Lehoczky Tivadar: Beregmegye és a Munkácsi vár 1848-49-ben (Munkács, 1899)
»A múltak emlékezete a jelen tanulsága a jövendő számára.* — 1526-ban a mohácsi vérmezőn elveszté hazánk hétszázados küzdelmes fenállása után függetlenségét; addig önálló ország volt, azontúl pedig Ausztriának úgyszólván hűbéres tartományává törpült, mely vele mindig mostohán bánt, fensőbbségét érezteté s arra törekedett, hogy szárnyait szegje, nehogy erőhöz jutván, ellenállhasson s jogait visszavivhassa. A súlyosan lefolyt három századon át akadtak ugyan egyes buzgó és hőslelkü honfiak, kik az ország függetlenségéért rajongtak s a fölkelt nemzet élére állottak, de a célt tömérdek áldozat árán sem érhették el, mert az önérdek, mely az ország befolyásos és megvesztegetett többjeit megszálló, mindannyiszor erősebb volt a honszeretetnél és a közérdeknél, így hiába áldozták fel magukat s hiába küzdöttek Bocskay, Bethlen, Rákóczy és Tököly — fejedelmek harcosai . Ausztria, a viszonylag gyengébb birodalomrész mindannyiszor elnyomta a támadást, s régi megrögzött politikai elvei szerint tovább folytatá üdvtelen kormányzatát s ha olykor, mintegy port hintve a nemzet szemébe, tett is némi kedvezményt, az az ország sorsán vajmi keveset lendített. E csökönyösen folytatott politikájának folyománya jön azután a nemzet eltespedése, mely immár közömbösen véve, hogy nemcsak a helytartósági intézményeken, minden diplomán és hivatalos iratán, melyeket a dikasztériumok és főleg kamarai igazgatóságok kiadtak, ott terpeszkedett a kétfejű sas, hanem a középületeken, közhivatalokon, sóházakon, harmincadokon és vámokon is e jelvény figuráit és hirdeté az ország alárendelt helyzetét, minek következtében az ország népeit annyira megfertőztető ez ádáz állapot, hogy még templomait, oltárait, egyházi zászlóit és a határokat jelző feszületeit is kétfejű sasokkal diszíte.