Borsodi Bányász, 1963. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-04 / 1. szám

I Magukra találtak SAJÓSZENTPÉTEREN két éven át, csak döcögött a terme­lés. Ha rossz példa kellett, Bükkal­ját hozták elő. Ütöt­ték, csapták őket, mint a rossz lovat. Okokat, indoko­kat kerestek, amivel magya­rázni lehet a bükkaljai lehe­tetlen helyzetet. Ok volt is, nem is kevés. Mert igaz, hogy jobban is dolgozhatott volna az üzem, de hiába ... A feladatokkal nem tudtak megbirkózni. Azt is meg kell vallani, hogy ennek legfőbb okát az illeté­kesek is csak kerülgették, mint a forró kását... S hogy mennyivel korábban, már az első hónapok tapasztalatai után, radikális intézkedésekre lett volna szükség, azt az élet, a munka igazolta. Bükkalján olyan tervet ál­lapítottak meg, amihez nem volt kapacitás. Emiatt a helyi vezetők csak kapkodtak, nem tudták kézben tartani a mun­kát A mennyiséget hajszolták, ugyanakkor elhanyagoltak fontos, egyéb intézkedése­ket. Gyakran még a legelemibb biztonsági szabályokat sem tartották be. Nem csoda tehát, hogy 1962-ben hat halálos bal­eset volt Amikor már meg­tették a szükséges intézkedé­seket végeredményben már késő volt. Nem tudták, nem is tudhatták bepótolni a több mint 40 000 tonna lemaradást. S hogy mennyire szükség volt felmérni a helyzetet, s meg­tenni a szükséges intézkedé­seket azt a termelés alakulá­sában lehet igazán lemérni. Amikor módosították a tervet szinte egycsapásra megválto­zott a helyzet. Az üzem ma­­gára talált A harmadik ne­gyedévi tervet már 101,1 szá­zalékra teljesítették. Ez már a módosított terv után alakult így. LÉNYEGÉBEN, tartalmilag is akkor történt mélyreható változás, amikor a párt VII. kongresszusán a beszámoló kü­lön hangsúlyozta, hogy emelni kell minden vonat­kozásban a gazdasági veze­tés kultúráját. Felismerték a műszaki, gaz­dasági vezetők is az üzemnél, hogy most egészen más vi­szonyok között dolgozik az üzem, mint a korábbi években. Érezhetően tapasztalható, hogy megnőtt a felelősségérzet, a tenniakarás, a hibák leküzdé­sére való készség. Mert hiba volt bőven. Miután a terv nem volt egé­szen reális, félvállról kezelték a munkát. Azt mondták és vallották, hogy a tervet úgy­sem tudjuk teljesíteni, minek törjük magunkat. Olyanfajta beletörődés volt ez, hogy min­den mindegy, akárki, akármit mond. Ez az egyik része a do­lognak. De ennek a felfogás­nak volt egy másik kísérője is, a csüggedés. Sajnos, a mun­kájukban mindig csak a ros­­­szat keresték, s nem látták meg azt, ami jó is volt. Rányomta a bélyegét a mun­­­á­kára az átszervezéssel kapcso­­­­­latos sok egyéb probléma is.!! Tudvalévően Kondót bezár­­­­­ták, azaz­, hogy tanbányává­­­ alakították át. Ez lényegében­­ helyes intézkedés volt. Idő kell ahhoz, hogy ez az­­ üzem odáig fejlődjön, hogy ■ [UNK] termelékenyen dolgozhas­­­­­sék. • Viszont az e körül kialakult: i adminisztratív intézkedések! 1 (áthelyezések stb.) sok zavart i­s okoztak. Zavarta a vezetést néhányi: olyan intézkedés is, amit! s végső soron az egész üzem! • smylett meg. Nagy reménye­­­­ket fűztek például a 18-as­ i­ereszkéhez. Mint mondották,' s 15 évig lehet itt bányászkodni.j ! S mi lett a vége? Annak elle­­­­nére, hogy milliókat öltek bele!' az üzembe, fel kell hagyni en­­­­nek az ereszkének a művelése­­ i­vel. Ugyanez a helyzet a II-esj [ aknán a 27-es siklóval is. Itt:: indítottak egy délkeleti eresz­­­két, rengeteg beruházással.­ Kiderült, hogy kevés a szén,­ a vastagság is csak 40 centi­­­méter, lényegében nem alkal­­­m­as a művelésre. Mindebből kiderül, hogy a ff üzemnél egyáltalán nincs kutatómunka, fcedig e nélkül csak pazarlás­ p fel lehet nekifogni a művelés­­­nek, a szén kitermelésének. Magyarul: fej nélkül, meg­gondolatlanul láttak neki a munkának, kidobva az abla­kon néhány millió forintot. Érthetően az ilyen intézke­dések is zavarólag hatottak. Csökkent nemcsak a vezetők, de a szénfalnál dolgozók munkakedve is. S most ott tar­tanak, hogy a II-es aknát vis­­­sza kell fejleszteni. S HOGY A VEZETŐK kez­denek magukra találni, hogy már jobban szívügy a terme­lés, a munka, az lemérhető az önköltség alakulásában is. Az év első negyedében egy tonna szén árát 333,38 forintra ter­vezték. S mi lett az eredmény? Kereken 44 forinttal lett drágább a szén a tervezett­nél. A második negyedévben sem tudták elérni, amit a terv előírt az önköltségben. Amikor az év közepén módosították a tervet, a szén ára 350,52 fo­rint kellett volna legyen. De ők már 347,79 forintért ter­meltek 10 mázsa szenet. Te­hát olcsóbban. S ahogy el­mondják, az év utolsó negye­dében még ennél is jobb lesz a helyzet. Persze javítanivaló van még bőven. Itt első helyen az anyagok biztosítását kell szó­­ba hozni. Korábban előfor­dult, hogy egy-egy brigád ■anyaghiány miatt nem tudott dolgozni. A műszaki vezetők azt mondták, ők igényeltek. S amikor megnézték az anyag­igénylési könyvet, kiderült, hogy ez nem igaz. _A másik probléma, amin változtatni kell, a munkahely átadása. Nincs meg a melegcsá­­kányváltás. Vagyis egy-egy műszak nem adja át egymásnak a műsza­kot. Emiatt zavarok, problé­mák adódnak, ami hátráltatja a munkát. Hiányzik tehát a felelősségérzet a munkahelyért és az emberekért is. Erre a műszak vezetőinek a jövő­ben nagyobb gondot kell for­dítania. Mindezek a hibák megszün­­tethetők. S ha az üzem veze­tői nagyobb gonddal, odaadás­sal végzik munkájukat, akkor amellett, hogy nő a termelés, javul a gazdasági vezetés szín­vonala is. E kettő nem választ­ható el egymástól, szoros egy­séget alkot A TÉNYEK ÉS TAPASZTA­LATOK arra mutatnak: meg­van minden lehetőség arra, hogy Bükkalja elmozduljon a holtpontról, s bebizonyítsa, hogy tudnak itt úgy dolgozni, ahogy azt a párt, az ország, a nép elvárja. C*f) BORSOM ВА [UNK]Т ASZ Készül a szerszám Lyukóbányán Dénes János kovács, mindig rendelkezésé­re áll a bányászoknak. A kalapács segítségével gyorsan, hozzáértően készíti el a szerszámokat és mindazt, amit rábíznak. Először a mélyben Repített a kas, le a mélybe. Éreztem, hogy kissé remegek. Nem láttam sen­kit a sötétben. Bár voltak mellettem emberek. Furcsán éreztem magam nagyon. Amikor lámpák fénye villant Árnyak keringtek a szénfalon, Mind engem bámult majd elillant Patkányok surrantak mellettem, Sikításuk velőkig hatolt. S én egyre beljebb, beljebb mentem. Mert valaki erősen karolt Biztatóan suttogott fülembe: — Ne félj, nézd a szénfestő géped! S én néztem mindent — bár remegve. Láttam nehéz, de oly szép az élet... ... Azt hittem mindig félni fogok, Ha omlik a Fekete Isten. S lám, már dolgozom és dalolok, Ott az irgalmatlan mélyben lemn. Már ismerősként vár a bánya, Mert dolgozom és róla szól dalom Nem riaszt már a lámpafény árnya, A vastag, fekete szénfalon. SZŐKE GÁBOR csillés Futnok Külpolitikai kommentárunk AZ Ó­ ESZTENDŐ utolsó he­tében Hruscsov szovjet kor­mányfő levéllel fordult­­ Adenauer nyugatnémet kancel­lárhoz a nyugat-berlini, s álta­lában a német kérdés rendezé­sének előmozdítása érdekében. A levél kemény hangon, de higgadtan figyelmeztet a nyu­gatnémet nagyravágyás veszé­lyeire, s kijelenti, hogy minden Nyugatról induló erőszakos fellépésnek Nyugat-Németor­­szág megsemmisítése lehet, il­letve lesz a következménye. Adenauer egy hírügynökség­nek adott nyilatkozatában to­vábbra is kitart makacs állás­pontja mellett: Németország újraegyesítését csakis az NDK bekebelezésével hajlandó el­gondolni. A Hruscsov-levél ja­vasolja, hogy Nyugat-Berlin­­ben ENSZ-csapatoknak kellene átadni a megszállási funkció­kat, ilymódon részrehajlás nél­kül lehetne eligazodni nehéz kérdésekben is, s ezek a csapa­tok keményebben járnának el­ a határsértőkkel szemben, akik háborús konfliktust szeretné­nek kirobbantani provoká­cióikkal. A nyugatnémet kor­mány eddigi reagálásai semmi biztatóval nem kecsegtetnek. Nem egy nyugati lap jelentet­te ki kommentárjában, hogy a szövetségi kormány merev po­litikájával elérheti, hogy a nagyhatalmak az NSZK kor­mányának bevonása nélkül fognak ítélkezni a német kér­désben. Több kapitalista sajtó­­orgánum a szovjet kormányfő leveléből azt igyekszik kiolvas­ni, hogy ez lényegében a régóta ígért német békeszerződés megkötésének előjátéka. UGYANCSAK az ó­ érv utolsó hetében állt be fordulat a kon­gói helyzetben. Annyira el­mélyült a szakadárok előidéz­te tartós válság, hogy szinte semmit sem tudtak tenni az egyesítés érdekében. Az elmúlt héten összetűzésre került sor katangai csendőrök és az ENSZ rendfenntartó erői között. Az összecsapás általános támadás­sá szélesült, a nemzetközi csa­patok ellenállhatatlan roham­ra indultak, hogy egyszer s mindenkorra megoldják az egyesítés kérdését. U Thant fő­titkár kijelentette, hogy most már nem állnak meg addig­ az ENSZ-csapatok, amíg ki nem kényszerítik az egyesítést. Csembe a szomszédos országba menekült, majd visszatérve Katangába, igyekezett össze­fogni erőit. Hírek szerint azon­ban a mintegy 18 ezer katangai csendőr nem képes megállítani a nemzetközi erőket, s a katan­gai főváros is az ENSZ ellen­őrzése alá került. Az esemé­nyek azt mutatják, hogy végre valóban megoldódik a kongói válság, s az ENSZ nem alacso­­nyodik tárgyalóféllé imperia­lista kalandorokkal. A kongói fejlemények miatt kiéleződtek az angol—amerikai ellentétek is. Mint tudjuk, az angolok el­lene vannak Kongó egyesítésé­nek, szomszédos területeik „csendéletét” féltik az egységes Kongói Köztársaság megerősö­désétől, az amerikaiak viszont támogatják az ENSZ akcióit. ÉRDEKES CIKKET írt Dor­­ti­oe kubai köztársasági elnök az egyik kubai lapban, mely­ből megtudhatja a világ, hol tart a Kubai Köztársaság a szocializmus építésében. Ebből kiderül, hogy a külkereskedel­met már teljesen államosítot­ták, az iparnak­ is­­ közel száz százaléka állami szektor, s a mezőgazdaság több, mint fele szocializált nagyüzem. A cikk megállapítja, hogy Kubában teljesen létrejöttek a szocialis­ta építés feltételei. AZ INDIAI—KÍNAI határ­­viszály nem oldódott meg az­zal, hogy a Kínai Népköztár­saság egyoldalúan visszavonta csapatait a vitatott határvonal­tól. Az indiai fél nem hajlan­dó engedményekre, kompro­misszumos megoldásra, bár köztudott dolog, hogy a vita­tott­ terület valóban Kína szer­ves része volt évezredeiken ke­resztül. A legújabb kínai kez­deményezések egyelőre vissza­utasítással találkoztak, bár több ázsiai ország is felajánlot­ta közvetítő segítségét. lig három hete történt. A* Szenetét közben ráontott * a tető. A kórház már fel­készülten várta a mentőautót. Azonnal a műtőasztalra ke­­r­ r­llt. S elkezdődött az operáció !! Kovács Lajos ormost bányá­sszon. Fekszik a kórházi ágyon. Sápadt, sovány, г azóta igen­csak szótlan ember. Szavát is alig hallani, amikor a bal­esetről beszél. Vaszamos fronton dolgozott, annak is a bal szárnyán. Dél­előttös műszakba jöttek. A frontot nemcsak szélesíteni kellett, de előre is haladni. Ahogy most hallgatom a se­besült bányászt, önkéntele­nül is adódik a kérdés: — Elkerülhető lett volna-e a baleset?!... Rámnéz, a sírással küszkö­dik, aztán csak a szemével jelzi: — El... S még hozzáteszi: — Akkor nem feküdnék most itt, elvesztve egyik lá­bam. Mert a bal lábam térden alul amputálták. Pillanatnyi csend, egy kis pihenés után újra beszédbe kezd: — öt apró gyerekem van. S én már nem mehetek vissza a színfalhoz. A többiek, az egy szomszé­­dok­ te odafigyelnek. Olyan i­emet* a csönd, hogy szinte tapintani lehet. Még az a csöpp kisfiú is megilletődötten hallgat, aki betévedt ide egy másik­ kór­teremből, ahol a mandulája miatt fekszik. A munkahelyen vastag szén­ben dolgoznak. Több mint két méter a szén­fal vastagsága. Az éjszaká­sok ahogy befejezték a műsza­kot, otthagytak csapot-pa­­pot... Mintegy IS csille szén már le volt robbantva. Ezt beszórták a ferhóba. Amikor Kovács Lajosék nekifogtak a munkának, szemelni akar­tak. De a frontgazda más utasítást adott: — Szerelni.­... Pedig alig tudtak mozdulni a lerobbantott széntől. — A fát jól igazítsátok meg — szólt még oda az emberek­nek. Aztán újra robbantottak. Rá a 15 csillényi szénre. Ettől olyan rázkódást kapott a főte, hogy alaposan meglazult. Ak­kor erre nem gondolt senki. Kovács Lajos sem. Szorgalma­san dolgozott. Rakta a csillét. Már a megszokott mederbe terelődött a munka, amikor nagy robajjal, hogy a lélegzet is elállt, leomlott a főte. A lövés a fronthomlokot, vette célba. Mintegy 2 méter szélességben és 4 méter hos­­­szúságban volt nyitva a front. Csak később vették észre, hogy az ácsolatot is kilőtték.. Amikor már észrevették — késő volt. — Élet és halál, között le­begtem — mondja a sérült bá­nyász. Nagyon sokat szenved­tem. N­em tud szabadulni a fáj­dalmas emlékektől. Min­­dig azon gondolkodik, mi lesz a jövője... De a téte­leiek — a látogatók Ы — vi­gasztalják, gondoskodik róla és 5 gyermekéről az üzem és az ország. Helye van továbbra is az üzemben. De ezzel el le­het intézni a dolgot?! Nem! Sajnos, a megye bányáiban másutt is van baleset. S még lehet is, ha nem vigyáznak egymásra­, és a saját testi ép­ségükbe. .. Keserűen gondol most erre Kovács Lajos is. De reménykedve üzen Or­mosbányára, a Ш-as aknára, s a megye minden üzemébe: — Mindenütt gondoljanak arra, hogy utánuk, vagy utá­nunk is jönnek emberek, bá­nyászok.­­S ha nem gondolnak az élettel, ez az élet kön­­­nyen semmivé lesz. Semmivé csak azért, mert gyakran gondatlanok, felelőtlenek va­gyunk. S ahogy engem baleset ért, baleset érhet másokat is. Vigyázzunk tehát emberek,­ bányászok... K­ovács Lajos is fiatalem­ber még — alig 43 éves Bal lábát vesztette el,] rokkanttá vált, s kell vagy: 7 hónap, amíg elhagyhatja a­ kórházat. Addig ágyhoz van’, kötve, a fehér, kórházi ágyhoz.'­ Pedig az élet neki is sok­ szépséget tartogatott és tarto­­­­gat ezután is. De az élet­, ütötte seb, végigkíséri mindig.] Vf) « Г96& jacafr 4» A bükkaljai szakszervezeti bizottság évvégi mérlege Üzemek, hivatalok, s vala­mennyi társadalmi és tömeg­szervezetek tevékenységéhez hozzátartozik, hogy az év vé­gén mérleget készítenek. Számba veszik a végzett mun­kát, s az előállott hibákat is gondosan elemezve, folgnak hozzá az új évben rájuk há­ruló feladatok végrehajtásá­hoz. Ilyen számvetésre került sor nemrégen a Bükkaljai Bánya­üzem szakszervezeti bizottsá­gán is, ahol rövid tömörség­gel összegezték az üzem, il­letve almabizottságok egész évi politikai, gazdasági te­vékenységét. Megállapították: az 1962. évben mindvégig ar­ra törekedtek, hogy állandóan javuljon a vezetés színvo­nala, a munkaverseny tö­megmozgalommá fejlődjön, javuljon a dolgozók munka- és egészségvédelme, ugyanakkor szakmai és általános műveltsé­ge is. Mindezek végrehajtásá­ban jelentős szerepe volt a választást előkészítő munká­nak, s magának a választási taggyűléseknek. Az üzemi bizottság együttes véleménye szerint a legna­gyobb eredmény mindenek­előtt abban van, hogy az ak­ nabizottságok munkaterv sze­rint dolgoztak, s voltaképpen a felsőbb szervek, illetve a párt határozatait is kellőkép­pen alkalmazták saját viszo­nyaikra. Megelégedéssel szó­lottak arról is, hogy nagyot léptek előre például a határo­zatok végrehajtásának ellen­őrzése vonalán. Szű­k ülések legtöbbjén tapasztalni lehe­tett, hogy beszámolt egy-egy alapszervezeti titkár, nem ke­vésszer pedig a bánya mű­szaki vezetői is. Emellett különös gonddal törődtek a társadalmi aktívák tervszerű oktatásával, ugyan­akkor a munkabizottságok se­gítésére is gondot fordítottak. A bükkaljai szakszervezeti ve­zetők azon kívül, hogy figye­lemreméltó eredményeket vet­tek számba, bátran szembe­néztek a még meglévő fogya­tékosságokkal is. Mint mond­ják, még nem sikerült a mun­ka minden területén megnyug­tatóan előre lépni. Nem kielégítő többek között egyes aknabizottságok és a gazdasági vezetők közötti kapcsolat, de helyenként a bi­zalmiak és a dolgozók közötti összhang sem. Néhány alap­szervezetben nem fordítanak kellő gondot a bizalmi érte­kezletek megtartására, hiá­nyos a taggyűléseken való részvétel. Sajnos, 1961. de­cemberéhez viszonyítva, vis­­­szaesés mutatkozik az üzem dolgozóinak szervezettsége te­kintetében is. Ezen a vonalon a választási felajánlások sem hozták meg a kívánt eredmé­nyeket. A szakszervezeti bi­zottság úgy véli, hogy a múlt évi tapasztalatok alapján az új évben sikerül majd kikü­szöbölni a hibákat, s újabb eredményeket elérni.

Next