Rajzoktatás, 1917 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1917-01-01 / 1. szám

nak más műfogása. Ebben a versenyben Madarász Vidornak persze mindig háttérbe kellett szorulnia. Anyagi jutalmazásban nem részesítettük, annyira nem, hogy az ecsetet félre kellett tennie és megélhetését más téren kénysze­rült biztosítani. Volt-e legalább része nagyobb szellemi, erkölcsi elismerésben ? Igen, igen! A Képzőművészek Egyesülete, nemkülönben a Képzőművé­szeti Társulat tiszteletbeli tagjai sorába iktatta az élete alkonyán lévő művészt. Azonban hiába keressük nevét az aranyérmeket, más kitüntetéseket és jutalmakat nyert művészeinknek díszes névsorában, hiába a Képzőművészeti Tanács tagjai, hiába a Képzőművészeti Főiskola tanárai, hiába a Képző­művészeti Társulat igazgatósági tagjai, hiába országos műgyűjteményeink igazgatói, őrei között, hiába műemlék-pályázataink zsűrijeiben. Sehol nem találjuk nevét bármi időkre visszamenőleg ott, ahol a hazai kultúra javára érvényesülhetett volna ritka tehetsége. A felsorolt és fel nem sorolt helyeken nem igyekeztek az ő közreműködését megnyerni, nem volt szükségük sem a a fiatal Madarász tehetségére, tudására, sem az élemedett korú művész tapasztalatára, nevére. Senkinek sem jutott eszébe a más pályára terelődött művészt visszahódítani, pedig annak idején talán egyetlen jelentékenyebb megrendelés visszaadta volna őt művészetünknek. Neki, kinek érdemei voltak érdemrendek nélkül, neki kereskedőnek kellett lennie; időközben pedig hány kereskedőt tettünk meg nagy művész­nek?! Ó te dicső, ó te zsenikben dúskáló haza, ki megengedheted magad­nak a fényűzést, hogy Michel Angélával csináltasd a széklábakat: legalább ne öveznéd babérral az iparosok homlokát! Madarász Vidornak kijárt a Munkácsy-népe­, és exhumálás után az első­­osztályú díszsírhely, de utolsó éveiben egy kis budai trafik jövedelmének kellett életszükségleteihez támasztékot nyújtani. Várjon mikor exhumáljuk őt szellemileg és adunk neki elsőosztályú díszhelyet elismerésünk pantheonjában ? Kovách Géza. 2 Nagy mesterek rajzai. (Irta : Tardos Krenner Viktor.) Imitator: Belép a fantasia műtermébe. Szervus, hoztam valamit. — Zavarlak talán? Fantasia: Természetes, hogy zavarsz. Imitator: De akkor kérlek.-------— Fantasia: Csak maradj, majd én is zavarlak. Te az ittléteddel engem, én majd a beszédemmel téged, jobb is, ha zavarjuk egymást, mintha betömök egymás fejét. Imitator: Igaz, olyan világot élünk; (elébe teríti rajzait) mit szólsz ezekhez? Fantasta: Nagyon jók, izzadságosan hű rajzok; ez itt különösen, aha, itt megváltoztattad a térd hajlását. Imitator: Igen, előbb kisebb volt, de aztán . Fantasta: Elfáradt a modell. De az előbbi hajlás jobb volt. Úgy kellett volna hagyni. Imitator: A modell nem birt többé úgy beállani, vagy talán nem akart. Fantasta: Hetven krajcárért! Mert nem adsz neki többet, nyerhetnél rajta ötven koronát.

Next