Élelmezési ipar, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1953-05-01 / 5. szám

166 Kovács L. : A konzervipar nyersanyagellátása méheiket. Ennek az állapotnak a kiküszöbölésére kormányzatunk múlt évben igen határozott ren­delkezéseket hozott, mellyel a szerződések telje­sítését anyagi kártérítésen túl még egyéb meg­torló intézkedésekkel is biztosítani akarja. Tehát a termelési és szállítási szerződések ma már fel­tétlenül biztosítják az ipar nyersanyag ellátásá­nak mennyiségi igényeit és ezért most döntően a másik két követelmény biztosítása érdekében kell erőinket összpontosítani. Az ipar egyik legkomolyabb problémája a termelés, ütemezetlensége, ami elsősorban a nÿersanyag lökésszerű beérkezéséből származik. Kétségtelen az, hogy a mezőgazdaság, az időjá­rás szeszélyei miatt még közel sem tudja bizto­sítani az egyes termékeknek a beérés üteme sze­rinti leszedését, illetőleg beszállítását a gyárba. A mezőgazdasági munkák célszerű, tudatos be­­ütemezésével azonban ezen a téren nagy lépése­ket tehetünk előre. Már eddig is szép eredményt mutatott fel egyik-másik konzervgyárunk, amelyeknek sikerült az állami gazdaságokkal, termelőszövetkezeti csoportokkal, egyéni parasz­tokkal olyan szoros együttműködést kiépíteni, hogy a palántázás, illetőleg a vetés idejének csúsztatott megállapításával elnyújtották a ter­mék beérésének idejét, tehát meghosszabbították a begyűjtés és a feldolgozás időtartamát. A borsóvetést például több lépcsőben teljesítették, miáltal várható, hogy a borsófeldolgozás idénye legalább 8—10 nappal meghosszabbodik. Persze, ez a munka még gondos szervezést, sok utánjárást igényel, s csak a konzervgyárak és a termelők közötti együttműködéssel, vala­mint kölcsönös bizalommal oldható meg. Ahol még ilyenfajta kezdeményezés nem történt, ott az érés és a begyűjtés idején az szükséges, hogy a csúcsidők lecsökkentése érdekében részben még nem tökéletesen beérett mennyiségek szedésének megkezdésével, részben egyes tételeknek a kívántnál hosszabb ideig való kinthagyásával operáljanak, mert az így jelentkező minőségi és mennyiségi veszteségek még mindig összehason­líthatatlanul kisebbek, mintha semmivel nem törődve, a csúcsérés idején a gyárak feldolgozó kapacitásuk többszörsét veszik át és a termény a gyárak udvarán romlik meg. Az ilyen túlterheltségből származó vesztesé­gek, rendkívül nagyok, miért is vezetőinknek már most, a szezon megindulásakor, meg kell tenniök a szükséges lépéseket, jóelőre meg kell kezdeni a felvilágosító munkát a termelők köré­ben. Számolni kell azonban azzal, hogy ezen a téren ideális állapot soká fog bekövetkezni, ezért az iparnak fel kell készülnie arra, hogy feldolgo­zási kapacitását meghaladó mennyiségek be­­érésekor átmeneti tárolással, félkészáru gyártás­sal, esetleg gyengébb készítmények gyártásával le tudja vezetni a fölös mennyiségeket. Ezen a téren döntő segítséget tud nyújtani a konzerv­iparnak a hűtő- és gyorsfagyasztóipar. A múlt évi kezdeményezés alapján, folyó évben már nagyobb mértékben igénybe fogjuk venni a hűtőházakat, mert bebizonyosodott, hogy a hűtve tárolt, vagy gyorsfagyasztott nyersanyagokból jó minőségű konzerveket tudtunk későbbi idő­pontban gyártani. Ezt indokolttá teszi az is, hogy ebben az időszakban a hűtőipar kapacitása nincs kimerítve, tehát a hűtőipar idényszerű­ségének csökkentésére is alkalmas ez az együtt­működés. A harmadik és a legfontosabb követelmény a minőségi nyersanyagellátás. Dolgozó népünk életszínvonala, de a fennálló párt- és kormány­­határozatok is, ma már annyira felfokozott minő­ségi követelményeket állítanak a konzervipar termékeivel szemben, aminek ha meg akar felelni, döntően meg kell változtatnia az üze­mekbe beérkező nyersanyagok minőségét. Ter­mészetesen nem kisebb mértékben vonatkozik ez az exportcélokra gyártott áruk nyersanyagaira is. Alapvető akadály volt a minőségi nyers­anyagellátás terén az a körülmény, hogy az ipar kis parcellákon termelt kevert fajtájú és erős fokú nyersanyagot kapott. Ez az akadály a me­zőgazdaság szocialista átszervezése folytán mindjobban kiküszöbölődik, nyersanyag-biztosí­tásunkban egyre nagyobb súllyal jelentkezik a szocialista szektor nagyüzemi termelése. Tehát ezzel a kérdéssel, mint egy automatikusan meg­oldódó problémával kell foglalkozni. Sokkal nagyobb munkát követel azonban a helyes fajta­kiválasztás és a kiválasztott fajtá­nak további termeléséhez szükséges minőségi vetőmagvak biztosításának kérdése. Az ipar tudományos intézete, a KOHIKI kutatói és az ipar gyakorlati szakemberei máris igen jelentős eredményeket értek el a helyes nyersanyagfajták kiválasztásában, de ezt a munkát még sokkal na­gyobb mértékben fokozni kell. Meg kell azonban állapítani, hogy a kutatási eredmények gyakor­lati hasznosítása csak igen kis mértékben való­sult meg és ennek akadálya az, hogy a kiválasz­tott fajtákból nem sikerült megfelelő mennyiségű vetőmagot kapnia az iparnak. Most már több éven át kénytelen megalkudni az ipar konzervá­lásra kevésbbé alkalmas, sőt egyes esetekben al­kalmatlan fajták termeltetésével, mert az illeté­kes földművelésügyi szervek nem fordítanak olyan súlyt a vetőmagvak biztosítására, mint azt a kérdés megkövetelné. Csak néhány példát említek még: a borsó, étkezési paprika, zöldbab vetőmag kérdését, amely közel sem elégítette ki az ipar minőségi igényeit, de talán legsúlyosabb a helyzet a para­dicsomnál, ahol már a kecskeméti kísérleti tele­pen 2-3 éve befejezték a konzervgyártási szem­pontból kiválóan alkalmas fajták kitenyésztését, de a mag szaporítása oly kismértékű, hogy ennek gyakorlati jelentősége még ma sem jelent­kezik. A vetőmagvak biztosításán túl szükséges lé­pés lenne, a konzervipar saját gazdaságain kívül, Élelmezési Ipar VII. évf. (1953), 5. sz.

Next