Az Út, 1954. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-03 / 1. szám

7 Rákóczi emlékünnepély Budapesten Rákóczi szabadságharca kibonta­kozásának 250. évfordulójáról meg­emlékezve, a belső-budapesti egy­házmegye december 20-án, a buda­pesti teológiai akadémia dísztermé­ben Rákóczi emlékünnepélyt ren­dezett. Az ünnepélyen az Állami Egyház­ügyi Hivatal képviseletében megje­lent Papp János főelőadó. Fekete Sándor esperes megnyitó beszédében rámutatott: " A kato­likus válasit II. Rákóczi Ferenc köré azért tudott felekezeti különbség nél­kül egy táborrá tömörülni a magyar nemzet, mert a fejedelem ügye min­den hazáját szerető magyar ember ügye volt. A nemzet minden hű és igaz fia a magáévá tette és követte a szabadságharc zászlajára írt jel­­szót: a hazáért és szabadságért. Ami­kor tisztességet teszünk történel­münk nagyjának emléke előtt, a mi megemlékezésünket tartalmassá az teszi, ha keresztyén felelősséggel még inkább szívünkbe zárjuk azt az ügyet, amelynek szolgálásában felekezeti különbség nélkül eggyé kovácsolódtunk az országunk hatá­rán belül és kívül: a békés jöven­dőért és a nép boldogulásáért folyó fáradozás nagy ügyét. Esze Tamás lelkész, konventi elő­adó, a történettudományok kandidá­tusa tartott ünnepi előadást. — Nincs még egy fordulata a magyar történetnek, egészen 1848-ig, — mondotta — amely annyira közel volna a magyar nép szívéhez, mint II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. A két Rákóczi-kiállításon kétszáz­ezer ember mutatta be hódolatát a nagy nemzeti küzdelem hőseinek emléke előtt. A Rákóczi-év során a magyar református egyház is bi­zonyságot tett arról, hogy a szeretet és a hála erős szálai kötik a nagy fejedelem személyéhez, s szívesen fordul példaadásért szabadságharca élő hagyományaihoz. Békeszolgála­tában, sajtójában, tudományos mun­kájával, az ünnepi évben végzett fáradozásával bizonyította, hogy megbecsüli, terjeszti és tovább akar­ja adni nagy előzményekre vissza­tekintő Rákóczi kultuszát. Rákóczi valláspolitikájáról szólva, megállapította:­­ Rákóczi az első magyar politikus, aki a vallási éle­tet tudatosan alárendeli a nemzet érdekének. De nem úgy, hogy mellőzi az egyházak erkölcsi és kulturális erőforrásait, hanem úgy, hogy fel­használja őket a nemzet harcának erősítésére. Bensőségesen hívő kato­likus volt, naponta élt vallása lelki javaival, de ha egyházának papjai szembefordultak a szabadságharc érdekével, nem kímélte őket. Sok­szor volt alkalma megmutatni, hogy ebben a kérdésben nem ismer tré­fát. Egy katolikus történetírónál ol­vassuk: „A kurucokkal való kibékü­lés leghevesebb ellenzői a javaikat féltő jezsuiták és a protestánsok ki­irtását óhajtó papok voltak.­ A ka­tolikus egyház csillaga Bécs felé mutatott, a protestánsok jövője a szabadságharc győzelmén múlott, s így alakult ki az a különös helyzet, hogy a nemzeti felkelés hívő kato­likus vezére református tömegekre támaszkodik, életének biztonságát, diplomáciájának titkait református férfiakra bízza. Legbensőbb munka­társai: Vay Ádám, udvari marsall és Ráday Pál, a titkos kancellár lelki fiai református egyházuknak. — Miképpen akarta Rákóczi a felekezetek ellentétét kiegyenlíteni? — van erről egy igen érdekes nyi­latkozata. A kassai országgyűlés al­kalmával »az asztalnál beszélgetést kezdett a religiáknak egybefoglalta­­tásáról, mondván, hogy csakhamar megvolna az unió, ha a papok ki­járatnának a megbeszélésekről«. E szavai­k rejtett gondolataira világíta­nak rá. Többet akart a felekezeti békénél, a felekezetek egyesítéséről elmélkedett, s távoli terveiben, a szabadságharc győzelmét követő idők fontos feladataként gondolt a keresztyén egyházak uniójának (egyesülésének) megteremtésére. — Rákóczi az uniót a magyar nemzet érdekében akarta megvaló­sítani. Ki akarta gyógyítani végleg a ma­gyarságot a felekezeti gyűlöl­­ség mérgéből, mely nemzedékek óta őrölte, hogy szellemi erőit végre a szabadság kivívásának és a nemzeti művelődés feladatainak szentelhes­se ... Nagytávlatú valláspolitikája messze felette van a vallási türe­lem, vagy a szabadelvű gondolkodás mértékén, nagy nemzet­gyógyító, nemzetépítő terv szerves alkotóré­sze. Gyümölcsei gazdagon mutatkoz­tak meg a szabadságharc történeté­ben, a felekezeti harc közömbösítése rengeteg erőt szabadított fel a nem­zeti küzdelem számára, jelentős té­nyezője lett a nemzeti egység meg­teremtésének, régi sebeket gyógyí­tott be, s meddő hitviták helyett az erkölcsi tökéletesedés kérdéseire irányította az emberek figyelmét. A szabadságharcban cselekvően részt vevő református prédikátorok-­­­ról szólva, az előadó ezeket mondot­ta: — A szabadságharc hasznos esz­közei voltak a prédikátorok, ők vi­gasztalták és erősítgették a falvak és városok népét. Az ő tollukat di­csérik a jobbágykatonák és a fal­vak folyamodványai. Némelyik re­meke a magyar levélirodalomnak: a magyar nép reménysége kiált bennük. Közülük kerültek ki azok a prédikátorok, akikre veszélyes tit­kos feladatokat bíztak Rákóczi és tábornokai. Tiszabecsi Tamás »sok­szor életének is veszedelmével ellen­ségünk ellen való hadakozásunkat tapasztalható haszonnal segéltette« — írja a fejedelem a prédikátor hű­séges szolgálatait jutalmazó ado­mánylevélben. Munkácsi Dávid a fejedelem dolgaiban járt Szatmár ostroma körül, majd Szegednél, s azt kérte tőle jutalmul, hogy »eléb­­beni papi tisztit, melyet letett vala, folytathassa«. — A nagy kuruc szabadságharc hőse, a vezérlő fejedelemhez méltó hőse, a névtelen jobbágykatona. Azok a parasztok, akik zászlai alá álltak, javarészükben öntudatos tag­jai voltak a magyar népnek. A haza szabadságáért ontották vérüket, de a szabadságba beleértették a maguk felszabadulását is a gyűlölt földes­úri iga alól. A hajdúk esetét vették példa gyanánt, szabad hajduváro­­sokban, katonai közösségekben való letelepítésüket kívánták. Kívánsá­guk Rákóczi ígéreteire támaszko­dott, s mindjárt kezdetben a birto­kos nemesség kemény ellenállásába ütközött. Kialakult a szabadságharc táborában a jobbágykatonák és a nemesi tisztikar osztályharca, s en­nek a belső feszültségnek remek irodalmi dokumentumai támadtak a jobbágykatonák keserűségét és csa­lódását panaszló szegénylegény-éne­kekben. Mikor ezeket az énekeket az irodalomtudomány vizsgálat alá vette, s kutatni kezdte keletkezésük körülményeit, s felvetette a szerző­ség kérdését, még szebben kezdett világítani a Rákóczi-szabadságharc prédikátorainak az utódok számára is példát adó magatartása. Ebben a harcban a prédikátori rend kima­gasló tagjai a felszabadulásért küz­dő nép harcát támogatták a földes­urakkal szemben. Esze Tamás előadását Rákóczi szé­­csényi beszédének idézetével fe­jezte be: »Áldjátok népek a mi Is­tenünket és zengjen az ő dícséreti­­nek szava, ki megeleveníti a mi lel­­künket és nem engedi, hogy a mi lábaink elessenek! Mert megkisirt­gettél minket Isten, megpróbáltál minket tűzzel, mint az ezüst meg­próbáltatik, tűzbe és vizekbe men­tünk, mindazáltal vittél minket sza­badulásunk szép kies helyére. Kiért is maradjon áldásban szent neve mindörökké!« . A Rákóczi-emlékünnepélyt mű­vészi műsorszámok tették még emel­­kedettebbé. Tőkés Anna Kossuth­­díjas, a Népköztársaság érdemes művésze, a Nemzeti Színház tagja, kuruckori imádságot és verset adott elő, Engel Iván zongoraművész, a Zeneművészeti Főiskola tanára Liszt-, Bartók- és Kodály-műveket zongorázott, Szilvássy Margit és Göndöcs József énekművészek, az Állami Operaház szólóénekesei énekszámokat adtak elő. Zongorán kísért Ákom Lajos karnagy. Az ünnepély Bankó Ferenc egy­házmegyei gondnok zárószavaival ért véget. Hangoztatta: — Buzdítson bennünket Rákóczi és nagy kor­társainak példája hazánk önzetlen szeretetére, népünk hű szolgálatára, hogy betöltsük azt a hivatást, amelyre református egyházunkat Isten igéje és szép múltja kötelezi. A püspökladányi gyülekezet ünnepe Arató Ferenc, volt nyírábrányi lelkipásztort december 20-án iktat­ták be lelkipásztori tisztébe a püs­pökladányi gyülekezetben. A be­iktatási igehirdetést Kiss József hajdúvidéki esperes mondotta. Ige­hirdetésében rámutatott, hogy a jó lelkipásztor Isten színe előtt becsü­letesen áll meg. (II. Timotheus 2:15.) Szolgálatának lényege az Isten be­szédének helyes, hiteles hirdetése. A lelkipásztor ott végezhet eredmé­nyes szolgálatot, ahol ezt a hitele­sen hirdetett igét a gyülekezet enge­delmesen fogadja. (Zsid. 13 :17.) Arató Ferenc lelkipásztor is a lel­kipásztori szolgálat lényegéről tett bizonyságot igehirdetésében, a Ko­­lossébeliekhez írt levél 4. részének 17. verse alapján. A lelkipásztor fő-fő tennivalója az igehirdetés szol­gálata, mert az Úr Jézus Krisztus az ő egyházával elsősorban az ige­hirdetésben találkozik. Az igehirde­tésben adja tudtul Jézus a maga akaratát, ígéretét, ítéletét és kegyel­mét. Az igehirdetésben kapja meg a gyülekezet a hinnivalókat és a tenni­valókat, útbaigazításokat. A lelki­­pásztornak egész magatartásával, minden dolgával a szeretet jótéte­ményévé kell válnia a gyülekezet­ben, mert csak így tehet bizonyságot Isten szere­tetéről. CSENDES ÓRA Vezeti .• DARÁNYI LAJOS A Lukács írása szerint való evangélium .... 0 I »Ti is azért legyetek készek, mert amely órá- JAN. u - ban nem gondolnátok, abban jő el az Em­­­­bernek Fia.«, (12 :33—40.) Krisztus nem azt akarja, hogy az övéi néha, időnként, vagy majd a vé­gén legyenek jók, munkájukat, feladatukat végzők és vigyázok. Ő azt akarja, hogy az övéi mindig ilyenek legyenek. A keresztyénség nem ügyesség, nem jól be- IAU & ! »Valakinek sokat adtak, sokat követelnek JAN. 4 1 tőle. És akire sokat biztak, többet kívánnak tőle.­« (12 :41—48.) Nem egyformán kaptunk. A rajtunk könyörülő kegyelem ugyanaz. De a feladat, az erő, a hit, az érzés nem egyforma. Az, aki többet kapott, könnyen elbizakodhat. Isten ezzel az igével tartja alázatban azokat, akiknek többet adott. Azoktól .... Cs »Gondoljátok-e, hogy azért jöttem, hogy JAN. - I békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek, sőt inkább meghasonlást.« (12 :49— 59.) Jézus itt az álbékesség ellen szól. Az ellen a társa­dalmi, udvariassági illem-békesség ellen szól, amikor ezt is, azt is látja az ember, de nem szól, mert nem il­* lik, mert mit szólnak hozzá. Vagy amikor valaki még .... Cl »Uram, hagyj békét néki még ez esztendő^ JAN.­D \ ben.. .* (13 :1—9.) »Óh, mily sokan elaluvá­­nak a múlt esztendőben, kik nálunknál job­bak valának...« így énekeltünk egy újévi énekünkben. Valóban, fel kell vetni a kérdést, miért is maradtunk mi meg? Itt felel az ige erre a kérdésre. Azért marad­tunk meg, mert Isten Jézus Krisztusért meghosszab­bította a kegyelmi időt. És mindez azért van, hogy ez­.. . 7 I »Asszony, feloldottál a te betegségedből!* JAN. I | (13 :10—17.) Mennyi megkötözöttség van. A legtöbb ember maga sem tudja, hogy mik a kötelei. Azért kell Krisztus közelében lenni, hogy ott nyilvánvaló legyen a kötelék. Ö képes ezeket a kötele­ket feloldani, ezeket a bilincseket levenni. Nem ké­pes kifejezés ez, hanem valóság. Azért nem tud az em­n ! .Te előtted ettünk és ittunk és a mi utcáin- JAN. Ö­­­kon tanítottál.­ (13 :18—30.) Az nem sokat —— — számít, ha valaki Jézusnak távoli ismerője. Még az sem segít, hogy olyan közel volt hozzá, hogy előtte evett és ivott és az utcájában járt Jézus. Több, közelebbi kell ehhez. Vele kell enni és inni és be kell .... ni »Hányszor akartam egybegyű­jteni a te fiai- JAN. 3 I dat... és ti nem akartátok.« (13:31—35.) Jézus addig hív, addig biztat, míg egyszer, vagy végül szemrehányást tesz. Ő nem vádolható, ő mindent megkísérelt. Jeruzsálemet is figyelmeztette. Meg akarta védeni. Egybe akarta gyűjteni. De Jeru­zsálem lakói nem akarták. Ti nem akartátok. Mi nem iyezkedés, hanem az élet állandó iránya. Készen lenni nem azt jelenti, hogy befejezettnek, tökéletesnek lenni, hanem munkára késznek lenni. Krisztus visszajövetele az egész életet a kellő hőfokon és a munka kellő ira­mában tartja. Áldott légy, hogy eljöttél és jövel Urunk Jézus! Ez a mi imádságunk. Napi ószövetségi rész: Sorom­ás 2. többet is kíván, azoknak nagyobb a felelősségük. Ha az ember erre a nagyobb felelősségre néz, akkor nem gőgös lesz, hanem alázatos. És ha ezt megértjük, ak­­kor már azért is hallgatunk azokra, akik többet kap­tak, hogy nekik is segítsünk a többnek, a soknak ele­get tenni. Napi ószövetségi rész: Sofom­ás 3. Krisztus mellé se mer állani, a békesség kedvéért. Azt a meghasonlást hozta Jézu£ amikor kimondja az em­ber azt, amit gondol. Amikor nem hazudik, nem udva­­riaskodik, hanem szól. Ezen a meghasonláson túl adja aztán az ő békességét. Az igazságon alapuló békességet. Napi ószövetségi rész: Aggeus 1. után több gyümölcsöt teremtünk. Akkor nézzük helye­sen a múlt esztendőt, ha nem vagyunk megelégedve magunkkal, a gyümölcsökkel. És akkor indulunk el iga­zán az új esztendőre, ha elfogadjuk a több gyümölcs­­termésre Krisztusnak nemcsak a parancsát, hanem az erejét is. Napi ószövetségi rész: Aggeus 2. ber sok mindent elhagyni, mert hozzá van kötve. Azért nem tud a maga erejéből szabadulni, mert azt a köte­léket sem eloldani, sem elszakítani nem tudja. Krisz­tus adja a feloldozást. És az ilyen felold­ozás mindig gyógyulás. Napi ószövetségi rész: Zakariás 1. őt fogadni a hajlékba és a szívbe. Aztán az ítéletkor néma az ember. Akkor az élete, a cselekedetei beszél­nek. Azok mondják el, hogy volt-e köze Krisztushoz. Ha azok hallgatnak, akkor hiába hivatkozik bármire is az ember. Napi ószövetségi rész: Zakariás 2-akartuk. Jaj lenne nekünk is, ha ezt az elkésést, ezt a kimaradást végérvényesen mondaná. De még idejében mondja, hogy hallgassunk rá és azt akarjuk, amit ő akar. Ő a megmentésünket, a megtartatásunkat akarja. Egyházunk egységét, a javunkat akarja. Napi ószövetségi rész: Zakariás 3. 1954. január 1—–) PÉLDÁZAT AZ ÍTÉLETRŐL Ez alkalommal Jézusnak az utolsó ítéletről szóló példázatszerű tanítását ismertetjük Máté írása sze­rinti evangélium 25. részének 31— 46. versei alapján. Elöljáróban két dolgot kell elmondanunk. Az egyik az, hogy e példázatnak nem az utolsó ítélet pontos ábrázolása a célja. Jé­zusnak nem az a szándéka, hogy hallgatói előtt részletesen és hűen lefesse azt, ami majd bekövetkezik, s ahogy az majd lefolyik, hanem az, hogy a példázat hasonlatával rámu­tasson arra az igazságra, amely az utolsó ítéletben érvényesül. Mindezt pedig azért, hogy ezzel a jelenben élő híveinek magatartását, cseleke­detét, életét meghatározza, alakítsa és formálja. Amit Jézus ebben a példázatban az utolsó vagy eljövendő ítélettel kapcsolatban mondott, az­zal mai életünket akarja befolyá­solni, mindennapi cselekedetünket akarja jó irányba terelni. A másik megjegyzésünk azzal az általánosan elterjedt véleménnyel kapcsolatos, hogy ebben a részben csak a po­­gányok megítéléséről van szó és pe­dig úgy, hogy a 34. versben a kegyes pogány­okéról, a 41. versben pedig az embertelen pogányokéról. Ez a rész az egész világ népeinek meg­ítélését hirdeti. Az ítélő Isten előtt és az ítéletet hirdető király, Jézus Krisztus előtt mindenkinek, keresz­tyéneknek, pogányoknak, zsidóknak meg kell jelenniük. Ezt senki sem kerülheti el. Jézus az ítélet lefolyásának áb­rázolására egy hasonlatot mond el. A hasonlat képét a mindennapi élet­ből meríti. Ő maga is gyakran lá­tott pásztort és legelésző nyájat. Pa­lesztinában pedig igen gyakori volt a juhokból és kecskékből álló nyáj. Este a pásztor a nappal együtt lege­lésző nyájat kétfelé választotta, más­más karámba a kecskéket és a ju­hokat. A pásztor kétfelé választó munkájához hasonlatos az ítélet. Az utolsó ítélet kétfelé osztja az embe­reket. Az egyik csoport Isten bal­keze felől, a másik jobbkeze felől fog állni. De mi az a mérték, amely szerint Isten az utolsó ítéletkor az embereket kétfelé választja? Mi az, ami Isten előtt számít az ítéletkor? Ezekre a kérdésekre felel ez a pél­dázat. Az ítélet mértékét az em­ber adja Isten kezébe azzal, ahogyan viselkedik a szükségben lévő ember­társaival szemben. Isten aszerint ítél meg minket, állít jobbkeze vagy balkeze felől, ahogyan mi a nyomo­­rúságban lévő embertársainkkal szemben viselkedtünk. Isten úgy bánik velünk az ítéletkor, ahogyan mi bánunk azokkal, akik hozzánk fordultak. Kitágítva a kérdést azt mondhatjuk egy nagy igehirdetővel, hogy Isten aszerint ítél meg miniket, hogy milyen álláspontot képviselünk az ú. n. szociális kérdésekben. El­­nézed-e, hogy a munkást kizsákmá­­nyolják, vagy éppen te vagy az, aki kizsákmányolod őt? Szemet hunysz a jogtalanság fölött, vagy éppen te vagy az, aki jogtalanságot gyako­­rolsz; helyeselsz-e azoknak, akik gyűlölik az embert, mert az más fajú vagy éppen benned is van eb­ből a gyűlöletből? Hol állsz, melyik oldalon, ki mellett? Nem közömbös kérdések ezek, mert Isten aszerint ítél, hogy te a kisemmizettek, elnyo­mottak mellé állsz-e vagy sem. Egy bizonyos, hogy Isten a Jézus Krisz­tusban az elnyomottak, szegények, betegek, éhezők és kisemmizettek mellé állt, sőt nemcsak melléjük állt, hanem az ilyenekkel azonosítja magát ma is (40. vers!). Milyen so­kan vannak, akik szeretnének Jé­­zus Krisztussal találkozni, mi min­dent meg nem tennének egy ilyen találkozásért. Van lehetőség a vele való találkozásra! Ha megkeresed a nyomorúságban, szükségben lévő embertársadat, Jézus Krisztust ke­rested meg. És ha segítőleg nyújtot­tad kezedet embertársad­­ felé, az ő kezét fogtad meg. Az Istennel való találkozáshoz az emberen keresze­tül vezet az út. Az Istent sokan ke­­resik, íme egy út, mely biztosan hozzá vezet. Megdöbbentően érdekes, hogy mi az, ami felől nem érdeklődik a Bíró az ítéletkor. Jézus nem azt kérdezi, hogy hányszor olvastuk el a Bib­­liát, naponta hányszor voltunk tem­plomban, reformátusok voltunk-e vagy római katolikusok, keresztyé­­nek-e vagy zsidók? Még azt sem, hogy sokat imádkoztunk-e, vagy ke­veset, hanem egyszerűen azt: ho­gyan bántál az éhezővel, a beteggel... Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az imádság, bibliaolvasás, tem­­plombajárás haszontalan és közöm­bös valami. Nem, de csak akkor ér­tékek, ha ez mind segít és támogat engem az emberekhez való helyes viszonyulásomban, ha ez mind éle­tem tápláló forrása lesz, cselekede­tem irányítója és meghatározója, önmagukban semmit sem számíta­nak Isten előtt, de mint cselekede­temet meghatározó erők nélkülöz­hetetlenül fontosak, hiszen helyesen csak akkor és csak úgy tudunk vi­szonyulni embertársainkhoz, ha Is­tent helyesen és igazán ismerjük meg s ha őt Urunknak és Atyánknak valljuk. Ez a példázat a cselekedetet magasztalja? Ennek a résznek az alapján nem mondhatunk mást csak­ azt, hogy igen, a cselekedetet. De jól figyeljük meg, itt a cselekedetet nem az emberek dicsérik, hanem Jézus! Azok cselekedetét dicséri Jé­zus, akik nem tudnak arról, hogy ők bármit is tettek volna érette. Nem a hivalkodó és büszkélkedő cselekedet, kedves Isten előtt, hanem az alázatos és szerény. Abban nyil­­vánul meg Jézus kegyelme, hogy fe­le­barátainkkal szemben tanúsított jócselekedeteinket úgy veszi, mintha vele cselekedtünk volna jót. Az pe­dig, hogy velünk emberekkel nem bűneinkről beszél, hanem »jócsele­kedeteinkről«, úgy mutatja meg őt, mint aki a bocsánatot minden em­ber számára megszerezte. Czegle Imre BERECZKY ALBERT A KESKENY ÚT Ara kötve: 57.50 Ft BERECZKY ALBERT AJTÓNYITÁS Ara: 120 Ft CSOMASZ TÓTH KÁLMÁN Református gyülekezeti éneklés Kötve 80.— Ft Fűzve 60.— Ft

Next