Bereg, 1877. (4. évfolyam, 1-31. szám)
1877-01-07 / 1. szám
állam, Rómáét pedig a római nép nevelte nagggyá, azért voltak nagyok! Mai korunkból az angol ifjúságot állítja fel utánzandó példányképül a szóban forgó cikk. — Bizony ez is igaz, a magyar ifjúság nem olyan, mint az angol fiatalság, de aki ezt észre veszi vegye észre azt is, hogy a magyar társadalom sem olyan mint az angol társadalom! Mondhatnám, hogy ha a magyar társadalom az angol társadalomhoz hasonló lenne, akkor a magyar ifjúság sem állana egy lépéssel sem hátrált az angol fiatalságnál. De beszélek az angol ifjúságról. — Ezt is nevelik, azért különb, mint mi! Nevelik az iskolában és a társadalomban. Nálunk egy múzeumba való vaskalapos egyetemi tanács még az ország legelső főtanodájának ifjúságát is egy kis iskolai disciplina járszalagon óhajtja vezetni, azt nevezi nevelési rendszernek, egy népszerű minister pedig csak a minapában mondá, hogy a diákok tanuljanak, ne politizáljanak. Teringettét, Törökországban nem igy gondolkodnak, ott a nép között épen a diákok, szófiák által csináltatják a politikát és ezek a jó fiúk ime szemünk láttára olyan politikát csináltak, hogy némely ministernek hétszer kellene újra születnie, ha utánuk akarná csinálni! Hát Ködös Albion? Ott is megkövetelik a diáktól, hogy tanuljon, még jobban mint nálunk, de hogy ezentúl mit tesz és mint él az iskola falain kívül, ez egészen az ő dolga, ebben teljes önállóságot és függetlenséget enged neki az egyetemi tanács és mint férfiakkal, úgy bánik velök. — Innen van, hogy nálunk legnagyobbára öntudatlan és tájékozatlan, e mellett tudomány és önállóság nélküli ifjonczok, Angliában pedig férfiak és hazafiak kerülnek ki az iskolákból, mert mi gyerekeket, emezek pedig férfiakat nevelnek a hazának. — Aztán átmennek az ifjak a társadalomba. — Az angol társadalom tárt karokkal fogadja ifjúságát, mint testéből való testet és véréből való vért és csak azt kérdi tőle, hogy mit tud és akar dolgozni és mindenkinek kijelöli a tehetségének és buzgalmának megfelelő tért. — Nálunk az életbe lépő fiatalembertől nem azt kérdik, hogy mit tud és akar tenni, hanem családi és egyéb összeköttetéseit kutatják, s aki ilyenekkel nem dicsekedhetik, annak létezéséről sem vesz tudomást társadalmunk. — És Angliában mindenkinek „muszáj“ dolgozni, hogy becsültessék, nálunk pedig a munka nélküli élet az „úri status“ nymbuszát szerzi meg a henyélőnek. — Természetes, hogy ily szembe szökőleg eltérő nevelési rendszer mellett a két nemzet ifjúságának életmódja sem lehet azonos. Másképen nevelték ezelőtt a magyar ifjúságot. Régen, régen, mikor a magyar nemzet még sem szegény, sem önállótlan sem műveletlen nem volt, például Nagy Lajos vagy a Hunyadiak korában, megtanította az apa a fiát, a fegyverrel bánni, aztán mikor a gyermekből ifjú lett, kezébe adta a kardot, hogy menjen vele törököt vagy németet vágni! Ekkor a családapa volt a nevelő. — Utóbbi időben a vármegyei rendszer kifejlődése, és az országgyűlési ifjuság intézménye a fiatal emberre nézve megannyi nevelő iskolái voltak a magyar hazafiságnak. — Hát azok a régi, régi jó táblabirák, kiknek maradisága felett most annyit élezelődünk, milyen értelmes, fáradhatatlan, önkéntes és öntudatos nevelői voltak a magyar ifjúságnak?! Mindegyik tartott maga mellett egy-két fiatal embert és élete egyik feladatának, becsületbeli kötelességének tartotta, hogy azokból férfiakat, hazafiakat neveljen. Aztán haláláig büszke volt egy-egy jelesebb tanítványára. Es a história azt igazolja, hogy ezen időszakokban, melyekben neveltetett, mindig hazafiai hivatásának magaslatán állt a magyar ifjúság! Látszik tehát, hogy az ifjúságot nevelni kell, ha azt akarjuk, hogy a haza jövőjének biztosítékot nyújtson. De hát ki vagy mi neveli „most“ a magyar ifjúságot, és különösen ki vagy mi neveli a „vagyontalanabb“ ifjúságot? Talán az állam! Oh igen, ez mesterileg ért ahoz, hogyan kell egy fiatal emberben az igyekezetet és jó akaratot alaposan megölni! Nem is említve azt, hogy a kinevezéseit protectio útján gyakorolja, egyik törvényében kimondja, hogy bíró csak 26 éves kora után lehet az ember, miutal igen sok nemes ambitiónak jó előre nyakát szegi, mert ezen kitűnő és nálunk különösen nagyrabecsült állás elnyerését 26 éves kora előtt senki sem remélhetvén, tehát ezen kora előtt nem is igyekszik reá érdemeket szerezni még a tehetségesebb fiatal ember sem, holott ha ez a törvény nem lenne, akkor az ifjú nemzedékben — mely mindent lehetőnek hisz, amit a törvény világosul nem tilt — az igyekezet és verseny a bírói stallum kedvéért minden esetre sokkal nagyobb lenne és ez a kormány tiszta nyereségét képezné, mert a kinevezés nem a fiatal embertől, hanem tőle függvén: törvény nélkül is, tehát az ifjú tehetséget már létezésénél fogva lehangoló egy tényező nélkül is tehetné azt , hogy csak az idősebbeket alkalmazná! Mire való volt tehát a kort törvényesen meghatározni ?alkalmasint azért, hogy ezentúl ne a svábokról, hanem rólunk mondják, hogy 40 éves korunkban jön meg az eszünk! De ob fátum! ekkor már későn jön, mert egy kormányrendelet meg azt mondja, hogy 40 éves kora után csak kivételes esetekben folyamodhatik az ember bíró állásért. — Hát nem nevetséges és nem bosszantó ez?! Hát mit mondjak a hivatali qualificatiókról? Aki nálunk bármily szerény állami hivatalra például fogalmassóságra, aljegyzőségre vagy filmgyakornokságra van valami nagy koncok — aspirál, annak aránylag több évi iskolai tanulmányt kell kimutatnia és több bizonyitványnyal kell bírnia, mint Németországban egy egyetemi professornak. — Hát pedig mi sokkal hátrább állunk a tudományokban, mint Németország és nálunk valószínűleg több iskolát abbahagyott végezetlen fiatal ember van, mint három más hasonló nagyságú európai országban. — Látjuk hogy itt Beregszászban is van vagy negyven. — Hát már most mit követelünk ezektől? Hogy képezzék ki magukat valami szaktudományban? Hát minek a? Hiszen ha kanállal szedné magába a tudományt s ha egymaga többet tudna, mint Magyarország valamennyi tudósa együtt véve és ha tudományával a csillagokat szedné le az égről! erre ugyan ő nagyon büszke lehetne, de azért kárba veszett fáradság és költség lenne az államhoz csak egy szerény törvényszéki aljegyzői állomásért is fordulnia mert azt a sí van mest nem kapná, hiányozván neki a 16 évi lélekölő iskolázás, meg a testimonium maturitatis meg államvizsgálati bizonyítvány. Tehát a gyermek hibájáért, ki megbocsátható könnyelműségből iskoláját abba hagyta, vagy vagyoni körülméneinél fogva abba hagyni kényszerült: az ifjat és férfit is bünteti az állam, bünteti súlyosan és igazságtalanul és egész életén át azzal hogy magától végleg eltaszítja és semmi állam hivatalban nem részelteti, kivéve az írnokságot és ehhez tartozó kezelő hivatalt. Így neveli az állam az ifjúságot és így ösztönzi őt öntudatosabb és buzgóbb tevékenységre és művelődésre! Az állam ezen rideg igazságtalanságáért a társadalomnak kellene a „vagyontalanabb“ ifjúságot kárpótolnia, de a társadalom még ridegebb; egyszerűen tudomást sem vesz rólunk. — Avagy: kinek tartozott hazafial gondjai közé, hogy el ne veszszünk, hanem erőnket érvényesítsük? Eddig senkinek. — Ki segített nekünk erőink kifejtésében, legalább észszel, jó tanácscsal és tekintélyével? Eddig senki, a legjobbak is megengedtek azzal, hogy szidtak. — Ki igyekezett kebelünkben a csökönös elemeket megmozdulásra, a széthúzakat egyesülésre buzdítani, és egyesületünket jóakaratával, tekintélyével és hazafiságával fenntartani? Eddig senki. — Ha az idősbek valamely hazafias vállalkozásba fogtak, ki törekedett minket annak érdekeltségébe bevonni? Eddig senki, minket mindig számításon kívül hagynak. — Ki az, aki nem is tehetségünket, de legalább jóakaratunkat önzetlenül méltányolni tudná? E sorok írója saját tapasztalásából mondhatja, hogy egy fiatal emberre nézve idősebb és tekintélyesebb emberrel szemben nincs roszabb ajánló levél, mint valamittudni akarni és a mellett harcolíi; ez sok ember előtt valóságos imper- tinentia, így neveli a magyar társadalom hazafiakká a magyar ifjúságot. — És nem csak a megye urat hanem az olyan „nagyságok“ is, mint a minőket egy „városunkbeli IIod rendű gavallér (az első rendűekről nem lehet azoinnon mert azok „ nagyságú urak, külső perifériája“ szokott magában foglalni: megtagadják a velünk való egyetemlegességet. Mert minden a javítás szükségéről meggyőződve, a megyei ifjúság reformálását célba vettük és e végből egy „megyei ifjúsági kört“ alapítottunk: ezen nagyságok“ a körbe belépni állhatatosan vonakodtak és vonakodnak. Mert különbeknek, jobbaknak tartják magukat! Már pedig ha baljóslatú jelenség is haza jövőjére a fiatalság élhetetlensége és hátramaradása és ezen a bajon segíteni kell — a fiatalságnak melyik része tartozik a reform mozgalom megindításában előljárni, példát adni és ez egészet egy közös cél iránti lelkesedésben és munkáságban 1810—1812. Szűcs János 1812— 13. Papp Ferencz. 1813— 14 Szűcs János. 1814— 16. Hézser András. 1816 — 17. Pauman József. 1817—20. Hézser András. 1820—23 Pauman Józsi. 1823—26 Liphtay János. 1826 — 27. Hatalovics József. 1827—30. Szűcs János. 1830— 31. Debreczeni András. 1831— 32. Pásquál Antal. 1832— 35. Hatalovics József. 1835—37. Lukács András. 1837—40. Debreczeni András. 1840—41. Lang József. 1841 — 42. Debreczeni András. 1842 — 48. Jandrisics Antal. 1848 — 49. Szeles Gábor. 1849. aug-ig 1844. helyettes jegyző. 1849. Jandrisics Antal. 1849. okt. 7-én a katonai parancsnokság által letartatván, kiszabadulásáig helyettesül választatott Répássy Mihály. — 1849. nov. 25-én az akkori cs. kir. biztos Feyérváry István főbíró helyettesül kinevezte Teinertheo fit. 1849 — 61. Jandrisics Antal — Hivatalába viszszahelyeztetett 1849. decz. 9-én. 1861—62. Komjáthy Sándor. 1861. jan. 17- től 1862. jan. 22-ig. 1862 — 65 Jandrisics Antal. Főbírónak kineveztetett Tabódy Pál főisp. helyt, által 1862. jan. 23 1864 — 66. Mező László. 1865. fanrcz. 30-tól 1866. júl. 10-ig 1866 — 69. Lakatos József 1866. jul. 10-től 1869. május 31-ig. 1869 — 72. Jandrisics Antal polgármester czimmel. — 1872. évben a város az 1871. évi 18. t. sz. értelmében rendezett tanácscsal szerveztetvén, a bírói czim megszűnt, s a város elnöke polgármester czimet visel. 1872-től Jandrisics Antal Polgármesterré választatott 1872. évi deczember hó 39-ik napján. Ezen névsort a Lehoczky Tivadar uradalmi ügyész ur által szolgáltatott adatokból és a város jegyzőkönyeivel összeállította. Beregszász 1877. január 4. Zsíros Sándor ut. k. Varrai