Bányászati és Kohászati Lapok - Öntöde, 1953. (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-01 / 1. szám

2 Török: Hogyan harcoljunk az öntödei balesetek ellen? Öntöde 1953. január. 1. se. Nálunk egy öntödei dolgozó 1800—2000 forint értékű juttatást — védőruhát, munkaruhát stb.-t — kap a bérén felül évenként. A kapitalista országokban az öntödei dolgozók a leglehetetlenebb munkakörülmények között dol­goznak, így volt ez nálunk is a Horthy-rendszer idején. Ismeretlen fogalom volt pl. munkábaállás előtt a kötelező orvosi vizsgálat, melynek hiányá­ban a dolgozók jelentős %-a a legkülönbözőbb betegségek következtében idő előtt elpusztult. Nyugodt lelkiismerettel megállapíthatjuk, hogy a tőkések nem foglalkoznak a dolgozók egészséges és biztonságos munkakörülményei meg­teremtésével. Ennek megteremtése a tőkés részére, akit csak a profit nagysága érdekel, felesleges kiadás. A tőké­sek a dolgozókkal, akik verejtékes munkájukkal megteremtik a tőkés világ pompás életének gazda­sági előfeltételeit, nem törődnek. Kifacsarják, el­dobják őket és vesznek helyette másikat. Könnyen tehették ezt a kapitalisták, mert a tőkés termelési rendszer gondoskodott az állandó tartalékhadseregről, a munkanélküliek hatalmas tömegéről. A tőkések profitéhsége megnyilvánult az új üzemek létesítésekor is. Nem törődtek azzal, hogy a dolgozók munkahelye megfeleljen az egészségi és biztonsági követelményeknek. Különösképpen állt ez az öntödék létesítésénél. Még ma is igen sok helyen tapasztaljuk a tőkések által ránk hagyott örökség nyomait, az alacsony, levegőtlen öntödei műhelyeket. Ezek a műhelyek a különböző ipari megbete­gedéseknek és a baleseteknek forrásai voltak. Hogy ezek mit hoztak magukkal, azt a jelenlévő elvtár­sak, szaktársak a saját bőrükön tapasztalták év­tizedeken keresztül. Fényesen tanúskodik erről még a kapitalisták által összeállított és meg­hamisított baleseti statisztika is, amelyből vilá­gosan kitűnik, hogy a dolgozók nagy része pusz­tult el tüdővészben, szilikózis megbetegedés követ­keztében és vált rokkanttá a veszélyes munkafolya­matok miatt. Számtalan példa mutatja, hogy mit jelent a dolgozók számára, ha a por- és gázképződés követ­keztében az üzem levegője nem megfelelő. Itt mind­járt meg kell mondani azt is, hogy a por- és gázképző­dés nemcsak az egészségre ártalmas, hanem — mivel a látási viszonyokat is rontja — egyben baleseti veszélyforrást is jelent. Ebből a szempontból meg kell említeni a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárat, ahol a nagy füst- és gázképződés gátolja az üzem dolgozóinak termelését és egyben rontja a dolgo­zók egészségét. Ugyanez vonatkozik az Acélöntő- és Csőgyárra, a Diósgyőri Elektroacélra és a Fémáru- és Szerszámgépgyárra is. Itt kell megemlítenem, hogy a Diósgyőri Kohászati Üzemek elektroacél­­üzemében olyan nagy a füstképződés, hogy a füst behúzódik a mellette lévő acélöntődébe és komo­lyan akadályozza az ott dolgozó darukezelők munkáját. Ebből világosan kitűnik, hogy milyen összefüggés van a munkavédelem és a termelés között. Ezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert így inkább tudjuk értékelni azt a hatalmas nagy változást, amely Pártunk vezetésével a Szovjetunió gazdag tapasztalatai nyomán már eddig is bekövetkezett a munkavédelem terén és amely változást a törvényeink, nem utolsó sorban N­épköztársaságunk Alkotmánya biztosít dolgozóink számára. Milyen változások történtek az öntödei üzemek­ben a munkavédelem terén ? Miután a Szovjetunió felszabadította hazán­kat a fasiszta rablóuralom alól, Pártunk vezetésé­vel hozzáláttunk az újjáépítéshez. A Párt már akkor is gondoskodott, arról, hogy az üzemek újjáépítésénél szem előtt tartsák a dol­gozók egészségét és testi épségét. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez a kérdés a fordulat évéig harci kérdés volt, mert az üzemek jelentős része a tőkések kezén volt. A dolgozók egészségéről és testi épségéről intézményesen csak akkor tudtunk gondoskodni, amikor 1948-ban döntő mértékben felszámoltuk a tőkés üzemeket, amikor megteremtettük a proletárdiktatúrát. A felszabadulás óta bekövetkezett hatalmas ered­mények, változások ellenére öntödéinkben még távol­ról sincs biztosítva a dolgozók számára a megfelelő biztonságos és egészséges munkahely. Pártunk gondoskodása következtében azonban e súlyos tőkés örökségek dacára komoly eredménye­ket értünk el az öntödei dolgozók egészséges és bizton­ságos munkakörülményeinek megteremtésének mun­kájában. Ezt elmondhatjuk nemcsak műszaki vo­natkozásban, hanem pl. azon a téren is, hogy a dolgozókat előzetesen kioktatjuk a munkájukkal járó baleseti veszélyekről. Eredményként kell elkönyvelni azt is, hogy öntödéink jelentős részében gépesítettük azokat a munkafolyamatokat, amelyek igen nagy emberi erőkifejtést követelnek meg. Ennek megfelelően több üzemünkben a döngölés gépi erővel, a homokkiverés vibrátor segítségével történik. A szo­cialista termelésben az a cél, hogy a gépesítéssel megkönnyítsük a munkát a dolgozók számára, hogy a gépek kiszolgálják az embereket. Elmondhatjuk, hogy nálunk a szocializmust építő társadalmunkban a technika valóban a dolgozó embert szolgálja. A tőkés országokban is új technikát alkalmaz­nak. Azonban ez az új technika a tőkés államok­ban a dolgozók fokozottabb kizsákmányolását segíti elő. Az öntödei üzemekben igen sok baleset adó­dik az anyag helytelen tárolásából és szállításából. E balesetek kiküszöbölésére történt egynéhány intézkedés. Pl. elrendelték az üzemekben az egy­irányú közlekedést, amelynek az a célja, hogy a dolgozók ne össze-vissza közlekedjenek, hanem bizonyos szabályok szerint és így elejét lehet venni a balesetek jelentős részének. Ennek betartása azért is rendkívülien fontos, mert a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az öntö­dében bekövetkezett baleseteknek egyharmadát a ren­detlenség, a zsúfoltság, a szállítás adja. Pl. Raj­der István, a Győri Vagon dolgozója öt napra kiesett a termelőmunkából, mert a villanykemencébe való beadagolásnál egy kiálló vaslemez megsértette az ujját.

Next