Általános Mérnök, 1946-1948 (1. évfolyam, 1-3. szám - 2. évfolyam. 1. szám - 3. évfolyam, 1-10. szám)

1948-08-01 / 6. szám

tésével egyidejűleg, a munka további 6,5 millió forintba kerül. Ehhez járul még Budán a villamosvasúti vonalak áthelyezésének mintegy 2,5 millió fo­rintos többletköltsége. A megadott költségekben a még szükséges épület­­bontások és a kilakoltatásra kerülő lakók elhelyezésére szolgáló lakások építési költségei még nem foglaltat­nak benn. Ezzel szemben a Boráros­ téri híd újjáépítése esetén, ha a pesti feljáró gyökeres átépítését egyelőre elhagy­juk, az útépítés költségei a 1­2 millió forintot sem érik el. Az előzetes kal­kulációk szerint az óbudai Árpád-híd félszélességben való megépítésének költsége, "ha az óbudai útépítéseket végrehajtjuk, a siergit-szigeti lejáró­kat megépítjük és a hidat a MÁV for­galomra is alkalmassá tesszük, to­vábbá az összes közüzemi vezetéke­ket elhelyezzük rajta, 85 millió Ft lenne, melyből 53 millió Ft terhelné a fővárost, illetve a főváros üzemeit. A legszükségesebb munkálatok elvégzése esetén a költség 68 millió Ft-ra csök­ken, amelyből 41 millió Ft lenne a fő­város részesedése. A Boráros-téri híd újjáépítése, a Boráros-téri feljáró át­építése esetén 45 millióba, enélkül pe­dig 40 millió Ft-ba kerülne, a főváros részesedése az első esetben 27 milió Ft, a második esetben 23 millió Ft lenne. Ezen előfeltételek ismeretében tör­tént meg a Közlekedésügyi Miniszter Úr vezetésével megtartott értekezle­ten, március 10-én a döntés. Itt min­den szempont alapos mérlegelése után az a nézet alakult ki, hogy az első­sorban végrehajtandó feladat a lénye­gesen nagyobb költségek ellenére is az Árpád-híd megépítése. A döntést nagy mértékben befolyásolta az az általános megállapítás, hogy ezen új híd megépítése által a múltban rend­kívül e­lanyagolt külső városrészek: Óbuda, Angyalföld és Újpest egészen rendkívüli fejlődési lehetőségek előtt állanak. Azok a közlekedési nehézségek és az ezzel kapcsolatos aggályok, ame­lyek a Boráros­ téri híd sürgős meg­építését indokolnák, bizonyos intézke­désekkel lényegesen csökkenthetők. A Margit-híd teljes szélességben való megnyitása máris csökkenteni fogja a Szabadság-híd villamosforgalmát, mert azok az utasok, akik eddig a Margit­­híd két hídfőjénél elkerülhetetlen át­szállások miatt, nagy kerülővel inkább a Szabadság-hídon utaztak át a Du­nán, a jövőben a Margit-hidat fogják használni. A Lánc-híd megépítése után a Petőfi-híd jelenlegi helyén fölöslegessé válik, lényegtelen átalakí­tással áthelyezhető a Boráros-térre. Ez is elvonna a Szabadság-híd forgal­mából egy jelentős hányadot. A Lánc­híd megépítése után a BSZKRT autó­busz-vonalainak ezzel kapcsolatos to­vábbi fejlesztése a villamoson utazó utasok számát fogja csökkenteni. Igen jelentős utas-számcsökkentés érhető el a MÁV tarifa megfelelő módosítása által is. Ha ugyanis a MÁV a Buda­öase­llitás « bud.pesti Dmi»-hida k építése sorén szükséges fővérosi hídépítési bonár em­lésről. (Az összegek millió forintokban értendők) Dunapartok helyreállít*»». 1946. 47. 1947 II. 1948. I. 1948. II 1949. I. 1949. I. 1960. I. 1960. II. összesen Haigíthíd építése...................... 10. 9.80 H.80 2.50_ _ T­_ 25.— Lánchíd építése..........................— 6.60 5 — 8.25 8.86— — 92 — Árpádhíd építése.....................— — — 1.— 8.50 7.50 7 50— 98.50 Hídépítési költségek összesen: 16.— 8.20 8.80 850 14.75 10.76 7.50­ 69.50 Lánchíd roncsemelése ...._ 1.50 1.— ___. ._ 8.60 Erzsébethíd roncsemel­ése . .— — 1.­1.— 1. 1.60— 4.50 Во rá­rostéri híd rojtosemelése— — 1.—— — 0.50— — 1.50 sz abad*ágMd roncsemelése .— --— 0.50 1.—— 1.50 Margithíd ronosemelése . . .— — 0.50— — — 050 Roncsemelési költségek Osz­­szcsen:.........................— — 1.—8. — 8.— 9.— 2.50_ 10.60 Hídépítési és roncsemelési költ­ségek Összesen:......................... 10.-2.20 9.80 11.50 18.75 12.76 10.00— 80.— 60 152

Next