Bányamunkás, 1989 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
2 -Cuius est regio, e Aus religio , akié a föld, azé a vallás — szólt a középkori rendező elv. Kevésbé művelten, de imái érvénnyel: akol fizet, az muzsikáltat. Persze, ha hamisan húzzák, nem biztos, hogy annyit, vagy úgy, vagy egyáltalán fizet. Csakhogy: egy állami vállalatesetében kié a föld? Mert a második szólásmondás azt sugallja, hogy én fizetek a zenéért a magam zsebéből. Mindez Varga József pécsi üzemi lapos kollégám. Üzemi lap és nyilvánosság, illetve Bónis János: Nyilvános vita a sajtónyilvánosságról című gondolatgazdag írásáról jutott eszembe. De mielőtt néhány megjegyzést fűznék a jelzett cikkekhez, hadd tegyem hozzá, hogy 32 éve vagyok az újságírói pályán, megyei laposként kezdtem, de 23 éve a zalai olajbányászok kétheti 4 oldalas lapját van szerencsém szerkeszteni. S ezt nem udvariassági, még kevésbé gúnyos felhanggal mondom. Tényleg szerencsésnek érzem magam, hogy közel negyedszázada dolgozhatom az olajipariban. Még egy dolgot: néhány igen rövid, 11 éves időszaktól eltekintve kizárólag üzemi, vállalati emberek írnak, fényképeznek a lapba. Ennyiben különbözünk a pécsi bányászlaptól amelyet egész szerkesztőség készít — igaz nagyobb oldalszámban, s hetente. Annyiban viszont közösek vagyunk, hogy több urat szolgálunk, ők egy vállalatot, s egy várost, mi 5 olajipari vállalatot. Viszont mindketten a pártbizottságok lapját készítjük. Mindezek a tényezők együttesen meghatározzák helyzetünket, főképp, ha hozzátesszük, hogy a lap fenntartásának csak egy részét fedezi az esetleges árbevétel, a többit a vállalatok fizetik meg, általános költségként. A lapalapító szerződéseket nálunk az igazgatók írták alá. Nos, akkor hát kié a vallás? Vagyis: ki muzsikáltat? De egy időre felejtsük is el ezt a kihívó kérdést. Inkább lássuk, hogyan élünk, hol dolgozunk, s majd kitetszik: ki húzza (húzhatja) a vonóba a piroshasút! Úgy — illetve majdnem úgy — élünk, mint a vállalati állományban levők. Mindennapjainkban teljesen azonosak vagyunk velük, legföljebb több ismerethez jutunk, amelyeket közvetítenünk kell közérthetően, politikusan, szakmailag kifogástalanul, s mindig az igazat, csakis a színtiszta igazat beszélve. S itt az első bökkenő. Kinek mi az igaz, és mi az igazság? A mi esetünkben a lapfenntartó vállalatok — az ő zsebükben a pénz! — egymással üzleti kapcsolatban is állnak. Ha a lap műszakilag, gyártástechnológiailag megcáfolhatatlanul megírná, hogy pl. az eladott gyártmánysorozat hibás, kétségtelenül tényt közölne. Egyfelől. Üzletrontást követne el, a gyártók prémiumát veszélyeztetné Másfelől. Az egyik vállalat szemszögéből jó, a másikéból káros ugyanaz az írás. Ma mindenki igaz híve a nyilvánosságnak — biztatnak is: no, ezt írd meg komám, de ő maga rest, vagy gyávatollat ragadni — mindaddig, amíg nem róla van szó. Mert: szervezetlen VITA ség? Van. Másutt. Traccsparti az irodáiban? Van. Másutt. Néma vszb-ülés van? Másutt. Ezt így meg lehet írni vehemensen, mérgesen vagyenyhe gúnnyal. Csak neveket ne említsünk! Márpedig az üzemi lap ereje épp a személyes — jó vagy rossz — példák felmutatásában rejlik. S a másik oldal: az üzemi lap munkatársa akár szerkesztőség belső, akár üzemi külső, naponta találkozik az olvasókkal, míg bármelyik — főképp az újkeletű, ikokárdás — fővárosi lapoktól „lent” jártak talán soha többé nem találkoznak a riportalanyukkal. Bizony, igen nagy az üzemi újságíró felelőssége abban, amiképp Bónis János megfogalmazta, hogy fokozottabban vállaljanak részt a nyilvánosság fejlesztésében, segítsék a döntések végrehajtásának ellenőrzését, a jó és követendő gyakorlat népszerűsítését, a hibák, mulasztások elleni fellépést. Nos, a jó példák közreadását jó néven veszi mindenki, a mondatban foglaltak többi részével már gondban vagyok. •A mi lapunkból, az Olajmunkásból sem hiányzanak a hibákat közszemléretevő írások, fényképek. Inkább fényképek, azok aligha magyarázhatók félre. Ám csínján kell bánni a bírálattal, ezt •Varga Józsefek megtapasztalták — é s itt hadd álljak meg egy pillanatra. Azt írja, hogya vezérigazgatóhasonló stílusban járt el •1988. április 5-én, amikor a brigádvezető küldöttek véleménye •mellett a vállalati szakszervezeti •bizottság javaslatát is lesöpörte az •íróasztalról”. Igaz,ilyen egyszer sem fordultelő a mi gyakorlatunkban,pedig közöttünk egy-slkmásik vállalatot elmarasztaló vizsgálati — NEB, bányakapitányság stb. — anyagot, ám ha a vszb és a brigádvezetők csupán ennyitnyomnak a latban valahol, ott az üzemi újságíró csak behúzhatja a nyakát. S itt érkeztem el záróképként a ■kiinduló kérdéshez: kié a lap? Mi a lap? Gazdasági, vagy politikai eszköz-e, vagy mindkettő? Nálunk eddig az volt a gyakorlat, hogy azt az elvet érvényesítettük, amennyit a pártbizottság bírál ,annyit az üzemi lap is —néha többet is. A pártbizottsággal egyeztetve úgy véljük: a lapnyitott, senki emberfia elől nem zárjuk el a válaszadás vagy a közzététel lehetőségét, ha az írás nem államellenes, nem fajgyűlölő és nem közerkölcsöt sértő. De csakis ellenőrizhető -és aláírt -írások nyilvánosságra hozatalához adunk lehetőséget. Sokan élnek is vele. Van egy 20 -tagú állandó szerzői csapatunk, néha vagy vállalati elismerést kapnak, vagy a pártalapszervezetükben értékelik pártpropagandista munkájukat. Az üzemi lap sajátságos holmi. Nemrég végignéztem a Volkswagen cég kiváló papírra készült, színes fényképekkel csinosított lapját. Nos, ott munkáshangagy szó sem volt. Csakis a vállalatvezetőség közléseittartalmazták a példányok. Ott úgy vélik: atulajdonos muzsikálhat. Nálunk is ezt kell világossá tenni: kié az üzemi lap, s kié annak szerkesztője, munkatársa. (Állományilag többnyire a lapkiadó vállalaté,mindennapjaiban, kötődésében, pártmunkájában, szakszervezeti tagságában a bányavállalaté.) Jelentő tudomásom szerint — a pártbizottságok hatáskörébetartozik. Márpedig ha így van, a pécsi eset(ek) a pártbizottság gyöngeségét vagy függőségét bizonyítják. Örömmel írom le, hogy eleddig ilyen durva beavatkozás az Olajmunkás ügyeibe nem volt. Ha akadtak vitás kérdések, azokra a választ mindig a pártbizottságggal közösen találtuk meg. Nem tudok jobb receptet adni az eljövő évekre sem. Ferencz Győző Aki fizet,az muzsikáltat BÁNYAMUNKÁS A bányászváros, Komló önálló újsága Nemrég ünnepelte aMecseki Bányász című újság megjelenésének 25. évfordulóját. Mint a Komlóvárosi és a Mecseki Szénbányák MSZMP Bizottságának lapja, Komló városnak már voltak lapjai, a Bányászlámpás és az Új Komló után a komlói és pécsi addig önálló bányavállalatok egyesülése után jelenik meg a közös lap, a Mecseki Bányász. Ma, a komlói városi önállóság és az ott lakók jobbinformálása érdekében vetődött fel egy önálló újság gondolata. A lap címe — utalva az újrakezdésre — egyelőre az Újra Komló lesz és a tervek szerint 1989. január elsejével kerül az utcára. Addigis karácsonyra próbaszám jelenikmeg, amelyben számos téma kap nyilvánosságot, közte a volt vezérigazgató-képviselő tevékenysége, a komlói bányaüzem lehetséges önállósága, az óvodások utaztatása és egyebek. Alapot fiatal, degyakorlott újságírók szerkesztik és írják. A lap 3—4 ezer példányban, és a szekszárdi nyomdában készül. A Mecseki Bányász a Mecseki Szénbányák Vállalat lapja marad. Feladata — a korábbiakhoz hasonlóan —nemcsak az üzemi, vállalati hírek közlése lesz,hanem a területenlakókminél sokoldalúbb tájékoztatása, amire a nyilvánosság szellemében mindenütt és mindenkor szükség van. Krisztián Béla Ülésezett az elnökség és a központi vezetőség (Folytatás az 1. oldalról) sítést befolyásolta a hagyományos termékek forgalomcsökkenése, a bérbruttósítás és a recski állagmegóvás gondja. A jövő évi eredményt negatívan befolyásolják a még le nem zártközgazdasági szabályozáikérdések, így atársadalombiztosítás mértéke, a központi KOTEA megemelése, abányakár vállalatra való áthárítása stb. Matheidesz Miklós a problémás ügyekben tett vállalati intézkedésekről számolt be, de ugyanakkor kérte az Ipari Minisztérium és a BDSZ segítségét is ezek gyorsabb lerendezésében. Kiemelte a Recskre vonatkozó döntés sürgősségét és szóvátette a mangánércbányászatinehézségeket is. A miniszterhelyettes a válaszadásánál sajnos semmi kecsegtetőt nem tudott mondani éppen Recsk ügyében. Az uránbányászatt teljesíti ez évi vállalásait, mégis aggódva néznek a jövőbe azitt dolgozók. Ennek oka, mint ahogy erről Gyulai Sándor szólít a hozzászólásában, hogy több bizonytalansági tényező játszik szerepet az emberek hangulatának alakulásában. Feltette a kérdést, hogy mi várható a vállalatnál ,a szovjet fél vizsgálódása után. A vállalatnál egy önszanálási folyamatot kezdtek. Azt tudják, hogy három területen nem tudnak költséget csökkenteni. A biztonság, a szociálpolitika és a jövedelmek területén, márpedig a költségek csökkentése a legfőbb feladat. Javasolta, hogy az uránbányászatot komplex módon kollene kormányszinten rendezni, sőt alapos elemzésre lenne szükség — véleménye szerint — az egész bányászatban. A bauxitbányászati mennyiségi tervét ugyan nem teljesítette, de mérleg szerintieredménye pozitív a minőségi mutató javulása és a hazai értékesítés növelése miatt. A bauxitkutatás ma Nyirádtérségére koncentrálódik, ahol új bányanyitást terveznek. Az írásos előterjesztéshez az elnökségi ülésen szótkért László György, akit a tatabányai helyzetképeztárta a testület elé. Novemberbenteljesítették a tervet, deszabadnapi termelés árán. Eztkényszerpályának tekinti és jobbmegoldásnak a felszámolástól. .Hangot adott azon véleményének, hogy ahazai bányászati olcsóbb, ezért szükség van életképes bányászatra. Mintegy 1800 embertávozásával kell számolni a vállalatnál. A föld alatti dolgozókat a környező bányavállalatoknál kívánják elhelyezni. Nagy Tibor a borsodi szénbá- nyákról szólva elmondta, hogy tisztességes évet zárnak, de jövőre több szorításra számítanak. Dubicsány folytatásáról ugyan döntöttek, denemtudják még, hogy mi lesz. Említést tett a létszámcsökkenésről és a még eldöntetlen kérdésekről. Többek között a gazdasági szankcionálásról és az új bérezési formáról. Véleménye szerint ezt a szakmát elsorvasztani bűn. A felvetődő kérdésekre Csipper Gyula megadta a válaszokat majd Schalkhammer Antal ismertette az állásfoglalás-tervezetet, amit az elnökségés a központi vezetőség is elfogadott. A kv-ülésen Neuberger Antal, az ORF elnöke tájékoztatta a testületet a lencsehegyi bányaszerencsétlenség következtében elrendelt vizsgálatról. Újabb napirend keretében dr. Horn János szóbeli előterjesztésében ajánlotta a központi vezetőségnek, a BDSZ 75. évfordulója tiszteletére készített tanulmányt, mely Magyarország kőolaj és földgázvagyonáról szól. Szakértelemmel vázolta akönyv felépítését rendeltetését és sokirányú hasznosításánaklehetőségét. Atestülete komoly munkában részt vevőknek köszönetét fejezte ki. Végezetül a központi vezetőség egy ellenszavazattal elfogadta az 1989. I. félévesmunkatervet Klimó Istvánné 1989. JANUÁR Berecz Frigyes a Dorogi Szénbányákhoz látogatott Berecz Frigyes, az MSZMP KB tagja, -ipari miniszter -betartotta a bányásznapontett ígéretét. Anitalóczy Albertinek, az MSZMP KBtagjának, a megyei pártbizottságelsőtitkárának kíséretében 1988. decamber 13-án, keddenreggel 8 órakor a Dorogi Szénbányákhozlátogatott. Dr. Tóth István vezérigazgató a dorogi szénmedence bányászatának gazdálkodási helyzetéről, jelenéről és jövőjéről tájékoztatta a minisztert. Szó esett atájékoztatóban a DSZV jelenlegi bányáinak állapotáról, alehetséges új bányák helyzetéről, a briskettgyártási és egyéb tevékenységrőlis. A beöltözés után bányajárás következett a lencsehegyi bányában. A földalatt szerzett személyes benyomásairól Berecz Frigyes készségesen nyilatkozott. — Ez a látogatásomnem függ össze a lencsehegyi tragédiával — említette. — Még a hányás,zalaipon megegyeztünk Antalóczy és Tóth elvtársakkal,hogy decemberben eljövök Lencsehegyre. Most természetesen szót váltottunk a tragédiáról, ugyanakkor igyekeztem felmérni az itt folyó munka nehézségeit. Bárkivel beszéltem lenta bányában,azttapasztaltam,hogynagyon érződik az embereken az ország közállapota, ezkendőzetlenül kiderült a bányászok között — mondta azipariminiszter. A legtöbb bányász a jövedelemadóról panaszkodott Berecz Frigyesnek, akii elismerte, valóban rosszlátszata van a jelenlegi bruttó®itott bérrendszernek, és hozzátette: a kormányzatnak mérlegelnie kell a jogos panaszok orvoslásának lehetőségeit. Aminiszter a lengyel bányászokkal is találkozott, s a vendégmunkások nyelvérzékét dicséri:azelső percekben nem derült ki, hogy nem magyarbányászokkal vált szét a vendég. Fölérkezve a hosszúra sikeredett bányabejárásiból, Berecz Frigyes kiemelte: örül annak, hogy Lencsehegyen folytatják a munkát. A tragédia árnyékában kitartóan dolgoznak. — Sok-sok információt gyűjtöttem össze — mondta a miniszter. — Úgy érzem, Dorog joggal elmondhatja magáról: van jövője a mélyben folyó szénbányászatnak, hiszen gazdaságosanüzemelnehéz helyzetben is. A szénre holnapis szükségünklesz, ám először tisztán kell látnunk a hazai bányászat összképét. Ugyanis csak ezt követően mérlegelhető a teendő. Azért mondom ezt, mert a kettőszáz évre elegendő szénvagyonból annyit kell felszínre hozni, amennyi kifizetődő. A tragédia ismeretében is azt kell mondanom: korszerű bányát láttam Lencsehegyen,ahol szervezetten, fegyelmezetten dolgoznak. Mészáros István Megérkezés Lencsehegyre Tájékoztató a lencsehegyi bányaüzemről leszállás előtti megbeszélés