Bécsi Napló, 1980 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1980-03-01 / 1-2. szám
flBfcdl NAPIM ig»U MAKLIUS—ABRIL1Ü I. ÉVFOLYAM 1-2. SZÁM ERSCHEINUNGSORT WIEN ÁRA: 8.- öS Köszöntjük az Olvasót! NAPLÓ című újság volt már a magyar hírlapírás történetében. Pesti Napló is, Pécsi Napló is. Bécsi Napló még nem volt. Most van. Kezében tartja az olvasó Olvasó. Napló ez, de nem azért, mintha naponta jelennék meg, hanem mert naponta figyeljük, jegyezzük az eseményeket, gyűjtjük a híreket, jelzéseket, hogy aztán kellő mennyiségű konkrétumra támaszkodva az olvasó elé lehetőleg azt a jellegzetes híranyagot tárjuk, melyet más osztrák és magyar lapokban nem feltétlenül talál meg. Egyelőre az itt látható formában (kettős számként) két havonta jelenünk meg, de amint anyagi erőnk engedi, sűrűbben és jobb kivitelben lát napvilágot a Bécsi Napló. Ez az első szám részben önkéntes adakozók jóvoltából, részben kölcsön segítségével jelent meg. Nincs se szerkesztőségi helyiségünk, se címtárunk, se előfizető táborunk, se szedőgépünk. Munkatársaink önzetlenül dolgoznak. Az a meggyőződés hajtja őket, hogy épp itt Bécsben, közel Burgenlandhoz és Magyarországhoz, ahol számos magyar látogató fordul meg, ahol szinte idehallatszanak a magyar események hírei, szükség van magyar nyelvű újságra. Hogy ez a lap megszületett, szinte csodával határos. Abban azonban nem bízhatunk, hogy ebből a csodából huzamos ideig élni tudunk. Feltétlenül szükségünk van önkéntes adományokra és minél több előfizető jelentkezésére. HOGY MIT AKAR és milyen szellemű újság lesz a Bécsi Napló, azt részben már ez az első szám is dokumentálja. A szórakoztatás és olvasmányosság szempontját egyáltalán nem tartjuk mellékesnek. Színes, eleven, tág horizontú lapot akarunk a kézbe adni, mely érzékenyen fgyel minden érdekesre, újra, legyen az kulturális esemény vagy társadalmi probléma, gazdasági vagy politikai tendencia jelentkezése. A Bécsi Napló feladatának tekinti a széleskörű és objektív tájékoztatást, a világpolitika higgadt áttekintését éppúgy, mint a Magyarországról származó hírek közlését, konkrét adatokra támaszkodó elemzések összeállítását, melynek alapján a hazából érkező és a külhonban élő olvasó egyaránt némi adalékot kap annak a kérdésnek megválaszolásához: mi történik a nagyvilágban és a kis magyar glóbuson? Merre visz (vagy vihet) a politikai és kulturális fejlődés útja? Súlyt helyezünk arra is, hogy a magyar olvasó tájékozódjék Ausztria életéről. Ez nemcsak az új menekültek szempontjából fontos, akiknek úgyszólván létérdekük az osztrák mentalitás és a politikai történés megértése, az érzelmi és szellemi bekapcsolódás az új áramkörökbe, hanem az itt élő és a hazai magyarságnak is, mely cikkeink alapján - ha kezébe jut - együtt haladhat egy kis mintademokrácia napi működésével, képet alkothat egy olyan életformáról és politikai mechanizmusról, mely nem valami távoli álom, hanem helyszín és szomszédság, közeli és követhető példa; egyszóval Ausztria ma leginkább az a nyugati állam, amilyen Magyarország is lehetne, vagy lehetett volna, ha a szovjet hatalom nem fosztotta volna meg szuverenitásától. Mint az osztrák társadalom, és mint az összmagyarság tényleges tagolódása, ez az újság is pluralista jellegű kíván lenni. Nem akar egyetlen pártpolitikai irányt és meghatározott világnézetet propagálni, hanem minden humánus világnézetnek és demokratikus politikai álláspontnak lehetőséget ad az újság révén hatni és véleményt kifejteni. Egyúttal azonban ügyel arra, hogy a lapon belül - a tematikát és a hangvételt illetően - az olvasótábor világnézeti és politikai felfogásának megfelelő arányok és nyomatékok alakuljanak ki. A „parlamenti” szélesség, a „koalíciós” jelleg és a demokratikus pluralizmus elvével kívánja a szerkesztőség leküzdeni mind a vélemények kizárólagosításának (monopolizálásának) veszélyét, mind pedig a többség felfogását és ízlését sértő radikalizmust. Épp ezért a Bécsi Napló igyekszik mellőzni a szétválasztót, kerüli a meddő vitákat, az akarnok törekvéseket Úgyszólván mindenki fél valamitől Magyarországon, ami a pesti humor szerint jó jel, mert van mit féltni. A pártvezetőség attól tartott, hogy a ma lezajlott 12. pártkongresszus létre sem , „ameddig a szem t . A beavatottak szerint" ” sehol nem lehetett felfedezni eredmény a múlt években. Sőt: áremelés áremelés , január 1-től pedig elbocsátások kezd , a nemzetközi élet elnehezedett, szigo lett a moszkvai vonalvezetés. Csak múlt év végén a statisztikusok kimutatták, a gazdasági élet mégsem került válság 'Így legalább az export terén van némi dmény, szánták el magukat decemberben szonyítva alapos késéssel más évekhez is, hogy március végén mégiscsak megtartják a pártkongresszust. Most meg attól félek, méghozzá nem egy pártvezetőségi tag , hogy tovább kell húzni a nadrágszíjat, hog a szovjet politikáért fizetni kell és hatás rég megunt kampányokat kell szervezni, s kell riasztgatni a lakosságot nyugatról, s ahogy a túlbuzgó csoportvezetők teszik bécsi társasutazások alkalmával. A magyark azonban nem nyugattól, hanem váltatlanul a szovjet agressziótól félnek. Erre vah a pesti vicc is: A moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Központjának apróhirdetése: Hívjon övünk. A Vörös Hadsereg. Szeretjük a tankot !gére. Szigorodik? Szóval megint szigorodik? — kérdezik, ki tudja hányadszor. Sokan dohognak, hogy alig ment kicsit jobban az élet, máris a rossz kilátásokat festik a falra: infláció, behozatali fék, elbocsátások, háborús készülődés. Igaz ugyan, hogy megnyugtató szavakban sincs hiány, de ezt olyan módon teszik egyes politikusok, hogy rögtön idegessé válnak az emberek. Arról írnak a pártlapokban, hogy „a feszültségek felhalmozódása idején ’ a nehézségek szinte természetesek, hogy nem szabad zokon venni — mint a Kritikában olvashatKét összetartozó beszélgetés jelent meg a Wiener Tagebuchban és a Fórumban, melyet Károly Péter folytatott Hegedűs András volt miniszterelnökkel és szociológussal, aki jelenleg nyugdíjasként él Budapesten, valamint Földvári Tamás 40 éves és Zsillé Zoltán 38 éves szociológussal. Hegedűs Andrást 1973-ban, Zsillé Zoltánt 1974-ben zárták ki a pártból, Földvári Tamás a szovjet csehszlovákiai bevonulása után tiltakozásból már korábban kilépett az MSZMP-ből, és hangsúlyozza az összekapcsolót, a közöset. A TÖBBSZÍNŰSÉG, a pluralizmus vállalásából és akarásából következik az újság viszonyulása a mai magyar államhoz. Bár a szerkesztőség kerül mindennemű polémiát és heccelődést, mely az osztrák-magyar államközi kapcsolatokat zavarhatná, az Ausztriában biztosított sajtószabadságot arra is felhasználja, hogy a kommunista diktatúrával szemben ellenzéki magatartást tanúsítson és a magyarországi viszonyokat bírálja. A szerkesztőség különös figyelmet szentel a pozitív irányú fejlődés minden jelének, a magyarság szabadságtörekvése és az emberjogi követelések magyarországi megnyilvánulásainak. Ebben a tekintetben is a közösre, a magyarság gondjaival és kulturális gazdagodásával összekötő momentumokra helyezzük a nyomatékot, s elutasítjuk azt, amit a magyarság is elutasít: a diktatúra minden változatát. Ilyen szellemben és ilyen szellemű újsághoz kérjük az ausztriai és a világmagyarság szíves támogatását, a SZERKESZTŐSÉG titke, ha „az értelmiség igen széles rétege attól tart, hogy a nehézségek hatására a politika ismét görcsbe rándulhat”. Pozsgay Imre kulturális miniszter azon töprengett a Társadalmi Szemlében, hogy „hogyan folytatható az addigi politika” és „hogyan fog reagálni a párt azokra a társadalmi rendellenességekre, amelyek kétségtelenül nagy számban léteznek”. Jellemző a hazai nyílt szóhasználatra, hogy az Élet és Irodalom egyik elsőoldalas cikke ezzel a címmel jelent meg: „Kemény kézzel?” A szerző ugyan okos körültekintéssel és igen higgadtan szereli le azokat, akik a kemény kéz politikáját követelik, csakhogy ezzel beismerte, hogy vannak a kemény kéznek,a szigorításnak hívei, s vajon mit várhat az ország, ha történetesen Moszkvában és a mags államvezetésben is akadnak hívei? Megosztottság A szigorítástól különösen azért félnek egyesek, mert tudatában vannak, hogy jelenleg igen labilis a magyar társadalmi helyzet. Szaporodnak a nyugtalanság jelei, a szókimondó elszántság megnyilvánulásai. Miközben a párt a „nemzeti egység” káprázatában tetszeleg, valóságos szakadékok és ellentétek keletkeznek a magyar társadalomban, helyesebben nem is keletkeznek, hanem a régóta meglevő különbségek, konfliktusok most nyíltan kipattannak. A katolikus egyház képviselői elmondták, hol Csen. ’"trányos helyzetben vannak a hívők. ^zsef pécsi püspök a Vigíliában szóváteszi. ..hogy a katolikus egyházat „gyámság és gyan alá helyezték, s hogy a magyarság soraiban , éppen a világnézeti elkülönülés következtében nincsen egység.” De nemcsak [UNK]-egység nincs, hanem béke sincs: állandóan háborgatják a hívőket. Ezért írja Cserháti püspök meglehetősen szokatlan világossággal: „Ne bántsuk egymást, adjuk meg és hagyjuk meg mindenkinek a magáét, és hajtsunk fejet a másik meggyőződése előtt.” A bürokrácia drága A sajtóban sokat hivatkoznak a hiányzó munkafegyelemre, fontosabb problémának látom azonban, hogy a gazdasági életben bürokratikus képződmények fejlődtek ki, melyek mindenféle ellenőrzés alól, a párt ellenőrzése alól is kivonják magukat. Ezek a bürokratikus képződmények felemésztik befektetéseink nagy részét. A lakosság, sőt maga a kormány sem tudja, milyen nagy a pazarlás. (Hegedűs) A politika tabu Újságjaink lényegében csak a gazdasággal foglalkoznak. Tíz év alatt sikerült olyan közvéleményt kialakítani, mely mindenekelőtt gazdasági kategóriákban gondolkodik. Van egy hallgatólagos megegyezés, mely szerint a politika tabu, és ezért nem érdemes róla beszélni. (Földvári) A gazdaság csőd Most, a nyilvánvaló gazdasági felsülés után az emberek talán világosabban látják, hogy saját erejükre kell támaszkodniuk. Észreveszik, hogy a gazdasági haladás nincs biztosítva, hogy a vezetés nem tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy a világpiac befolyásának koncentrációjával szembeszegüljön. És a nyíltan kitörő elégedetlenség esetére a kormánynak aligha van más receptje, mint az erő demontrálása. (Zsilló) A közvélemény erő Mint reformer, a hatvanas években tulajdonképp fölülről vártam a reformokat, és vállaltam a címszóadás szerepét. Ma már ezt nem tenném, mert azt az erőt, amely ezekben a társadalmakban a szocialista értékek nagyobb megvalósulásához vezethet, elsősorban a hatalmi struktúrától független közvéleményKis Péter Imre, fiatal kritikus az irodalmi élet súlyos megosztottságát tette szóvá a Forrásban. „Ritkán volt ennyire megosztott a magyar irodalom.” Görömbei András ugyanitt szintén „a magyar irodalom fájdalmas, lépten-nyomon kiütköző szétszakítottságát, szemléleti, érdeklődésbeli polarizáltságát” említette. Szerintük a mai társadalmi helyzet megakadályozza „a spontán értékkiválasztódást”. Ez még mindig a tehetségek elvetéléséhez vezetett és ilyen körülmények között „torzók születnek, művek nem íródnak meg..., jönnek az önpusztítások és tragédiák”. A megosztódás és a kofliktusok legvilágosabb megnyilvánulása volt a „Charta 77” képviselői érdekében indított akció, melynek utórezgése még mindig nem múlt el. Bár a vezető pártkörökben is úgy vélték egyesek, hogy a több mint 250 magyar értelmiségi „megmentette a haza becsületét” a világ előtt, némelyeket mégis elbocsátottak állásukból, másokat beidéztek a rendőrségre, aláírásuk visszavonását követelték, s el akarják hitetni a lakossággal, hogy épp az ország vezető értelmiségét félrevezette egy-két forrófejű, vagyis hogy annyira balgák a magyar írók, művészek, filozófusok, hogy nem tudták, mit írnak alá. Nemcsak Magyarország, de az egész keleti tömb elbizonytalanodott helyzetét tükrözi az osztrák belügyminisztérium jelentése a menekültek számának rohamos növekedéséről. Februárban több mint kétszer annyian kértek menedékjogot, mint 1979 februárjában. Csehszlovákiából hétszer, Magyarországról csaknem ötször, Lengyelországból háromszor annyian disszidáltak, mint az elmúlt év megfelelő szakaszában, így aztán még majd igaza lesz a viccnek: Hogyan oldja meg Magyarország az energiaproblémát? — Az utolsó disszidens Hegyeshalomnál eloltja a villanyt. ben látom. Ebben az értelemben kiléptem a reformgondolkodás bűvköréből. (Hegedűs) Ellenzék létezik Mindenesetre minden politikai reform alaptétele ezekben az országokban, hogy a kommunista pártok, melyek a vezetést monopolizálták, arról a hagyományos felfogásukról lemondjanak, hogy ők maguk jelentik saját ellenzéküket. Be kell látniok, hogy van párton kívüli ellenzék, s ezt az ellenzéket nem ellenségnek kell tekinteni, hanem el kell fogadniok és alkalmat kell adni ahhoz, hogy valamilyen formában legalizálja magát. Ha ezt nem teszik meg, elősegítenek egy bizonyos erőszakos robbanást. A feszítőerők annak a bizonyos robbanásszerű és természetesen mindig meghiúsulásra ítélt eseménynek az előrejelzései, mellyel számolni kell. Itt Kelet-Középeurópában erők merülnek fel, melyek bizonyos dolgokat jeleznek. A legrosszabb lenne, ha ezért egyszerűen a nyomást fokoznák. (Földvári) A felkészülés fontos A különböző társadalmi rétegekben fel kell kutatnunk azokat az erőket, amelyek egy demokratikus változás szereplői lehetnek. Éspedig mind bel-, mind külföldön. Azt hiszem uti., hogy az órák most Kelet-Európában nagyjában és egészében ugyanúgy járnak. Azokról beszélünk, akik ma a viszonyok szenvedő alanyai, holnap azonban a kelet-európai demokratikus átalakulás aktív résztvevői lehetnek. Gondolkodni kell azon, hogy mit kell tenni, ha egy ilyen kedvező alkalom adódik. (Zsillé) + + + MÉG MA FIZESSEN ELŐ A BÉCSI NAPLÓRA! PÁRTKONGRESSZUS UTÁN ’ A FÉLELEM MARAD Hegedűs - Földvári - Zsillé SZOCIOLÓGUSOK A POLITIKÁRÓL BN.