Békésmegyei Hirlap, 1929. április-június (9. évfolyam, 74-145. szám)

1929-04-03 / 74. szám

2 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Nagy sikkasztás a menetjegyirodában, Budapest, ápr. 2. Az Állam­vasutak városi menetjegyirodá­­jában nagyarányú sikkasztásnak jöttek a nyomára. Az egyik fiókpénztár egész személyzetét letartóztattá­k és a letartóztatot­tak közt van a menetjegyiroda frogrács László nevű tisztvi­selője is, aki testvére a tragi­kus sorsú Forgács Annának. Forgács László beismerő val­lomást tett. Megállapították, hogy a letartóztatott tisztviselők közü­l Kovács János büntetett előéletű és pénzhamisítás miatt már el volt ítélve. A sikkasz­tással gyanúsított tisztviselők közül ötöt előzetes letartózta­tásba helyeztek, hatot pedig egyelőre házi őrzetben tartanak, mert szerepük még nincs tisz­tázva. Egy angol repülő meg akarja dönteni a távolsági és időtartam világrekordot. Bázis, ápr. 2. Londoni tá­viratok szerint John William repülőkapitány az „Endurence“ repülőgéppel ma délelőtt meg­kezdte az Angliából a Fokföl­dig való leszállás nélküli repü­lést. A repülőkapitány gépét ti­tokban készítette és állítólag három napon és három éjjelen át maradhat vele benzinután­pótlás nélkül a levegőben. Wil­liam megkísérli megdönteni a németek által felállított időtar­tam-rekordot, valamint az ola­szok legutóbbi távolsági rekord­ját. Ha repülőgépével a cél előtt volna kénytelen leszállani, úgy a rekordok megdöntését visszatértekor fogja megkísér­leni. Felrobbant a filmtekercs egy pesti moziban. Budapest, ápr. 2. Hétfőn este a Krisztina-körúti „Scala“ mozgószínházban előadás köz­ben robbanásszerű dörej hal­latszott a gépházból, mire a közönség pánikszerű félelem­mel menekült kifelé. Szeren­csére a nagy tolongásban nem esett senkiben sem kár. A rob­banást az okozta, hogy az egyik filmtekercs meggyulladt és felrobbant. A hirtelen elha­rapódzott tüzet pár perc alatt sikerült a tűzoltóságnak elol­tani. oA Novák György a gépészt súlyos égési sebekkel szállítot­ták a kórházba. ,a béke létreh­ozóinak esztelensége, hogy Békés­­vármegye határában van az ország széle“. Rothermere lord levele Bék­ésvármegye iskolán kivüli nép­művelési bizottságához. (A Békésmegyei Hírlap tu­dósítójától.) Békésvármegye népművelési bizottsága meg­küldte a Tantó József várme­gyei népművelési titkár szer­kesztésében elkészített gyönyörű, értékes tartalmú évkönyvét ‘Rothermere lordnak is, aki válaszul most az alábbi rend­kívül érdekes levélben köszönte meg a küldeményt: „Békésvármegye törvényha­tósági iskolán kívüli népműve­lési bizottsága, Gyula. Kedves Uram ! Átvettem az önök „Magyaror­­ság szélén“ folyó népművelési munkájáról szóló gyönyörű Év­könyvet s annak eredményei meghatottak és elragadtak. A béke létrehozóinak eszte­­lensége, hogy Békés vármegye határában van az ország széle, egyszerűen hihetetlen. A tatár­­pusztítás és a török hódoltság — idegen uralomnak két pél­dája — mint oly háborúnak következményei, amikor a tör­ténelem még nem ismeri a nemzetközi kapcsolatok korát, elhalványul jelentőségében ös­­­szehasonlítva Magyarország fel­­darabolásának szörnyű meg­gondolatlanságával. Mégis az igazság az, hogy ez a merénylet el fog múlni és folyton folyvást erősödik a külföldön Magyarország ügyének uj, erős és nyilvá­nos igazolása. Az Önök hazája ellen­ inté­zett rémtett már a múlte és én előre látom az időt, mi­kor Békés vármegye m­­egszü­­nik Magyarország­­ szélén lenni. Őszinte tisztelettel: R­ithermere. Mindenütt kapható! Orsz, 'Termel­. .. W Tejszövetkezeti Központ Budapest, I.f Horthy Miklós­ ut 119/121 a Hittana Bicsmegyei Hírlapban fingol lapok Magyarország London, ápr. 2. Londoni lapok Magyarország helyzetével foglal­kozva, kiemelik, hogy Magyaror­szág Európa érdeklődésének közép­pontjában áll és belátják, hogy ■ nem maradhat Magyarország hely­zete tovább ilyen mostoha, mert hárommillió magyar nem élhet el­nyomatásban. Az angol k­irály felgyógyult. London, ápr. 2. Az angol király egészségi állapota a teljes javulás utján halad. Tegnap már hagver­­senyt is hallgatott, amelyen a kar­mestert kitüntette és hosszasan be­szélt elismerően a zenéről. A hang­verseny után egy óra hosszat sétált a parkban. Szerda, 1929. április 3. rAprilis 1-én megnyílt a telefon­­forgalom Magyarország és Románia között. Szombaton délelőtt volt az első beszélgetés Budapest és Temesvár között Budapest, ápr. 2. Magyar­­ország és Románia között az általános távbeszélő telefonfor­galom április elsejével megnyílt. Szombaton, március 30-án délelőtt tíz órakor báró Szalay Gábor a Magyar kir. postata­karékpénztár vezérigazgatója felhívta Temesvárt és üdvözölte­­ Thidrighín Pált, a román posta­­ új vezérigazgatóját, aki ezidő­­szerint Temesvárott tartózkodik és rámutatott az uj összekötte­tés nagy kulturális és gazda­sági jelentőségére, amely nem­csak a két szomszéd ország közötti forgalmat tekintve, ha­nem Kelet-Európának Nyugat- Európával való forgalmának szempontjából is nagy fotos­­ságú. Vidrighin üdvözlő válaszában annak a reményének adott ki­fejezést, hogy az új forgalmi­kapcsolat úgy a két ország ér­dekeinek, mint Európa előnyére fog válni. A magyar-román távbeszélőforgalom fontosabb vonalain a díjak a következők: Budapest—Bukarest 4.75 P, Budapest—Temesvár 4.10 P, Budapest—Arad 4.10 P, Buda­pest—Kolozsvár 4.10 P, Buda­pest—Brassó 4.75 és Budapest Nagyvárad 4.10 pengő. Újabb hitető készfil­lamlttba Paris, ápr. 2. A marokkói Marrane városból jelentik, hogy az Antiat­es hegységben a felkelő törzsek újabb akcióra készülnek. Temga törzsfőnök nagyszámú fegyveres törzseket csoportosít maga körül és terrorra­ kényszerít minden törzset a csatlakozásra. A francia kormány nem tulajdonít nagy jelentőséget a mozgalomnak, mert azt tartja, hogy az nem terjed ki szélesebb réte­gekre és az aratási munkák meg­­kezdése előtt a legnagyobbrészt gazdasági munkásokból álló felke­lők zöme elhagyja a tábort és mun­ka ál!. Ford Amó a legolcsóbb, ta­rtós és tetszetős Mielőtt autót vásárl, kérjen árajánlatot próbálja ki. SZEMÉLYAUTÓ azonnali leállításra 6 féle típusban, kedvező­­ fizetési feltételek mellett TEHERAUTÓ 3v lírásig. GALAMB ÉS TÁKSA R. T. BÉKÉSCSABA, ANDRÁSSY UT 41. Fontson trate. Mi mPboly. M. 1S. csiplő. iUbotrísz raktár. 209410-2 3C 20

Next