Borsodi Bányász, 1982. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-15 / 15. szám
W82. április TS. BOR«OI»T Blwlsr Cél: előbbre lépni a szakmai munkában Változás a sportegyesület élén Április 1-től új ügyvezető elnöke van a Borsodi Bányász Sportegyesületnek. Barta Gábor, aki eddig szakmai vezetőként dolgozott itt, Haris Lászlótól vette át ezt a tisztséget. Az egyesület különleges helyzete, a szakosztályok szétszórtsága , a röplabdázók 50, a tekézők 20 kilométerre vannak a közgurmiui, vajya iciupciici wi megnehezíti a szakmai munka végzését. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a klub sportéletének színvonala ne emelkedjen tovább ... Milyen elképzelésekkel, tervekkel vág neki egy felelősségteljes munkához az a fiatalember, aki még nem töltötte be a 30. évet? — ez a kérdés foglalkoztatott, amikor Barta Gábort felkerestem irodájában. Az ügyvezető elnök mosolyogva válaszolta: — Nem ismeretlen számomra a sport világa, hiszen csaknem két évtizedig magam is aktív sportoló voltam — kézilabdáztam, fociztam és sokáig NB I-es asztalitenisz-csapat tagjaként szerepeltem. Az itt szerzett tapasztalataimat és ismereteimet később tanulással bővítettem. Két évvel ezelőtt végeztem el a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát és utána sporthivatalban helyezkedtem el. — Mit szeretne elsőként megvalósítani ebben a szerepkörben? — Mindenekelőtt azon fáradozom, hogy egy jó kollektíva alakuljon ki, amelyik a magas követelményeknek minden szempontból megfelel. Mindenkinek tudnia kell, hogy miért felelős és mi a feladata. Sportoló, edző, vezető, de az összes dolgozó együtt emelje országos rangra a Borsodi Bányászt — ezt kívánom. Tudom, hogy ehhez nagyon sok munkára, belső rendre és fegyelemre van szükség, ezek nélkül nem lehet tartós sikert elérni. Szeretnénk szorosabbá fűzni kapcsolatainkat a különböző bányászsportegyesületekkel, a szakszövetségekkel és a felsőbb sportvezetéssel. — A jó szakmai munkához azonban jó feltételekre is szükség van ... — Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a Borsodi Szénbányák Vállalat vezetői szeretik a sportot és támogatják is — felelte. — Különösen sok segítséget kapunk a KOSZGY, a Bükkaljai, a Miskolci és a Farkaslyuki Bányaüzem vezetőségétől, akik nemcsak a sportrendezvényeket kísérik rendszeresen figyelemmel, de sportolóink életét és munkáját is. Fontos tennivalónk az utánpótlás „erősítése” és a tömegsport fejlesztése, ugyanakkor nem hanyagolhatjuk el a klubtagok politikai és kulturális nevelését sem. Ehhez kértünk segítséget a sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Háztól, és nagy örömünkre az itt dolgozó népművelők készséggel támogatják ügyünket. — Milyen tárgyi fejlesztés várható az elkövetkező időszakban a klub háza táján? — Nincsenek túlságosan nagy reményeink — kaptuk a választ. — A szűkös anyagi lehetőségek miatt ugrásszerű gyarapodásra nem számíthatunk, de ennek ellenére a tervek között szerepel — igaz régóta — egy tekepálya építése és egy terem a röplabdázóknak. Reméljük, elképzelésünket hamarosan megvalósíthatjuk. Sajnos, a női kézilabdázók is „idegenben” fogadták eddig NB I- es ellenfeleiket, mert nem állt rendelkezésünkre megfelelő pálya ... Most hazai környezetben játszhatunk a bajnoki pontokért, igaz csak a második vonalban. A többi szakosztályban nincs létesítmény-problémánk , az atlétikához és a labdarúgáshoz a pálya megfelelő, míg az ökölvívók is külön csarnokban gyakorolhatnak. A jövőben szó lehet arról, hogy tovább bővül a szakosztályok száma. Birkózás, súlyemelés és asztalitenisz sportágakban is szeretnénk — ha a feltételeink javulnak — a fiatalokat mozgósítani. • Sok tervről, elképzelésről hallottunk az ügyvezető elnöktől. A Borsodi Bányász az igazolt sportolók számát tekintve — 500-an sportolnak itt rendszeresen — a középszintű egyesületek közé tartozik, de a megyében kiemelt szerepe van. A bányavidék sportéletét 62 éve fogja össze és a bányászsportolók otthona. Nem mindegy tehát, hogy ki, vagy kik irányítják az itt folyó munkát. Barta Gábor szavai következetes, komoly sportmunkát ígérnek. Nála a gyakorlat — a jelentős sportmúlt — és az elmélet — kitűnő eredménnyel végezte a Testnevelési Főiskolát és a középfokú sportvezetői, edzői tanfolyamon tanít — szerencsésen ötvöződött. Kitartó munkára, időre, no meg segítségre van ahhoz szükség, hogy „bejöjjenek” az ügyvezető elnök elképzelései. Temesi László Barta Gábor ügyvezető elnök No, ne sírjon! Tűnődtem éppen dolgainkon, de az istennek se jutott eszembe semmi. Semmi. Ez minden. Minden bajom volt. Fájt az agyam. Zaklatolgatott. Azt latolgattam, hogy hogyan kellene megváltoznom, olyanná, aki önzetlenül érző szívű, segítőkész, satöbbi... szóval azon tűnődtem, hogy milyen jó lenne jónak lenni. — Igazán én nem is tudom ... — borult a vállamra. No, ne sírjon, hiszen ön még olyan fiatal — vigasztaltam szegényt. S átöleltem. Nagy szüksége volt erre, ugyanis nagyon szét volt esre. Zötyögött a villamos. Álltunk, s ő zokogott. — Tudja, az élet nagyon szép... — mondtam az ismeretlen szenvedőnek, s lassan csitultak könnyei. — Van ilyen az emberrel, hogy úgy érzi, minden összefogott ellene, de látja, bízni kell, vannak még jó emberek. Én még ugyön nem vagyok nagyon jó, de azáltal, hogy segíthetek önnek, a jóség kezd szétáradni bennem. És ekkor beledöbbentem, hogy mit is mondtam én. Igen, csak a mások szenvedéseinek vállalásával válthatjuk meg magunkat, csakis másokért érdemes élni. Érdemes? 5 bizony a kisördög azt sugallta, hogy tegyek egy próbát. — Igazán, én nem is tudom — borultam zokogva a vállára ismeretlen barátomnak. — Itt le kell szállnom — mondta az illető, s magamra hagyott. Zötyögtünk hát tovább, előre. Én és a villamos. (k-L) Tavaszi fáradtság Gondolatok a rosszindulatú daganatokról KORUNK ORVOSTUDOMÁNYÁNAK újdonsága, hogy betört abba a betegségszférába, melyet régebben gyógyíthatatlannak tartottak. A várakozó passzív magatartás sok területen áttért egy támadó magatartásba. A technikai, biokémiai és farmakológiai (gyógyszertani) terület jobb eszközei lehetővé tették a fejlődést, amelynek van örvendetes, viszont problematikus és fenyegető oldala is. Az onkológiában például az, hogy elég lassan terjednek el az új szerek, valamint így a remények mindannyiunk tudatában, és nehéz szétválasztani a „rák” és a „halál” gondolatát egymástól. Problematikus még, hogy a korszerű orvostudomány — akarva vagy akaratlanul — a korábbinál több ember figyelmét hívja fel az élet „értékére”, s ezáltal őket ismét az élet „határhelyzeteihez” vezeti, ott mozogni viszont újból meg kell tanulnunk. Hazánkban mintegy negyed évszázada állnak fenn az onkológiai szűrőállomások, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy az intézményesített szűréshez, a daganatos megbetegedések feltárásához a világon az elsők között kezdtünk hozzá. Miskolc- Vasgyárban 1969-ben indult meg a szűrés. A két nagyüzemben — Lenin Kohászati Művek és Diósgyőri Gépgyár — rendszeresen végzünk rákszűrő vizsgálatokat, melyre a helyi Vöröskereszt-szervezetek mozgósítanak, a szűrési program alapján. A FENTI TÉNYEK könnyen azt a látszatot kelthetik, hogy lényegében ezen a területen minden rendben van. Sajnos, ez korántsem igaz. Bár a személyi, tárgyi feltételek többnyire adottak, a lehetőségek még nincsenek teljesen kihasználva. A legnagyobb „ellenségünk” e kérdésben a félelem és a szégyenérzet. Sokkal kevesebben jelennek meg a szűréseken ezek miatt, mint azt az összlétszám indokolja. Pedig ezek a 0—10 hónaponkénti szűrővizsgálatok adják az alapfeltételét az eredményes gyógyításnak. A lényeg természetesen az egyén egészségén, életén van, mégsem jelentéktelen az, hogy a későbbi stádiumban észlelt daganatos megbetegedés gyógyítása 500 ezer forintjába kerül államunknak. Ezt a munkát a szemléletbeli problémák mellett szakmai kérdések is nehezítik, amelyekről a cikksorozat elején már szót ejtettem. Itt csupán azt hangsúlyozom, hogy a daganatos megbetegedéseknek mintegy 100 formája lehetséges, és ezért a helyes diagnosztizálásban igen nagy jelentősége van a méhszájról a sejtvizsgálatra vett mintának, amelyet valamennyi szűrésünkön elvégzünk. Ez a beavatkozás teljesen fájdalommentes. Az onkológiai munkában az is jelentős hátrány, hogy az intézményesített szűrések ma még csupán a nőkre terjednek ki, bár ez a betegség a férfiakat is veszélyezteti. E területen a fő problémát az jelenti, hogy a férfiak daganatos megbetegedései a belső szervekben a leggyakoribbak, így feltárásuk sokkal nehezebb. Ehhez a szakmai feltételek ma még nem biztosítottak. A GONDOK, a szemléletbeli kérdések, a szakmai feltételek hiánya és az e területen folyó vita mellett van egy döntő tényező, amit még egyszer szeretnék hangsúlyozni: az emberiség jövője szempontjából gyógyíthatatlan betegségek nincsenek, csak gyógyíthatók. Az, hogy ez mind több rosszindulatú daganatformára elmondható legyen, igen sok ember összefogására és erőfeszítésére van szükség. Amit ebben többségünk megtehet: időben és bizalommal forduljon a szakemberekhez, az orvosokhoz. (Vége) Dr. Ferencz Tibor onkológus szakfőorvos г> Kutyák — rács mögött Amerre elhalad Farkaslyukon a furcsa alakú kocsi, megszűnik a csoholás. A gumikeréken gördülő rácsos fémdoboz látványa megszelídíti a legharapósabb ebet is. A kóbor kutyák behúzott farokkal igyekeznek elsomfordálni — kevésnek sikerül. — Mennyi kutyát fognak el naponta? — kérdeztem a bakon ülő Radics Árpádtól, aki — személyazonossági igazolványa szerint - gyepmester. — Tegnap például negyvenet. Persze ez változik - tette hozzá —, attól is függ, hogy merre járunk. — Éves átlagot tudna mondani? — Hogynem bólintott —, tavaly közel ötezer kutyát szedtünk össze. — Ez a rendes foglalkozása? — Igen, kérem. Az Ózdi városi Tanács alkalmazottja vagyok a feleségemmel együtt. — Együtt dolgoznak? — Én vagyok a főnök, ő a beosztott — mondta nevetve. — Havonta ötezer forintot keresünk ketten. A tanács egy szoba-konyhás lakást is adott - tette hozzá, és leszállt a bakról, mert kutyát hoztak. Levette a kocsiról a fogót, óvatosan a kutya mögé állt és egy hirtelen mozdulattal összezárta a fogót a nyakán. Fondorlatos szerszám. A kutya teste megmerevedett, az állat mozdulatlanná, veszélytelenné vált. Radics Árpád megemelte és a „vasdobozba" tuszkolta a fiatal korcsot. Szellemesnek mondható a kocsi kiképzése is, mivel először egy „előszobába” kerül az állat, majd mikor már rázárták a külső ajtót, kinyitják neki a sorstársakhoz vezető nyílást. Az összezárt kutyák a legtöbbször összemarakodnak. A „rabkocsiban“ levők megadóan tűrték egymást és sorsukat. — Szereti a kutyákat? — Szeretem — válaszolta kurtán. — Van kutyája? — Kettő is — mutatta ujjával a gyepmester rendesen gondozom őket. Azok nem kerülnek ilyen sorsra - intett a kocsi felé. — Ezekkel mi történik? — Elszállítjuk valamennyit a telephelyre és formalin méreggel beoltom őket. Nem szenvednek, néhány másodperc alatt végez velük. — Nem sajnálja őket? — A kóbor és a beoltatlan kutyákat nem, mert azok nagyon veszélyesek. Számtalan tragédiát okoztak már. Volt olyan kutya is, amelyikbe nem szívesen nyomtam bele az injekciós tűt, de el kellett pusztítani, mert a gazdája ideadta. Az emberek is felelőtlenek, mert oltás helyett inkább az utcára zavarják az állatokat Felszállt a bakra és a kezébe vette az ostort. — A kutya szereti az embert, nem magától lesz gazdátlan - szólt még vissza és a lovak közé csapott. fónagy — A gyepmester (balról) és alkalmi segítőtársa a bakon Fotó: Temesi László