Bécsi Napló, 1984 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1984-01-01 / 1. szám

BÉCSI NAPLÓ 1984. JANUÁR-FEBRUÁR V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK KÉTHAVONTA ÁRA: 12- eS ERSCHEINUNGSORT WIEN P. b. b. VERLAGSPOSTAMT 1010 WIEN AZ ERDÉLYI MAGYAR HÍRÜGYNÖKSÉG JELENTI Erdélyi Magyar Hírügynökség (Hungarian Press of Transylvania) névvel feltehetőleg 1983 nya­rán nem hivatalos tájékoztató szolgálat alakult Romániában. A Bécsi Naplóhoz (hitelt érdemlő­ személyek révén) eljuttatott mintegy húsz jelentés között a legkorábbi dátum szeptember 5, de ez a keltezés az EMH 7. tájékoztatóján szerepel. Korábbi kiadványokat nem kaptunk. A tudó­sítások helyenként arra utalnak, hogy a hírügynökség szerkesztő­ségébe futnak be a hírek, amit azonban aligha kell szó szerint venni. A szerkesztő­k önmagukat — érthető­ okokból — nem neve­zik meg, az illető­k számunkra ismeretlenek. Az alábbiakban kivonatos összeállítást közlünk az EMH kiadványaiból. (7/1983) Amint erről az augusztus 30-án ki­adott jelentésünkben tudósítottunk, TÓTH KÁROLY-tól, az Ellenpontok című, erdélyi magyar szamizdat lap egyik szerkesztőjétől és feleségétől TÓTH ILONÁ­ tól a magyar hatóságok megtagadták a Magyarországra való emigrálás jogát. Most érkezett hírek szerint a Tóth házaspártól a román rendőrség is megta­gadta a kivándorlási engedélyt. A negatív dön­tést szeptember 5-én, szóban közölték velük a nagyváradi rendőrségen, ugyanakkor tájékoz­tatták őket azon jogukról, hogy fellebbezéssel élhetnek. Értesüléseink szerint a Tóth házas­pár élt is ezzel a lehetőséggel. • (8/1983) Augusztus hó folyamán, Romániá­ban, egy szigorúan bizalmasnak minősített pártaktíva gyűlésen, melyen több magyar új­ságíró is részt vett, bírálat formájában elhang­zott az az észrevétel, hogy miért nem foglalt az erdélyi magyar sajtó állást Lancränban: Cuvint despre Transilvania (Gondolatok Er­délyről) c. könyve mellett. Olyan híreket kap­tunk, hogy a gyűlésen több magyar újságíró felháborodással utasította vissza ezt a bírála­tot, s egyben azt a felszólítást, hogy lapjukban foglalkozzanak e munkával. Álláspontjuk alá­támasztására Ceausescu pártfőtitkár vélemé­nyét idézték, aki állítólag, bár jónak és helyes­nek, de a magyarországi pártvezetés kritikája miatt nem elég taktikusnak ítélte Landranjan könyvét. Ceausescu elnök véleményét idézve, úgy hírlik, néhány újságíró alkalmat látott arra, hogy felhívja a figyelmet Ländranjan könyvének alapvető veszélyességére, minde­nekelőtt arra, hogy fajelméleti alapon a ro­mániai magyarság megsemmisítésére bújtogat­­ja a románságot. • (10/1983) Október 25-én és 26-án Marosvá­sárhelyen a román állambiztonsági szervek több házkutatást tartottak. Csak annyi bi­zonyosat lehet tudni, hogy az Igaz Szó c. magyar nyelven megjelenő irodalmi folyóirat néhány szerkesztőjénél, mindenekelőtt GÁL­­FALVY GYÖRGY-nél szerettek volna ter­helő dokumentumokat találni. A házkutatá­sokat követő kihallgatásokon DURAY MILÓS Kutyaszorító c., New Yorkban megjelent könyvére és az Erdélyi Magyar Hírügynökség szerkesztőire vonatkozó adatokról kérdezget­ték az őrizetbe vetteket. Hírforrásaink egyér­telműen állítják, hogy az állambiztonsági szervek semmilyen terhelő tárgyi bizonyíték nyomára nem bukkantak és a vallatások után mindenkit szabadlábra helyeztek. • (11/1983) Felfüggesztették állásukból A Hét c., magyar nyelven, Bukarestben megjelenő kulturális hetilap vezető szerkesztőit. A hatóságok e lépése már várható volt, hisz a romániai magyarság körében közismert dolognak számított, hogy e publikáció az, amely a legkövetkezetesebben védte nemcsak a kisebbségi érdekeket, de időről-időre módot talált arra is, hogy rejtett formában bár, de a lakosság kétségbeesett vagy a terrorral egyre inkább szembeszegülő hangulatának is kifeje­zést adjon. A szerkesztők leváltását a pártszervek, mint fegyelmi büntetést tüntették fel. Ugyanis a lap ezévi 43. számában, a második oldalon fordítva jelent meg Cella Grigoras Neamtu művésznő, Erdély és Órománia egyesülése előtt tisztelgő faliszőnyegének reprodukciója. Nemcsak az utal a hatóságok nyilvánvalóan szándékos bosszújára, hogy egy efféle ötöd­­rangú kifogással menesztették a szerkesztőket, de főképp az, hogy állítólag —s e ténynek erdélyi magyar körökben minden kételytől mentes hitelt adnak —, a párt külön utasítá­sára, a lap nyomdai kiszedése után, és a szer­kesztők tudta nélkül történt módosítás a ki­fogásolt reprodukción. Az elbocsájtott főszerkesztő, HUSZÁR SÁNDOR (neves prózaíró, több regénye és novellája jelent meg) hírek szerint a Szocia­lista Kultúra és Nevelés Szervezetének lett alkalmazottja. HORVÁTH ANDOR volt fő­­szerkesztő-helyettes pedig a rádiónál kapott munkát. Az új kinevezett főszerkesztő LÁ­ZÁR EDIT.• (12/1983) Egyre jobban nyugtalanítja a ro­mániai magyar kultúréletet és a tanügyi ká­dereket az a hír, hogy a pártszervek, ideoló­giai megbízhatóság és a románsággal szembeni lojalitás alapján, a magyar értelmiségiekről úgynevezett „kettős lista” összeállítását ren­delték el. A „megbízhatatlanok listájára” való fel­kerülés, a hírek szerint egyelőre nem jelen­tené a személyi szabadságnak a megszokott­nál egyértelműbb korlátozását, csak állás­­vesztéssel fog járni. (Példaként ma már erre mindenki A Hét c. lap szerkesztőinek menesz­tését említi, ami előrevetíti a többi magyar lap és folyóirat közeljövőbeni sorsát is.) A „megbízhatók listája” azoknak a nevét tartalmazná, akik a megüresedő bizalmi posz­tokra bármikor kinevezhetők lesznek. Jólér­tesült körökben tudni vélik, hogy minden fontosabb állásra két embert jelölnek: az egyik, aki betölti az állást, a másik pedig, aki potenciálisan bármikor betöltheti. • (15/1983) Az erdélyi EGERESen (Aghires) a nyáron több szabotázs történt a helyi gyá­rakban, különösen a mészfeldolgozó és épí­tészeti kötőanyagokat gyártó üzemben. A szabotázsokat, amelyekre egyéni akciókként került sor, munkalassítással kombinálták, s az utóbbiakra már a teljes munkáskollektíva szervezett megegyezésének eredményeként került sor.• (17/1983) A romániai izraelita hitközségek, mint ahogyan testvérintézményeik szerte a világon, a JOINT tetemes anyagi támogatásá­ban részesülnek. E támogatás célja, hogy a gyülekezetek tagjai mérsékelt áron jussanak bizonyos árucikkekhez, főképp olyanokhoz, amelyeknek beszerzése a mai Romániában megoldhatatlan. A JOINT-támogatás — a Románia és Izrael között fennálló taktikai külpolitikai kapcso­latok árnyékában — virágzó és emberiességi szempontok által is hitelesített, tisztességes üzletnek számított és mindenki megelégedé­sére szolgált. Ezt a jellegét hangsúlyozta a támogatott hitközségek ama humánus gesz­tusa is, mellyel a hozzájuk érkezett külde­mények egy részét a testvéregyházak (katoli­kusok, protestánsok és görögkeletiek) helyi gyülekezeteivel megosztották. Az elmúlt nyolc hónapban ez a lehetőség megszűnt. A JOINT továbbra is küldi ugyan a segélyeket, de az érkező árucikkeknek és összegeknek, híreink szerint mintegy 60 %-át egy új, hivatalosan közzé nem tett rendelet értelmében „lefoglalják”. Panaszok érkeznek arról, hogy a megmaradó küldemények men­­­nyisége ma már, maguknak a hitközségeknek a minimális szükségletét sem elégíti ki. Úgy értesültünk, hogy az ekként elrekvirált javak a párthierarchiát ellátó titkos raktárakba vándorolnak. Ugyanakkor szemtanúk beszá­molnak arról, hogy hétvégeken, az egyes hit­községi raktárakból, nyitott járműveken szál­lítják el a kóser élelmiszereket, italokat és az Izraelből érkező déligyümölcsöt, közvetlenül az egyes pártszékházakba, mi több, a szekuri­­táté helyi központjaiba, ahol az említett in­tézmények alkalmazottai között, térítés nél­kül szétosztják őket. Tudósítónk felkereste az egyik hitközséget, ahol azt a felvilágosítást kapta, hogy az élel­miszerek kiszolgáltatására közvetlenül a val­lásügyi államtitkárságtól (Departament) kapta a szóbeli utasítást, s ezt azzal indokolták, hogy a­­ hitközségeknek ezzel is ki kell ven­niük részüket az átmeneti nehézségek leküz­déséből” • (21/1983) A hatóságok a KÓS KÁROLY centenáriumra tervezett erdélyi rendezvé­nyeket .irra defiliták Nemrégen két komoly irodalomtörténeti munka jelent meg Magyaroszágon. Az egyik Béládi Miklós szerkesztésében az Akadémiai Kiadó gondozásában, a másik Pomogáts Béla egykötetes munkája az 1945. utáni magyar irodalomról. Mindkét könyv külön fejezetet szentel a nyugati országok magyar irodalmá­nak. A könyvek megjelenése elő­tt már ripor­tok hangzottak el a rádióban, tanulmányokat hoztak folyóiratok a nyugati magyar írókról és műveikről. Úgy látszott, hogy végre meg­tört a hallgatás jege: Magyarországon eljutot­tak a nyugati magyar irodalom létezésének elismeréséig, az egyes szerző­k és művek tár­gyilagos értékeléséig. Az idáig vezető út meglehetősen hosszú volt és némi akadályokkal járt. Be kellett ismerni, hogy irodalmi alkotásokat nem csak a szocia­lista realista követelmények szerint lehet lét­rehozni, hogy a Párt irányítása nélkül is lehet irodalmi műveket alkotni, melyeket lehet ugyan kritizálni, de irodalmi értéküket nem lehet elvitatni. A magyar nyelvű irodalom határokat nem ismerő egysége már korábban is elvárta volna ezt az elismerést, vagy legalább tudomásul vételt, ennek ellenére örvendetes, hogy a magyarországi irodalomtörténetírás, ha késve is, de végre eljutott erre a pontra. Az említett két könyv és a különböző fo­lyóiratokban közölt kritikák, ismertetések sajnos nem oldottak meg minden kérdést, sőt bizonyos tekintetben új problémák elé állítják az olvasóközönséget. Mi történik ugyanis, ha az irodalombarát elolvassa a nyugati magyar írók műveiről szóló értékeléseket és ezek alap­ján maga is kíváncsi lesz az ismertetett mű­vekre? A nyugati országokban élő magyar író munkáit hiába keresi a hazai könyvesboltok­ban. Ott nem árulják őket. Legfeljebb barátai csempészhetnek be valahogy egy-két pél­dányt, melyért az irodalombarátok nem ritka esetben csillagászati árakat is hajlandók meg­fizetni, többet, mint egy bibliofil ritkaságért. Ha Magyarországon már elismerik a nyugati magyar irodalmat, miért nem lehet ezeket a könyveket a hazai könyvesboltokban árusí­tani? A könyvterjesztő vállalatok a deviza­hiányra hivatkoznak és ez a varázsszó jó ürügy, melyet köteles lenne mindenki elfo­gadni. A kifogás sajnos nem biztos, hogy tel­jesen helytálló. Kétségtelen, hogy a nyugati magyar könyvek ára Magyarországon lényege­sen magasabb lenne a hazai kiadású magyar könyvekénél. Az is igaz azonban hogy ez az ár minden valószínűség szerint még mindig sokkal alacsonyabb lenne a feketepiaci áraknál és így több ember hozzájuthatna a keresett olvasmányhoz. Mivel pedig a könyvbehozatal és terjesztés úgyis állami kézben van, az Álla­mi Könyvterjesztő Vállalat is nyereséget köny­velhetne el az üzletből. Végeredményben min­denki jól járna. A nyugati magyar szerző is, aki komoly olvasótábort szerezhetne magá­ Ekként vették ki a Kós-megemlékezést a Kolozsvári Esték rendezvénysorozatából. Ugyanerre a sorsra jutott a kolzsvári Népi Egyetem tervezett előadása is. A Dolgozó Nő c. kolozsvári magazin már nyomába került Kós-anyagát a cenzúra uta­sítására megsemmisítették. A Korunk c. nem­zetközi tekintélynek örvendő lap anyagának szerkesztését pedig, további intézkedésig fel­függesztették. Mint ahogy egy bukaresti kultúrpropagan­­dista bizalmas „magyar” körben, felvilágosí­tásképpen megjegyezte, mindennek magyará­zata „Kós Károly jobboldali voltában kere­sendő”. Ugyanebből a forrásból szivárgott ki, hogy épp most folyik a pártvezetés és az ál­lambiztonság (szekuritáté) számára Kós Ká­roly 1940 c. írásának a román nyelvre fordí­tása, „mely hozzá fogja majd segíteni a párt­vezetést, hogy új alapokra helyezze az erdélyi magyarsággal kapcsolatos hivatalos magatartás eddigi módszereit”. Ugyanez vonatkozik MI­KE­ IMRE 1940—1944 között mondott par­lamenti beszédeire is. . (22/1983) A Csíkszeredai (Miercurea-Cius) Traktorgyár vezetőségi gárdáját szeptember folyamán átalakították. Egyelőre meg nem erősített hírek szerint a vezetőségből minden magyart elbocsájtottak vagy alacsonyabb be­osztásba helyeztek. nak, a magyar állam is, nem utolsó sorban pe­dig az olvasó is, aki hozzájuthatna a keresett könyvekhez. Az már másodrangú kérdés len­ne, hogy ezek a könyvek drágábbak lennének, mint a hazai kiadványok. A vásárló ezt elfo­gadná, mint ahogy azt is elfogadja, hogy egy kiló narancsért többet kell fizetnie, mint egy kiló almáért. Az utóbbi években már néhány nyugati országban élő magyar író könyvét is kiadták Magyarországon. Miért kell tehát akkor a nyugaton kiadott könyvek előtt a határokat bezárni? Ne említsünk olyan könyveket, melyek kimondottan politikai jellegűek és a rendszert kritizálják, maradjunk csak azok­nál a könyveknél, melyek irodalmi jellegűek, melyeket a hazai irodalomtörténetírás is tár­gyilagosan értékelt. Talán nem tévedünk, ha a háttérben nem is annyira a devizaproblémát, hanem sokkal inkább be nem vallott pártpoli­tikai érveket sejtünk. Ha a nyugaton élő magyar író magyarországi kiadónál jelenteti meg a munkáját, a kézirat ugyanúgy áthalad a pártcenzúra szűrőjén, mint bármelyik hazai kiadású könyv. A kül­földről érkező könyvek tartalmi ellenőrzése ezzel szemben talán nagyobb munkát jelen­tene? Több embert kellene a cenzúra appará­tusába beállítani? Talán valami veszélyes do­log átcsúszna a szűrőn? Lehetséges. Magyar­­országon is jelennek már meg írások, melyek stílusa sokszor erősen bíráló hangú. A szerzők azonban odahaza élnek és csak addig mehet­nek el a bírálatban, amennyiben erre hallga­tólagos engedélyt kapnak. Akinek pedig párt­­politikai okokból nem jelentetik meg a mun­káját, sem a szerzőről sem pedig az elsül­­­lyesztett könyvről nem tudhat senki. Ezt nehezebb megtenni egy nyugati szerző mun­kájával, bár az előzetes vizsgálatot ott is meg lehet csinálni és ha nem felel meg, egy­szerűen el lehet utasítani a terjesztést. A szerző és a nyugati kiadó semmit sem tehet az intézkedés ellen, elvégre a terjesztőnek nyugati országban is joga van elfogadni, vagy visszautasítani egy könyvet. Indoklás­ként elegendő annyi, hogy a szóban forgó könyvet nem tartja jó üzletnek. Pillanatnyilag sajnos ez a helyzet. A nyuga­ton élő magyarok zavartalanul olvashatják a hazai írók műveit, bármiről írnak, a magyar olvasók pedig bár már eljutottak odáig, hogy legalább a nevét ismerhetik a nyugati magyar íróknak, a könyveiket még nem vásárolhatják. Azért mert nincs deviza? Lehet, hogy azért, de lehet, hogy nem csak azért. Aki azonban Á-t mondott, annak B-t is kell mondania. Ha már lehet beszélni nyíltan is nyugati ma­gyar irodalomról Magyarországon, ha lehet értékelni, kritizálni a nyugaton megjelent magyar könyveket, akkor talán eljutunk egy­szer addig is, hogy ezeket a könyveket bárki nyíltan meg is vásárolhatja egy magyarországi könyvesboltban. VEZÉNYI PÁL Magyar irodalom itt és ott IO MA Y NE5 Jr.km.sy MX HYXGA H

Next