Bácsbodrog Népe, 1950 (2. évfolyam, 1-18. szám)

1950-01-05 / 1. szám

2 és bár kéthetes és négyhetes pártiskolát is végzett, világné­zete nem alakult ki szilárdan, sok mindent elhitt a jobboldali szociáldemokraták aljas rágal­maiból és elszakadt a Párttól. Azóta azonban minden, ami tör­tént, szinte napról-napra meg­győzte tévedéseiről. A három­éves terv sikere, az életszínvonal állandó emelkedése, az egyéni versenymozgalom nagy eredmé­nyei, az ötéves terv óriási kilá­tásai napról-napra megnövelték bizalmát Pártunk és szeretett vezére, Rákosi elvtárs iránt. Mélységesen bánja múltbani magatartását, jó pártmunkával, a termelésben eddig elért ki­váló eredményeinek fokozásá­val teszi jóvá súlyos hibáit. Egy másik munkásnő tagje­löltnek jelentkező kérelmét el­utasítja a taggyűlés, mert meg­állapítják, hogy munkájában hanyag, nem vesz részt az egyéni versenyben, tömegszer­vezetek munkájából sem veszi ki részét. A műszaki értelmiségiek és a hibák A műszaki értelmiségiek és a­­­étközi dolgozók viszonyában is jelentős javulást hozott a terme­lési verseny és a sztálini műszak, de ezen a területen még nagyon sok tennivaló a Posztóg­yárban. Sokkal jobban végzik munkáju­kat mint eddig, de még­­ mindig nem jól. Mereven, szív nélkül, lé­­lek nélkül, leleményesség nélkül. Gyakran valóban nagy, jelentős munkájukkal sem érnek célt, munkájuk eredménytelen mar­ad. Csak néhány példát ragadunk ki munkájukból. A posztógyári mű­szaki értelmiségiek büszkén di­csekednek azzal, hogy egyszerű, könnyen áttekinthető grafikont készítettek és függesztettek ki minden üzemben, ezeken feltün­tették a minden dolgozóra eső napi tervrészt és egyik nap kék, másnap pirosceruzával berajzol­ják mindenkinek a teljesítmé­nyét. Bizon­yra azzal a céllal készítették ezt, hogy a dolgozókat tájékoztassák arról, hogyan vi­­szonylanak a tervhez, elmarad­­nak, teljesítik vagy túleljesítik-e azt. Munkájuk és céljuk nagyon helyes volt, csak éppen a legfon­­tosabbat nem végezték el, nem ismertették a dolgozókkal, ho­gyan értendő „ táblázat és sem­miféle­ magyarázatot sem írtak rá. Nem­ gondoskodtak a kimuta­tások kellő megvilágításáról sem, a szövődé első emeletén például a sötét folyosón egy rajzszegen fityeg, hengeralakra összegörbül­ve a kimutatás, előtte pedig vöd­rök, ládák, nyüstök, kerékpárok hevernek. Az esti műszak dolgo­zói, még ha a táblázatot ismertet­ték volna is előttük, az akadályo­kon átjutva csak gyufával vagy zseblámpával nézhetnék meg a grafikont. A nagy munkának így a gyakorlatban semmi eredmé­nye sincs. A sztálini műszakban, de egyébként is a szövődé átlagtel­jesítménye a leggyengébb. A mű­szaki értelmiség felismerte, hogy az ő feladatuk az­ok felderítése és kiküszöbölése, értekeznek is, sokat beszélnek is eről, csak éppen a műszaki ellenőrzést hanyagol­ják el. Nem nézik meg, hogy a fel­vetők milyen henger­t készítenek a szövők számára, nem ellenőr­zik a fűzőnők munkáját, nem vizs­gálják meg kellőképpen a fonalak szakítószilárdságát és nem ellen­őrzik a gépek karbantartásul technikailag nem segítik elő a sztahanovista mozgalmat. A gyár dolgozóinak jelentős ré­sze kerékpárral jár munkába és esős időben a gyárban nncs hol el­helyezni a kerékpárokat. Sok huza­vona után végre megkezdődött a ke­rékpárgarázs építése, de már az első jelentkező kis nehézségre abba is hagyták. — Nincs oszlop a tetőszerkezet­hez — mondják. — A műszaki ér­telmiségiek nem rendelkeznek any­­nyi leleményességgel, hogy ezt a csekély nehézséget leküzdjék, meg­keressék például a Villamosüzemet, ahol bizonyára találnának olyan se­lejtes oszlopokat, melyek villany­­vezetékhez nem, de egy ilyen egy­szerű tetőszerkezethez biztosan meg­felelnének. De ha ilyen nem is akad­na, akkor is elképzelhetetlen, hogy 1950-ben, a gigászi méretű ötéves terv idején, ilyen csekélység fenn­akadást jelentsen a műszakiak szá­mára. Az ügyetlenség, a szívnélküli mun­­ka csúcsteljesítményét érték el a bérelszámolók, amikor komoly nagy munkával külön számfejtették a sztálini műszakra eső munkabért, elmosódó grafitceruzával rá is írták minden dolgozó borítékjára a sztá­lini műszakban elért százalékot és a teljesítményért járó munkabér összegét, csak éppen elfelejtették közölni a dolgozókkal, hogy mit je­lentenek a borítékra írt számok, nem is hívták fel a dolgozók figyel­mét arra, hogy külön számfejtették a sztálini műszak napját, sőt éppen most tértek vissza a régi rendszerre és a fizetés után nyomban vissza is kérték a borítékot. A bérelszámoló osztály egésznapos fáradságos mun­kája így teljesen kárbaveszett. Most, az ötéves terv beindítása­kor nagy feladat vár a műszaki ér­telmiségre A tervfelbontást, a cso­portakkordok felbontása munkáját úgy tudják jól elvégezni, ha a hi­bákból a tanulságot levonják, ha munkájukat a dolgozókkal megtár­gyalják, ha kifejlődik egy bensősé­ges jó viszony a műszaki értelmiség és a fizikai dolgozók között. Föl kell számolni a helyenként még meglevő bizalmatlanságot. A műsza­ki értelmiség küzdő segítőtársa le­gyen az üzemi dolgozóknak. Mintha csak egyenesen a posztó­gyári műszaki értelmiségiekhez szól­nának Kovács István elvtársnak, a Nagybudapesti Pártbizottság titká­rának szavai, amikor a Szabad Nép december 25.-i számában így ír: „A műszaki értelmiségieknek a munká­­sokkal együtt kell elhárítaniok a termelés, a verseny útjában álló akadályokat. S ezért szükséges, hogy a nehéz- és könnyűipari mi­nisztérium határozatait a legrövi­debb időn belül végrehajtsák és le­vigyék a tervet a padig, felbontsák a csoportakkordot. E feladat megol­dásában hatalmas szerep vár a mű­szaki értelmiségiekre, műszaki bri­gádokra. Nekik kell biztosítaniok, hogy a már kidolgozott és elfoga­dott terveket a megváltozott hely­zetnek, a jelentékenyen megnöveke­dett termelési eredményeknek meg­felelően átdolgozzák; hogy a meg­növekedett termelésünkhöz állan­dóan rendelkezésünkre álljon a szükséges nyersanyag és szerszám­ügy kell megszervezni a munkát, hogy ne legyen kapun belüli mun­­kanélküliség, hogy egyetlen sztaha­novista, egyetlen versenyző se ve­szítsen el egyetlen percet sem amiatt, hogy az üzem technikai ve­zetése nem biztosítja időben a mun­kájukhoz szükséges szerszámot és nyersanyagot. Úgy kell megszervez­ni a munkát, hogy a sztahámovisták ne legyenek kénytelenek máról-hol­napra csökkenteni eddigi eredmé­nyeiket, hanem ellenkezőleg, még több eredményt tudjanak elérni. Nagyon öreg volt és már rossz volt a Szeme. A többiek a nyi­tott ablaknál álltak, ő is oda­ment, de nem látott semmit. — Mondjátok meg, mi van ott kinn — kérte. — Ott valahol messze a város felett sűrű füst száll az égnek, fehér füstfelhők, nagyok mint a hegy. S a napnyugta vörösre festi a szélüket. Most kékül a füst és már a mennybolt feléig ér. — Azok tüzek? Németek van­nak ott? — Igen — feleltek neki. A légelhárító ágyúk lustán ugattak. ... Hosszú estéket töltött tér­képei fölött. Régi katonai neve­lő volt, földrajztanár és feltaláló. Sok térképe volt, örömet szer­zett neki vonalaik buja szétága­­zása, a föld formáinak gazdag­sága, az alakzatok varázsa. A kék és barna foltok, a zöld és sárga sávok mögött ott látta a hatalmas ország egyre növekvő és szabadon pezsgő életét. Tud­ta, mennyire változik évente ez a térkép. Most azonban Leningrád és környéke térképei fölé hajolt fájdalmas ráncok ültek homlo­kán és ő maga vigasztalan és borús látványt nyújtott. Közelről ropogtak a golyószó­rók. — Nem, ez nem lehet — szólt. — Ez lehetetelen. Fölindultan dobta nagyítóját a térképre és nagy léptékkel járt a szobában fel-alá. — És kinek szolgáljak? A né­meteknek? Azoknak az üresfejű, vérszomjas gyermek- és asszony­ig tikosoknak, a fasisztáknak...? Vár, ami azt illeti — morogta az orra alatt — a német generá­lisok, azok az önkényes bábuk, nem rossz Szervezők, tudnak harcolni... Hogy tudnak harcol­ni? — kiáltotta hirtelen. — Ka­landorok, minden egyes tervük szélhámosság, amely csupán el­­vakításig és a bátorság letöré­séig van kiszámítva... Nem, en­nek nem szabad megtörténnie, mi­be nem ugrunk... Az orosz népet nem csapják be, Lening tü­dőt nem adjuk! Ledőlt az ágyra, de az álom elkerülte és lélekben részt vett a Leningrád körül folyó harcok­ban. Behunyta szemét és maga előtt látta az egész nyugalmas környéket, ahol egykor mint fia­tal parancsnok vett részt a gya­korlatokon. A csendélet most a tüzek füstjébe vész és talán­­ rágondolni is szörnyű, a német páncélosok talán már a külvá­rosokig hatoltak. Akkor aztán... még lesz annyi ereje, hogy el­dobja a kézigránátot, nem kér­dezi majd, hányan vannak, de mert rosszul lát, megkérdi, hol vannak. Nem, ez meg nem tör­ténhet, német be nem teheti a lábát a városba, az utcákra és a főtérre. Soha! Izgatott volt és nem ment le az óvóhelyre. A levegő reme­gett a ház felett, repeszdarabok kopogtak a tetőn, csörömpöltek az ablakok és könnyű lugasként hintázott az épület. — Csak röpködjetek, nyakato­kat töritek nemsokára — beszélt az öreg a bombázók felé. A harc elkeseredetten folyt és elhúzódott. Leningrád falai fel­­tartóztatták az ellenséget. Tél volt, a házban sötét és hideg. Gyöngén pattogva égett a kis kályhában a nyers aprófa. Az öreg állapota napról-nap­ra rosszabbodott. Régi, gyűrött takarója alatt feküdt és szeme előtt lepergett egész élete, egy hosszú, érdekes, munkával teli élet. Gond és szenvedés nélkül még sokáig kibírta volna, de a gyengeség ma bilincset rakott kezére-lábára, úgyhogy még a kiskályhába való aprót is má­sok hasogatták neki; szégyen, de még ez a gyerekmunka is ki­fárasztotta. Egyre csak a nagy, csodála­tos és utolérhetetlen városra gondolt. Ha érzelmes hangulat száll­ta meg és az elmúlt évekre való emlékezés különösen fájdalmas volt, az asztalfiókból elővette az aranyórát és sokáig tartotta a kezében. Ezt az órát a rend­őség felsőbb tanfolyamán kifeje­zett munkásságáért kapta. Hosz­­szú éveken át adott elő és sok bátor, élelmes, ifjú parancsnokot nevelt. Emlékezett mosolygó ar­cukra, fiatalos lelkesedésükre és szenvedélyes vitáikra és hirte­len fiatalnak látta önmagát is, amint a Kaukázus hegyeiben és tajtékos vizei mentén lovagol, munkájának Szentelve magát, ő a térképész, az utazó, a hegyi harcok krónikása... Rég volt... Rohamosan gyengült és már a kanalat sem bírta tartani. A lánya etette és hozta neki a harctéri híreket. — Visszavonulnak, ugye, visz­­szavonulnak.... — sóhajtotta ne­hezen és majdnem vak szemét lányára függesztette. — Apó már nem lesz köztünk sokáig — mondogatták a szom­szédok. Azon az emlékezetes reggelen a szamovárokat gyújtogató asz­­szonyok és az öreg katona lá­nya furcsa hangokra lettek fi­gyelmesek. Az apó szobácská­jából fűrész csengett, majd fej­szecsapás hallatszott és dal hangzott fel. Igen, ott valaki énekelt. A szöveget nem lehe­tett kivenni, de annak a dalnak volt valami szövege, inkább olyan elégedett dúdolgatás volt az. Mindnyájan tudták, hogy az öreg csöndesen, betegen és le­gyengülve fekszik benn. A lány az ajtóhoz lépett, de várt egy darabig. Amikor kinyi­totta, megpillantotta apját, amin egy hasáb fát fűrészel és dal­ hozzá — valóban ő énekelt, sze­me csillogott. És bár csak rég köpenye volt átvetve a vállán méltóságteljesen nézett ki, akár egy pátriárka. — Mi van, apám? Miért kevér fel, amikor tudod, hogy meg­erőltet....! Ránézett lányára és könnye­dén, tisztán csengő hang ot­­szólt: — Hallgattad ma a rádiót? — Nem... és mit jelentenek­! S az öreg egyik kézében a fű­résszel, másikban a fával hir­telen felegyenesedett: — Nem hallottad, nem hallot­tad, már az egész világ tudja csak te nem. Moszkvánál szét­verték a németeket, hírmondó sem maradt belőlük.... Szeren­csétlen kalandorok! Régóta mon­dom, hogy csak rablók módjárn tudnak harcolni. Ezt nevezik tak­tikának? Szélhámosság. Kislá­nyom, el vannak veszve, érted...! Sosem pillantják meg Leningrá­­dot. Nem fekhettem tovább, ki­ugrottam az ágyból, amikor meghallottam, hogy felkiálthas­sak: „Éljen a győzelem!“ — m­­ert fekve nem lehet, ugye belá­tod. Nyikoláj Tyihonov: A VÉN HARCOS 1950 január 5., csütörtök­ A Az Októberi Szocialista Forradalom és a kínai forradalom Az Októberi Szocialista Forrada­lom széleskörű és messzeható befo­lyást gyakorolt a kínai forradalom­ra. A kínai nép hatalmas ideológiai haladását eredményezte s egyidejű­leg rányomta bélyegét a kínai törté­nelem egész fejlődésére is. Tudjuk, hogy a munkásosztály po­litikai pártja Kínában az Októberi Szocialista Forradalom után, Lenin és Sztálin proletárforradalmának korszakában született. Ez képezi an­nak a különbségnek az alapját, amely a kínai munkásosztály poli­tikai pártjának megalakulása és az európai országokban élő munkásosz­tály politikai pártjai fejlődésének története között fennáll. A Kommunista Párt Kínában az Októberi Forradalom után, az orosz bolsevizmus győzelme után, abban az időben jött létre, amikor már volt élő példa, amelyet követni lehetett, így kezdettől fogva a Kom­munista Internacionálé irányvonalá­nak, a lenini elveknek megfelelően alakult ki. A Párt megalakulása percétől fogva mentes volt a II. In­­ternacionálé befolyásától, valamint az európai szociáldemokrata pártok ideológiai és szervezeti befolyásától is. Kínában a kapitalizmusnak nem volt semmiféle „békés fejlődési sza­kasza", ahhoz hasonló, ami Európá­ban volt s amely lehetővé tette a munkásosztály részére, hogy békés parlamenti harcot folytasson. Nem volt semmiféle munkásarisztokrácia sem. Minthogy a tömeges munkás­­mozgalom Kínában a Kínai Kommu­­nista Párt vezetése alatt nőtt ki, a kínai munkások széles tömegei csak­is ennek a pártnak hisznek. A Kí­nai Kommunista Párt tekintélye a munkásosztályban egészen általános s ez a tekintély a bolsevizmus tekin­­télye. A kínai munkásosztály — Lenin és Sztálin bolsevizmusának elvein alapuló és a szociáldemokrácia ha­gyományait elvető — politikai párt­jának megalakulása fejezi ki leg­világosabban azt az összpontosított hatást, amelyet az Októberi Forra­dalom gyakorolt a kínai forradalom­ra. Ez a hatás eldöntötte a kínai forradalom sorsát.­int mindenki számára közis­­mert, a kínai népi forradalom győzelme , a Mao Ce tung elvtárs által vezetett Kínai Kommunista Párt vezetésének és annak a segít­ségnek az eredménye, amelyet a nemzetközi forradalmi erők külön­­böző formában nyújtottak. Lenin és Sztálin bolsevizmusára támaszkodva a Kínai Kommunista Párt érvényre juttatta a kínai for­radalom legfőbb érvét,­­ azt, hogy ennek a kínai munkásosztály veze­tésével kell lefolynia és semmiféle más osztály nem vezetheti. Lenin és Sztálin bolsevizmusát alkalmazva, Mao Ce-tung elvtárs megfogalmaz­ta a két egymással kölcsönösen kap­csolatos tényezőre — a kínai prole­­táriátus vezetésére és az egységes forradalmi népfrontra — vonatko­zó formulát. Ez a formula: a nép széles tömegeinek forradalma, ame­lyet a proletáriátus vezet s amely a munkások és parasztok szövetsé­gén alapul az­­ imperializmus, a feudalizmus és a bürokratikus tőke ellen. A Kínai Kommunista Párt Lenin és Sztálin bolsevizmusának forradalmi szellemére támaszkodott, figyelem­be vette Kína viszonyait és támo­gatta a fegyveres felkelés, különö­sen pedig Kína sajátos viszonyainak megfelelően a munkásosztály által vezetett forradalmi parasztháború eszméjét. Mao Ce-tung elvtárs nem egyszer megmagyarázta már azt a mélységesen igaz tételt, amelyet Sztálin elvtárs állított fel az 1926. évi kínai forradalomra vonatkozóan: „Kínában a fegyveres forradalom küzd a fegyveres ellenforradalom ellen. Ebben áll a kínai forradalom egyik sajátossága de fölénye is." Mao Ce-tung elvtárs rámuta­tott, hogy Marx és Engels, Lenin és Sztálin forradalmi elméle­tének és gyakorlatának megfelelően alakult forradalmi párt nélkül lehe­tetlen volna a munkásosztály és a nép széles tömegeit az imperializ­mus és láncos kutyáik vereségéig vezetni. Az Októberi Forradalom volt az, amely ily hatást gyakorolt Kínára s életre hívta a kínai bolse­vikok forradalmi pártját. Az Októberi Forradalom megerő­sítette azt, amiről Sztálin írt „Az Októberi Forradalom nemzetközi jellege" című cikkében: ,,Az Októberi Forradalom nem csupán „nemzeti keretekre" korlá­tozó forradalom. Mindenekelőtt nemzetközi jellegű, világméretű for­radalom, mert az emberiség világ­történetében mélyreható fordulatot jelent a régi, kapitalista világból az ír, szocialista világba." ... „Az Októberi Forradalom győzelme gyökeres fordulatot jel­ent az emberiség történeté­ben, gyökeres fordulatot a vil­­ágkapitalizmus történelmi sorsá­ban, gyökeres fordulatot a világpro­­etáriátus szabadságmozgalmában, gyökeres fordulatot az egész világ kizsákmányolt tömegeinek harci módszereiben, szervezeti formáiban, mindennapi életében és hagyomá­nyaiban, kultúrájában és ideológiá­jában." „Az Októberi Forradalom új kor­szakot nyitott a világ elnyomott or­szágaiban, a proletáriátussal szövet­ségben, a proletáriátus vezetése alatt véghezvitt gyarmati forradal­mak korszakát." V­alóban, a kínai nép a proletá­­rátus vezetése alatt tért az­mperialista uralom megdöntésének az Októberi Forradalom által mi­­atott útjára. Nagy és szenvedések­et teli utat járt meg, súlyos és ke­­mény csatákat küzdött végig, míg Ivívta a győzelmet. Ez a győzelem a bolsevizmus győzelme. A bolseviz­­mus győzelmet aratott, mert igaz ta­­pítás, amely kifejezi az emberiség­­haját. Győzelmet aratott Orosz­országban, Keleteurópában, Kínában és egymásután az egész világon min­den országban győzelmet fog aratni, mert forradalmi igazságával szem­ben semmiféle reakciós erő sem tud megállni.

Next