Az Ujság, 1917. augusztus (15. évfolyam, 191-217. szám)
1917-08-01 / 191. szám
2 Pénzügyeink és Németország. írta Krausz Simon, A Magyar Bank és Kereskedelmi E.T. vezérigazgatója. Bécsben tárgyalások indultak meg Németország és Ausztria-Magyarország között. Nem tudom, miről folynak a tárgyalások, de a résztvevők után ítélve, arra kell következtetnem, hogy kizárólag kereskedelmi szerződéses tárgyalásokról van szó, anélkül hogy pénzügyi kérdések is érintetnének, mert hiszen a pénzügyminisztériumok részéről a tárgyalásokon senki sincs jelen. Márpedig elképzelhetetlennek tartom, hogy mi ma kereskedelmi szerződésekről tárgyalhatnánk Németországgal, mielőtt a mi pénzügyi szituácziónk Németországgal szemben tisztázva nincs. Németország és a monarchia a háború alatt törekvéseikben, az áldozathozatalban és czéljaik tekintetében teljesen egygyé lettek. "Az emberfeletti mérkőzés, mely reánk kényszeríttetett, mindig és mindenütt együtt találta az utolérhetetlen német haderőt a mi bámulatraméltó hőseinkkel. Soha sehol kérdés tárgyát nem képezte, hogy kinek a határáért, kinek a földjéért, kinek a jövőjéért folyik a küzdelem, mert tudtuk mindig, hogy egyiknek a győzelme a másiknak a boldogulása, egyiknek a katasztrófája a másik létének a megsemmisülése. Mégis folynak kereskedelmi tárgyalások. Világos megnyilatkozása ez annak az elhomályosíthatatlan ténynek, hogy egyetlen állam sem vesztette el független önállóságát s egymás között mint egyenrangú felek tisztázzák gazdasági vonatkozásainkat. De vájjon e téren ma mint egyenrangú felek tárgyalunk-e ? Lehet-e azt nyugodt tárgyalásnak nevezni, amelyet az adós folytat azzal a hitelezőjével, ki követelését bármely pillanatban esedékessé teheti? Mi a háborúban milliárdokkal váltunk adósaivá Németországnak. Hogy kellett-e ennek ígyn ilyen mértékben történnie, azt itt nem kívánom kutatni. Az adósság naponta nő kamataival és az ifjabb szükségletek ellenértékével. Valutánk Németországgal, tehát szövetséges testvérünkkel szemben is erősen megromlott. Azt már határozottan állítom, hogy ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie, de megtörtént s igy számolnunk kell a tényekkel. Akkor, amikor nemzetek élethalálharczukat vívják egymással teljesen összeforrva, tolódik el egymás között is pénzünk értékelése, azok pénzéé oly hihetetlen mértékben, akik egyek a legszörnyűbb áldozatban , a véráldozatban. És most tárgyalunk. Tárgyalunk kereskedelmi előnyökről, egymásnak nyújtandó kedvezményekről, vámtételekról, nevetséges csekélységekről azzal szemben, hogy valutánk értéke Németországgal szemben oly hátrányos pozíczióban van és akkor, amikor Németországnak módjában áll ezt a relácziót tetszése szerint úgy és oly mértékben változtatni, amint neki tetszik! Mi értéke van néhány előnyös vámtételnek akkor, amikor adósságunknak esedékessé tételével, vagy devizánk árának eltolásával Németország bármikor annak többszörösét, amit esetleg nyújt, pénze értékének velünk szemben való óriási megjavításával magának visszaszerezheti ? Meg vagyok teljesen győződve Németországnak lojalitásáról. De lojális partnerek egymással csak úgy tárgyalhatnak, ha mindkét fél egyformán szabad ura elhatározásának, ha egyenrangúságuk mellett a pallost egyik sem tarthatja a másik feje fölött. Meg vagyok győződve Németországnak teljes lojalitásáról s arról is, hogy bizonyos meglepetéssel fogják olvasni, hogy nálunk egy általános közvélemény létezik, mely feltétlenül követeli kormányától, hogy a Németországgal szemben fennálló pénzügyi kérdésünk sürgősen tisztáztassék. Meg lesz lepetve pedig azért, mert tudatában van annak, hogy e követelésünk annyira magától értetődő, hogy náluk bizonynyal már elintézett dolog, hogy a kérdés tekintetében nekünk a legmesszebbmenő koncessziókat tegyék. Ez benne fekszik a szövetségnek egész érzelemvilágában, az egyforma harcrok és érdekek természetében. Ha pedig ez így van, akkor nyugtassanak meg bennünket azzal, hogy a kérdést sürgősen és minden egyéb kérdést megelőzően tisztázzák. Minden egyéb kérdés előtt azért, mert nem akarunk semmiféle presszió alatt cselekedni, mert mint őszinte, hűséges társak akarunk egymással gazdasági kérdéseinket illetőleg számorkodhatni, leszerződni. És pedig semmiféle junkuimban. A rendezkedésnek nézetem szerint három módja volna . Az egyik a fix reláczió megállapítása Németország és Ausztria-Magyarország valutája között. Ebbe Németország nem fog belemenni, mert ez jelentené összes terheinknek Németország által való garancziáját. Hisz fix reláczió esetén a külföld nem kellene hogy a koronakövetelést tekintse, hanem rögtön átszámíthatná márkára és tulajdonképpen minden adósságunk behajtására nézve a külföld magának márkakövetelést tudna átkonvertálni. Bizonyos, hogy nem ismerek a világon gazdagabb és jobb adóst a monarchiánál (nem is szólva Magyarországról önállóan, amelyet még sokkal gazdagabbnak tartok, amit ugyancsak nagyon egyszerű okfejtéssel lehet majd bizonyítani). Mert a gazdagságot nem az teszi, hogy kinek mennyi az adóssága vagy követelése, hanem az, hogy kinek menynyi a vagyona és még inkább, hogy kinek mennyit tesz ki a termelőképessége, illetve a termelésben és életben való fölöslege. Tudatában e gazdagságunknak és minden hitelre való feltétlen bonitásunknak, mégis abból indulok ki, hogy Németország nem ezt az első formát fogja választani. Második lehetőségnek megmaradna a Németország és mi közöttünk keletkezett adósságtételek revíziója. Tisztázni kell, várjon lehetséges-e, hogy ebben a mindannyiunkra nézve egy egységnek tekinthető világháborúban az érdekeknek és czéloknak teljes összeforrottságában, a borzalmas véráldozatoknak mindegyik fél részéről való egyforma hozatalában és mindez áldozatoknak egymással való azonosításakor lehetséges-e, hogy az egyik félnek gazdasági szituácziója, pénzbeli relácziója egyik fél terhére, a másik fél javára eltolódhassák ? Hogy a háború terheiből egyik adóssá, a másik hitelezővé váljék! Váljon ki tud számorkodni a felett, hogy a kiadások és áldozatok kiért, kinek érdekéért, milyen mértékben történtek? Vájjon ki tudja megállapítani, hogy a keletkezett adósságért történt beszerzésekből minő haszon származott egyik államra nézve, a másik rovására . És vájjon ki tudná ma megállapítani, hogy bizonyos nagy árumennyiségek kicserélésénél, amikor mi koronáért adtunk el, viszont márkáért szereztünk be, mily nagy tételét tette ki az értékelésnek különbözete azon adósságösszegnek, amely reánk nézve előállott? Mennyi volt a haszon és mennyi volt a haszna Németországnak abból, hogy az eladások és vételek között ott feküdt már a 20 egész 35%-os árfolyamkülönbözet? Különösen nagy összeget hozunk ki pedig akkor, ha tekintetbe veszszük, hogy adósságunk csak egyenleg, számításunk alapjául pedig az egész behozatali és egész kiviteli főösszegeket kellene vennünk, melyek a régi árfolyamalapon talán alig adtak volna egyenleget. A revízió talán jogossá tenné azt a kívánságot is, hogy a háborúban keletkezett és még keletkezhető tartozási egyenlegünk elimináltassék. Nem tudom, kormányunk fog-e ilyen értelemben kívánságokat felállítani és nem tudom, hogy az érvek vitájában Németországban e követelés milyen fogadtatásra találna és ezért áttérek a harmadik lehetőségre, arra, amelyből mint legrosszabb eshetőségből engednünk semmi körülmények között sem lehet. Ez pedig az, hogy úgy adósságunk, mint annak kamatja, mind pedig a háborúban keletkezhető összes Németországban való terhein: hosszú időre azonnal konszolidáltassanak. A háborúban az államokra nézve óriási terhek képződtek. Nemvethetem el azonban magamtól a ragyogó optimizmust, melylyel a terhektől éppenséggel nem félek. Csak azoknak miként való pénzügyi rendezése okosan fogassák meg. Mert a fedezet alapja s az ellenérték adva van. Háborús terheink zöme saját lakosságunkkal szemben keletkezett. Ennek elrendezése fináncztechnikai művelet. Alapja az igazságosság és a maximumok kivetése, anélkül hogy a termelési vagy gazdasági folyamat bárhol megakasztassék. Második legnagyobb tehertétel a Németországgal szemben keletkezett adósság, harmadik és elenyészően csekély a szövetségen kívül álló külfölddel szemben keletkezett adósság. Az elsőt elintézzük magunk között, a másodiknak most kell keresnünk a módját, s ezek elintézése után a harmadikkal játszva megbirkózunk. Szövetségeseink érdeke éppen úgy, mint a magunké, hogy hatalmasak, erősek, gazdagok maradjunk. Szövetségi lojalitásunkhoz, ragaszkodásunkhoz, minden időkben való helytállásunkhoz, egymásért való lelkesedésünkhöz, azt hiszem, szó sem fér. Az ország közvéleménye elvárja kormányától, hogy abban a kérdésben, amely évek óta mint fullánk égeti testünket, tisztázást hozzon. Meggyőződésem, hogy nagy bajtársunknál teljes megértést találnak. És meggyőződésem az, hogy nem óhajt velünk addig olyan tárgyalásokat folytatni, melyeknek minden munkája, minden eredménye csak meddő és teljesen értéktelen, amíg az első kérdés tisztázva nincsen. Viszont hiszem, hogy meggyőződésével kell bírnia annak, hogy ha az első és legfontosabb kérdés tisztázása után fogunk összeülni, bennünk azt az odaadó, lojális, benső barátot fogja találni a kérdések tisztázásában, még pedig egymás jogos érdekeinek tekintetbevételével, a mely odaadó barátot a lefolyt esztendőkben a harertéren is mindenkor megtalált. AZ ÚJSÁG Szerda, 1917, augusztus I. A háború mai kép®. Újra Hasztalan támad as orosz—romin a CsiSnu-völgyben. Az oross hátrál a mesticanestii szanaszból. KlkQzilSttek a felső Sseref-vonalat, elfoglalták Sz.Isztynt és Verencsankát. TöroccSk soksres rohama Krzyvac és Nivra kSzStt. Skala és Husyatin között átléptünk a Skruczon orosz területre. — Flandriában megkezdődött a gyalogsági harc. A keleti harcrtéren folytatjuk előny ormilásunkat, mely már orosz földre is átterjed. Nem változtat ellenállhatatlanságán sem az oroszok egyre sűrűsödő és makacsakba való ellenállása, sem a Casinu-völgyben újabban is állásainkra törő orosz-román túlerő. Dicséri ez a folytatólagos előnyomulás nemcsak a magasabb állásban levő parancsnokok vezető ügyességét és rátermettségét, mely Vilmos császár és Károly király rendfelosztogatásában nyer külső jelet és legmagasabb elismerést, hanem dicséri elősorban a harezba vetette csapatok fáradhatatlan harezi kedvét, előretörő támadó lendületét és halált megvető bátorságát és hazaszeretetét. A magas parancsnokok kitüntetése tulajdonképpen a csapatoknak szól, így gondolja és érzi ezt egyaránt a fronton a kitüntetést osztó legfelsőbb hadúr, a kitüntetést kapó vezér és az alatta harczoló közkatona is. •A Gmina-völgyben megindított orosz-román lökés csak helyi sikert tudott elérni. Mint minden harezi tevékenység manapság, ennek sorsa is már az első támadási napon dőlt el. Ha a mindig többé-kevésbé meglepetéssel járó első nap és első roham nem hoz döntő fordulatot, akkor lehet szó a front benyomásáról, többkevesebb területnyereségről vagy területveszteségről, de hadseregarczvonalakra kiterjedő döntésről soha. A három éves háború Gorliczéje, Luckja és Zalosczéje megtanította erre az igazságra a figyelmes szemlélőt. Déli Bukovinában támadó előnyomulásunk átlépte a Jakobeny—Pandul-Moldovi—Liporc vonalat. Ez a területnyereség inkább a Czeremosz-vonal átlépésének következménye, mint az e vonal mentén lejátszódott részletharczoké. Nem az ott küzdő csapatok tevékenységének lekicsinylése ez az állítás, hanem az északról dél felé ható nyomás újólag és újólag való kii