Merényi Oszkár: A magyar lélek története (az irodalomtörténet alapján) (Kaposvár, 1929)

1. A magyarság ősi tulajdonságai. A magyarság ősi tulajdonságait legrégibb alkotásaiból láthatjuk, mert alkotásokban és tettekben mutat­kozik a nemzeti jellem. A magyar harcos nép volt s nevét először véresen írta be az emberiség történetébe. Harci, katonai tulajdonságai a turáni faj örökségének tekinthetők. De a katonai képesség finn­ugor tulajdonság is lehetett, hiszen a finn-ugor népeket általában szívósság, alkalmazkodási képesség, s úgy látszik a régebbi időben harciasság is jellemezte. A másik ősi tény, amely a magyarság legrégibb történetében jelentkezik: az állam­alkotási tevékenység. Ehhez merész kezdeményezési szellem, egységre törekvés és politikai intelligencia kellett. Ezt is turáni tulajdonságnak szok­ták feltüntetni. Népünk különböző népelemekből vegyült össze s a hagyo­mánytisztelet és faji öntudat nyomait kell keresnünk abban a körülmény­ben, hogy a magyarság e különböző népeket beolvasztotta. A magyarság gyors tanulékonyságát mutatja nyelvkincse, amelyben művelődésének réte­geit fel lehet ismerni. Tanítvány volt a magyar, de jó tanítvány, mert tudta, hogy amit tanul, hasznára fogja fordítani. Amit tanult, abban tisztán fel lehet ismerni a válogatást. (Állam­átét.) Vallásunkban is nagyobb intelli­gencia megnyilvánulásait kell látnunk, úgyhogy némely szavak, mint az Isten és ördög a kereszténységben is megállották helyüket, ami a temészet­­imádó vallás fejlettségének magas fokát mutatja. Kétségtelen, hogy az ősi vallással függ össze az a régi magyar emberideál is, amelyet táltos szóval , szoktunk megjelölni. A titkok tudója, a hagyomány őre, jós és orvos volt ez az ősi magyar, akinek személyében tehát a nem szorosan véve katonai tulajdonságok tökéletes mértékét kell látnunk. Ennek a táltos­ ideálnak leg­tökéletesebbjét a finn Väjnemöjnenben találjuk, a­ levegő tündérének fiában, aki dalaival elbűvöli a világot, megrendíti a néma természetet, de a Kalevalá­ból úgy látszik, hogy tulajdonképeni hivatása a tanítás s a mások boldog­ságának elősegítése volt. Ha a főisten harcias isten is, akinek nyila a villám, íve a szivárvány, mégis a táltos alakjában a nemesebb kultúra ösztöne, vágya jutott kifejezésre. Ez a kultúra még titokzatos ugyan, de már hatal­mat és hagyományt jelent. Az ősi magyarság nem egyszerűen harcias nép, hanem a harcban is már kultúrát árul el Európát meglepő harcmodorával. A családi élet nagyobbfokú fejlettsége és a rokonsági tudat megszilárdulása szintén becses tuladonságok közé sorozhatók az ősi magyarság történeté­ben. Az első az elpuhultságot akadályozta meg, a másik pedig az állami fejlődés alapját vetette meg. A vérszerződés hagyománya mutatja, hogy mily komolyan fogták fel a régi magyarok a politikai eseményeket. Er­kölcsi tulajdonságaik és eszményeik katonai és harci tulajdonságok, vitéz­ség, bátorság, kitartás, ügyesség, fegyelmezettség. Már a lovasszolgálat is engedelmességet, fegyelmezettséget és büszkeséget fejlesztett ki bennük. Kétségtelen, hogy kegyetlenség is jellemezte őket, ami az akkori élet­­körülményekkel függött össze. A maroknyi nép rémület terjesztésével akart hatni, s tudta, hogy ha ő nem sújt, akkor az ő fejét veszik el. A harcmodor minden egyes katonától Bátorságot, készültséget és furfangot kívánt. Az egyéniségnek is volt értéke benne. A magyarság legősibb tetteit csak a sza­badság és a fegyelmezettség bizonyos egyensúlyával lehet megmagyarázni. A folytonos harcok, amelyek között a nemzet élt, még egy becses tulajdon­

Next