Békés Megyei Nap, 1999. augusztus (6. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-02 / 178. szám
2 BÉKÉS MENYEI NAP RÖVIDEN Slota támadása Ján Slota, a magyarellenes kirohanásairól ismert nacionalista politikus, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke cinikusnak minősítette Orbán Viktor magyar miniszterelnök vélekedését a vajdasági autonómiáról. Slota szerint „módfelett cinikus” Orbán véleménye, amelyet abban foglalt össze, hogy az autonómia az önkormányzattal együtt képes megoldani a nemzetiségileg vegyesen lakott területek problémáit. Funar feljelent Gheorghe Funar kolozsvári polgármester az „alkotmányos rend elleni bűntett elkövetése” címén feljelentette mindazokat a személyeket, akik részt vettek a Fidesz Tusnádfürdőn július második felében megrendezett nyári egyetemének előadásain - közölte a Transilvania Jurnal a hétvégén. Villanyszámla Olaszországban négy év alatt 17 százalékkal lesz olcsóbb a villany az új díjszabástervezet alapján, amelyet az energiafelügyelet terjesztett a kormány elé. A legnagyobb arányban - 6,7 százalékkal - jövőre csökken a villamos energia ára. Páncélosok A Neue Kronen Zeitung című bécsi bulvárlap különtudósítója, Claus Pándi a szarajevói csúcstalálkozón úgy értesült a magyar küldöttség köreiből, hogy Slobodan Milosevic végül azért engedett a NATO-bombázások során, mert attól tartott, hogy mégis csak sor kerül a szárazföldi hadműveletekre. A flotta napja Ukrajnát ma senki sem fenyegeti, mert az utóbbi években védőzóna alakult ki az ország körül - jelentette ki Leonyid Kucsma ukrán elnök vasárnap Szevasztopolban, ahol immár a harmadik alkalommal emlékeztek meg az ukrán flotta napjáról. IDŐJÁRÁS - A következő 36 órában a Kárpát-medence időjárásában lényeges változás nem várható, főként északon és keleten alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11, 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között várható. Az új tanév rendje Az 1999/2000-es tanév, az ideihez hasonlóan, 185 napból áll majd, és a pedagógusok hat tanítás nélküli munkanappal gazdálkodhatnak. A tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet szerint szeptember 1-jén kezdődik a tanítás az iskolákban, az utolsó nap a nem végzős évfolyamokon 2000. június 16. A téli szünet december 23-án kezdődik, a szünet utáni első tanítási nap január 3-a. A tavaszi vakáció április 17-étől 25-éig tart. Változás az idei tanévhez képest, hogy a húsvéthétfőt követő kedd is szabadnap lesz. Az 1999/2000-es tanévben megváltozik a középiskolai jelentkezés rendje. A diákoknak az eddig szokásos három jelentkezési lap mellett egy negyediket is ki kell majd tölteniük, feltüntetve azon az iskolák sorrendjét. Ezt a lapot a tanulóknak az Országos Értékelési és Vizsgaközponthoz kell eljuttatni. Ott az iskolák által meghatározott felvételi keret ismeretében ajánlják majd az intézményeknek a felvételre javasolt gyerekek sorrendjét. Változás továbbá, hogy csak azok a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok tarthatnak felvételi vizsgát, amelyekben a túljelentkezés aránya meghaladja a három és félszerest. Jelentősen szűkül az előzetes felvételi eljárások lehetősége is. Az úgynevezett előfelvételikre - a fenntartóval való egyeztetés után - csak a nemzeti, etnikai és kisebbségi oktatásban részt vevő, a két tanítási nyelvű, a művészeti szakmai vizsgára felkészítő, továbbá a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek által fenntartott iskolákban kerülhet sor. Huszárok találkozója - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nem volt hiábavaló - a jogos harc soha nem az -, ha elbukott is, hatással volt Magyarország és Európa további sorsára - mondta Szabó János szombaton Szegeden. A honvédelmi miniszter a szőregi csata 150. évfordulója alkalmából rendezett Nemzetközi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozót megnyitó beszédében kijelentette: a vereség nem semmisítette meg a célokat és törekvéseket, amelyekért annyi ember áldozta életét. Gyorsabb fejlődésnek indult a mezőgazdaság, és fokozatosan érvényre jutottak a polgári életviszonyok, értékrendek - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy a 150 évvel ezelőtti eseményekre visszatekintve tisztelettel kell fejet hajtanunk 1848-49 sok tízezer katonája és polgára előtt, akik becsülettel tették, amit tenniük kellett. Olyan örökséget hagytak ránk, amelyet ápolni, védeni minden új nemzedéknek becsületbeli kötelessége. Nyertes lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 30. játékhéten, július 31-én megtartott ötöslottó- és Joker számsorsoláson az alábbi nyerőszámok kerültek kisorsolásra: 17, 30, 54, 68, 82. Jokerszám: 3 1 9 4 7 7 A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 30. játékhéten, július 31-én megtartott hatos lottószámsorsoláson az alábbi nyerőszámok kerültek kisorsolásra: 18, 19, 26, 34, 36, 37. Pótszám: 22 Kenő A Szerencsejáték Rt tájékoztatása szerint a július 30-ai KENÓ- számok: 15 17 2021 23 24 28 29 31 33 35 48 50 58 65 68 72 76 78 80 A július 31-ei Kenőszámsorsoláson a következő nyerőszámok kerültek kisorsolásra: 18 13 17 19 23 26 27 32 34 40 41 42 4658 60 61 62 66 71 EMrdsmn szamM O legnagyobb yelüje az BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1 084 Budapest, Vill. ker. Auróra u. 11. Telefon: 303-4730, Fax: 303-4744 http ://www. observer. hu r LfiKOSSFiGI fiPRONIRDETESI SZELVÉNY Feladható a megye valamennyi postahivatalában • Az alábbi szöveget kérem a Békés Megyei Napban 100 Ft-ért megjelentetni .................................................. • ;•......................................•4 .................. * * * ^ V ****** \....................*****...............* V ••••••**:»•••«............••••*• «faji* • • • ........................................... Á Nevem: . ,R S.................................................................................................................................. Címem: .............................................................................................................................................. Kijelentem, hogy a feladott hirdetésben foglaltak megfelelnek az A valóságnak, abban törvénybe ütköző tények vagy állítások nem ....................................... szerepelnek. (Csak olvasható szöveget jelentetünk meg!) aláírás Sajtóközlemény Mint azt számos sajtóorgánum közölte, a Sonny Kft. által gyártott mintegy 6000 darab 2 deciliteres papírdobozos almalébe idegen anyag került. A cég azonnal felkért két független osztrák laboratóriumot annak vizsgálatára, hogy milyen anyag jutott az üdítőbe. Ennek birtokában további vizsgálatokat lehet végezni, amelyek arra irányulhatnak, hogy a szennyezés mikéntjére fény derüljön. Most érkeztek meg a vizsgálati eredmények Ausztriából. A bécsi Élelmiszer-ipari Kísérleti Intézet, valamint az ugyancsak bécsi Italtechnológiai Kutató Intézet egyértelmű és egybehangzó jelentése szerint a megkifogásolt ital tisztítószerek maradványait tartalmazza. A szert a töltőberendezések tisztításánál alkalmazzák, s használata az élelmiszeriparban engedéllyel történik. Az adott eset feltehetően a tisztítás során felmerült hibának tudható be. A cég szigorú vizsgálatot rendelt el annak felderítésére, hogy milyen módon kerülhetett sor erre a hibára, s a vizsgálatok remélhetően rövidesen eredményt hoznak. A Sonny Kft. álláspontja szerint a rendkívül sajnálatos eset egyszeri és egyedi, s a még eddiginél is szigorúbb biztonsági intézkedések segítségével kizárják annak ismételt előfordulását. További információk: Szilágyi László kereskedelmi igazgató, Sonny Kft., telefon 256-6446; Szabó Ágnes, Publico PR-ügynökség, telefon 466-9600. 1999. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ Sikeres Végvári esték ’99 Folytatódnak a várszínházi előadások (Folytatás az 1. oldalról) Az már a pénteki és a szombati rendezvények látogatottságából kiderült, hogy ha az időjárás vasárnap este is kegyes lesz, sikerrel zárhat a Végvári esték. (Csaknem végig sütött a nap, vasárnap délután jó félórás eső volt Gyulán.) Aki a két nap valamelyikén ott volt a vár környékén, amellett, hogy több ezer emberrel találkozhatott, a programkínálatra sem panaszkodhatott. Egyebek mellett volt színielőadás, néptánc- és divatbemutató, végvári vitézek versenye, lovagi torna, kutyás ügyességi verseny. Sokan meglátogatták hazánk legnagyobb jurtájában - a Gyulán most először felállított 10 méter átmérőjű vezéri sátorban - helyet kapott kiállítást. Hetedszerre mérték össze erejüket játékos feladatokban tízfős csapatok. Az idei gyulai nagy versengést a Belvárosi Non Stop csapata nyerte. A csapatoknak egyik feladatként kellett megkeresniük a legsúlyosabb végvári füstölt kolbászt, ami egy 3,6 kilogrammos „példány” lett. Versenyen kívül a Gyulai Húskombinát is bemutatta 15 kilós füstölt kolbászát, amit aztán a csapatok tagjai el is fogyasztottak. - Idáig minden vonatkozásban elégedett vagyok, s azt hiszem, nem csak én, a közönség is - mondta kérdésünkre vasárnap délután Juhász János. - Nagy a mozgás a vár környékén, a tűző nap ellenére délelőtt és a dél körüli órákban is rengetegen vannak. Talán az egyetlen szépséghibája volt a rendezvénynek, hogy a szombat esti utcabált a vonatkozó rendelet szerint este 10-kor be kellett fejezni. Ekkor mintegy hatezren voltak kint a várnál, de sokan csak ezután jöttek. Tegnap este ugyan véget ért a Végvári esték ’99 rendezvénysorozata, de a gyulai nyári programok folytatódnak. Már ma este újra várszínházi előadást láthatnak az érdeklődők, a tószínpadon 20.30-tól az Alice című mesemusical lesz a Békés Megyei Jókai Színház előadásában, Megyeri Zoltán rendezésében. K. O. Vissza a középkorba nyári attila felvétele A Henkel felelős a környezetért A Henkel Újságíróklub második összejövetelét Budapesten tartotta. A rendezvény fő témája az volt, hogy a nagyvállalatok milyen felelősséget éreznek környezetük iránt. Dr. Kiss Ádám, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára a környezetvédelmi tudatformálás és nevelés központi feladatáról beszélt. Dr. Gyurján István, az ELTE Biológiai Tanszékcsoport vezetője pedig a környezettan szakos tanárképzés tapasztalatairól szólt. Dr. Fekete István, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója bevezetőjében megfogalmazta, környezetünk állapota az egyik legfontosabb kérdés az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából. Magyarországon a törvényi szabályozás már megfelelő, az az uniós normákkal már jól összevethető. Ugyanakkor a gyakorlati problémákra jól rávilágít az, ha az uniós szabályokat be szeretnék tartatni, a vállalatok nagy része versenyképtelenné válna. A legnagyobb hiányosság azonban a polgárok magatartásában mutatkozik, mert hiányos a környezettudatunk. A cég ezért kötött szerződést az ELTE Természettudományi Karával, ahol már folyik a környezettan szakos tanárok képzése. Dr. Fekete István felhívta arra is a figyelmet, hogy a környezettudat, az információ hiánya ellenére pozitívumként kell értékelnünk, hogy a lakosok egyre érzékenyebbek a környezetükre. Példaként említette meg a Henkel két évvel ezelőtti, több mint egymilliárd forintos körösladányi beruházását, ahol modern Cloroxüzemet építettek. A cég vezetése úgy vélekedett, a helybeliek nyilván örülnek a beruházásnak, az új munkahelyeknek, az iparűzési adóból származó nagyobb önkormányzati bevételnek. Nem számítottak arra, hogy - ismerethiányból adódóan - a lakosság egy része félelemmel, ellenségesen fogadja majd a beruházást. A tapasztalat arra világít rá, hogy időben kell tájékoztatniuk a lakosságot. Dr. Kiss Ádám azt hangsúlyozta, hogy ma az emberiséget három globális probléma fenyegeti: a túlnépesedés, a természeti erőforrások kiapadása és a környezet ipari károsítása. Olyan értelmiségre van szükség, amely képes felismerni a környezeti problémák lényegét, és ezt közvetíteni tudja a lakosságnak és az ipari vállalatok vezetőinek. Ezért a jövő egyik legfontosabb feladata a környezeti nevelés. Dr. Gyurján István kifejtette, az élő rendszerek mindig a környezettel való egyensúlyban működnek, ha ez megbomlik, a rendszer elpusztul. Munkatársunk arról is kérdezte dr. Fekete Istvánt, hogy mikorra készül el a körösladányi gyár tisztított szennyvizének a Sebes-Körösbe vezetése a szabad strand alatt. Az ügyvezető igazgató kifejtette, a jogszabályi kötelezettségeken túl méltányolták a lakosok kérését is. Ezért a cég saját költségén vállalta, hogy a tisztítóból kikerült vizet átvezetik a folyó túloldalára, és ott másfél kilométeren át a folyás irányában továbbviszik, és a híd közelében - a felszín fölött - a folyóba bocsátják. A tavaly októberben valamennyi érintett fél részvételével megszületett megállapodásban azt vállalták, hogy április végére elkészül ez a szakasz. Tavaly ősszel még azt gondolták, hogy a beruházáshoz a Kincstári Vagyonkezelőtől rövid időn belül megkapják az állami területekre vonatkozó szolgalmi jogot. Ez nyolc hónapot vett igénybe. Most utólag látják, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy az októberben aláírt megállapodást - rajtuk kívülálló okok miatt - nem tudják tartani, újra össze kellett volna hívni valamennyi érintettet, hogy tájékoztassák őket a megváltozott helyzetről. Az ügyvezető igazgató sajnálatosnak - és egyben tanulságosnak is - tarja ezt a mulasztást. Dr. Fekete István úgy látja, a megállapodás betűjét valóban megsértették, de nem annak szellemét. Be kell látniuk, hogy nem elegendő a jó szándék, a tisztességesség, szükséges az érintettekkel való kommunikáció is. Kollégái szorgalmasan dolgoztak a beruházáson, a szolgalmi jog megszerzésén, de a váratlan fejleményekről elmulasztották az érintettek tájékoztatását. A gyárnál, azaz a szabad strand fölött április végén vezették be a tisztított szennyvizet a folyóba. A magas vízállás miatt a szabad strand ez évben még nem üzemelt. Ha az önkormányzat arról tájékoztatja a céget, hogy a strand működni fog, akkor a bevezetést megszüntetik, és a községi tisztítótelepre szállítják ki a tisztított szennyvizet. Az ügyvezető igazgatótól megtudtuk, a Kincstári Vagyonkezelővel a szolgalmi jogról szóló szerződést már aláírták, ahogy a folyó vízállása megengedi, elkezdik a kivitelezést. Ha újabb természeti akadályok nem jönnek közbe, ősz elejére elkészül a beruházás. Molnár Lajos