Borsodi Vegyész, 1974. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-04 / 1. szám

2 Gyorsmérleg a TVK-hol AZ ÉV VÉGI számvetések alkalmával rendszerint ösz­­szehasonlítást végzünk az előző évhez viszonyítva. Ez alkalommal is így készítet­tünk gyorsmérleget a Tiszai Vegyikombinát üzemeinek termelési eredményeiről. Valamennyi gyár az 1972-­­ évhez viszonyítva jelentős többleteredményt ért el. A legszebb teljesítménnyel a nierogénműtrágya-gyár kol­lektívája dicsekedhet, egész évben egyenletesen és ma­gas szinten termelt, s a gyár történetében is az el­múlt évben érte el a legki­válóbb eredményt. Ammón­­nitránból több, mint 519 ezer tonnát, az 1972. évi ered­ménnyel szemben 38 ezer tonnával termeltek többet. A lakkfesték- és műgyanta­gyárban, ahol 1973-ban alap­anyag problémákkal küzdöt­tek, sikerült a bázis évhez viszonyítva ötezer tonnával több lakkfestéket és mű­gyantát előállítani. 1973-ban 40 ezer tonna festékipari terméket állítottak elő. A legdinamikusabban fejlődő üzemben, a műgyantafeldol­gozó gyárban több, mint 23 ezer tonna granulátumot dol­goztak­ fel, 3 ezer tonnával többet, mint 1972-ben. Kriti­kus időszak volt az 1973-as év ebben az üzemben­ is, hiszen az alapanyagellátás nem volt egyenletes, s né­hány beruházás a tervezett­nél később valósult meg. A polietiléni gyárban 1426 ton­nát gyártottak, 104 tonnával többet, mint az előző évben. A gépgyárban az új munka­rend bevezetésével jelentős eredményt értek el, s túltel­jesítették a tervet. BEFEJEZÉSÜL egy hasonlító adat, amely egész kombinát előző évi te­vékenységét reprezentálja: Az össztermelési érték 3 mil­liárd forint, 2,6 millióval több az 1972-es vállalati ter­melési értékhez viszonyítva. Össze­az A KISZ politikai oktatás helyzete a BVK-ban AZ EGYRE rohanó és fej­lődő élet, mind nagyobb fel­adatok elé állítja a fiatal szakmunkásokat, technikuso­kat és mérnököket, így van ez nemcsak a technika és a tudomány, hanem a világ napi eseményei, a politikai és társadalmi kérdések terü­letén is. A gyors fejlődésben csak az állja meg a helyét s tud­ja maradéktalanul teljesíte­ni feladatait, aki politikailag képzett s elsajátítja a mar­xizmus—leninizmus elméle­tét. Éppen ezért a fiatalok számára egy olyan oktatási rendszer kidolgozása szüksé­ges, amely lehetővé teszi ko­­­runk fő problémáinak meg­ismerését és helyes értelme­zését. Ebben segít a KISZ- oktatás. Az 1973—74-es oktatási év eddigi tapasztalatait vizsgál­ta a Borsodi Vegyikombinát KISZ-végrehajtóbizottsága. A választások miatt az okta­tások beindulása kicsit elto­lódott, ennek ellenére 31 ok­tatási kör alakult 391 taggal, hét formában. Munkájukat Hruszinszki János, a végre­hajtó bizottság nevelésfele­lőse vezetésével egy 11 tagú oktatási bizottság irányítja és ellenőrzi. A KISZ-oktatás szervezése csak azoknál az alapszervezeteknél okozott nehézséget, ahol más terüle­ten is mutatkoztak problé­mák, így a VI-os, a XIII-as és a XXXII-es alapszerveze­teknél. Itt, ha szükség volt rá, az illetékes pártalapszer­­vezetek segítségét is igénybe vették. Egy-egy oktatási körben igen fontos a propagandista személye, ezért már a kivá­lasztásnál különös gonddal jártak el. A körvezetők kö­zül tizenhárman a párt tag­jai. Az oktatás ellenőrzése az elmúlt években sem alap­szervezeti, sem pedig KISZ- bizottsági szinten nem volt zökkenőmentes. Az oktatási bizottság azonban az eddig végzett munkájával bebizo­nyította, hogy ez megoldható. Az oktatás tehát megkez­dődött, s csak a KISZ okta­tási körök munkáján múlik, hogy jövőre egy jól sikerült évről adjanak számot és a benevezett 15 tanuló kör kö­zül mind többen nyerjék el a kiváló címet. KISZ-FIAT­ALJAINK vi­lágnézeti nevelése fontos tár­sadalmi érdek. Az új évben még többet kell tenni a ta­nulás, a művelődés, a haté­konyabb KISZ-nevelés érde­kében. (— K. Zs. —) A szolgáltatásról LAPUNKBAN az elmúlt héten közölt, ,,A szolgálta­tás helyzete a tanácsülés na­pirendjén” című írásunkkal kapcsolatban többen keres­ték fel szerkesztőségünket, és mondtak véleményt, il­letve javaslatokat a város szolgáltatásának helyzetéről. Megnyugtató, hogy minda­zokról a gondokról és prob­lémákról, amelyekről a vá­roslakók szóltak, megfelelő alapossággal foglalkozik a városi tanács, hiszen a leg­utóbbi tanácsülés elé ter­jesztett írásos beszámolóban alaposan és mélyrehatóan összegezték a szolgáltatással kapcsolatos gondokat, hi­ányosságokat és meghatároz­ták a feladatokat is. Hatá­rozati javaslatot fogadtak el, amelyben megjelölik az el­következendő évek fejlesz­tési feladatait. Több kazincbarcikai lakos joggal bírálta a szerencsi Vas- és Fémipari Vállalat gépjárműjavító és szerviz­szolgáltatásának nem meg­felelő színvonalát. A gép­járműjavítás és a szerviz­szolgáltatás terén sok még a tennivaló, állapították meg többen is, így többek között a szerencsi Vas- és Fémipari Vállalatnak kell ilyen irá­nyú tevékenységét elsősor­ban javítani, s ugyanakkor meg kell teremteni a lehe­tőséget egy új szervizüzem építésére Kazincbarcikán. A tervek szerint 1977-ben egy új AFIT-szerviz létesül a városban, de addig is meg­felelő megoldást kell találni az igények kielégítésére. In­dokolt ez azért is, mert a városban több mint 1600 magántulajdonban lévő sze­mélygépkocsi, és több mint 3000 különböző típusú mo­torkerékpár van. Örvendetes, hogy a sajókazai ofosz gép­j­árműszerviz-üzemet akar létesíteni a városban­ Ezzel kapcsolatban a hatá­rozati javaslat utal arra, hogy a városi tanács végre­hajtó bizottsága a szakigaz­gatási szervei útján támogat­ja a sajókazai áfész kezde­ményezését. Szeretnék ha az új szervizüzem mihamarább felépülne. A határozati javaslat meg­állapítja, hogy a fodrászipa­ri szolgáltatás terén tovább­ra is szorgalmazni kell a peremkerületek ellátásának javítását, ugyanakkor meg kell vizsgálni annak a lehe­tőségét is, miként lehetne előbbre lépni a kereskedel­mi szolgáltatás javításában. A tervek szerint a szolgál­tató házban gyorstisztító­szalon kezdi meg működését, de a városban az úgyneve­zett I/A egységben az épülő új lakóházak valamelyiké­nek alagsorában egy szol­gáltatóház építését tervezik. Megvalósítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a kisiparosok a részükre jut­tatott helyiség után vállal­ják a beruházás bizonyos hányadának megfizetését. A VÁROSI TANÁCS ja­vasolja a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnak, hogy a város területén lévő egységeiben a televízió, va­lamint a hűtőgépek házhoz szállításán túl, nyújtson se­gítséget a lakáson való üzembehelyezésben is. Biz­tosítsa az anyag- és alkat­részekből, szerszámféleségek­ből a jobb ellátást, a kis­iparosok valamint a szövet­kezetek részére. Olvasóink írják Az egyeli iskolában 1970. január végén a Ti­szai Vegyikombinát dolgozói televíziót ajándékoztak az egyeki és a tiszadadai isko­lának. Akkoriban az a meg­tiszteltetés ért, hogy dolgozó­társaim nevében én adhattam át a televíziót a tanulóknak és a pedagógusoknak. Azóta is kapcsolatot tartok az iskolával, illetve a Ru­­zsinszki pedagógus házaspár­ral. A barátság eredménye­ként nemrégiben az osztá­lyukkal is meglátogatták a brigádomat a festékgyárban. A napokban viszonzásul mi is ellátogattunk az egyeki is­kolába, ahol nagy szeretet­tel fogadtak. Megmutatták a tőlünk kapott televíziót, amely azóta is kiválóan mű­ködik. Különben a Budapesti Sütőipari Vállalat dolgozói­tól is kaptak egy másik ké­szüléket, az iskola felsőtago­zatosai. Ahogy néztem a televíziót, eszembe jutott az újabb, jól elindított akció, amely a bor­sodi iskolák megsegítésére irányul. És ha egy tévé ilyen nagy örömöt és segítséget je­lent, akkor az újabb felaján­lott összegek milyen támoga­tást adhatnak majd...? Úgy éreztem, minden forint hoz­zájárulás ehhez a mozgalom­hoz, jó befektetés a jövő nemzedékünk fejlődéséhez. S egy pillanatra az üres terem megtelt előttem azokkal a tágra nyílt szemű és mosoly­gó gyermekekkel, akiket ak­kor ott láttam és akik taps­sal fejezték ki a köszönetü­­ket. Végezetül tolmácsolom az iskola tanulóinak és pe­dagógusainak köszönetét mindazoknak, akik részt vet­tek a tv-ét minden iskolának mozgalomban. Ahogy a tanu­lók mondták: a mai napig hű segítőtársunk maradt az ajándékuk. Tömör Lászlóné, Leninváros BORSODI VEGYÉSZ Az újév startja a TVK-ban Jó termelési eredménye­ket jegyeztek az 1974-es gaz­dasági év első napján a Ti­szai Vegyikombinát üzeme­iben. A központi ügyeletes diszpécser jelentése szerint technológiai zavar nélkül telt el az ünnepi műszak. Az a több ezer dolgozó, aki az üzemekben töltötte a szil­vesztert és az új év első napját, fegyelmezetten és jól látta el feladatát. A nitrogénműtrágya-gyár első napi mérlege: ammóniá­ból 716,9, salétromsavból 1482 tonna volt a termelési eredmény, karbamidból pe­dig 36,2 tonnát gyártottak a 24 órás műszak alatt. A polietilén gyárban 53,5 tonna etilént állítottak elő, polietilén granulátumból pe­dig 44,5 tonnát gyártottak. A műanyagfeldolgozó gyár három üzemében összesen 63,3 tonna granulátumot dol­goztak fel. A festékgyárban az év első napján tervsze­rű, karbantartási munkát végeztek. AZ IDEI esztendő munká­ját értékelő termelési tanács­kozásra decemberben került sor a Tiszai Vegyikombinát polietiléngyárában. A ta­nácskozáson jelen volt Szé­nási Tibor, a vállalat műsza­ki igazgatóhelyettese. A termelési tanácskozás első részében Blahut János gyárvezető-helyettes ismertet­te a polietiléngyár 1973. évi termelési helyzetét. Elmond­ta, hogy a gyár eddigi ter­melési értéke mintegy 100 millió forint. Többek között szó volt a PEGY tervszerű nagy leállásáról, amikor több, az üzemelési helyzetet javító intézkedés került megvalósí­tásra , például megnövelték az etilénkompresszorok for­dulatszámát. A nagy leállás­tól függetlenül, de csaknem ebben az időszakban került sor a pirolízisüzemi hűtők beépítésére. A hűtők üzem­be helyezése után vált egyen­letes és magasabb szintűvé a gyár etilénszolgáltatása. A gyárvezető-helyettes­­el­mondta, hogy az első félév­ben került sor az ammóniás kondenzátorok átépítésére. Véleménye szerint ezek az intézkedések, és a nagy leál­lások eredményeként fokoza­tosan nőtt az etiléntermelés. Az utóbbi időben sikerült biztosítani a szinte állandó hatvan tonna fölötti rendkí­vül kedvező termelési szin­tet. Felhívta a dolgozók figyel­mét arra, hogy az egyik leg­fontosabb feladat a jelenle­gi termelési szint fokozása. Népgazdasági szempont, hogy a propilén kolonna üzembe­helyezésével se legyen prob­léma, és maximális mennyi­ségű propilént termelhesse­nek. Az 1974-es évi tervjavas­­latban szerepel, hogy a jövő év során üzembe kell helyez­ni az olefinművet. A jövő év első negyedében biztosí­tani kell a polimerüzemben a polietiléngyártás folyama­tosságát. 1974-re az első ne­gyedévben 4500 tonna, a má­sodikban pedig 2500 tonna etilén gyártását tervezik. Jö­vőre összesen 28 900 tonna polietiléntermelést irányoz­tak elő. A TERMELÉSI tanácsko­záson a hozzászólók többsége értékes javaslatokat tett. Végezetül jutalmazásra ke­rült sor. O sztó — Eredmények, tervek a polietiléngyárban 1974. JANUÁR 1. Jogszabály a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiről NÉPKÖZTÁRSASÁGUNK Elnöki Tanácsa nagy jelentő­ségű — minden állampolgárt közvetlenül érintő — határo­­zatot hozott a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiről. A 14/1973. számú Elnöki Taná­csi határozat rendelkezési anyaga szerint: a jogalkal­mazó szervek — bírósá­gok, ügyészségek, tanácsok — kötelesek minden határo­zatukban, intézkedésükben és eljárásukban érvényesíte­ni a szocialista törvényessé­get. Kötelesek a jogszabá­lyokat megtartani és megtar­tatni. Feladatuk a törvény­­sértések megelőzése, a jogel­lenes cselekmények feltárá­sa, és az ellenőrzés eredmé­nyességének segítése. Tevé­kenységükkel neveljék az ál­lampolgárokat a törvények tiszteletére, a jogszabályok önkéntes követésére és fele­lősségtudatuk fokozására. Előírja a NET-határozat, hogy a jogalkalmazó szervek vegyenek részt rendszeresen a jogszabályok és a jogal­kalmazásban szerzett tapasz­talatok széles körű ismerte­tésében. Előírja a határozat, hogy a bíróságok, ügyészsé­gek és a tanácsok segítsék a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdekek összehango­lását. Úgy rendelkezik, hogy a jogalkalmazó szerveik se­gítsék a szocialista együtt­élés szabályainak érvényesü­lését. Kötelezővé teszi a jog­alkalmazó szervek részére, hogy olyan légkörben végez­zék az igazságszolgáltatási és az államigazgatási munkáju­kat, mely légkör segíti az állampolgári fegyelem meg­szilárdítását. Előírja, hogy a jogalkalmazó szervek lépje­nek fel a társadalmi tulaj­don megkárosítóival, az álla­mi fegyelem és a munkafe­gyelem megszegőivel szem­ben. Lépjenek fel az élősdi­­ség, a spekuláció és a mun­kanélküli jövedelemszerzés minden formája ellen. Köte­lezi a határozat a jogalkal­mazó szerveket arra, hogy a jogszabályokat egységesen, társadalmi, politikai, gazda­sági céljainknak megfelelően alkalmazzák, a jogpolitikai elveket maradéktalanul ér­vényesítsék. Meg kell szün­tetni az olykor még ellent­mondásos, és formális és szubjektív jogértelmezést, il­letőleg jogalkalmazást. Javí­tani kell a jogalkalmazó szer­vek ügyintézésének színvona­lát és kulturáltságát. Gyor­sítani és egyszerűsíteni kell a jogalkalmazó eljárást. A jogalkalmazást irányító szervek állásfoglalásaikkal segítsék a helyes és egységes joggyakorlat kialakítását. A jogorvoslatra hivatott ható­ságok nyújtsanak nagyobb segítséget az elsőfokon eljá­ró szerveknek. A jogalkal­mazó szervek kísérjék figye­lemmel a jogszabályok érvé­nyesülését és ezen túlmenő­en a jogszabályok társadal­mi hajtását. Kötelezi a nagyjelentőségű határozat a jogalkalmazó szerveket arra, hogy szükség esetén kezdeményezzék az elavult vagy a gyakorlatban be nem vált jogszabályok felülvizsgálatát, s ahol szük­séges, kezdeményezzék az új jogszabályok megalkotását. Ugyanis vitathatatlan az ösz­­szefüggés a társadalmi vi­szonyok és a jogviszonyok között. A JOG TÁRSADALMI meghatározottsága ma már közismert tény, ezért kötele­zettsége a jogalkalmazó szer­veknek: a társadalmi viszo­nyok és a jogszabályok kö­zötti összhang biztosítása. DR. TÍMÁR LÁSZLÓ Kibővített szb-ülés A Tiszai Vegyikombinát­ban, az elmúlt év utolsó, ki­bővített szakszervezeti bi­zottsági tanácskozásán a dol­gozókat érintő több fontos napirendi pont megvitatásá­ra került sor. A tanácsko­zást Doktor Károly, a szak­­szervezti bizottság elnöke nyitotta meg. A tanácskozá­son részt vett dr. Erdős Ist­ván, SZMT szociálpolitikai bizottságának vezetője, Beál Gyula, a TVK szakszervezeti bizottságának titkára, Csősz Gábor, az üzemi pártbizott­ság titkára, és Hohn László, az üzemi KISZ-bizottság tit­kára. A tanácskozáson többek között szó volt a TVK üzem­egészségügyi helyzetéről. A szakszervezeti bizottság tag­jai sok hasznos tanáccsal járultak hozzá az üzemegész­ségügyi helyzet javításához, s jóváhagyták a TVK üzem­egészségügyi tanácsa meg­alakításának tervét. Szó volt arról, hogy minden vegy­ipari üzemben, így a TVK- ban is milyen fontosságú a dolgozók rendszeres egész­ségügyi vizsgálata. Akik ezen a vizsgálaton nem je­lennek meg szabálysértést követnek el. Javaslatot tettek arra, hogy a szakszervezeti bizott­ságon belül alakuljon egy üzem- és munkaszervezeti albizottság, s ez év elején már állítsa össze a munka­­programját. A tanácskozás befejező részében dr. Vajdahunyadi Emil, gazdasági igazgatóhe­lyettes tájékoztatást adott az Olefin-szálló beruházási költ­ségvetéséről.

Next