Bányamunkás, 1997 (84. évfolyam, 1-12. szám)

1997-01-01 / 1. szám

2 - A tavalyi év - 1995-ös - az úgy telt el, hogy rövid, negyedéves idő­szakokra kaptunk lehetőséget a fenn­maradásra - mondja Pongrácz Dé­nes. - Ezalatt egy csomó adósságot összehoztunk a társadalombiztosítás és az APEH felé, azért, mert nem volt lehetőségünk az energetikai szén szállítására. Az 1996-os év volt a legjobb évünk a DUSZÉN Kft. éle­tében. Igaz, hogy az adósságteher nyomott bennünket, de 1996-ban tudtuk legalább egy fél évre előre, hogy mennyit termelhetünk és ennek megvolt a piaca és az ára is. - A kft-nek mennyi a létszáma? - A DUSZÉN Kft. 1994. január 1- ével indult 350-360 fővel. Mi tulaj­donképpen az Északmagyarországi Bányavagyonhasznosítónak vagyunk a kft-je, ő a tulajdonos. A fokozatos leépülés következtében 300 főre áll­tunk be. Jelenleg 320-an vagyunk, mert a Várpalotán bezárt bányából 25 embert átvettünk. - Milyen az aránya a lakossági szén­­termelésnek és az energetikainak? - A termelésünk 20-25 százaléka lakossági igényeket elégít ki. Az energetikai széntermelésünk az 70 százalék. - A dudari szén egyedülállóságát a humintartalmú szén adta, ezzel mi van? - Nagy előrelépést jelentett ebben is az 1996-os év, mert a huminter­­melés az beindult, már amennyire ezt termelésnek lehet nevezni. Olasz­országba szállítottunk 5-6 kamion­nal, amit műtrágya mellé használnak talajjavítónak. Ez nem nagy mennyi­ség, de remény van arra, hogy többet fognak rendelni 1997-ben. - Hogyan dolgozzátok fel ezt a sze­net? - A szénnek a darálása, zsákolása, csomagolása nálunk történik. Ez is munkalehetőséget ad. Emellett még nagyon kis mennyiségben adunk el ebből a szénből, amiből különböző kozmetikumokat készítenek. Az a lé­nyeg, hogy ez az üzlet is beindult. Ez az egyik irányt jelzi nekünk. A má­sik irány az, fúróiszapot szállítunk, igaz ezt sem nagy mennyiségben. Új lehetőség még az, hogy van egy pe­­remartoni cég, ami műtrágya gyár­tással foglalkozik, velük is felvettük az üzleti kapcsolatot. Ezeknél is je­lentősebbnek tűnik egy német cég ajánlata, aki nagy menynyiségű sze­net akar vásárolni tőlünk. Ez még csak szándéknyilatkozat szintjén áll. - Milyen szenet? - Erőművi szenet innen vinnék el. Mi erőművi szenet 1996-ra egy peta­­joule-t kértünk és 1997-re már csak 0,7 százalékot kérünk. - A dudari szénnek milyen a hu­­minsavtartalma? - Nálunk olyan 70-80 százalék kö­zötti a huminsavtartalom. Egyébként minden szénben van huminsav, de alacsony százalékban. - Milyen áron tudjátok eladni ezt a szenet? - A lakossági szén árának a három­szorosát adják érte. Mázsánként kb. 2000 forintért adjuk. Igaz, hogy eddig csak kis mennyiségben tudtunk ebből eladni, de a jövő az mindenképpen ne­künk dolgozik. Nyugat-Európában ennek a jelentőségét már régen felis­merték, de itt nálunk ma még csak er­re alapozni nem tudunk. - Ez konkurenciája lehet a műtrá­gyának? - Többféle technológia van. Van ahol a műtrágyával együtt keverik a talajba. Máshol pedig csak ezt a szén­port. Ennek az a jelentősége - mond­ják -, hogy a növény a gyökérzóná­ban megőrzi a nedvességet. A hosz­szabb, szárazabb időjárásnál érvénye­sül ez a hatása és ha a műtrágyát vele együtt szórják a talajba, akkor a mű­trágya nem egyszerre bomlik le, ha­nem fokozatosan adagolja a tápolda­tot a növénynek. Ennyit tudok róla.­­ Ahhoz, hogy hosszú távon át tudjatok térni a huminszén termelé­sére és előállítására, annak az a felté­tele, hogy az erőmű átvegye az ener­getikai szenet. 1996-ban biztosítva volt az egy petajoule szén átvétele. Mi várható 1997-ben? - Ez az, amit egyáltalán nem tu­dunk. Most, hogy a privatizáció kö­rül gondok vannak, a dudari szén iránti érdeklődőknek egy része hátat fordított. Olyan hangok is vannak hogy a privatizőr nem akarja átvenni a szenet az integráción kívüli bányá­tól. Az integráción kívül rekedtek azok mostohagyerekek a szénbányá­szatban. Mi meg még a kivereked­tek között is mostohák vagyunk, és egyedül vagyunk.­­ Rajtatok kívül azért még van Lencsehegy, Putnok és a Feketevöl­gyi Bánya. Igaz, hogy Szászvár, Edelény és Várpalota már bezárt.­­ Igen, Putnok, Feketevölgy és Lencsehegy még van, de tőlük 1998- ig garantáltan átveszik az erőművek a szenet, garantált áron. Viszont mi minden évben koldulni megyünk - a fennmaradásunkért -, hogy vegye­nek már tőlünk is át szenet. Az üzle­ti terveink elkészültek, idén mi 0,7 petajoule-t kértünk, utána való évben meg 0,5 petajoule-t tervezünk. Nem tudom, hogy mi lesz, megkapjuk-e vagy nem. Eddig mindig a munkába vetett hit éltetett. Ennek a megcsúfo­lása lenne, ha most vége lenne a bá­nyának. Béremelés az elmúlt évek­ben alig volt. Nem azért akarjuk ezt a 0,7 petajoule-t, mert most olyan jól megy a dudari bányának, hanem azért, mert nincs más lehetőségünk. A környéken 1991 óta semmilyen munkalehetőség nincs azon kívül, hogy a bánya létszáma 1200 főről 300-ra csökkent. - Ilyen körülmények között meny­nyi az átlagfizetés? - Az 1995-ös évben az átlagfize­tés 48 ezer forint bruttó volt. Az idén mivel jobb évünk volt, ezért az átlag felmegy 55 ezer forintra. Ez az üzemi átlag. 1994-ben nem volt bér­emelés, 1995-ben olyan 6-7 száza­lék volt, az idei eredmény hatására szeptember 1-től kaptunk 15 száza­lékot. - Az emberek hogyan viselik ezt a bizonytalanságot? - 1994 óta 18-an tudtak elmenni a 25 éves bányásznyugdíjjal. Már azért megérte, hogy harcoltunk a bezárás ellen. Mi akarjuk, hogy ne zárják be a bányát. Mi akarunk tovább dolgoz­ni. Igaz van egy kormányhatározat, hogy be kell zárni a bányát. Nyuga­ton nem így megy, hogy be kell zár­ni a bányát, mert veszteséges, hanem felül kell vizsgálni, hogy miért vesz­teséges. Nálunk ez megtörtént. A lét­szám csökkentve lett. A technológia át lett állítva a széleshomlokú front­fejtésekről az egyedi támos kamra­fejtésekre. Mi, akik ottmaradtunk, mindent elkövettünk azért, hogy ez a bánya gazdaságosan működjön. Ha­zai viszonylatban az egyik leggazda­ságosabban működő bánya vagyunk. Ehhez az is hozzájárul, hogy bérben elmaradtunk, mert nemigen volt bér­emelés, de akkor nem tudunk fej­leszteni, termelni. Az aranytojást to­jó tyúkot nem lehet megenni. - Miben bízol, hiszen kormány­­határozat van a bezárásra? - Egyrészt magunkban bízunk, és azokban az emberekben, akik eddig is segítettek. A legnagyobb segítsé­get a bányászszakszervezet adta 1992. január 8-9 óta és ezt minden évben megadja. Segítenek még az ország­­gyűlési képviselők. Először örültünk annak, hogy mégsem zárják be a bá­nyát, hanem tovább dolgozhatunk. Később már arra törekedtünk, hogy jó lenne legalább egy fél évre előre­látni. Ez megy 1994 óta. Még nem jutottunk el odáig, hogy minden mindegy, csak már valami legyen. A többség meg bízik abban, hogy jobb­ra fordul a sorsunk. Az eddigi évek is azt bizonyították, hogy tovább kell csinálni, mert nincs más lehetősé­günk. Ha a helyzet úgy kívánta, saját érdekünkben mindig megtettük a megfelelő lépéseket 1993-ban sztrájk­­felhívásunk volt azért, hogy megkap­juk az 1994. évi energetikai szén szállításának lehetőségét. 1994. ápri­lis 28-án volt egy demonstrációs felhí­vásunk. Mindkét dolog megoldódott és nem kellett sem sztrájkot, sem a de­monstrációt megtartani. Nekünk nincs vesztenivalónk és nincs más választá­sunk és saját érdekünkben hasonló lé­pésekre bármikor készen állunk. - Ha nem lenne az üzemben szak­­szervezet? - Úgy érzem, hogy a szakszerve­zet az életet jelenti nekünk. Ha nem lenne bányászszakszervezet, már ré­gen bezárták volna a bányát. Soha nem merült fel nálunk, hogy nem kell szakszervezet. A mi esetünk is példa arra, hogy ha van szakszerve­zet, és ha a tagjai azt akarják és a BDSZ felső vezetése is, hogy tovább éljünk, akkor az eredménye az, hogy továbbéltünk. L. A. Nincs más lehetőségünk Amikor a Veszprémi Szénbányák megszűnt, ezzel egyidőben alakult meg a Veszprémi Szénbányák FA. Dudari Bányaüzeme. Egy időben 1993. év végén szó volt arról, hogy a Terrum Dudar Kft. megveszi a bányát és mint Terrum Kft. működik tovább. Végül is 1993. december 30-án DUSZÉN nevű Kft. alakult egymillió forintos alaptőkével. A Terrum Dudar Kft-n keresztül az ismert vállalkozó, Palotás János lett volna a bányatulajdonos. Erről is írt a Bányamunkás 1993 novemberében. A Dudari Bánya és az ott dolgozó bányá­szok helyzetéről beszélgetek Pongrácz Dénessel, a DUSZÉN Kft. szakszervezeti bizottsá­gának az elnökével 1996 november végén. - Nem vártuk, de ha elmaradna, akkor fur­csa volna az - mondja Wágner Ferenc, a szénbányászati tagozat vezetője, aki az integ­rációból kimaradt szénbányákat képviseli -, hogy 1992-től valamennyi év novembere és decembere azzal telik el, hogy amiben az elő­ző év hasonló időszakában megegyeztünk, azt fel kell újítani. Így volt ez 1996-ban is, amikor mindenki tudta, hogy 1994—95-ben a kormánnyal megállapodtunk abban, hogy az úgynevezett integráción kívüli bányák terme­lése, termelési finanszírozása, szénszállítási kötelezettségek milyen időintervallumhoz kö­tötte és milyen nagyságrendben korlátozta. - Ennek mi a lényege ? - Az, hogy 1998. december 31-ig rendel­kezett a kormánnyal kötött megállapodás ar­ról, hogy az integráción kívüli bányatársasá­gok termelést folytatnak. Ez a megállapodás kimondottan az energetikai szénszállításra vonatkozik. - Nem tudom, hogy mi a gond, ha egyszer van egy érvényes megállapodás a kormány­nyal? - Mindenki, aki a kérdésben érintett - 1996-ban - az a tulajdonosi szerkezetváltás­ra hivatkozva... - Mit értesz a szerkezetváltáson? - Azt, hogy a Tiszai Erőmű Rt. amerikai tulajdonba került és, hogy ezzel együtt a kor­mánnyal kötött szerződés érvényét vesztette - mondták egyesek. - De hiszen ti nem az amerikai tulajdonos­sal állapodtatok meg.­­ Ha ezt a helyzetet komolyan nézzük, ak­kor mi tényleg nem az amerikaival, nem az MVM-mel, nem a Tiszai Erőművel kötöt­tünk megállapodást - mint a bányászszak­szervezet sztrájkbizottsága - és nem az MVM-mel és a Tiszai Erőművel és másokkal kötött megállapodásra született kormányren­delet. Arra a BDSZ Sztrájkbizottság-kor­mány megállapodásra jött létre a kormány­­rendelet, ami a két fél dolgát érintő kérdések sorát jelenti.­­ Ez elég egyértelmű számomra. Az amerikai közbelép - A megállapodás felborítása a másik fél részéről jelentkezik akkor, amikor a megálla­podásban foglaltak döntő többségéért a kor­mányoldal nem tett eleget. - Miben mutatkozik ez meg? - A decemberi tárgyalásunk során minden­ki hivatkozott a megállapodásra - erről az a személyes véleményem -, de előtte illett volna azt a tárgyaláson résztvevőknek elolvasni, mi­előtt ebből egyes részeket ki akartak hagyni. - Mire gondolsz? - Nem szól a fáma arról - külföldi munka­­vállalók esetében -, hogy hány ember került ezáltal kiváltásra a megállapodásban rögzí­tettek alapján nettó 100 ezer forintért, ami ki­mondottan a külföldi munkaerő Oroszlányba történő kiváltását jelenti. Hol készültek olyas­fajta munkavállalói leépítési tervek, amiről a megállapodás szól. Végül a Magyarországba behozott szenek ugyancsak a megállapodás­ban rögzített magyar szenek érdekében történő intézkedések hol maradtak el.­­ Ezt az utolsó gondolatot nem nagyon ér­tem.­­ A megállapodás egyik pontja arról szól, hogy mindkét fél kötelezi magát arra, hogy megvédi a lakossági fogyasztói szenet. Ezek a bányák, amiről szó van - és ahol az energe­tikai szénszállítás megkérdőjeleződött - első­sorban nem csak energetikai szenet, hanem lakossági szenet termelnek. Ez is hozzátarto­zik ahhoz, hogy miről szól a kormányrende­let és miről nem. A megállapodás utolsó pontjában az áll, hogy az Ipari és Kereske­delmi Minisztérium illetékes szakértői gon­doskodjanak arról, hogy a BDSZ Sztrájkbi­zottság - kormány közötti megállapodás­ban foglaltak kormányrendeletben jelenjen meg. Itt lett eltüntetve a megállapodás lé­nyeges pontja, hogy a kormányrendelet az érintett bányatársaságok anyagi finanszíro­zásáról szól.­­ Ha jól értem, akkor a kormány és a BDSZ közötti tárgyalás azt irányozta elő, hogy a megállapodás kormányrendeletben jelenjen meg. - Igen, de a bányáknak nemcsak a finan­szírozási része, hanem a szállítási és átvételi kötelezettségek része is. Ezzel párhuzamban már ott „elkerülte a figyelmünket”, hogy az ebben illetékes apparátus csak a finanszíro­zási oldalát rakatta kormányrendeletbe. - Mivel érvelt a kormányoldal? - Teljesen mondvacsinált érvekkel, példá­ul a külföldi munkaerő esetében. A Lencse­hegyi Bányatársulat 1996. december 18-án nem rendelkezett még a törvényben 15 napos határidővel aláírt engedéllyel, ami az 1997. január 1-vel Lencsehegyen dolgozó ukrán, erdélyi bányászok dolgát érinti. Azért furcsa ez, mert más bányatársaságnál nem volt ez kérdés, csak Lencsehegyen. Miért?­­ Erre az lehet a válasz, hogy mert a kor­mány nem hajlandó finanszírozni a külföldi munkaerőt.­­ Ez nem fedi a valóságot. A kormány nem a Lencsehegyen dolgozó 200 földalatti bá­nyász tevékenységét finanszírozza, hanem azt a 630 magyar külszínen és földalatt dol­gozó munkahelyét, akinek a 200 külföldi nélkül nem lenne munkahelye. - Visszatérve az eredeti gondolathoz. Az integráción kívüli bányák léte volt most ve­szélyben? - Az amerikai fél kijelentette, hogy a meg­állapodásoknál jóval kevesebbet hajlandó át­venni. A tájékoztatásuk szerint más bányák­ból - nem a borsodi bányákból - sokkal ol­csóbban tudja pótolni ezt a szénmenyiséget. - Hogy alakult ki ez a helyzet? - 1996. november 6-án volt az első tárgya­lásunk. Ez azzal indult, hogy az amerikaiak ismerték-e ezt az átvételi kötelezettséget vagy nem. A kérdés nem úgy merült fel, hogy a Tiszai Erőműnek szüksége van-e erre a szénre vagy nincs. Hajlandó-e átvenni vagy nem és hogy a kormánygarancia mennyit ér. A második tárgyaláson a kérdés már úgy ve­tődött fel, hogy mi az az energiaár, amelyi­kért a Tiszapalkonyán termelt villamos­energia átvételre kerül az MVM részéről és az milyen módon befolyásolja az új áremelé­si tarifarendszerrel együtt a Tiszai Erőmű éves gazdasági tevékenységét. Vagyis nem arról volt szó, hogy az integráción kívüli szénbányák és Tiszai Erőmű kapcsolata, ha­nem arról, hogy a Tiszai Erőmű - ár és Tiszai Erőmű - MVM és Tiszai Erőmű - magyar energiaipar. Ezért a tárgyalások döntő több­sége az ár köré csoportosult, illetve az árnál fejeződött be akkor, amikor a BDSZ Sztrájk­­bizottságának ehhez az égvilágon semmi kö­ze nincs. Nekünk egy megállapodásunk volt, van, ami 1998. december 31-ig érvényes, ami a kormánnyal történő megállapodás alapján a szénszállítás átvételi kötelezettség és az ár­megállapodási támogatás. Erről viszont nem sok szó esett ezeken a tárgyalásokon. - Végül milyen döntés született? - A miniszterelnöknek írtam egy levelet és kértem a segítségét abban, hogy az általa alá­írt kormányrendelet megvalósításra kerüljön. A támogatásáról biztosított a miniszterel­nök, ami végül is az 1996. december 18-ai tárgyaláson egy olyan megállapodásban fo­ganatosult meg, aminek a vége az volt, amit az 1994-es kormány-BDSZ Sztrájkbizott­ság megállapodása magában foglalt. Végül­is azt erősítette meg, csak azt nem tudjuk, hogy erre a procedúrára miért volt szükség. - Tehát újból rögzítve lett a szállítás és az átvétel? -Az 1997. évi szállítási szerződések 1996. december 31-i megkötését foglalja magában és konkrétan szól a bányatársaságokról.­­Azt gondolom, hogyha a bányászszak­szervezet semmi mást nem csinált volna eb­ben az évben, csak azt, hogy ezt a szerződést újból megköti, az is elég lett volna. Hiszen ezzel bányákat mentett meg a bezárástól és bányászokat az elbocsájtástól.­­ Ez valóban így van, ez a BDSZ tisztség­­viselőinek az érdeme. Ladányi A. BÁNYAMUNKÁS 1997. JANUÁR

Next