Bécsi Napló, 1980 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1980-03-01 / 1-2. szám

flBfcdl NAPIM ig»U MAKLIUS—ABRIL1Ü I. ÉVFOLYAM 1-2. SZÁM ERSCHEINUNGSORT WIEN ÁRA: 8.- öS Köszöntjük az Olvasót! NAPLÓ című újság volt már a magyar hírlap­­írás történetében. Pesti Napló is, Pécsi Napló is. Bécsi Napló még nem volt. Most van. Ke­zében tartja az olvasó Olvasó. Napló ez, de nem azért, mintha naponta jelennék meg, ha­nem mert naponta figyeljük, jegyezzük az eseményeket, gyűjtjük a híreket, jelzéseket, hogy aztán kellő mennyiségű konkrétumra támaszkodva az olvasó elé lehetőleg azt a jellegzetes híranyagot tárjuk, melyet más osztrák és magyar lapokban nem feltétlenül talál meg. Egyelőre az itt látható formában (kettős számként) két havonta jelenünk meg, de amint anyagi erőnk engedi, sűrűbben és jobb kivitelben lát napvilágot a Bécsi Napló. Ez az első szám részben önkéntes adakozók jóvoltából, részben­ kölcsön segítségével je­lent meg. Nincs se szerkesztőségi helyisé­günk, se címtárunk, se előfizető táborunk, se szedőgépünk. Munkatársaink önzetlenül dolgoznak. Az a meggyőződés hajtja őket, hogy épp itt Bécsben, közel Burgenland­­hoz és Magyarországhoz, ahol számos magyar látogató fordul meg, ahol szinte idehallatsza­nak a magyar események hírei, szükség van magyar nyelvű újságra. Hogy ez a lap meg­született, szinte csodával határos. Abban azonban nem bízhatunk, hogy ebből a cso­dából huzamos ideig élni tudunk. Feltétle­nül szükségünk van önkéntes adományokra és minél több előfizető jelentkezésére. HOGY MIT AKAR és milyen szellemű újság lesz a Bécsi Napló, azt részben már ez az első szám is dokumentálja. A szórakoz­tatás és olvasmányosság szempontját egyál­talán nem tartjuk mellékesnek. Színes, ele­ven, tág horizontú lapot akarunk a kézbe adni, mely érzékenyen fgyel minden érde­kesre, újra, legyen az kulturális esemény vagy társadalmi probléma, gazdasági vagy politikai tendencia jelentkezése. A Bécsi Napló feladatának tekinti a széleskörű és objektív tájékoztatást, a világpolitika hig­gadt áttekintését éppúgy, mint a Magyar­­országról származó hírek közlését, konkrét adatokra támaszkodó elemzések összeállítá­sát, melynek alapján a hazából érkező és a külhonban élő olvasó egyaránt némi adalé­kot kap annak a kérdésnek megválaszolásá­hoz: mi történik a nagyvilágban és a kis magyar glóbuson? Merre visz (vagy vihet) a politikai és kulturális fejlődés útja? Súlyt helyezünk arra is, hogy a magyar olvasó tájékozódjék Ausztria életéről. Ez nemcsak az új menekültek szempontjából fontos, akiknek úgyszólván létérdekük az osztrák mentalitás és a politikai történés megértése, az érzelmi és szellemi bekapcsoló­dás az új áramkörökbe, hanem az itt élő és a hazai magyarságnak is, mely cikkeink alapján - ha kezébe jut - együtt haladhat egy kis mintademokrácia napi működésével, képet alkothat egy olyan életformáról és politikai mechanizmusról, mely nem valami távoli álom, hanem helyszín és szomszédság, közeli és követhető példa; egyszóval Ausztria ma leginkább az a nyugati állam, amilyen Ma­gyarország is lehetne, vag­y lehetett volna, ha a szovjet hatalom nem fosztotta volna meg sz­u­veren­itásá­tó­l. Mint­ az osztrák társadalom, és mint az összmagyarság tényleges tagolódása, ez az újság is pluralista jellegű kíván lenni. Nem akar egyetlen pártpolitikai irányt és megha­tározott világnézetet propagálni, hanem min­den humánus világnézetnek és demokratikus politikai álláspontnak lehetőséget ad az új­ság révén hatni és véleményt kifejteni. Egy­úttal azonban ügyel arra, hogy a lapon belül - a tematikát és a hangvételt illetően - az olvasótábor világnézeti és politikai felfogá­sának megfelelő arányok és nyomatékok alakuljanak ki. A „parlamenti” szélesség, a „koalíciós” jelleg és a demokratikus plu­ralizmus elvével kívánja a szerkesztőség le­küzdeni mind a vélemények kizárólagosí­­tásának (monopolizálásának) veszélyét, mind pedig a többség felfogását és ízlését sértő radikalizmust. Épp ezért a Bécsi Napló igyekszik mellőzni a szétválasztót, kerüli a meddő vitákat, az akarnok törekvéseket Úgyszólván mindenki fél valamitől Magyar­­országon, ami a pesti humor szerint jó jel, mert van mit félt­­ni. A pártvezetőség attól tartott, hogy a m­a lezajlott 12. pártkong­resszus létre sem , „ameddig a szem t . A beavatottak szerint" ” sehol nem lehetett felfedezni eredmény a múlt években. Sőt: áremelés áremelés , január 1-től pedig elbocsátások kezd , a nemzetközi élet elnehezedett, szigo lett a moszkvai vo­nalvezetés. Csak múlt év végén a statiszti­kusok kimutatták, a gazdasági élet mégsem került válság 'Így legalább az export terén van némi dmény, szánták el magukat decemberben szonyítva alapos késéssel más évekhez is­, hogy március végén mégiscsak megtartják­ a pártkong­resszust. Most meg attól fé­lek, méghozzá nem egy pártvezetőségi tag , hogy tovább kell húzni a nadrágszíjat, hog a szovjet po­litikáért fizetni kell és hatás rég megunt kampányokat kell szervezni, s kell riaszt­­gatni a lakosságot nyugatról, s ahogy a túlbuzgó csoportvezetők teszik bécsi tár­sasutazások alkalmával. A magya­rk azon­ban nem nyugattól, hanem váltat­lanul a szovjet agressziótól félnek. Erre vah a pesti vicc is: A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Központjának apróhirdetése: Hívjon­­ övünk. A Vörös Hadsereg. Szeretjük a tankot !­gére. Szigorodik? Szóval megint szigorodik? — kérdezik, ki tudja hányadszor. Sokan dohognak, hogy alig ment kicsit jobban az élet, máris a rossz kilátásokat festik a falra: infláció, behozatali fék, elbocsátások, háborús készülődés. Igaz ugyan, hogy megnyugtató szavakban sincs hiány, de ezt olyan módon teszik egyes poli­tikusok, hogy rögtön idegessé válnak az em­berek. Arról írnak a pártlapokban, hogy „a feszültségek felhalmozódása idején ’ a nehéz­ségek szinte természetesek, hogy nem szabad zokon venni — mint a Kritikában olvashat­Két összetartozó beszélgetés jelent meg a Wiener Tagebuchban és a Fó­rumban, melyet Károly Péter foly­tatott Hegedűs András volt minisz­terelnökkel és szociológussal, aki je­lenleg nyugdíjasként él Budapesten, valamint Földvári Tamás 40 éves és Zsillé Zoltán 38 éves szociológussal. Hegedűs Andrást 1973-ban, Zsillé Zoltánt 1974-ben zárták ki a párt­ból, Földvári Tamás a szovjet cseh­szlovákiai bevonulása után tiltako­zásból már korábban kilépett az MSZMP-ből, és hangsúlyozza az összekapcsolót, a kö­zöset. A TÖBBSZÍNŰSÉG, a pluralizmus válla­lásából és akarásából következik az újság viszonyulása a mai magyar államhoz. Bár a szerkesztőség kerül mindennemű polé­miát és heccelődést, mely az osztrák-ma­gyar államközi kapcsolatokat zavarhatná, az Ausztriában biztosított sajtószabadságot arra is felhasználja, hogy a kommunista diktatú­rával szemben ellenzéki magatartást tanúsít­son és a magyarországi viszonyokat bírálja. A szerkesztőség különös figyelmet szentel a pozitív irányú fejlődés minden jelének, a magyarság szabadságtörekvése és az ember­jogi követelések magyarországi megnyilvánu­lásainak. Ebben a tekintetben is a közösre, a magyarság gondjaival és kulturális gazdago­dásával összekötő momentumokra helyezzük a nyomatékot, s elutasítjuk azt, amit a ma­gyarság is elutasít: a diktatúra minden válto­zatát. Ilyen szellemben és ilyen szellemű újsághoz kérjük az ausztriai és a világ­magyarság szíves támogatását, a SZERKESZTŐSÉG titk­­e, ha „az értelmiség igen széles rétege attól tart, hogy a nehézségek hatására a poli­tika ismét görcsbe rándulhat”. Pozsgay Imre kulturális miniszter azon töprengett a Társa­dalmi Szemlében, hogy „hogyan folytatható az addigi politika” és „hogyan fog reagálni a párt azokra a társadalmi rendellenességekre, amelyek kétségtelenül nagy számban létez­nek”. Jellemző a­ hazai nyílt szóhasználatra, hogy az Élet és Irodalom egyik elsőoldalas cikke ezzel a címmel jelent meg: „Kemény kézzel?” A szerző ugyan okos körültekintés­sel és igen higgadtan szereli le azokat, akik a kemény kéz politikáját követelik, csakhogy ezzel beismerte, hogy vannak a kemény kéz­nek,a szigorításnak hívei, s vajon mit várhat az ország, ha történetesen Moszkvában és a mag­­s államvezetésben is akadnak hívei? Megosztottság A szigorítástól különösen azért félnek egye­sek, mert tudatában vannak, hogy jelenleg igen labilis a magyar társadalmi helyzet. Sza­porodnak a nyugtalanság jelei, a szókimondó elszántság megnyilvánulásai. Miközben a párt a „nemzeti egység” káprázatában tetszeleg, valóságos szakadékok és ellentétek keletkez­nek a magyar társadalomban, helyesebben nem is keletkeznek, hanem a régóta meglevő­­ különbségek, konfliktusok most nyíltan kipat­tannak. A katolikus egyház képviselői elmondták, hol Csen. ’"trányos helyzetben vannak a hívők. ^zsef pécsi püspök a Vigíliában szó­­váteszi. ..hogy a katolikus egyházat „gyámság és gyan­ alá helyezték, s hogy a magyarság soraiban , éppen a világnézeti elkülönülés következtében nincsen egység.” De nemcsak­­ [UNK]-egység nincs, hanem béke sincs: állandóan háborgatják a hívőket. Ezért írja Cserháti püs­pök meglehetősen szokatlan világossággal: „Ne bántsuk egymást, adjuk meg és hagyjuk meg mindenkinek a magáét, és hajtsunk fejet a másik meggyőződése előtt.” A bürokrácia drága A sajtóban sokat hivatkoznak a hiányzó munkafegyelemre, fontosabb problémának látom azonban, hogy a gazdasági életben bü­rokratikus képződmények fejlődtek ki, me­lyek mindenféle ellenőrzés alól, a párt ellenőr­zése alól is kivonják magukat. Ezek a bürok­ratikus képződmények felemésztik befekte­téseink nagy részét. A lakosság, sőt maga a kormány sem tudja, milyen nagy a pazarlás. (Hegedűs) A politika tabu Újságjaink lényegében csak a gazdasággal foglalkoznak. Tíz év alatt sikerült olyan köz­véleményt kialakítani, mely mindenekelőtt gazdasági kategóriákban gondolkodik. Van egy hallgatólagos megegyezés, mely szerint a politika tabu, és ezért nem érdemes róla beszélni. (Földvári) A gazdaság csőd Most, a nyilvánvaló gazdasági felsülés után az emberek talán világosabban látják, hogy saját erejükre kell támaszkodniuk. Észreve­szik, hogy a gazdasági haladás nincs biztosít­va, hogy a vezetés nem tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy a világpiac befolyásának k­on­­centrációjával­ szembeszegüljön. És a nyíltan kitörő elégedetlenség esetére a kormánynak aligha van más receptje, mint az erő demont­­rálása. (Zsilló) A közvélemény erő Mint reformer, a hatvanas években tulaj­donképp fölülről vártam a reformokat, és vállaltam a címszó­adás szerepét. Ma már ezt nem tenném, mert azt az erőt, amely ezekben a társadalmakban a szocialista értékek na­gyobb megvalósulásához vezethet, elsősorban a hatalmi struktúrától független közvélemény­Kis Péter Imre, fiatal kritikus az irodalmi élet súlyos megosztottságát tette szóvá a For­rásban. „Ritkán volt ennyire megosztott a magyar irodalom.” Görömbei András ugyan­itt szintén „a magyar irodalom fájdalmas, lépten-nyomon kiütköző szétszakítottságát, szemléleti, érdeklődésbeli polarizáltságát” em­lítette. Szerintük a mai társadalmi helyzet megakadályozza „a spontán értékkiválasztó­dást”. Ez még mindig a tehetségek elvetélé­séhez vezetett és ilyen körülmények között „torzók születnek, művek nem íródnak meg..., jönnek az önpusztítások­ és tragédiák”. A megosztódás és a k­o­fliktusok legvilá­gosabb megnyilvánulása volt a „Charta 77” képviselői érdekében indított akció, melynek utórezgése még mindig nem múlt el. Bár a vezető pártkörökben is úgy vélték egyesek, hogy a több mint 250 magyar értelmiségi „megmentette a haza becsületét” a világ előtt, némelyeket mégis elbocsátottak állá­sukból, másokat beidéztek a rendőrségre, aláírásuk visszavonását követelték, s el akar­ják hitetni a lakossággal, hogy épp az ország vezető értelmiségét félrevezette egy-két forró­fejű, vagyis hogy annyira balgák a magyar írók, művészek, filozófusok, hogy nem tud­ták, mit írnak alá. Nemcsak Magyarország, de az egész keleti tömb elbizonytalanodott helyzetét tükrözi az osztrák belügyminisztérium jelentése a me­nekültek számának rohamos növekedéséről. Februárban több mint kétszer annyian kértek menedékjogot, mint 1979 februárjában. Cseh­szlovákiából hétszer, Magyarországról csak­nem ötször, Lengyelországból háromszor an­­­nyian disszidáltak, mint az elmúlt év megfe­lelő szakaszában, így aztán még majd igaza lesz a viccnek: Hogyan oldja meg Magyaror­szág az energiaproblémát? — Az utolsó disszi­­dens Hegyeshalomnál eloltja a villanyt. ben látom. Ebben az értelemben kiléptem a reformgondolkodás bűvköréből. (Hegedűs) Ellenzék létezik Mindenesetre minden politikai reform alap­tétele ezekben az országokban, hogy a kom­munista pártok, melyek a vezetést monopoli­zálták, arról a hagyományos felfogásukról lemondjanak, hogy ők maguk jelentik saját ellenzéküket. Be kell látniok, hogy van párton kívüli ellenzék, s ezt az ellenzéket nem ellen­ségnek kell tekinteni, hanem el kell fogadniok és alkalmat kell adni ahhoz, hogy valamilyen formában legalizálja magát. Ha ezt nem teszik meg, elősegítenek egy bizonyos erőszakos robbanást. A feszítőerők annak a bizonyos robbanás­­szerű és természetesen mindig meghiúsulásra ítélt eseménynek az előrejelzései, mellyel számolni kell. Itt Kelet-Középeurópában erők merülnek fel, melyek bizonyos dolgokat je­leznek. A legrosszabb lenne, ha ezért egysze­rűen a nyomást fokoznák. (Földvári) A felkészülés fontos A különböző társadalmi rétegekben fel kell kutatnunk azokat az erőket, amelyek egy demokratikus változás szereplői lehetnek. Éspedig mind bel-, mind külföldön. Azt hi­szem uti., hogy az órák most Kelet-Európában nagyjában és egészében ugyanúgy járnak.­­ Azokról beszélünk, akik ma a viszonyok szen­vedő alanyai, holnap azonban a kelet-európai demokratikus átalakulás aktív résztvevői lehet­nek. Gondolkodni kell azon, hogy mit kell tenni, ha egy ilyen kedvező alkalom adódik. (Zsillé) + + + MÉG MA FIZESSEN ELŐ A BÉCSI NAPLÓRA! PÁRTKONGRESSZUS UTÁN ’ A FÉLELEM MARAD Hegedűs - Földvári - Zsillé SZOCIOLÓGUSOK A POLITIKÁRÓL BN.

Next