Iparügyek, 1893 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1893-01-15 / 1. szám
Tartalom : Egy évi iparkrónika. — Magyarország iparos népessége. — Háziipar a felvidéken. — Véleményadások.334. Még egyszer a jogtalan ipariskolai tandij-szedés. 335. Az ipartestület nincs jogosítva kötelékébe nem tartozó iparosok tanonczait szegődtetni. 336. a) A hajóácsok ipara képesítéshez van-e kötve. b) Illetékes fórum a tanoncziskolai oktatási idő meghatározására. 337. A magyar bőrkikészítés egyik főhiánya.) — Hivatalos jelentés a tanoncziskolákról. — A magyar ipar helyzete. (A kereskedelmi és iparkamarák évi jelentéseiből: XI. Nagyvárad. XII. Sopron) — Millenniumi Értesítő. (Az elhalasztás. Részvétlenség. Titokzatos »nagyiparos«-konzorczium. Az új országház berendezése. Kiállítási költségvetés.) — Kiállítások. (Philippopol. Temesvár. Steyr. Brüsszel. Drezda. London. Páris. Batávia. Roma. Konstantinápoly. Milánó. Genf. München.) — Egy levél a szerkesztőhöz. — Iparügyi Krónika. (Kamarai választások. Iparos beltagok 1869. óta. A csehek a lisztháboru ellen. Agrár-programm. Bolgár ipari törvényhozás. A mi hazafias szoczialistáink. Teremtsünk ipart. Szakirodalom. Bel és külföldi közlemények.) — Vasárnapi előadások munkások számára. — Szab. újabb magyar találmányok (1141—1160) — Magyar kir. államvasutak. EGY ÉVI IPARKRÓNIKA. A tavasz hónapja mély bánatot, a karácsony hava egy örömnapot hozott a magyar iparosságnak. Az orsz. iparegyesület magasztos ünnepének biztató akkordjai mellett végződött az az esztendő, melyben egy új regimenek jutott feladatul tovább fejleszteni az oly váratlanul félbeszakadt rövid „Colbert “-korszakot. Sohasem csináltunk titkot belőle, hogy mi az iparfejlesztés terén való merev állami centralisatio rendszerét csak átmenetinek tekinthetjük és hogy a pillanatnyi sikerek mögött ott látjuk a társadalmi tevékenység expropriálásának aggályos hátterét. Nem egyszer fejeztük ki aggályunkat a felett, hogy az iparügyek terén a kormányhatalom fokozatosan oly terekről is leszorítja a társadalmi tevékenységet, melyek legsajátosabb szféráját képezik. Ha mindenki mindent a kormánytól vár, akkor észrevétlenül ugyan, de annál veszélyesebben terjed a társadalmi kiskorúság és vérszegénység. Kivált ha az iparos elveszti erkölcsi függetlenségét, egyszersmind elveszti munka- és haladóképességének legszilárdabb talapzatát. S ha mégis a polgárok ezreinek lelkesen felajánlott filléreiből fog emelkedni a Barross-szobor, ez azt bizonyítja, hogy az iparfejlesztési államosítás megteremtőjének egyénisége volt az, akit a nemzeti közbizalom a közgazdasági dictatúra bizonyos nemével felruházott. Kerülhetett bár az örökség a legméltóbb kezekbe, az előző regime államosító és központosító iránya kell hogy visszafejlődjék a munkafelosztás normális határai közé. Az orsz. iparegyesület jubiláns ünnepe csakugyan ismét láthatóvá tette a már elmosódott demarcationális vonalakat a társadalmi és állami feladatok között. Azok a tényezők, melyek összes ipari intézményeink alapjait megvetették s melyeknek nemhivatalos munkássága a hivatalos iparfejlesztési akció számára — az állampénztári utalványokon kívül —■ mindent jól előkészítve praesentktelleren odanyújtott: foglalják el ezek a tényezők ismét az egész vonalon azt a munkatért, melyről csak egészen kivételesen táplálkozhatnak haszonnal a hivatalos aktacsomagok. Magyarország kormányelnöke szép szavakban emelte ki a december 18-ai ünnepélyen, hogy „a magyar társadalom minden tényezőinek a kormánynyal és közhatóságokkal vállvetve kell igyekezniük a nagy nemzeti feladatban, a magyar ipar fejlesztésének, megóvásának és megszilárdításának előbbrevitelében közreműködni.“ Ha épp az országos iparegyesület működése az utolsó években erősen szárnyszegett volt és gyakorlati eredményekben semmikép sem állt a testület nagy múltjának színvonalán, ennek az oka legfőképen abban a körülményben keresendő, hogy ama bizonyos „társadalmi tényezők“ semmiféle elemei sem éreztek többé valami különös kedvet a magas kormánynyal bármiféle iparérdekű detailmunkában konkurrálni. E fonák konkurrenczia pedig észrevétlenül máris két dolgot eredményezett: először, hogy számos költséges „alkotás“ csupán a papíron és a hivatalos jelentésekben veszi jól ki magát, de gyakorlati kihatásra nézve kevéssel ér többet a semminél; — másodszor pedig, hogy magának az indusztrializmusnak térfoglalásával nem csak hogy nem szaporodnak a nemzeti iparügy társadalmi előharczosai, hanem úgy a központban, mint a vidéken az a néhány félelem és gáncs nélküli lovag áll vérposzton, akik két évtized előtt is zászlóbontók és zászlóvivőkként szerepeltek. Az iparosság javarésze akadémikus elismeréssel adózik ugyan ez önmegtagadó kitartásnak, de a nagyközönség csak azt látja, hogy Figaro quá, Figaro Iá, az „intézők“ pedig a német költő módjára nem szívelik ugyan a francziát, de szeretik a borát. Ha — amint a miniszterelnök magát kifejezte — az iménti „momentuózus társadalmi és közgazdasági mozzanat“ elősegítette az egyensúly helyreállítását az egymással nem konkurráló, hanem egymást kiegészítő tényezők között, ha nálunk az ügynek tett szolgálatokat újból a munkásság belértéke és önzetlensége szerint, nem pedig a szervilizmus tüntetései szerint becsülik meg , akkor jó auspicziumok mellett köszöntött be a mi ügyünk uj esztendeje. — S most általános vonásokban összegezzük az egy évi iparkrónikát. * Az 1890. évben Aradon tartott ipartestületi kongresszus egyik rezolucziója igy szólt: Tekintettel arra, miszerint sok évi tapasztalat bizonyítja, hogy hazánk iparügyi törvényhozásának alkotásai nem viselik magukon az ország ipari s különösen kézműipari viszonyai ismerésének jeleit; — tekintettel arra, miszerint ennek oka abban rejlik, hogy a nemzet választottjai között elenyészően csekély azok száma, akik iparunkat ismerik, annak bajaival behatóbban foglalkoznak s e bajok orvoslását meleg ügyszeretettel czéloznák; — tekintettel továbbá arra, hogy Magyarország iparossága a választópolgárságnak egy oly jelentékeny részét képezi, hogy ha annak idejében érdekeinek védelme és előmozdítása szempontjából a pártkérdéseket saját ügyének alárendelné s oly férfiaknak a törvényhozásba küldését igyekeznék érvényesíteni, a kik az iparosság kebeléből valók s ennek a nemzet gyűlésében hasznára vállhatnának, számos kerületben volnának az iparügy érdemes előharczosai megválaszthatók ;— kimondja az országos értekezlet , hogy ipari állapotaink javulásának egyik lényeges kellékéül tekinti az iparosságnak a nemzetgyűlésében való arányosabb és nagyobbszámú képviselését, mihez képest elhatározza, hogy úgy e gyűlésből kifolyólag, mint a legközelebb megejtendő országgyűlési képviselőválasztások mozgalmait megelőzőleg felhívást intéz az ország összes iparosaihoz oly czélból, hogy — kellő idő- Budapest, január 15. »Egyesülés és haladás.» Hetedik évfolyam A HAZAI IPARTESTÜLETEK KÖZPONTI SZAKKÖZLÖNYE Előfizetési díj: félévre 2 frt, egész évre 4 frt. Megjelenik minden hó 15-én. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Reáltanoda-utcza 5. RÁTH KÁROLY -1343