Bányamunkás, 1997 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
1997. JANUÁR A részvényünk csak a macerajogra elég - Mit jelent a bányaüzemnek a privatizáció? - kérdezem Orosz Józsefet, a Mátrai Erőmű Rt. bükkábrányi bányaüzemének szb-titkárát. - Mi elfogadjuk azt - mondja Orosz József hogy a magyar energiaipar megújulásához külföldi tőke kell. A beruházásokhoz, felújításokhoz nincs elegendő pénzünk, s elismerjük, hogy ha jelentős fejlesztéseket akarunk elérni, ehhez elengedhetetlen a magánosítás. - Kik pályáztak eséllyel? - Először az AES konzorciumnak volt nagyobb sansza (amelyik a Tiszai Erőmű Rt-t is megvette! - a szerk.), aztán megélénkült a német érdeklődés. - A szakszervezetnek volt kialakult álláspontja a tekintetben, hogy kit látna szívesebben? - Mi úgy vélekedtünk, hogy az amerikaiak messze vannak, sokat nem tudunk róluk, így az érdekvédelemhez való hozzáállásukról sem. A németekkel más volt a helyzet, hiszen a magyar bányászat már régóta tartotta a kapcsolatot a német testvérszervezetekkel, s a német bányászkultúra igen magas fokon állt mindig. Még a technikánk is német gépekre, berendezésekre épült, igaz, hogy NDK-sra, de az is német. Az RWE konzorcium, más energiaszolgáltatót is megvett, tehát ebben a térségben hosszú távon gondolkodnak, így a jövőt illetően itt nagyon nagy szerepük lesz. Mint áramszolgáltató fel tudja mérni az igényeket, ezeket közvetíti az erőműbe, s ez pedig kihat a bánya termelésére. Tájékozódtatok arról, hogy a német cégnek konkrétan milyen elképzelései vannak Bükkábránnyal kapcsolatban? - Megtörtént az egyeztetés, mi magunk is megnézhettük Németországban azt az erőművet, amihez hasonlót építenének itt is, mivel ígéretet tettek egy ezer megawattos erőmű megépítésére és hozzá terveztek egy nyolc-tízmillió tonna/éves szénbányát. Mindezt nem sokkal nagyobb létszámmal akarják csinálni a jelenleginél. A bányát ezerkétszáz fővel, az erőművet ötszáznyolcvan fővel kívánják működtetni. Ennek megfelelően kell felfejleszteni a gépparkot is. - ők mennyire ismerik a magyar viszonyokat? - Sokkal jobban, mint amennyire kellene. Tisztában vannak a törvényekkel, jogszabályokkal. Nagyon jól tudják pl., hogy a mi Munkatörvénykönyvünk, az átdolgozás után, pont azokat az apró kitételeket vesztette el, ami ma Magyarországon a munkavállaló törvényi védelmét biztosítja. Nincs bennük rossz szándék, hiszen ők betartanák mindazt amire őket törvény kötelezi, de ha nincs ilyen, akkor persze nem erőltetik. A privatizáció egyik szomorú kísérőjelensége, amikor az új tulajdonos racionalizálja, karcsúsítja a meglévő létszámot, s ez bizony elbocsátásokkal jár. Akkor ebben is szerencsésebbek vagyunk másoknál, mivel az új tulajdonos nálunk nem küldött el senkit. Igaz, hogy egyúttal felvételi tilalom is van. A Kollektív Szerződésben minden vívmány megmaradt, de jól tudjuk, hogy minden KSZ megkötés előtt ez újabb harcot jelent a szakszervezet és a munkáltató között. Egyébként mi is figyelünk és begyűjtjük a konfrontációhoz szükséges eszközöket, módszereket, érveket. A németeket egy ponton lehet megfogni, ha az úriember mivoltjukra hivatkozunk. Ha azt mondjuk, hogy uraim, mi megállapodtunk, de az energiaárakat rendezzék a kormánnyal, az oda tartozik, s más kérdés a bér, amiben viszont velünk kell megállapodniuk, s ha egyszer megállapodtunk, akkor a tisztesség azt kívánja, hogy tartsuk is be a kölcsönös egyezséget. Minden összehasonlítás sántít, de a Tiszai Erőmű Rt. amerikai tulajdonosa részvényeket juttatott a dolgozóknak, majd egy nemes gesztussal felajánlotta, hogy visszavásárolja attól, aki nem tart rá igényt. Tudomásom szerint itt, nálatok a visszavásárlás fel sem merült. Rebesgették, hogy azért, mert azt szeretnék, ha lenne dolgozói tulajdonrész, de nem ez volt mögötte. Mi tárgyaltunk az OTP-vel, kérve őket, hogy adjanak kölcsönt a részvényvásárláshoz. Nagyon kedvező feltételek mellett 23 százalékra adtak 50 ezer forintot. Itt lehetett megkötni a szerződést. Nálunk hatszáztizenketten éltek a lehetőséggel. Rt. szinten azt hiszem, összesen ezernyolcszázan. Az összes dolgozói részvény mindössze két százalékot jelent. Ha nem vásárol vissza a tulajdonos, csak fokozatosan, ez az arány csupán arra elég, hogy a macerajogunkat gyakoroljuk. - Macerajog? Ez mit jelent? - Kérhetjük az állandó információt, a jegyzőkönyveket az ülésekről stb. Ezek nem nagy dolgok, de tudjuk ezáltal egy kicsit piszkálni őket, borsot tömi az orruk alá. Macerálhatjuk őket azért, hogy a vállalati felépítés legyen olyan itt is, mint az RWE-nél, ahol a humán vonal, egészen a szociális igazgatóig, a dolgozók által meghatározott, míg nálunk nem. Ott ötven százalék dolgozói szavazatnál már az az igazgató lesz megválasztva, amelyikre a munkavállalók szavaztak. Szóval ezeknek a struktúráknak a kialakításához elegendő a dolgozói részvényarány adta lehetőség. H. I. BÁNYAMUNKÁS 3 Sikersztori-e a magánosítás? Az első privatizált szénbánya a Mátraaljai Szénbányák volt. A magánosítás tapasztalatairól beszélgetek Kármán Csabával. - Az országban ma vita folyik arról, hogy az 1995. év vége 1996. év privatizációja sikersztori vagy sem? Erről neked mi a véleményed? - kérdezem Kármán Csabát. - Egy érdekképviseleti vezetőnek kár lenne belemenni egy ilyenfajta véleményalkotásba. - Miért? - Azért, mert ennek megítélése nem az érdekképviselet dolga. - Akkor ezzel ne is foglalkozzon a szakszervezet? - Pontosabban foglalkozzon, csak annyiban az érdekképviselet dolga, amennyiben az humánpolitikai gondokat és problémákat okoz vagy nem okoz. - Márpedig okoz. - A gondok okozása nem önmagából a privatizációból fakad. Ugyanis amikor privatizáltunk, ez a lépés nagyon sajátos piacgazdasági körülményekre való áttérés egyik technikai formája. - Akkor mi a gond? - Az, ami a piacgazdaságból fakad. Az, hogy vita van a tulajdonos, a menedzsment és a munkavállalók érdekképviseletei között, bizonyos témákban ez a piacgazdaság velejárója. Ezeket kell érdekegyeztetni. Ha szükséges, erőt mutatni. Nem hiszem, hogy egy privatizáció akkor jó, ha ilyen gondok nem lennének. Az érdekegyeztetés és a szükséges erődemonstráció - akár a sztrájk - ez nem csak a piacgazdaság velejárója. Ez jelen van a mindenkori tulajdonnal - legyen az akár állami tulajdon - szembeni szakszervezeti módszerekben. Csak hát az állami tulajdon esetén az érdekképviselet tevékenysége is teljesen más volt. Akkor sokat beszéltünk a kettős funkcióról. Abban az időszakban az érdekérvényesítés eszközeiről nem is nagyon lehetett beszélni, nemhogy csinálni. Térjünk vissza a privatizációhoz. Én ma abból, hogy bizonyos ellentmondások jelentkeznek, ahogy mondottam tulajdonos, menedzsment és munkavállalók között, ezt én nem a privatizáció sikerének vagy sikertelenségének tudom be, hanem annak, hogy ezek velejárói a piacgazdaságnak. Ezt helyileg is, középszinten is tudnunk kell kezelni, mert ha nem tudjuk, előállhat egy olyan helyzet, hogy valaki azt gondolja, hogy ez a privatizáció problematikája. - Többször is említetted azt: tulajdonos, menedzsment, munkavállaló. A privatizációban nem a tulajdonos és a munkavállaló áll egymással szemben. A menedzsment csak közvetít a tulajdonos és a munkavállaló között, mert ő a tulajdonos képviselője. - Nem véletlenszerűen fogalmaztam, hanem tudatosan, hogy: tulajdonos, menedzsment és munkavállaló. Azért, mert a fejlett nyugati piacgazdaságban az előforduló érdekegyeztetési vitákban a menedzsment egyértelműen és egyöntetűen állást foglalhat és dönthet. - Csak bizonyos dolgokban dönthet. - Egész bő lehetőségei vannak a menedzsmentnek abban, hogy hogyan is egyezhet meg az érdekképviseletekkel. Neki rendelkezésére áll az üzleti terv, ezen belül pedig szabadon egyezkedhet a munkavállalók érdekképviseleteivel. Nálunk ez egy kicsit másképpen van. Lehet, hogy a tulajdonos bizalmatlansága fogalmazódik meg ebben a helyzetben a meglévő menedzsment felé, mert a tulajdonos egészen konkrétan beleavatkozik az érdekképviseleti szituációkba. - Mondanál erre példát? - Egy vezérigazgatónak anyagi ügyekben - mint költségelem - sok-sok százmilliót van joga aláírni. Ugyanakkor érdekes módon, hogyha ez a költségelem bérben fejeződik ki, vagy egyéb szociális juttatási formában, már 40 millióhoz is tulajdonosi jóváhagyás kell. Ez a jelenség eltér a nyugati piacgazdaságban tapasztaltaktól, de gondolom ez később nálunk is változni fog. Nekem szent meggyőződésem, hogy ebben a magatartásban az új tulajdonosok bizalmatlansága fogalmazódik meg a menedzsmenttel szemben. Ebben az esetben nemcsak a munkavállaló, hanem a menedzsment helyzete is bizonytalan. - Az új tulajdonos „kóstolgatja” a menedzsmentet. A bizalmat nem akarta tőle megvonni, de tanulmányozza, hogy hogyan képes az ő általa megfogalmazottakat megvalósítani. - Ez az állapot viszont nem jó sem a menedzsmentnek, sem a munkavállalónak. - A mi szempontunkból - mint szakszervezet - azért nem jó, mert a munkavállalói érdekképviseletnek nemcsak a menedzsmenttel kell egyeztetnie, hanem óhatatlanul a tulajdonossal is. Ez egy kettős egyeztetés, ami jelen pillanatban nehezíti a dolgunkat. Van olyan szakszervezeti vezető, aki - Népszabadság 1996. december 4. - a sajtóban azt nyilatkozta, hogy: ,Az energiaipari magánosítás nem sikersztori. ” A privatizáció kérdését kár érdekképviseleteknek minősíteni, mert az érdekképviseleteknek megvannak a maguk dolgai. A cipész az pedig maradjon a kaptafánál. Az érdekképviseleteknek a munkahelyek megőrzése, a bérek nagyságrendje, a szociális biztonság kérdése a feladata, és erre kaptak a tagságtól felhatalmazást. Arra nincs felhatalmazás, hogy gazdaságpolitikai vagy politikai kérdésekben ítéletet és véleményt mondjanak, mert ennek a felelősségét sem viselik. Ugyanakkor egy ilyenfajta áldatlan vita elmérgesítheti a helyzetet és pontosan azokat a tárgyalássorozatokat nehezíti meg, amit a bérek, a szociális biztonság és a munkahelyek megőrzése érdekében kell hogy kötelezettségszerűen folytassunk. - Konkrétabban kifejtenéd ezt az álláspontodat? - Ha azt kérdezed, hogy miért nem nevezek meg érdekképviseleteket, akik ezt a gyakorlatot folytatják? Ezt szándékosan nem akarom, mert minden érdekképviseletnek magának kell eldöntenie azt, hogy ő mit csinál. Amit én elmondtam, az nagyon gyakorlati dolog, mert arról van szó, hogy érdekképviseletek érdekképviselettel foglalkozzanak és ne gazdaságpolitikával. Ne a privatizációt bírálják és mindenért a privatizációt tegyék felelőssé, mert nem az a felelős. Ha az érdekérvényesítés eszközei nem jól dolgoznak, nem tudnak érvényt szerezni saját munkavállalóiknak, akkor saját magukban kell keresni a hibát és nem a privatizációban. - Ez a bányászszakszervezetre vonatkozik? - Ez természetesen nem a BDSZ-re vonatkozik, hiszen ha a bányászszakszervezetre vonatkozna, akkor mint a BDSZ tagja, teljes nyíltsággal bírálnám és nevezném meg, de ahhoz nincs jogom, hogy más érdekképviseleteket a Bányamunkáson keresztül bíráljak. Elvi álláspontomat ebben a kérdésben viszont elmondhatom. Ha jól értem a gondolatmenetedet, akkor azzal, hogy egy szakszervezet magát a privatizációt teszi meg a bajok okozójának, ezzel az egész szakszervezeti mozgalomnak okoz kárt? - Alapvetően erről van szó. Ugyanis ha mással foglalkozunk és nem azzal, ami a fő feladatunk, akkor részben kevesebb idő marad a fő feladatra, másrészt a tárgyalópartnernél elmérgesíti a viszonyt. Ügyeket rendezni pedig csak beszéd közben lehet. Ahol nem beszélnek egymással, ott az ügyeket nem lehet a tárgyalások mentén rendezni. Mindenképpen a munkavállalóknak és az érdekképviseletnek kára az, ha nem azzal foglalkozunk, amivel kell. - A saját véleményedet szeretném tudni a privatizációról. - Mondhatok róla személy szerinti véleményt. Én alapvetően nem látok gondot ebben a privatizációs megoldásban. Előre tudtuk, hogy ezt fogja hozni. Habár okoznak bizonyos érdekegyeztetési problémákat. Ezek viszont nem a privatizációból fakadnak. Egyszerűen azért van így, mert a szerződéseinket bizonyos vonatkozásban rutintalanul kötöttük meg. - Az érthetőség kedvéért erre is mondanál konkrét példát? - A múlt évben leültünk tárgyalni a villamos és a bányászszakszervezet - a privatizációs miniszterrel, a privatizáció humánpolitikai kérdéseinek az egyeztetéséről. Nem követeltük a Suchman úrtól, hogy mutassa meg a kormányzati megbízatását, hogy rendelkezik-e a kormány felhatalmazásával. Most derült ki, hogy mi nem a kormánnyal tárgyaltunk, hanem csak Suchman úrral. Miniszterek pedig jönnek és mennek. A tárgyalásaink alapján a privatizációs bevétel 5 százalékát fordították volna humánpolitikai célokra. Most futunk az 5 százalék után. Visszahalljuk azokat a véleményeket, hogy miért mondjuk mi, hogy a kormánnyal állapodtunk meg, amikor mi csak Suchman úrral állapodtunk meg. Nem volt arra döntés, hogy Suchman úr a kormány nevében tárgyalt velünk. Egy év távlatában ez a kérdés már így merült fel. Egy rutinos tárgyalófélnek, nekünk is tudni kellett volna azt, hogy a kormánynyal tárgyalni csak úgy lehet, ha az adott személy a kormány meghatalmazásával bír. Nem járható út az, ha csak a másikra mutogatunk, magunkban is meg kell találni a hibát, mert ezek hibák voltak. Most futunk az öt százalék után, amit elnyelt a költségvetés. Mennyi forintot jelentett volna ez az öt százalék? - Kilencmilliárdot, amiből jelentősen meg lehetett volna oldani a foglalkozáspolitikai gondokat. - Schalkhammer Antal, a BDSZ elnöke mondta, hogy ezt a privatizációt nem a szakszervezet akarta és döntötte el, hanem a magyar parlament... - Erről beszéltem idáig, hogy aki egy gazdaságpolitikai intézkedésbe beleszól, az vállalja annak a konzekvenciáit is. A kormány döntött arról, hogy így kell privatizálni, akkor a kormány vállalja a privatizáció konzekvenciáit. Mi van akkor, ha kiderül, hogy ez a privatizáció tényleg jó és a szakszervezet meg végig ellene van. Akkor felvállaljuk annak az ódiumát, hogy végig rossz lóra tettünk. Az a véleményem, hogy ez maradjon a kormány felelőssége. Ha rosszul döntött, majd felel érte, ha jól, akkor pedig viseli a siker következményét, de egy érdekképviseletnek nem a joga, kötelessége vagy felelőssége az, hogy ezek a kérdések hogyan történnek. - De mint állampolgárnak lehet véleményem? - Mint állampolgárnak személy szerint nekem is megvan a véleményem, hogy az állami vagyonnak ez a kezelése jó-e vagy helyes-e, de mint érdekképviseleti szerv vezetőjének, nincs jogom 8 ezer szakszervezeti tag nevében véleményt alkotni. Az elmúlt egy évben - mióta nálunk megtörtént a privatizáció - nem találkoztam olyan munkavállalóval, aki nekem azt mondta volna, hogy a mostani gondok a privatizáció következménye. Azt kérdezik tőlem: lesz-e tisztességes bér, munkahely, szociális biztonság. Ezeket a kérdéseket viszont négy évvel ezelőtt is feltették, amikor még szó sem volt privatizációról. Ma a munkavállalót nem a privatizáció belső tartalma, annak minősítése és bírálata érdekli. Mint állampolgár egy sör mellett mondja, hogy nagy kár az állami tulajdont így elherdálni, de ezt nem konkrétan a villamosenergiaipar privatizációjára és nem konkrétan a Mátrai Erőmű privatizációjára mondja, hanem csak úgy, hogy általánosságban mond véleményt. - Amikor a dolgozók azt kérdezik tőled, hogy lesz-e tisztességes bér, munkahely és szociális biztonság, arra te mit válaszolsz? - Alapvetően mind a három megvan a Mátrai Erőműhöz tartozó bányákban. Az más kérdés, hogy az érdekegyeztetés folyamán milyen küszködéssel tudtuk elérni azt, hogy van biztos munkahely. Van a magyar viszonyok között elfogadható bér. Nagy baj, hogy ez csak ennyi, de azért küszködünk, hogy több legyen. Alapvetően szociális biztonság is van. Innentől kezdve a csata azért folyik, hogy legyen több. Ladányi