Erdőgazdaság - Erdőgazdaság és faipar, 1991 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
* * Ma már eléggé közismert a szakmában, hogy még a régi MÉM Erdészeti és Faipari Hivatala egy társadalmi bizottságot hozott létre egy új erdőtörvény előkészítésére, illetve annak az erdészeti politikának a tézisszerű megfogalmazása céljára, amely politikát az Országgyűlés által majdan megalkotandó törvénynek ki kell fejeznie és a hatalom eszközeként alá kell támasztania, érvényre kell juttatnia. A társadalmi bizottság 1990 folyamán átalakításra került (miként maga a MÉM-EFH is) és jelenleg hivatalos tárcabizottságként folytatja működését. * Az esztendőnyi sokoldalú és szorgos előkészítő munka során két igen értékes dokumentum került kidolgozásra a bizottság berkeiben. Az egyik egy részletes, alapos elemzés az erdőgazdálkodás (és a hozzá vertikálisan kapcsolódó elsődleges faipar) helyzetéről. Ez a helyzetelemző munka az élet menetét hat fő fejezetbe sűríti és ezek keretében tárgyilagos visszatekintést nyújt az utóbbi 45 esztendőre, valamint a helyzet vázolásán túlmenően következtetések levonását is tartalmazza. * Az említett hat fő fejezet a következő: I. Tulajdon- és kezelési viszonyok. II. Szervezet. III. Az erdőgazdálkodás célja, állami garanciái és feltételei. IV. A gazdálkodás helyzete. V. Az erdőgazdálkodás és a faipar kapcsolata. VI. Kutatás, oktatás. A másik említett dokumentum „Az erdészeti politika aktuális kérdései” címet viseli. Mindkét írásműnek nagy erénye, hogy a hatalommal és az azt képviselő szakmai főhatósággal kapcsolatban az elfogulatlan tárgyilagosság alapján áll. Ennek köszönhetően az erdőgazdálkodás terén mutatkozó negatívumok bátor szókimondással kerültek diagnosztizálásra, ami a további eredményes terápiának elengedhetetlen előfeltétele. Jelen cikkünkben a másodikként említett dokumentumból az utóbbi 40 év erdőgazdaság-politikáját tömören összefoglaló fejezetet idézzük, majd az első, a helyzetelemző dokumentumból a IV. fejezet 2./ pontját, amely az elkövetett gazdálkodási hibákat részletesebben kifejti. Megjegyezzük, hogy az új magyar erdészeti politikának ez a gondolati építménye még nem befejezett, hanem a műhelymunka társadalmi megvitatás, bírálat és módosítás alá kerül annak érdekében, hogy valóban az emberileg elérhető legjobb alapvetése lehessen az új erdőtörvénynek. A második világháború utáni erdőgazdaság-politika első számú tétele az erdők államosítása és a nem államosított erdők állami kezelésbe vétele volt. Ezt támasztotta alá az a tény, hogy a háború előtt a kincstári erdőkben és egyes nagy erdőbirtokokon a jövő érdekeit szolgáló, mintaszerű gazdálkodás folyt. Ezzel szemben viszont a magánerdők többségében a gazdasági válságok idején, majd a második világháború alatt végrehajtott nagymértékű rendkívüli fakitermelések, s a vágásfelújítások és nevelővágások elmulasztása miatt erdeink állapota általában annyira leromlott, hogy annak helyrehozatala és a további romlás megelőzése csak az államosítás és az állami kezelésbe vétel révén látszott megoldhatónak. Ezt követően erdőgazdaság-politikánk gerincét —kínzó fahiány, s az elviselhetetlen terhet jelentő faimport csökkentése érdekében — a faellátás javítására, több, jobb és olcsóbb fa termelésére való törekvés képezte. A gazdaságpolitika céljai között kezdettől fogva szerepelt ugyan az erdők környezetvédő és jóléti szerepének növelése, s a természetes és természetszerű erdők megóvása is, elsődleges célja mégis a meglévő erdők termőképességének, s az ország erdőterületének bővítése, ezáltal a fakitermelési potenciál növelése, a faellátás javítása volt. A nagyarányú erdőtelepítésen kívül ezt szolgálta az értéktermelés növelését célzó követelmény is, mely az 1950-es években a fakitermelés iparifa-hányadának emelésére, majd a fafeldolgozás fejlesztésére, a farostlemez- és forgácslapgyártás megteremtésére irányuló fejlesztési célokban jutott kifejezésre. Gazdaságpolitikánknak kezdettől fogva részét képezte az erdőgazdálkodás jövedelmezőségének biztosítására való törekvés is. Ezt azonban — ugyancsak mindenkor az erdőgazdaság-politika alapjának tekintett — hosszú lejáratú üzemtervek alapján történő gazdálkodás, s a tartamosság követelményének érvényesítése mellett, nem pedig annak rovására, hanem az erdőgazdálkodás adóterheinek csökkentése és okos árpolitika révén igyekezett elérni. Ennek eredményeként valósulhatott meg az 1956. évi faárrendezés, melynek hatására a korábban veszteséges erdőgazdálkodás nyereségessé vált és jöhetett létre az Erdőfenntartási Alap, mely megteremtette a tartamos erdőgazdálkodás biztonságos pénzügyi feltételét. Az erdőgazdaság-politika a vadat ÁGAZATI POLITIKA Reális helyzetelemzés .