Borsodi Vegyész, 1965. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1965-07-01 / 26. szám

ms. Torras J. Beruházási őrjárat Közel 50 százalékos kapacitás-bővítés a PVC-gyár elektrolízis üzemében A nagyjavítás során bekötik az új beruházásokat A Borsodi Vegyikombinát PVC-gyárát már eredetileg úgy tervezték, hogy az évek során újabb, az üzemek kapa­citását bővítő beruházásokat hajthassanak végre. A beru­házások úgynevezett II. üteme közel 1,4 milliárd forint érté­kű bővítést ír elő a PVC-gyár­­ban. Ezen belül került sor az elektrolízis üzem bővítésére is.­­ Több mint 40 millió forin­tot ruházunk be az elektro­lízis üzembe. Ezeknek a mun­káknak a végső, befejező sza­kasza most következett el, — tájékoztatott Keresztes János elvtárs, a BVK beruházási igazgatósága gépészeti főosz­tályának vezetője. Ebből az összegből mintegy 33 millió forint értékű import gépet kap az üzem, s közel 4,5 millióba kerül az ugyan­csak import higany, amely az elektrolizáló cellák katódja­­ként szükséges. A gépi beren­dezéseket a francia Krebs­­cégtől vásárolta a BVK, ugyanúgy, mint az előzőket.­­ Az eredeti tervek szerint az elektrolízis üzem bővítésé­nek befejezési határidejét 1966-ra állapították meg. A Vegyipari Tröszt utasítására ezt a határidőt később módo­sítottuk ez év szeptemberére. A PVC-gyár nagyjavításra va­ló leállása azonban ezt a mó­dosított határidőt is módosí­totta. Az új berendezések be­kötését ugyanis csak teljes üzemállás mellett lehet vég­rehajtani. A nagyjavítás tehát jó alkalmat nyújt a bekötések elvégzésére is, — mondotta Keresztes elvtárs. A határidőknek ilyen szoros módosítása természetesen igen jelentős feladatokat ró mind a beruházókra, mind pedig a kivitelező vállalatokra. — Legkivált a VEGYSZER és a VERTESZ munkásaira vár nagy munka az elkövetke­ző napokban. A Lengyel And­rás és Szűcs Tibor irányításá­val működő VEGYSZER és a Tóth András által irányított VERTESZ-dolgozók az eddigi munkák során dicséretes üzemtartást mutattak. A „szi­gorított” tervhez képest lema­radás nincs az elektrolízis üzemnél. A PVC-gyár június 28-án, hétfőn állt le teljes nagyjaví­tásra. A gyár újraindításának határideje — mint ahogy már tájékoztattuk olvasóinkat, — július 10. Alig két hét áll te­hát rendelkezésre a bekötési munkák elvégzésére. A feladat pedig igen nagy, ami a kivi­telezőkre hárul. A bekötések mellett ugyanis a megváltozott keresztmetszetnek megfelelően a már meglevő berendezések egy részét is át kell alakítani, ki kell cserélni, főként a cső­vezetékek esetében. A szerelési munkák igen nagy pontosságot, gondosságot igényelnek. Éppen ezért rend­kívül precíz ütemtervet dol­goztak ki a bekötési munkák­ban részvevők számára. Ah­hoz, hogy ezt az ütemtervet végig tartani tudják a kivite­lezők, a nagyjavítás ideje alatt nyújtott műszakban dol­goznak. A VEGYSZER és a VERTESZ kirendeltség dolgo­zóinak igen alapos és gyors munkát kell végezniök ahhoz, hogy a kívánt határidőre be­fejeződhessék az elektrolizis üzem bővítésének bekapcsolá­sa, hiszen a munka elhúzódá­sa jelentős mértékben akadá­lyozná nemcsak az elektrolizis üzem, de az egész PVC-gyár 1965. évi termelési tervének teljesítését is. A bekapcsolási munkák be­fejeztével az elektrolizis üzem­ben egy hónapos próbaüzeme­lés kezdődik, amelynél a komplex­ próbákat egy francia technológus irányítja, aki a garanciális átadást is elvégzi. A 12 elektrolizáló cellával bő­vített elektrolizis üzem kapa­citása közel 50 százalékkal nö­vekszik. A bővített üzem tel­jes átadására előreláthatóan augusztus végén kerül sor. A bírálatról általában n­emrégiben egy üzemi munkással beszélget­tem. Sok minden szóba került, így a többi között az is, hol tartunk manapság a bírá­lattal. Mert talán felesleges is különösebben bizonygat­nunk, hogy a fejlődés ezen a téren sem állhat meg. Ez a dolgozó nagyon őszin­tén elmondta véleményét. Szerinte bírálatból nem va­gyunk éppen híján. Főleg pedig akkor nem, ha az nem személyekre irányul, hanem valamely szerv, intézmény munkájáról kell véleményt mondani. Érdemes azonban közelebb­ről is szemügyre venni azt a sokak által feszegetett problé­mát, hogy tulajdonképpen , kinek a részéről és milyen irányban hangzik el általában kritikai megjegyzés. M­agától értetődő ugyan­is, hogy egy magasabb beosztásban levő dol­gozó minden különösebb „kockázat” nélkül megmond­hatja véleményét beosztott­jainak. De vajon hogyan fest ez a dolog fordítva? Mert ez sem lehet utolsó szempont. S főként azért nem, mert igen sok emberrel találkozunk, aki mielőtt véleményt mondana, alaposan fontolóra veszi, hogy bíráljon-e, vagy sem. Az em­berek általában így véleked­nek: ha csendben maradok, jó fiú leszek a vezető szemében, s nem lesz haragosom. Ha viszont megmondom a vélemé­nyemet, ki tudja, mit von ez maga után. Nem néznek-e majd rám rossz szemmel fe­letteseim, nem kerülök-e majd hátrányos helyzetbe egy eset­leges fizetésemeléskor. Egyál­talán: mit mondanak majd rólam? Mi tagadás, sokan vannak még ilyen véleményen, ha a bírálat gyakorlásáról esik szó. Az viszont már nem a leg­helyesebb, hogy ilyesminek felülnek az emberek. Minden túlzás nélkül el­mondhatjuk: a vezetők döntő többsége megérti a bírálat szükségességét. Legalábbis nem hallani olyan kirívó pél­dát, amely a bírálat elfojtásá­ról tanúskodna. De tegyük fel, ha akad is elvétve olyan ve­zető, aki rossz szemmel nézi azokat, akik bírálni merészel­nek, megvan annak is a lehe­tősége, hogy a kritikát gya­korló személy bizonyítani tud­ja igazát, hogy szembe lehes­sen szállni az esetleges „meg­torlással”. T­ovábbra is arra kell töre­kednünk, hogy minden munkahelyen, üzemben, vállalatnál egészséges, a fejlő­dést elősegítő kritikai légkör alakuljon ki. Persze tévedés ne essék: ne a mindenáron való bírálat legyen a cél, hanem a valóságos hibák, hiányosságok megszüntetése. Ennek természetesen egyik döntő feltétele, hogy megte­remtsük mindenütt a bírálat gyakorlásának lehetőségét. Nem utolsósorban pedig: le­gyen mindenkor foganatja a dolgozók részéről elhangzott kritikai észrevételeknek! Szép eredőilépési­ zárult a vasgyűjtés A TVK üzemeiben nyolc KISZ- szervezet fiataljai k­ét héten ke­resztül gyűjtötték társadalmi mun­kában a vas- és fémhulladékot. A napokban a gyűjtés befejeződött. 120 fiatal mintegy 500 társadalmi munkaórában több mint 40 tonna vas- és 1 tonna egyéb fémhulla­dékot szedett össze a gyár terü­letén. Ezenkívül 3—4 mázsa szí­nes fémhulladékot gyűjtöttek a különböző üzemrészekben. Ezzel jelentős mértékben hozzá­járultak az üzemi rend és tiszta­ság fokozásához. BORSODI VEGYISZ Elsőként az újítási előadótól hal­lottam róluk bővebben. És ez nem véletlen, hiszen a brigádnak szinte valamennyi tagja évek óta újít. — Legutóbb például — mondta. Kerekes elvtárs, a BVK újítási elő­adója — több mint 22 ezer forint újítási díjat vett fel a központi javítóműhely gép­szerelő szocialista brigádja. S ahogy hallom, egyenlő arányban el is osztották a brigád tagjai között... A gépszerelők jól ismertek a Borsodi Vegyikombi­nátban. Már csak azért is, mert aligha zajlik le bri­gádjutalmazás úgy, hogy ők ne szerepelnének a ju­­talmazottak névsorán. — Talán ezért van, hogy nem is egyszer szóba hoznak bennünket: már megint a gépszerelők, már megint a Tatár-brigád! — s ezt már Tatár Béla, a harminc tagú brigád vezetője kicsit kesernyésen is, de nem kevés „rátartással” mondta. Persze, ha valaki közelebbről is megismerkedik a gépszerelők történetével, mindjárt megértővé válik a kesernyés hang, de a „rátartással” szemben is... Ezer munkaóra megtakarítás — Tudom én, mi kell az újságírónak — kezdte a brigádvezető, nem hagyva időt sem a kérdezőskö­­désre. — Ha valami kimarad, akkor tessék szólni! — Aztán sorolja, hogy csak győzzem jegyezni az ada­tokat: 1960 októberében alakult meg a gépszerelők szo­cialista brigádja 22 taggal, Bírta Alajos vezetésével, aki azóta is tagja a brigádnak, bár munkahelyileg már elkerült tőlük Április 4-én — s erre igencsak büszkék a gépszerelők — az Állami Díj III. fokoza­tával tüntette ki kormányunk Bírta Alajost. A brigád létszáma azóta 30 főre gyarapodott. Három műszaki dolgozójuk és két technikusuk van. A brigád vala­mennyi tagjának megvan legalább a nyolc általános iskolai végzettsége. — Most két éve bíztak meg a brigád tagjai a bri­gád vezetésével — mondta Tatár elvtárs. — A szo­cialista címet és az oklevelet még 1963-ban elnyer­tük. Azóta megszereztük a szocialista jelvényt és a vörös zászlót is. A brigádban igazolatlan mulasztás és késés több mint két éve nem volt. Az elmúlt év­ben 450 óra társadalmi munkát végeztünk, s a kü­lönböző javítási munkák alkalmával, jó szervezéssel csupán az első negyedévben több mint 1000 munka­órát takarítottunk meg. A 2220-as újítás A brigádvezető folytatná még a felsorolást, hiszem mondanivaló akadna bőven a gépszerelőkről, mun­kájukról, eredményeikről. Hanem közbevágok, hogy talán az újítást mondaná... — Melyiket? Mert van nem egy. Évente átlag 10— 12 újítást nyújt be a brigád. Aztán tisztázzuk, hogy a 2220-as számú újításról van szó. A gépszerelők ezt a javaslatot tulajdonkép­pen még 1963-ban dolgozták ki. Lényege: az óriás­kompresszorok dugattyúrúdján levő bronz betét­lapok maximális kihasználása. Az újítás alapján az egyrészt súlyos, másrészt körülményes megmunká­lást igénylő bronz betétlapokat a kopás után nem cserélik í­i, mint korábban, hanem „megtalpalják”, s így háromszor-négyszer hosszabbítják meg az élet­tartamát, ami jelentős deviza- és megmunkálási idő megtakarítást eredményezett. A BVK ezért fizetett a brigádnak pontosan 22 ezer 500 forint újítási díjat.­­ Ebből az összegből 1000—1000 forint jutott mindazoknak, akik az 1963-as évben már aláírták a szocialista brigádszerződést. Ami megmaradt, abból közös bankettet, családi összejövetelt rendeztünk a brigád valamennyi jelenlegi tagjának a meghívá­sával. A közös kassza A családi összejövetelek, kirándulások, közös szó­rakozások hagyományossá váltak a Tatár-brigád életében. Naplójuk lassanként képes­ albummá vál­tozik. Kedves emlékként őrzik az összejövetelek do­kumentumait. — A gépszerelőknek közös kasszá­juk van. Most is van benne vagy 1300 forint — tájékoztat Tatár elv-­ társ. — De van kint a tagoknál is vagy 800 forint. Kölcsön. Ha valaki­nek előre nem látható kiadása akad, ebből kölcsönzünk a fizetésig. No, és persze ebből fedezzük az összejöveteleket. Mindig azt, amit a brigád megszavaz... Viták és határozatok Próbálom kérdezni, milyen az összhang a harminc ember között. Adódnak-e viták, veszekedések? — Veszekedés soha! Vita — mindig van — jelen­tette ki határozottan Tatár Béla. A brigád határoz mindenben. Hogy kit küldjenek jutalomüdülésre, kiket tapasztalatcserére, kiket ter­jesszenek fel kiváló dolgozónak, milyen felajánlást tegyenek, hová menjenek kirándulni, — egyszóval mindenről vitáznak és mindenről — közösen dönte­nek. Arról is természetesen, hogy kit vegyenek fel a brigádba. — Megnézzük, hogy elsősorban mennyire megbíz­ható a jelentkező, milyen a magatartása. Ez dönt leginkább. A brigádversenyekben „késhegyig menő” harcok vannak. A gyár valamennyi szocialista bri­gádja árgus szemmel figyeli a többieket,­­ persze mindegyik túl akar tenni a másikon, így vagyunk mi is, gépszerelők. Csak az adminisztrálás? A BVK legutóbbi szocialista brigádértekezletén valaki kicsit sértőn és sértődötten is felvetette: — Azok a brigádok az elsők a versenyben, ame­lyek a legjobban adminisztrálják magukat. A gépszerelőket nem kevéssé háborította fel ez a helytelen vélekedés, mert ahogy mondják: — Csak ott lehet adminisztrálni, ahol van mit És csak azt, amit valóban el is végeznek. S ha valahol sokat tesznek, ott sokat lehet felmutatni is! S ebben a gépszerelőknek, az irigyelt embereknek igazuk van! f­i­­a­ Tóth László, Tarján Sándor és Biró László, a gépsze­relő szocialista brigád tagjai az arzéntrioxid-szivattyú átalakítási munkáit végzi. Nagy Lajos és Tóth László a ciklon légkompresszor nagyjavításán. (Fotó: Kaprai János) Köszönet a TVK dolgozóinak A tiszaszederkényi városi­üzemi pártbizottság és a TVK igazgatósága elismerését fejezi ki a műtrágyagyár valamennyi dolgozójának abból az alka­lomból, hogy a vállalat a fél­éves termelési tervét kilenc nappal előbb teljesítette. A számok tükrében Tiszaszederkény-Újvárosban, Tiszaszederkény községben és a Tiszapalkonyai Hőerőmű készenléti lakótelepén végzett újabb felmérés adatai arról tanúskodnak, hogy az utóbbi két év alatt ezeken a helye­ken csaknem megduplázódott a tv-előfizetők száma. Míg 1963-ban mintegy 500 tv-tu­­lajdonost tartottak nyilván, 1965-ben már 904 tv-készülé­­ket számlálnak. Még szembetűnőbb a fejlő­dés ezen a téren, ha figye­lembe vesszük, hogy a három településen mindössze 1491 család él. A lakosság száma mintegy kilencezerre tehető. Növekedett az elmúlt idő­szakhoz képest a napilapok eladási száma is. Népszabad­ságból 687, Népszavából 341, Északmagyarországból pedig 141 darab jut el naponta az olvasókhoz. Személygépkocsival az em­lített helyen 60 család ren­delkezik. De legalább ennyien, ha nem még többen várják, hogy gépkocsiigényüket kielé­gítsék. A gépkocsik elhelyezésével kapcsolatos gondot úgy igye­keznek megoldani, hogy kö­zös összefogással, társadalmi munkában garázsokat építe­nek. Az első — 16 gépkocsi befogadására alkalmas — ga­rázs­épület már elkészült az újvárosban. De rövidesen be­fejezik még három újabb épület építését is, ezzel 56-ra gyarapodik a gépkocsi-garáz­­­zsal rendelkezők száma. 3 Igény­es kötelesség AZ EMV MUNKÁJÁT nagyszerű tettek dicsérték és dicsérik ma is. Nemcsak a termelésben érnek el kiváló eredményeket, hanem a moz­galmi tevékenységet, ezen be­lül a szakszervezeti munkát tekintve is. Ékes bizonyítéka ennek, hogy a szervezettség a vállalatnál 92 százalékos, ami azt jelenti, hogy mindössze 8 százalékra tehető azoknak a száma, akik még nem tagjai a szakszervezetnek, önmagá­ban véve ez a szám sokat mond, de ha mögéje nézünk, egy sor olyan problémára bukkanunk, amelyekben még nem állandósultak az ered­mények, még sok a tenniva­ló. Ezek között is az egyik legkritikusabb a szakszerveze­ti tagdíjak fizetése körül ki­alakult helyzet megváltoztatá­sa. Tagadhatatlan, hogy a szakszervezeti tagság túlnyo­mó többsége becsületesen ele­get tesz kötelezettségének, hó­napról hónapra rendszeresen fizeti a tagdíjat, vigyáz arra, nehogy elmaradása legyen. Ez kötelessége minden szakszer­vezeti tagnak, így azoknak is, akik erről megfeledkeznek, viszont a különféle, a szak­­szervezet ügykörébe tartozó juttatások igénylésénél több­nyire az elsők között jelent­keznek. Az ilyen emberek vélt vagy jogos igényeik kielégíté­sének követelésénél verik az asztalt, de ha az ő kötelességük teljesítéséről (többek között a tagdíjfizetésről) van szó, ak­kor elvesztik hangjukat, nem nagyon jelentkeznek, és saj­nos, még csak nem is szégyel­lik magukat. IGÉNY ÉS KÖTELESSÉG egymástól különválasztva, két­fajta dolgot jelent, de ha adott esetben bármelyikről is van szó, már e°viitt jelentkezik. Ez a történet Tomkó János­ Ez történt Tomkó Jánossal, az „I”-üzem dolgozójával is, aki öt hónapja nem fizet tag­díjat, ugyanakkor rendkívüli segélyért folyamodott. Sajnos, felelős beosztásban levő emberek sem teljesítik a szakszervezeti élet iránti éle­mi kötelességüket íme, né­hányan azok közül, akik több­­kevesebb havi tagdíjjal való el maradással „büszkélkedhet­tek” a vállalatnál. Bobok térnél, a beruházás dolgozó­­i, Kocsis János, a TVK-től, Csömör Gábor tűzrendészet előadó, Heltai Vilmos raktá­ros, Farkas Péter, a tűzvédel­­mi berendezések kezelője, Várkonyi János TMK-techni­­cus, az orvosi rendelőben dolgozó Kamarás Ernő, Fóti György, a beruházás előadója é­s gépkocsivezetők közül néhá­­nyan és sokan mások. Azok, akik kilógnak a sor­ból a tagdíjfizetésben, nem azért haladnak ilyen úton, mert nincs meg az anyagi le­hetőségük e kötelezettség­ tel­jesítésére, hanem azért, mert csak formálisan tagjai a szakszervezeti mozgalomnak. Az ilyen magatartás­ viszont egyáltalán nem dicséretre méltó dolog. Olyan esetek is előfordultak, hogy vezető be­osztású embereket a beosztott­jaik keresik fel, hogy lépje­­nek be a szakszervezetbe, vagy fizessék rendszeresen a tagdíjat Általában tapasztalható néhány dolgozónál, hogy be­lép ugyan a szakszervezetben egy-két hónapig fizet is tag­díjat, aztán elmaradozik. Ké­sőbb már nehéz kiegyenlíteni a hiányzó összeget hiszen, mint azt a közmondás is tart­­­ja, sok kicsi sokra megy. Hogy a szakszervezeti mun­ka az ÉMV-ben is maradék­talanul jó legyen, az­ nem mindig és elsősorban csak a vezetőkön múlik, hanem a tagságon is, ezen belül a tag­díjat nem fizetőkön, akiknek meg kell érteniök, hogy a kü­lönböző segélyek és üdülője­gyek iránti igényük kielégíté­sének fontos feltétele a remd­­szeres tagdíjfizetés. s­­t­)

Next