata csupán új és a mi javunkra eldőlt harczokról értesített ; azonnal sejtettük, hogy szövetségeseink magukhoz ragadták a kezde­ményezést és ott verték meg újra az oroszokat, a­hol talán legerősebbek, mert támadásban vol­tak és támadásra készültek. Ludendorff jelen­tése már a befejezett tények elé állít : az Aa keleti partján egy erdőben húzódó ellensége védővonalat foglaltunk el, műközben élő tiszt és 900 főnyi legénység mint fogoly, továbbá 15 gépfegyver maradt a győzők kezén. A néme­tek az elfoglalt orosz állást szállották meg és az ellenségnek több ellentámadását verték vissza.a Francziaországban általában az erős fagy és havazás a harcai tevékenységet korlátozta A Maas nyugati partján fekvő 304-es magaslat visszah­ódítását czúrzó franczia támadások el­maradtak, de egyéb helyen is csökkent a tüzér­ségi tűz és szüneteltek a portyázó különít­mények harcz­ai. Az arcz vonal déli szakaszához tartozó Leintreytől délre (Nancytól délkeletre) erős tüzérségi tűz után a franczia csapatok rohamra mentek, de a német csapatok tel­jesen visszaverték őket. * Macedóniában, a Cherva hajlásában szö­vetségeseink sikerrel végrehajtott portyázások után több olasz foglyot szállítottak be. Igen érdekesen figyelhetjük meg, hogy Sarrail csa­patai miként változtatják helyüket : mikor az entente nagy offenzívája Monasztir ellen megindult, szerbek állottak velünk szén­ben, a­kikhez későbben oroszok, majd francziák csatlakoztak, míg most már olaszokat is talá­lunk, a­kik még jobban tarkítják az amúgy is igen tarka ellenséges vonalat. A Tigris mentén időnként fellángolnak a harczok, török szövetségeseink általában védelmi harc­ot vívnak, de ha jó alkalom kí­nálkozik az előretörésre, úgy azt kihasználják és az ellentámadást a legnagyobb erélylyel hajtják végre, így január 25-én is, az angol támadások lezajlása után a törökök ellen­­támadásba mentek át , az ellenséget igen súlyos veszteségeivel verték v­issza és ezenfelül három golyószórót, továbbá tizenkét gépfegyvert zsák­mányoltak. A török portyázó kü­önítmények az angolok második védővonalába is behatol­tak és ott a drót sövényeket, valamint a tele­fonhálózatot megsemmisítve, állásaikba vissza­tértek. Az ellenfelek közötti tüzérségi harcz időnként nagyobb arányokat ölt és már eddig is csaknem megszokottá vált. Az angolok gyen-

Next