Bolond Miska, 1862 (3. évfolyam, 1-42. szám)

1862-05-04 / 18. szám

18-dik szám. III. évfolyam. Pest, Május 4. 1862. HETI NAPTÁR. HETI NAPTÁR. Hétfő, máj. 5. Mexicóba legjobb volna censorokat küldeni, mert azok legjobban értenek a foglalásokhoz. Kedd, máj. 6. A Donau-Zeitung kisüti, hogy a legális lapok a legrevolutionáriusabbak. Szép tőle, hogy elejénte szalonnának nézte a sajtot s csak most látja, hogy az is szappan, mely őt mossa. Szerda, máj. 7. A Párisban levő japáni követek hír szerint Austriába is ellátogatnak — copfos rokonaik meglátogatására. Csütörtök, máj. 8. A városligeti tóra olyan csónakokat alkalmaznak, melyek egy arasznyi vizen is elcsúsznak. Köpenyessy erre azt jegyzi meg, hogy ő a szárazon is tud csúszni. Péntek, máj. 9. Bebizonyul, hogy a phosphor elnyelése méreg, s hogy a bécsi lapok gorombaságainak elnyelése szintén méreg. Különben mindkét méreg salakból származik. Szombat, máj. 1. Bolond Miska ajánlkozik a Dunagőzhajózási társulat palotája építészet-felügyelőjének, mivel azon tájra úgyis minden héten hivatalosan el kell látogatnia. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dij januártól mártius végéig 1 ft. 50 kr. félévre 3 ft. — Az előfizetés és minden reclamátió a Bolond Miska kiadóhivatalába (Barátok-tere_7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Zöldkert-utcza 6. sz.) küldendők. Ij előfizetés a „BOLOND MISKÁ“ra apriltól junius végéig . . . . 1 ft. 50 kr. apriltól september végéig ... 3 ft. apriltól az év végéig . . . . 4 ft. 50 kr. Kata n // - k ó r ó k. (írja Bolond Miska.) II. Páris, grand hotel Bergére. Kedves Garaboncásom! — Látod, hogy hol vagyok, és pedig már vagy 10 nap óta, sőt keresztül utaztam Németország nagy részét is, s úgy Nancyn és Chalons-on át jöttem ide. Milyen nevetséges az, mikor az uj Mongolfiérek az ember repülhetésének titkát akarják fölfedezni! — hát nem repülünk-e mi most, nem hasitjuk-e a léget a gyorsvonatok által ? — öt nap alatt jöttem Párisba s ez alatt München és Strasbourgban egy-egy pihenési napot is töltök ; barátom, ilyen utat ennyi idő alatt a legiparkodóbb gólya s a legvállalkozóbb varjú sem volna képes megtenni. Az első napot Bécsben töltöttük. (Notabene : nem mint szerkesztő beszélek úgy, hogy: mi, a többes számban, mert együtt utazom az „Ország tükrével“ s igy a napokat csakugyan töltjük és nem töltöm.) Bécsi napunk nagyon unalmas volt; nagyhét lévén, a szinházak mind zárva voltak s egy monstre concertbe,mely a nap unalmasságát enyhítette volna, nem kaptunk jegyet; belevetettük tehát magunkat egy bérkocsiba s mondtuk neki, hogy vigyen bennünket valami szerkesztőhez, de a frakker meg erre azt mondta, hogy: te szend alle engesperrt, hogy t. i. mind be vannak zárva. Így mentünk aztán végre egy íróhoz, aki még szabadon van ugyan, hanem igen valószínűleg csak ideiglenesen s ez : Fáik Miksa. (Azért nem irom, hogy dr. Fáik, mert ezt a két betűt ép úgy elvették tőle, mint én tőlem az akadémiai tagságot.) Fáikkal töltött perceink nagyon kedvesek voltak, a „style c’est chomme“ igen sántikáló közmondás (mert hisz például Babener a legunalmasabb ember volt) nála tökéletesen igazolja magát; társalgásában is ugyanaz az ismeret és szellemgazdagság, világos és élénk előadás, higgadtság és szabadelvűség, amit cikkeiben annyira szeret a magyar olvasó ; beszélgettünk a börtönről is, mely számára pár nap múlva meg fog nyilni s én mint e tekintetben gyakorlati tapasztalással biró irodalmi Piros Pista, néhány vigasztaló szót ejtettem s előlegeztem neki a magyar közönség ama nagy részvétét, mely magánya napjaiban bizonyára társa lesz. Bécsből még csak annyit, hogy a Wandl hotelje igen jutányos, pedig fölötte pompás szobái csupa tükrökből állanak s a Johndiener-je olyan külsővel bir, mint valami miniszter. Bécstől Münchenig igen szép tájakon utazik az ember, hanem én e tájakról nem írok ; ezek az isten művei, a melyeket csak csodálni lehet; a humor csak ott lesz otthonos, ahol az ember jelenik meg zsarnok, félszeg, szűkkeblű, gyáva s mindenekfölött hiú tulajdonaival; ez isteni tájakon is csak azt nevettem, amit az ember csinált, a kiszámított rendet, pedáns formaságot, a nyárspolgárok nevetségesen őrzött, nyírott kertjeit, melyeknek végletes tisztaságából semmi sem hiányzik, csak a szép fehér utak mellől egy-egy köpőláda. München igen kedves, de nem valami rendkívüli nagy város ; ártatlan kedélyességének kinyomatát láttam abban, hogy az utcák tele vannak galambokkal, melyek oly szelídek, hogy megfogatni engedik magukat; hanem ezzel aztán igen élénk ellentétben van az az akasztófa, ami egyik kaszárnya előtt áll, mert nem hiszem, hogy az a különös alkotású fa, mely arra a Diannafürdő felé van, valami ruhaporoló lenne. Itt már a kávét vajas kenyérrel isszák, magas tetejű kalapos emberek vágják az utcán a fát, s a bérkocsis zwikkert hord, hanem azért valamennyi igen ostoba; a főtéren vagy harminc bérkocsis közül alig tudta egy, hogy merre van a gőzfürdő — oh bár csak ez se tudta volna! — Amit ebben a gőzfürdőben szenvedtünk, az egy külön tárcacikk tárgya lehetne: jéghideg márványra fektetik az embert, s valami fagyos ködöt eresztenek be, amire azt mondják hogy: gőz. Félhalva érkeztünk haza, midőn legkacskaringósabban káromkodnánk, hát a vendéglő szobájában ott látunk egy nagy mappát, ráírva nagy betűkkel, hogy: „Deutschland is benne Debrecen, sőt még Belényes is! ... De már ez sok volt egy Nagy-Csütörtökre! A müncheni nevezetességek közül a palotát és Swanthaler múzeumát néztük meg, az utóbbiban nagyon szép Arnim csoportozata, hanem mégis legszebb az a kegyelet, mely ezen múzeumban a meghalt nagy szobrász utolsó vésűje iránt is nyilatkozik. Azután a templomokba mentünk, melyek a nagy héti ünnepek miatt telve voltak imádkozókkal ; mindegyikben találtunk egy-egy óriási réz keresztet, mely a templom közepéből függőlegesen lelógott s valóban megható látványt kölcsönzött a gyászszal bevont egyháznak. A müncheni nép úgy látszik vallásos, kalapos urhölgyek a templom márványán térdepelnek s az ajtókban Péter filléreket szed a papság s a mint észrevettem, nem épen eredmény nélkül. Este a királyi palota terén egy kiadott programm szerint hét zenekarnak kellett volna előadni „Jézus halálát,“ a tömeg össze is gyűlt, de a királyné egy rendelete következtében az egész elmaradt; a népség aztán a sörcsarnokokkal kárpótolta magát, melyekben a nagy hitére valóban igen érdemes müncheni sört mérik; hanem a hogy ezek a németek isznak? — 30—40 odagyül egy asztalhoz s olyan csendesség van, mintha tulajdonképen Mendelsohn symphoniáját hallgatnák, mennyire ellentétben áll ez a mi esti mulatságainkkal! Különben igen jóakaratú s előzékeny nép ez; túri süvegünket, sarkantyus csizmánkat csak nem a tisztelet egy nemével nézte. Apropos! — Münchenben magyar nadrágjainkra zsebeket csináltattunk; milyen boldogság az mégis nálunk, hogy alkalmatlan zsebekre nincs szükség, azok a kedves 10 uj krajcárosok a tárcában is elférnek s amint az ember külföldre teszi a lábát, már a hordhatlan arany és ezüst miatt vastag zsebeket kell csináltatni ; aztán minő gavallérrá teszi az embert ez a mi pénzünk, én csak 4000 frankot váltottam s ajándékképen még vagy 600 pftot kellett ráfizetnem. Ulmról, Stuttgartról s a festői Carlsruhéról nem írok; azt hiszem, ez igen hosszú és egyhangú is lenne; különben is csak úgy átrepültük e helyeket s benyomásuk tán nem is volt oly mély, mely a szép tájakban annyira gazdag vidékek s különösen Badennek csak távolról is hű képét adhatná. Egyszerre csak vérünk pezsdülni kezdett, szemünk élénkebb kifejezést nyert, a társalgás, a vagyonokban zajosabb jön, közel voltunk Franciaországhoz !... ime már látszik is a Rajna hídja, még az egyik felén bádeni katonaféle áll az ő lapos sipkájával s már a másik parton ott piroslik a zuár-bugyogó s fénylik a görbe lándzsa. Szorosabban ültünk össze Sándorral, kezeinket egymáséba tevők s a mint a vonat a Rajna hidján átrobogott, akaratlanul egyszerre kiáltank föl: „Vive la France!“. — a vagyonban levők meglehetős jóakarattal moso-