Hamvay Ödön: Damjanich János élete története és szemelvények nejéhez intézett leveleiből (Budapest, 1904)
Előszó
Előszó. Az idén száz esztendeje gazdag termése volt a magyar földnek: Damjanich Jánost adta nekünk a Mindenható végtelen kegyelme. Száz esztendő múlott el azóta s ebből a százból már ötvenöt éve csendes ember a hős; elcsendesült a harci zajjal, mely életeleme volt. Befejezve küldetését a földön, visszaszállt a Mindenségibe, legendákat hagyván nekünk örökségül, melyeket, e rövid félszázad alatt, hej, de beborított a feledés moha!... Félszázad mindössze s nincs ki rágondolna süppedő sírjára a hősnek. Szentelt föld nem akad néki nyugvó helyül nagy Magyarországban ?... Rohan a nemzet és hátra nem tekint. Pedig a múlton épül a jövő. S amely nép nem becsüli meg múltját, meg nem érdemli a jövőt! De, bár száz éve annak, hogy megszületett, ötvenöt éve, hogy fölmagasztaltatott, még nem késő a szunnyadó lángnak föllobognia. De ideje!... Legyen hát e könyv, dicső életének első igaz története, táplálója a kegyelet lángjának. Olvassa a nemzet azzal a szeretettel a hős iránt, amelylyel én azt minden erőmből, minden te-