Csánki Dezső: Hazánk kereskedelmi viszonyai I. Lajos korában (Budapest, 1880)
Pénz- és hitelviszonyok. Mióta az emberek a tisztán cserekereskedéssel felhagytak s pénzzel kezdek megjelölni minden áruczikk értékét, azóta a pénz, mint minden dolog értékének egyszerű kifejezése, elsőrangú helyet foglal el a világforgalomban. Csak a pénz uralmának beálltával jöhetett létre valódi, egymástól távol eső vidékekre kiterjedő nagy kereskedés. Ismét későbbi kor találmánya, újabb fejtés következménye a hitel, melynek a kereskedés kiterjedtével okvetetlen elő kellett állania, hogy a nagyobb összegben nehezen hordozható pénz pótolható legyen. Mielőtt tehát a kereskedelmi viszonyok vázolásába bocsátkoznánk, a kérdéses kort illetőleg, a pénz- és hitelviszonyokkal kell röviden megismerkednünk. A XIII. századbeli királyoknak, midőn állandó jövedelemforrásul a pénz megadóztatását választották, sikerült annak különben is csekély értékét még jobban alászállítani. Rendesen minden évben beszedvén a forgalomban levő ezüst dénárokat, ezek értékének bizonyos részét nyereség (lucrum camerae) gyanánt maguknak tartották meg, s így mindig rosszabb és rosszabb pénzt bocsátottak forgalomba. Ennek természetes következése az lett, hogy folytonosan több több pénz volt szükséges ugyanazon érték kifejezésére, mert a forgalomban levő pénz névbeli értéke mindegyre nagyobb lett valódi értékénél. A pénzek hitele tehát hovatovább ingadozásnak indult. E körülmény a nemzetgazdasági viszonyok minden részében érezhetővé tette hatásait. A földmivelő népet, mely a nemzet tömegét téve, épen úgy sújtotta, mint a kereskedőt, kit a pénzváltók úgyis húztak, s kinek e hitele csonkult pénzt el kellett fogadnia. Az Anjouk, nevezetesen R. Károly és Lajos, ki atyja pénzügyi intézkedéseit meghagyta, korszakot alkotó változtatást tettek e tekintetben. R. Károly az egyházi és világi előkelőkkel már 1328-ban nyíltan kimondja, hogy ez állapot tovább el nem tűr. 1*