Ásványolaj, 1931 (1. évfolyam, 1-11. szám)

1931-11-14 / 10. szám

Kényszerfúzió a petróleumiparban. 13- nak tudható be, hogy szakismeretük, nagy kiter­jedésű összeköttetéseik révén mindenkor a leg­kényesebb igényeket is kielégítő olajokat szállí­tanak és a fogyasztók számára (ideértve a Műv­et és a többi közüzemeinket is) lehetővé teszik, hogy szakítsanak a tradíciókkal és eltérjenek a 100—150%-kal drágább már­kás olajok használatától. A tények il­lusztrálására megemlítjük, hogy például a Máv még nem is olyan régen különle­ges hengerolajat 240­— pengőért vásá­rolt q-ként, míg a legutóbbi versenytár­gyaláson az importőrök által felidézett árharc következtében, igen gazdaságo­san használható pennsylvániai n­engerola­­jért, már csak kb. 115,5 pengőt fizetett. Elvitathatatlan fontosságú tehát, hogy azok a cégek, amelyek jelenleg is foglalkoznak import­tal, eddigi katalizáló tevékenységüket mindennemű megszorí­tás nélkül folytathassák. M­ég fontos fis­kális érdekek sem indokolják azt, hogy régi cégek exisztenciáját megszüntes­sék, mert ez egyenlő volna iparigazolvá­nyuk minden jogalapot nélkülöző meg­vonásával. A harmadik csoport is hasonló bizalmatlan­sággal fogadja a rendelettervezetet, mert az a főleg belföldön vásárló cégekről szintén nem tesz említést. Az új alakulat ármegállapító joga foly­tán alig létezhetnének ezek a cégek, mert a fo­gyasztás nagymérvű csökkenése következtében még az eddigi túl magasnak hitt haszonkulcs mel­lett sem találják meg számításukat. A kormánynak tekintettel kell lenni arra a körülményre is, hogy a legnagyobb apparátussal éppen említett cégek dolgoznak, mert az üzletek természete megkívánja megfelelő számú munkás, adminisztratív és riadószemélyzet (utazó, helyi­­ügynök) foglalkoztatását.­­ Ezek száma közel 10.000-re becsülhető. Ha tehát e cégek felszámol­nának, ami a rendelet életbelépése esetén elkerü­l­­hetelenné válik, úgy a munkanélküliek száma közel 10.000- rel növekednék. Habár az illetékes minisztériumban oly kije­lentés is elhangzott, hogy a kormány, fiskális ér­dekeket szolgáló rendeletek kiadásánál, erre a körülményre nem lehet tekintettel, kétségbe von­juk, hogy ez tényleg másodrendű kérdésnek le­gyen minősíthető. Igen fontos probléma még a kihitelezés kér­dése is. Kiszivárgott hírek szerint a kihitelezések teljes megszüntetését is tervbe vették. Amíg te­hát a kormány a gazdák érdekének megvédését hangoztatja, éppen homlokegyenest elentétes ter­vek megvalósítását tűzte ki. Köztudomású, hogy kereskedőink e téren is missziós feladatot telje­sítenek, amennyiben tekintettel vannak a termés értékesítésének időhöz kötöttségére (évente egy­szer) és gazdáinknak 12 havi hitelt is nyújtanak. Az új bevezetendő feltétel előreláthatatlanul vál­ságos helyzetet teremtene tehát, mert ma nem­csak a gazda, hanem még a legtöbb nagybirtokos sem annyira mobil, hogy az üzemanyagot kész­pénz ellenében vásárolhassa. Az elmondottakon kívül még az érvek egész sorozatát tudnánk felhozni, ami a tervezett ren­delet káros következményeit bizonyítaná. Az ed­dig kifejtett indokok is kell azonban, hogy meg­győzzék kormányköreinket arról, hogy talán néhány elszigetelt érdekeltségen kí­vül a rendelettervezet életbeléptetése minden ásványolajfogyasztót és keres­kedőt a legkritikusabb helyzetbe sodor­na. A tulajdonképeni baj onnan ered, hogy a folyamatban levő tárgyalásokon csakis elszigetelt érdekeltségek vesznek részt és a tervezet előkészítésével meg­bízott szerv nem ismerte kellőkép az olajüzlet természetét és a kereskedelem struktúráját. Amennyiben az állam az eddiginél nagyobb bevételre szorult, úgy a tárgyalásokba be kellett volna vonni az összes érdekelteket, tehát nem­csak finomítókat, hanem a fogyasztók és keres­kedők érdekképviseleteit is. A dolgok együttes megvitatása folyamán bizonyosan akadt volna oly megoldás, ami exisztenciák megsemmisítése nélkül a kivárni célhoz vezethet. E mulasztás még mindig pótolható és ezért legsürgősebben ajánl­juk, hogy a tárgyalásokba vonja be a kormány az összes érdekképviseleteket, mert máskü­­lönben bármely irányú döntése a köz számára feltétlenül végzetes lesz. A méltányosság is azt sugalmazza, hogy minden érdekelt fél meghallgattassék, különöské­pen, midőn exisztenciális kérdések forognak koc­kán. A mai demokratikus világban, midőn még a halálraítélt is felszólalhat az utolsó szó jogán, ko­moly és megbízható, mindenkor közérdekű misz­­sziót teljesítő kereskedőink és adózó polgáraink legalább hasonló bánásmódra reflektálhatnak. K. L. , ~SSEJV*­ A Z ▼ ÁSVÁNYOLAJÁRA

Next