Borsodi Bányász, 1982. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-15 / 15. szám

W82. április TS. BOR«OI»T Blwlsr Cél: előbbre lépni a szakmai munkában Változás a sportegyesület élén Április 1-től új ügyvezető elnöke van a Borsodi Bá­nyász Sportegyesületnek. Barta Gábor, aki eddig szak­mai vezetőként dolgozott itt, Haris Lászlótól vette át ezt a tisztséget. Az egyesület kü­lönleges helyzete, a szakosz­tályok szétszórtsága , a röplabdázók 50, a tekézők 20 kilométerre vannak a köz­gurmiui, vajya­ iciupciici wi megnehezíti a szakmai mun­ka végzését. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a klub sportéletének színvonala ne emelkedjen tovább ... Milyen elképzelésekkel, tervekkel vág neki egy fe­lelősségteljes munkához az a fiatalember, aki még nem töltötte be a 30. évet? — ez a kérdés foglalkoztatott, ami­kor Barta Gábort felkeres­tem irodájában. Az ügyveze­tő elnök mosolyogva vála­szolta: — Nem ismeretlen szá­momra a sport világa, hi­szen csaknem két évtizedig magam is aktív sportoló vol­tam — kézilabdáztam, fo­ciztam és sokáig NB I-es asztalitenisz-csapat tagjaként szerepeltem. Az itt szerzett tapasztalataimat és ismere­­­teimet később tanulással bő­vítettem. Két­­ évvel ezelőtt végeztem el a Testnevelési­­ Főiskola sportszervezői sza­­­kát és utána sporthivatalban helyezkedtem el. — Mit szeretne elsőként megvalósítani ebben a sze­repkörben? — Mindenekelőtt azon fáradozom, hogy egy jó kol­lektíva alakuljon ki, ame­lyik a magas követelmé­nyeknek minden szempont­ból megfelel. Mindenkinek tudnia kell, hogy miért fe­lelős és mi a feladata. Spor­toló, edző, vezető, de az ös­­­szes dolgozó együtt emelje országos rangra a Borsodi Bányászt — ezt kívánom. Tudom, hogy ehhez nagyon sok munkára, belső rendre és fegyelemre van szükség, ezek nélkül nem lehet tar­tós sikert elérni. Szeretnénk szorosabbá fűzni kapcsolata­inkat a különböző bányász­­sportegyesületekkel, a szak­­szövetségekkel és a felsőbb sportvezetéssel. — A jó szakmai munká­hoz azonban jó feltételekre is szükség van ... — Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a Borsodi Szénbányák Vállalat vezetői szeretik a sportot és támo­gatják is — felelte. — Kü­lönösen sok segítséget ka­punk a KOSZGY, a Bükk­­aljai, a Miskolci és a Far­­kaslyuki Bányaüzem vezető­ségétől, akik nemcsak a sportrendezvényeket kísérik rendszeresen figyelemmel, de sportolóink életét és mun­káját is. Fontos tennivalónk az utánpótlás „erősítése” és a tömegsport fejlesztése, ugyanakkor nem hanyagol­hatjuk el a klubtagok poli­tikai és kulturális nevelését sem. Ehhez kértünk segítsé­get a sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Háztól, és nagy örömünkre az itt dolgozó népművelők készség­gel támogatják ügyünket. — Milyen tárgyi fejlesztés várható az elkövetkező idő­szakban a klub háza táján? —­ Nincsenek túlságosan nagy reményeink — kaptuk a választ. — A szűkös anyagi lehetőségek miatt ugrássze­rű gyarapodásra nem szá­míthatunk, de ennek ellené­re a tervek között szerepel — igaz régóta — egy teke­pálya építése és egy terem a röplabdázóknak. Reméljük, elképzelésünket hamarosan megvalósíthatjuk. Sajnos, a női kézilabdázók is „idegen­ben” fogadták eddig NB I- es ellenfeleiket, mert nem állt rendelkezésünkre meg­felelő pálya ... Most hazai környezetben játszhatunk a bajnoki pontokért, igaz csak a második vonalban. A töb­bi szakosztályban nincs lé­tesítmény-problémánk , az atlétikához és a labdarúgás­hoz a pálya megfelelő, míg az ökölvívók is külön csarnok­ban gyakorolhatnak. A jö­vőben szó lehet arról, hogy tovább bővül a szakosztá­lyok száma. Birkózás, súly­emelés és asztalitenisz sport­ágakban is szeretnénk — ha a feltételeink javulnak — a fiatalokat mozgósítani. • Sok tervről, elképzelésről hallottunk az ügyvezető el­nöktől. A Borsodi Bányász az igazolt sportolók számát tekintve — 500-an sportol­nak itt rendszeresen — a középszintű egyesületek kö­zé tartozik, de a megyében kiemelt szerepe van. A bá­nyavidék sportéletét 62 éve fogja össze és a bányász­sportolók otthona. Nem mindegy tehát, hogy ki, vagy kik irányítják az itt folyó munkát. Barta Gábor sza­vai következetes, komoly sportmunkát ígérnek. Nála a gyakorlat — a jelentős sportmúlt — és az elmélet — kitűnő eredménnyel vé­gezte a Testnevelési Főisko­lát és a középfokú sportve­zetői, edzői tanfolyamon ta­nít — szerencsésen ötvöző­dött. Kitartó munkára, idő­re, no meg segítségre van ahhoz szükség, hogy „bejöj­jenek” az ügyvezető elnök elképzelései. Temesi László Barta Gábor ügyvezető elnök No, ne sírjon! Tűnődtem éppen dolgain­kon, de az istennek se jutott eszembe semmi. Semmi. Ez minden. Minden bajom volt. Fájt az agyam. Zaklatolgatott. Azt latolgattam, hogy hogyan kellene megváltoznom, olyan­ná, aki önzetlenül érző szívű, segítőkész, satöbbi... szóval azon tűnődtem, hogy milyen jó lenne jónak lenni. — Igazán én nem is tu­dom ... — borult a vállamra. No, ne sírjon, hiszen­ ön még olyan fiatal — vigasztal­tam szegényt. S átöleltem. Nagy szüksége volt erre, ugyanis nagyon szét volt esre. Zötyögött a villamos. Áll­tunk, s ő zokogott. — Tudja, az élet nagyon szép... — mondtam az isme­retlen szenvedőnek, s lassan csitultak könnyei. — Van ilyen az emberrel, hogy úgy érzi, minden össze­fogott ellene, de látja, bízni kell, vannak még jó emberek. Én még ugyön nem vagyok nagyon jó, de azáltal, hogy segíthetek önnek, a jóség kezd szétáradni bennem. És ekkor beledöbbentem, hogy mit is mondtam én. Igen, csak a mások szenvedéseinek vállalásával válthatjuk meg magunkat, csakis másokért ér­demes élni. Érdemes? 5 bi­zony a kisördög azt sugallta, hogy tegyek egy próbát. — Igazán, én nem is tudom — borultam zokogva a vállára ismeretlen barátomnak. — Itt le kell szállnom — mondta az illető, s magamra hagyott. Zötyögtünk hát to­vább, előre. Én és a villamos. (k-L) Tavaszi fáradtság Gondolatok a rosszindulatú daganatokról KORUNK ORVOSTUDO­MÁNYÁNAK újdonsága, hogy betört abba a beteg­ségszférába, melyet régebben gyógyíthatatlannak tartottak. A várakozó passzív magatar­tás sok területen áttért egy támadó magatartásba. A technikai, biokémiai és far­makológiai (gyógyszertani) terület jobb eszközei lehetővé tették a fejlődést, amelynek van örvendetes, viszont prob­lematikus és fenyegető olda­la is. Az onkológiában pél­dául az, hogy elég lassan terjednek el az új szerek, va­lamint így a remények mind­annyiunk tudatában, és ne­héz szétválasztani a „rák” és a „halál” gondolatát egymás­tól. Problematikus még, hogy a korszerű orvostudomány — akarva vagy akaratlanul — a korábbinál több ember figyelmét hívja fel az élet „értékére”, s ezáltal őket is­mét az élet „határhelyzetei­hez” vezeti, ott mozogni vi­szont újból meg kell tanul­nunk. Hazánkban mintegy ne­gyed évszázada állnak fenn az onkológiai szűrőállomá­sok, s ez egyúttal azt is je­lenti, hogy az intézményesí­tett szűréshez, a daganatos megbetegedések feltárásához a világon az elsők­­ között kezdtünk hozzá. Miskolc- Vasgyárban 1969-ben indult meg a szűrés. A két nagy­üzemben — Lenin Kohászati Művek és Diósgyőri Gépgyár — rendszeresen végzünk rák­szűrő vizsgálatokat, melyre a helyi Vöröskereszt-szerveze­tek mozgósítanak, a szűrési program alapján. A FENTI TÉNYEK kön­­­nyen azt a látszatot kelthetik, hogy lényegében ezen a te­rületen minden rendben van. Sajnos, ez korántsem igaz. Bár a személyi, tárgyi felté­telek többnyire adottak, a lehetőségek még nincsenek teljesen kihasználva. A leg­nagyobb „ellenségünk” e kér­désben a félelem és a szé­gyenérzet. Sokkal keveseb­ben jelennek meg a szűré­seken ezek miatt, mint azt az összlétszám indokolja. Pe­dig ezek a 0—10 hónapon­kénti szűrővizsgálatok adják az alapfeltételét az eredmé­nyes gyógyításnak. A lényeg természetesen az egyén egészségén, életén van, még­sem jelentéktelen az, hogy a későbbi stádiumban észlelt daganatos megbetegedés gyó­gyítása 500 ezer forintjába kerül államunknak. Ezt a munkát a szemlé­letbeli problémák mellett szakmai kérdések is nehezí­tik, amelyekről a cikksoro­zat elején már szót ejtettem. Itt csupán azt hangsúlyozom, hogy a daganatos megbete­gedéseknek mintegy 100 for­mája lehetséges, és ezért a helyes diagnosztizálásban igen nagy jelentősége van a méh­szájról a sejtvizsgálatra vett mintának, amelyet vala­mennyi szűrésünkön elvég­­zünk. Ez a beavatkozás tel­jesen fájdalommentes. Az onkológiai munkában az is jelentős hátrány, hogy az intézményesített szűrések ma még csupán a nőkre ter­jednek ki, bár ez a beteg­ség a férfiakat is veszélyez­teti. E területen a fő problé­mát az jelenti, hogy a fér­fiak daganatos megbetegedé­sei a belső szervekben a leg­gyakoribbak,­­ így feltárá­suk sokkal nehezebb. Ehhez a szakmai feltételek ma még nem biztosítottak. A GONDOK, a szemlélet­beli kérdések, a szakmai fel­tételek hiánya és az e terü­leten folyó vita mellett van egy döntő tényező, amit még egyszer szeretnék hangsú­lyozni: az emberiség jövője szempontjából gyógyíthatat­lan betegségek nincsenek, csak gyógyíthatók. Az, hogy ez mind több rosszindulatú daganatformára elmondható legyen, igen sok ember ös­­­szefogására és erőfeszítésére van szükség. Amit ebben többségünk megtehet: idő­ben és bizalommal forduljon a szakemberekhez, az orvo­sokhoz. (Vége) Dr. Ferencz Tibor onkológus szakfőorvos г> Kutyák — rács mögött Amerre elhalad Farkaslyu­kon a furcsa alakú kocsi, meg­szűnik a csoholás. A gumike­réken gördülő rácsos fémdo­boz látványa megszelídíti a legharapósabb ebet is. A kó­bor kutyák behúzott farokkal igyekeznek elsomfordálni — ke­vésnek sikerül. — Mennyi kutyát fognak el naponta? — kérdeztem a ba­kon ülő Radics Árpádtól, aki — személyazonossági igazolvá­nya szerint - gyepmester. — Tegnap például negyve­net. Persze ez változik - tette hozzá —, attól is függ, hogy merre járunk. — Éves átlagot tudna mon­dani? — Hogyne­m bólintott —, ta­valy közel ötezer kutyát szed­tünk össze. — Ez a rendes foglalkozása? — Igen, kérem. Az Ózdi vá­rosi Tanács alkalmazottja va­gyok a feleségemmel együtt. — Együtt dolgoznak? — Én vagyok a főnök, ő a be­osztott — mondta nevetve. — Havonta ötezer forintot kere­sünk ketten. A tanács egy szo­­ba-konyhás lakást is adott - tette hozzá, és leszállt a bak­ról, mert kutyát hoztak. Levette a kocsiról a fogót, óva­tosan a kutya mögé állt és egy hirtelen mozdulattal összezárta a fogót a nyakán. Fondorlatos szerszám. A kutya teste meg­merevedett, az állat mozdulat­lanná, veszélytelenné vált. Ra­dics Árpád megemelte és a „vasdobozba" tuszkolta a fia­tal korcsot. Szellemesnek mond­ható a kocsi kiképzése is, mi­vel először egy „előszobába” kerül az állat, majd mikor már rázárták a külső ajtót, kinyit­ják neki a sorstársakhoz veze­tő nyílást. Az összezárt kutyák a leg­többször összemarakodnak. A „rabkocsiban“ levők megadó­­an tűrték egymást­­ és sorsu­kat. — Szereti a kutyákat? — Szeretem — válaszolta kur­tán. — Van kutyája? — Kettő is — mutatta ujjával a gyepmester rendesen gon­dozom őket. Azok nem kerül­nek ilyen sorsra - intett a ko­csi felé. — Ezekkel mi történik? — Elszállítjuk valamennyit a telephelyre és formalin méreg­gel beoltom őket. Nem szen­vednek, néhány másodperc alatt végez velük. — Nem sajnálja őket? — A kóbor és a beoltatlan kutyákat nem, mert azok na­gyon veszélyesek. Számtalan tragédiát okoztak már. Volt olyan kutya is, amelyikbe nem szívesen nyomtam bele az in­jekciós tűt, de el kellett pusz­títani, mert a gazdája ide­adta. Az emberek is felelőtle­nek, mert oltás helyett inkább az utcára zavarják az állato­kat Felszállt a bakra és a kezé­be vette az ostort. — A kutya szereti az embert, nem magától lesz gazdátlan - szólt még vissza és a lovak közé csapott.­ ­ fónagy — A gyepmester (balról) és alkalmi segítőtársa a bakon Fotó: Temesi László

Next