Bihari Napló, 1975
1975-04-01
BIHARI NAPLÓ 3. OLDAL Egész népünk teljes egyetértésével szocialista építőmunkánk három évtizedéből — ezt túlzás nélkül megállapíthatjuk — a gazdaságig társadalmi és politikai életünkben a legtöbb sikert az utóbbiban értünk el. Eredményeink összegezése a holnapi távlatok biztos eredője is, azoknak a távlatoknak forrása, melyek élénkbe vetítik a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtését és hazánknak a kommunizmus felé haladását pártunk tizenegyedik kongresszusán elfogadott program gyakorlati tényét, s mely program elválaszthatatlan Nicolae Ceausescu elvtárs nevétől, aki pártunk és államunk élén fáradhatatlan energiával, a vezetés tudománya legmagasabbrendű kívánalmainak birtokában, példátlan népszeretettel tevékenykedik. Amikor hazánk növekvő nemzetközi tekintélyéről beszélünk, ez összefügg államunk vezetőjének tevékenységével, a nevét világszerte övező tekintéllyel és megbecsüléssel. Ezért tekintette egész népünk történelmi jelentőségű eseménynek a Nagy Nemzetgyűlés VII. törvényhozási ciklusa első ülésszakán hozott döntéseit, ezek sorában mindenek előtt Nicolae Ceausescu elvtárs megválasztását a Románia Szocialista Köztársaság elnöke magas tisztségbe. Az elnöki eskü szavai egész szocialista nemzetünk előtti fogadalomként hatottak: „Esküszöm, hogy hűségesen szolgálom a hazát, szilárdan védelmezem az ország függetlenségét, szuverénítását és területi épségét, munkálkodom az egész nép jólétén és boldogságán, a szocializmus és kommunizmus felépítésén Románia Szocialista Köztársaságban.“ Méltán nevezte a hazai sajtó a kommunizmusra tett eskünek ezeket a mondatokat, a haladás útján való előrelépésünk zálogának. Az elmúlt évtizedben a gazdasági létesítmények százaival lett gazdagabb hazánk térképe, ezek az egységek termékeikkel népünk tehetségét hirdetik a nagyvilágban. Mezőgazdaságunk korszerű nagyüzemi jellegűvé alakult, évről évre nagyobb lehetőséget biztosít a termések bőségére, falvaink életének városiasodására, szocialista parasztságunk életszínvonala emelésére. Életünk szépülő alakulását városokon és falvakon felépült és épülő hajlékok ezrei is jelzik, ami társadalmunk humanizmusának, politikánk emberközpontú voltának megnyilatkozása. Nemkülönben a művészeti és kulturális-oktatási intézetek állandóan bővülő hálózata, ahol — a költő szavával — a „szellem sugaránál“ millió és millió gyermek és felnőtt a tudást sajátíthatja el, szellemi arculatát gazdagíthatja, a mindennapi termelőmunkában hasznos ismereteket szerzi meg. Mi sem természetesebb ezek után, mint a tényt tudomásul vennünk: az ezer lakosra jutó főiskolát végzettek tekintetében hazánk olyan fejlett ipari államokat előz meg, mint Németország Szövetségi Köztársasága, Olaszország vagy Svájc. Történelemformáló mai életünkbe végképp beépült Nicolae Ceausescu elvtárs nagylendületű tevékenysége, személyes akaraterejének tömegeket mozgósító ereje sokasodó eredményeink elmélyülésére. Tetteinek nagyhatású kisugárzása nyilatkozik meg gyakori munkalátogatásaiban, találkozásaiban a dolgozókkal gyárakban és szántóföldeken, a Körösök vidékén vagy a tenger partján, mindenütt szerte e hazában, melynek jövőjére a kommunizmus napjának fénykoszorúja vetíti sugarát. Kettős évforduló A költők piros jelzőt adtak az év ötödik hónapjának, s a történelem, mintha csak igazolná ezt, számos, az emberiség haladására döntő hatást gyakoroló esemény időpontját erre a hónapra időzítette. Május első napja, a munkások szolidaritásának nemzetközi ünnepe, zászlók lobogásának pirosát idézi mindig, hisz a május örökörök, mert munkás május, s a munka világot alakít, jövőt épít, jelenti a munkáshatalmat nálunk, fejlődő szocialista gazdaságunk jelenét és jövőjét. És május tartogat két jelentős évfordulót számunkra: kilencvennyolc esztendővel ennek előtte jelentette be a román parlamentben Mihail Kogalniceanu az író-hazafi Románia állami függetlenségét, 1945-ben pedig május kilencedikén a véletlen időbeli egybeesés folytán a fasizmus feletti győzelmet ünnepelhette a világ. Az állami függetlenség kivívása óriási erőfeszítést követelt a román néptől. Mint arra Nicolae Ceausescu elvtárs rámutatott, a román nép története osztályharcok története, azoknak a harcoknak a története, melyeket a néptömegek folytattak a szabadságért és a társadalmi igazságosságért, nemzeti lényük megőrzéséért, a függetlenségért, a haladásért és a civilizációért. A függetlenségért vívott küzdelmek láncolata népünk egész történetén végigvonul. Ezért harcolt Mircea cel Bátrin Rovinénél, Stefan cel Mare Vasluinál, Mihai Viteazul Calugareni-nél, Dimitrie Cantemir Stanilestinél. A függetlenséget írta zászlajára Tudor Vladimirescu 1821-ben és a dorobáncok az 1877—78 évi függetlenségi háború harcterein. A román katonák kivívták Európa bámulatát a Plevnánál, Smirdannál és a front más szakaszain tanúsított hősiességükkel. A berni Bund című lap írta: „A román hadsereg méltó arra, hogy akármelyik európai hadsereg mellett emlegessék, és bárki büszke lehet ezekre a tisztekre és katonákra, akik a vitézségnek ilyen nagyszerű példáit szolgáltatták.“ E hősi küzdelem nyomán az európai nagyhatalmak elismerték a román állam függetlenségét. Ezt a függetlenséget — mely az első világháborút követően Erdélynek Romániával való egyesülésével kiteljesedett — századunkban a fasizmus megsemmisítő veszélye fenyegette, mely veszéllyel népünk egy emberként szállt szembe, amikor 1944 augusztusában a párt vezetésével fegyvert fogott és a szövetségesek oldalán részt vett hazánk területének felszabadításában, nagy szerepet vállalt Magyarország, Ausztria és Csehszlovákia felszabadításában, a győzelem kivívásában. A győzelem évfordulóján ezekkel a gondolatokkal emlékezünk. A függetlenség eszményének hordozói Az igazi művészet mindig ezer szállal kötődik a valósághoz, a népi élet hétköznapjaihoz. Legjobb művészeink — írók, szobrászok, költők, festők, zeneszerzők — a népszolgálatot, a népi élet ábrázolását tekintették fő feladatuknak az évszázadok folyamán. A történeti műfajra — a képzőművészetben például — különös érvényű ez a megállapítás. A képzőművész, amikor a történeti műfajt választja, többet tesz a pusztaábrázolásnál, az események illusztrálásánál: „eltünteti“ az időbeli távolságot köztünk és elődeink között, kapcsolatok pilléreit építi elmúlt korok és napjaink realitása között. A nemzeti történelem nagy fordulatainak vászonra vagy bronzba álmodása csodálatra készteti a művészetet szerető embert, mert tudjuk, hogy Grigorescu vagy Theodor Aman ecsetjét, Medrea vésőjét a történelmi igazság iránti tisztelet szándéka vezette. A történeti műfaj termékei túlnyomó többségükben nem véletlen alkalmak szülöttei, hisz a művészek általában koruk eseményeit reagálták le, sokszor részesei voltak a küzdelemnek — így az 1877—78. évi függetlenségi háborúnak vagy a fasizmus feletti győzelem kivívásának, részt vállaltak a néptömegek harcából. Persze a lényekhez művészi képzeletük többletét adták még hozzá. Nicolae Grigorescu smírdani csatát megörökítő festménye a román katona elszántságát, hősiességét és meggyőződéses áldozatkészségét hirdeti. Stefan Dumitrescu, Iser és Tonitza képein a szenvedő katonák, a háború pusztításai elevenednek meg. A kortárs Paul Atanasiu a nemzeti antifasiszta fegyveres felkelést követően a Németország elleni háborúba a szövetségesek oldalán bekapcsolódó román katonák helytállását festette meg, köztük a Várad felszabadításáért vívott harcokat. Melléje sorakozik Krémer Béla, Ecaterina Zainescu-Marin, Mihai Mustafa, Francois Pamfil. Tompa Mihály MESSZER LÁSZLÓ I (Folytatása a 9. oldalon) Rovine (korabeli rézkarc)