Bányamunkás, 1989 (76. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
1989. JANUÁR BÁNYAMUNKÁS OROSZ JÓZSEF: Erősödő egység Tisztelt Országos Értekezlet! Kedves Elvtársnők! Elvtársak! Engedjék meg, hogy a bányászszakszervezet tagjai nevében és a jelenlevő küldött elvtársaim megbízásából néhány javaslatot tegyek az előterjesztett írásos dokumentumokhoz és Nagy Sándor elvtárs szóbeli kiegészítőjéhez. Az elvtársaim megbízásából szeretném rövidre zárnni a szóbeliben elhangzottakat, szeretném bejelenteni a bányászszakszervezet neveiben, hogy mi nem vállaljuk el az értelmiségi szakmák képviseletét annál is inkább, mert látjuk, hogy nélkülünk is elég gondot tudnak ők csinálni, ketten együtttalán sokanlennének. A másik ok talán az, hogy jelen pillanatban talán nem is értünk mindenben egyet. Ugyanis azt szeretnénk elmondani a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete nevében, hogy az a véleményünk, hogy a Szaktanács az elmúlt időszakiban jelentősen pótolt mulasztásaiból. Reális és elfogadható dokumentumokat terjesztett az Országos Értekezlet elé és a szóbeli is ilyen volt. A véleményünk szerint a Szaktanács a szakszervezeti mozgalom legfontosabb érdekeit és értékeit, mármint a tagság akaratát figyelembe véve jól kapcsolódott be az ez év május óta felgyorsult belpolitikai változásokba. Ugyancsak az a véleményünk, hogy a módszert is a legjobban választotta meg, saját tagságához fordult, vállalva azt a kockázatot, hogy a tagság mondjon értékítéletet és a tagság minősítse a Szaktanács munkáját. A szakszervezetekben folyó viták összegezése elkészült és az összképből látható, hogy nem nagyon felemelő. Talán nem is sikerült minden lényeget megragadni, de ha figyelembe vesszük a rendelkezésre álló lidőt és a nagyon bonyolult, a mozgalomra háruló körülményeket, s akkor korrekt módon azt kell mondanunk, hogy jól adja vissza azt az ellentmondásos helyzetet, amely sajnos a mai életünkre jellemző. A tagsági vita összegezését mi is elvégeztük. A bányász, iparági ■konferencia állásfoglalását eljuttattuk az Országos Tanácshoz. Az a tapasztalatunk, hogy véleményeink, javaslataink szerepelnek a dokumentumokban, összességében jó vitaalapul szolgál. Mi erősíteni akarjuk mindazokat a tendenciáikat, amiről itt a vasas kollegám szólt.Erősíteni kívánjuk és azonosulunk azokkal, akik a magyar szakszervezetek belső életének tartalmi megújulását szorgalmazzák. Így a szövetségi elven való szerveződést az új működési és döntési elv érvényesülését. Természetesen úgy tartjuk, hogy ezek még korántsem kész anyagok, az elkövetkezendő időben még ezen rengeteget kell pontosítani. Ezekre az alapokra építkezve úgy ítéljük meg, hogy a legfontosabb célkitűzés, hogy megmaradjon a magyar szakszervezetek mozgalmának egysége, ezért az egységért mi hajlandók vagyunk józan önmérsékletet tanúsítani. Mi nem kívánunk azon vitatkozni, hogy a megfogalmazott dokumentumok érdekvédelmi szempontból túlsúlyosak-e, vagy nem. Mi is tudjuk, hogy ezt kellett tenni,mert óriási adósságaink voltak a tagság felé. Ezért ennek megfogalmazása elodázhatatlan feladat volt a magyar szakszervezetek részéről. Biztosan segíteni fog ez egy sor kérdésben. Szeretnénk saját tapasztalatainkat elmondani, hogy ha még kulturáltabb,tagoltabb és sikeres is az érdekvédelem feltárása, nem alapfeltétele az érdekek jobb érvényesülésének. Márpedig a magyar szakszervezetek az elkövetkezendő időben a hatékony érdekképviselet és érdekvédelem megvalósítását tűzték ki célul ,és szakszervezetünk tagsága csak annak alapján fogja minősíteni tisztségviselői és a magyar szakszervezetek munkáját is, hogy hatékony-e ez az érdekvédelem. Itt szeretnénk arra utalni, hogy bármennyire is változik a magyar szakszervezetek funkciója, mi, az üzemekben ott vagyunk és atermelés mellett, ha nem is a régi módon,nem a termelést, gazdálkodást segítő tevékenység régi formájában, de mindenképpen a magyar szakszervezeti mozgalomnak éreztetni kell a hatását, mert pozitív irányú gazdasági elmozdulás nélkül a mi véleményünk szerint ,nem lehet érdekeket következetesen képviselni. Szeretnék szólni elvtársaik egy pár szót arról az ellentmondásos helyzetről, amely a szakszervezetünkkörül kialakult. Köztudott, hogy a tagságii vita kellős közepén a magyar közélet érdeklődésének középpontjába került a bányászszakszervezet tevékenysége a mecsekibányászokmunkabeszüntetése miatt. Mi ezt a gondot vállaljuk. Úgy ítéljük meg, hogy a bányászok jogosan tették azt, amit tettek, erre két idézetet szeretnék hozni: mind a kettő, aki elmondta, itt ül a teremben. Grósz elvtárs mondta szakszervezetünk 75 születésnapján, hogy mióta politikai pályán van, soha ennyi ingerültség, feszültség nem jelentkezett a magyar bányászok életében mint napjainkban. Egyetértünk vele, ez világos beszéd volt Ugyancsak ezen az ünnepségen Nagy Sándor elvtárs azt mondta hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa megérti, egyetért és ő személy szerint is támogatja a magyar bányászok ez irányú harcát. Ez is világos beszéd volt. Ittragadjuk meg azt alehetőséget hogy köszönetetmondjunk mindazoknak a szakmáknak, akik a kérdéses időpontban kiálltak a bányászok mellett. Nélkülük sokkal nehezebb lett volna. Szeretném azonban elmondani, hogy azt a kérdéses napot a magyar bányászok már régen ledolgozták. Egy másik tendenciára is utalok arra, hogy a bányászszakszervezet iparágikonferenciáján nemhogy kiválási törekvések születtek volna, hanem a még inkább erősödő egység irányába mozdult el a tanácskozás. Erre büszkék vagyunk mert úgy érezzük, hogy ezzel atagság a bányászszakszervezet munkáját, tevékenységét ismerte el. Aztis szeretnénk elmondani hogy ennek az egész gondnak a megoldása még csak most van folyamatban. Elhangzottak kritikai észrevételek, hogy miért nem jeleztük már korábban ezeket a problémákat. A Magyar Szakszervezetek XXV. kongresszusán Blischof Antal csapatvezető vájár szólt erről az emelvényről, és határozottan elmondta, hogy melyek azok a gondok, amelyek ma a magyarbányásztársadalmat és többek között a bányászszakszervezetet is foglalkoztatják. A problémáinkrészben azóta megoldódtak, részben fennmaradtak. Aztis tudjuk, hogy az ország ma nincs olyan helyzetben hogy minden egyes, jogosnak vélt vagy általunk jogosnak vélt követelményt teljesítsen, ezért türelmesek vagyunk, mégis arra kérjük az illetékeseket, hogy ezeket a jelzéseket vegyék komolyan, nemcsak azért mondjuk azt, mert a mi helyzetünk ilyen, amilyen, hanem azért is, mert ez bizonyos fajta tanulsággal szolgál. A bányászszakszervezet volt azelőször a szerkezetváltás időszakában, amikor első ízben került szembe olyan helyzettel, hogy tömegesen kellett bezárni munkahelyeket és mintegy 40 000 bányászt át kellett irányítani a népgazdaság egyéb területeire. Ezek a konfliktusok itt vannak a munkánkban. Ehhez nem volt szokva Magyarországon senki sem. A létbiztonság az egy olyan dolog volt, amit mi szentnek és sérthetetlennek tartottunk. Amikor 40 000 ember szembekerül azzal, hogy meginog a létbiztonsága, sőt elveszni tűnik, akkor érthető, hogy a bizalom fogyatkozik, és különösen nehezítette a gondokat, hogy ,az az áldozat, amiért vállaltuk, nem jött össze. Közismert, hogy a szerkezetátalakítás, az olajárrobbanás miatt nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, ezért a bányászat megítélésével kapcsolatbannemcsak a bányászokkal volt gond, hanem magának a bányaiparnak a megítéléséből fakadt az, hogy olyan kapkodó döntések születtek, hogy az olajárrobbanás utánmegint úgy ítéltek meg, hogy a magyar bányászokra még nagyon hosszú ideig szükség van. Az így keletkezett beruházásoknál sajnos olyan hibák történtek, amiért még mindmáig is az ágazat viseli a gondokat. Ezeket nem a bányászok, hanem azon ülnökök — és ebben benne vannak bányászvezetők is —, akik előidézték, ezért az eocénprogrammal vannak különböző gondok és ezért nézünk más medencékben ma szanálás elébe. A szükség diktálta kényszerből ma sincs mégmegfelelő kitörési pont A magyar bányászok becsülettel dolgoztak, amit jelez, hogy az elmúlt 20 évben nem volt energiakorlátozás, és hogy nem 13 °C van a lakásokban és az egyetemeken sem kell a mi hibáinkból szénszünetet tartani. Elvtársak, ma sokan, sok helyről sokan fenyegetnek bennünket. Azt mondják, hogy alagútba kerültünk, ahol jelzőfények nincsenek. Mi ismerjük ezt az érzést hogy az alagútban sötét van, el is lehet tévedni, de azt is tudjuk hogy egy jó fejlámpávalki is lehet onnan jönni. Mintha egy ilyen fejlámpa gyűlt volna ki ez év november 29-én a budapesti pártaktíván. Köszönöm figyelmüket. Hónapok óta tartó szakértői vizsgálat után 1988. december 29-én megkötötték a Tatabányai Bányák pénzügyi helyzetének rendezését szolgáló módosított szanálási szerződést. A megállapodást Rédei László a Szanáló Szervezet vezetője és Vas László, a bányák vezérigazgatója írta alá. A Tatabányai Bányáknál tulajdonképpen már 1987 közepén megkezdődött a szanálási eljárás, de időközben a szénbányászatra vonatkozóan olyan központi döntések születtek, amelyek következtében újra kétségessé vált a vállalat léte. A jelentős állami támogatás megvonása, valamint a Tervgazdasági Bizottság által újonnan megállapított költséghatár tovább rontotta a bányák pénzügyi helyzetét. Az új eocénbányákban a természeti adottságok miatt nem tudták a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően csökkenteni a vízkiemelést, s ez is tovább növelte a veszteségeket. A Tervgazdasági Bizottság nemrégiben ismét revízió alá vette a Tatabányai Bányák gazdálkodását, s úgy határozott, hogy felszámolás helyett tovább folytatják a már megkezdett szanálási eljárást, mégpedig átdolgozott, módosított feltételek mellett. Az elsődleges cél az, hogy megszüntessék a veszteséges termelést és 1990-től jövedelmezővé tegyék a vállalatot. A most megkötött szerződésben egyebek között kikötötték, hogy 1985—87 között, felhalmozódott mintegy 3 milliárd forint veszteség 40 százalékát a vállalatnak önerőből kell rendeznie, 25 százalékot a Budapest Bank vállalt magára,azaz eltekint ennyi hitel visszafizetésétől. Az APEH 6 százalék viszszafizetését engedi el, a Szanáló Szervezet pedig a veszteség 20 százalékának rendezését vállalta. A fennmaradó 9 százalék a bányákból kivált Haldex-vállalatot rerdeli. Segíti a vállalat kibontakozását az Állami Fejlesztési Intézet is: az új bányák építésére felvett 11 milliárd forint 40 százalékának visszafizetési kötelezettségét törli, a fennmaradó 60 százalék törlesztését pedig átütemezi. Ezt 1995-től 2004-ig kell visszafizetnie a vállalatnak. A Tatabányai Bányák vezetői a módosított szanálási szerződésben arra vállalkoztak, hogy 1990-től már állami támogatás nélkül is nyereségesen dolgoznak. Ezt főleg azzal érik el, hogy ez év végén bezárják a legnagyobb veszteséget okozó nagyegyházi bányát, valamint a mányi bányát is. Ugyanakkor gazdaságosan leművelhető szánmezőik feltárását tervezik, mégpedig olyan módon, hogy ne veszélyeztessék tovább a térség karsztvízháztartásának egyensúlyát. A vállalat kisebb lesz, a jövő év végéig várhatóan 1800 fővel csökkenti a létszámot. Világos célmeghatározást! Több mint 7000 fős kollektívánk véleményét tolmácsolom, amikor azt mondom, hogy szakszervezeti mozgalmunk, ha kissé e késve is, de felismerte, hogy a mozgalomnak aktív megújulási folyamatokon kell túljutni, mégpedig úgy, hogy ez a folyamat találkozzon tagságunk aktív támogatásával, tenniakarásával. Hogy milyen irányba hassanak ezek a folyamatok, kikértük tagságunk véleményét és jó érzéssel mondhatom, hogy a megújulási vitáikra nem az érdektelenség, aközömbösség, hanem az aktív, kritikus véleménynyilvánítás, eddigi eredményeink féltése, jövőnk formálásával kapcsolatos elképzelések, javaslatok kerültek megfogalmazásra. Tagságunk fontosnak tartja hogy tiszta és világos képet kapjunk eddigi tevékenységünkről Határozzuk meg pontosan, mi az amit eddig jól végeztünk és további tevékenységünk alapjául szolgálhat. Ugyanakkor tisztáznunk kell azt is, mely területeken kell megszabadulnunk a formális elemektől bürokratikus vonásoktól. Tudom hogy ezek a feladatok elsősorban vállalati,, üzemi szinteken határozhatók meg, befolyásolják a helyi sajátosságok, lehetőségek. Mindezek ellenére szükségét, érezzük annak, hogy ezekben a kérdésekben felsőbb szintű értékelésre, feladatmeghatározásra is sor kerüljön. Meggyőződésem, hogy szakszervezeti mozgalmunk a kollektívákon keresztülközel tudott kerülni az emberhez, az egyes emberek dolgozók problémáihoz, gondjaihoz. Azt már nem állítom, hogy ezeken a gondokon minden esetben megfelelő mértékben tudtunk segíteni. Az is igaz, hogy az utóbbi másfél esztendőben több volt a változás, mint azt megelőzően egy évtizedben. Ezért tartjuk nagyon fontosnak a világos célmeghatározást, a nehézségek őszinte feltárását, a kialakult helyzet folyamatos elemzését. Vállalatunk kollektívája a már említett megújulási viták során érzékenyen tiltakozott a Kollektív Szerződés megszüntetésére irányuló elképzelésekkel kapcsolatosan. A Kollektív Szerződés jól illeszkedik a vállalati feladatokhoz, meghatározza a dolgozó és munkáltató kötelességeit és jogait. Nemléte zavart okozna a gazdálkodásban, az erőket más fontos területektől vonná el. Ugyancsak élénk tiltakozást váltottki a szakszervezeti bizalmiak feladat-, jog- és hatáskörök csorbításávalkapcsolatos állami elképzelés. Tagságunknak az a véleménye, hogy a szóba kerülő változtatással csökkenne a munkahelyi vezetőikkel szembenibizalom és növekedne a munkahelyi bizonytalanság. Tagságunk megfogalmazta, hogy szakszervezetimozgalmunk joggal várja el apolitikai vezetéstől, hogy iránymutatásával álljon ki a legrégibb, eddig legegységesebb munkásszervezet, a szakszervezet mellett. Ebben az esetben a párt legnagyobb munkahelyibázisa továbbra is a szakszervezet marad. őszintén be kell vallanunk, hogy területünkön is megfogalmazódott annak határozott igénye, hogy a jövőben olyan szakszervezetre van szükség, amely dolgozóink jogos érdekeinek érvényesítéséért a nap minden órájában tettrekész, határozott és erős. Ugyanakkor a realitás talaján állva nem fogalmaz meg irreális követeléseket, mert igenis van mit féltenünk, utódaink és saját boldogulásunk érdekében. Végezetül egy kérést szeretnék tolmácsolni. Időjárási körülményeknek, nehéz fizikai munkának, az ország más területein nem ismert, egyéb ártalmaknak kitett dolgozóink érdekében kérem a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetét és a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy a külszíni bányászat néhány speciális területén a korkedvezményes nyugdíj bevezetésére tett kérelmünket támogassa. Karsai Sándor Mátraaljai Szénbányák vszb-titkár a Szolidaritás más szakmák dolgozóival Az előttem szólók már kifejtették, hogy várakozás előzte meg e tanácskozást, de hozzátenném: óriási felelősség terheli a küldötteket is, mivel az itt elfogadásra kerülő dokumentumok hosszú távra meghatározhatják a szakszervezeti munka irányát, sőt a taglétszám alakulását is. Nálunk, a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál tagságunk azt is várja, hogy a szakszervezetek milyen álláspontot alakítanak ki a jövő évi és távlati életszínvonal alakulására, lesz-e a fiatalok részére elérhető áron lakás, lesz-e elegendő munkahely, a nyugdíjasok meg tudnak-e élni a számukra biztosított nyugdíjból. Kevésbé érdekli őket, hogy a különböző beosztásban levők hogyan tudják átmenteni funkciójukat a következő időszakra. Előttem hozzászólók többsége bármilyen témában is szólt hozzá a tagság nagy részét mindaddig amíg nem csökkent a reálbér, a másodállások, mellékfoglalkozások jövedelmét nem vitte el az adó, belátható időn belül lakáshoz lehetett jutni, kevésbé érdekelte hogy milyen struktúrában dolgozik aszakszervezet. Most, amikor az életvitelre fordítható jövedelem napról napra csökken , márpedig a bérből, fizetésből élők fele a létminimum alatt van, világos, hogy keresi, ki tudja megfelelően képviselni, megvédeni érdekeit, és ha erre nem képes, a szakszervezet más alternatívát keres. A bányásztársadalom mindig és mindenkor szolidáris volt más szakmák problémáival. Egyetértünk, hogy az egészségügyi dolgozók jövedelmi helyzetén radikális változtatás szükséges. Megengedhetetlen, hogy életek sorsa múlhat azon, mert az erre hivatottak becsületes munkavégzés esetén nem tudnak megélni. Nem engedhető, hogy a jövő, illetve a jelen nemzedékét is a többségében kontraszelekció elve alapján kiválasztott pedagógusi kar nevelje, mert olyan a jövedelem. Nem számlabenyújtásról van szó. Ma is, tegnap elhangzott többször is, hogy egyes körök sztrájkkal fenyegetőznek, és ez nem megengedhető, ez így igaz. De az „megengedhető-e, hogy a kormányegyedüli konkrét perspektívája a munkanélküliség, és a reálbércsökkenés? Megengedhető-e, hogy vállalati kollektívák több éve bizonytalanságban vannak, mert nem tudják, hogy ők valóban veszteségesek, vagy csak költségeiket nem háríthatják át termékeik árára. Ameddig nem alakul ki a valóságos piac, a veszteségek és nyereségek alakulása nem nyújt valóságos tájékoztatást. Ameddignincs hosszú távú, stabil szabályzórendszer, addig vállalati stratégiát várni olyan illúzió, mint hogy sűrű ködben meglátjuk a kocsisort. Ez nemcsak egyedül a mi vállalatunk, vagy csak a bányászat problémája. Mindannyian tudják, energia nélkül nincs élet. Az energiahordozókat elő kell teremteni. Megengedheti egy ország magáénak, hogy energiagazdálkodását csak importra állítsa be? Ezt még abban az esetben sem teheti, ha olyan termékkel rendelkezik, amely stratégiai jellegű. A kiskerttulajdonos is bármilyen költséggel termeli megterményeit, lehet, hogy a piacra nem termel, de saját célra mindig is fog,mert az biztos. Ezen a tanácskozáson a fő jelszavak : érdekvédelem, demokrácia, szolidaritás. Érdekvédelmet csak úgy lehet ellátni, ha megvannak a jogosítványok, ezért is van sürgősen szükség a szakszervezeti törvényre. Demokráciát úgy gondolom még tanulnunk kell, és ez nem lehet, hogy majd mindenki úgy értelmezi, ahogy számára legjobban megfelel. A szolidaritás pedig nem tűri el a szakmai, területi önzést, ezért még ebben is van gyakorolni valónk. Gyulai Sándor Mecseki Ércbányászati Vállalat szakszervezeti bizottság titkára