Borsodi Vegyész, 1975. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1975-07-03 / 27. szám
1975. JÚLIUS 3. evüzetnél A Tiszai Vegyikombinát vízüzemében az esztendő első felében hét brigád 107 taggal versenyzett. Valamennyi kollektíva közös célja a szocialista brigád sím megtartása, illetve elérése, volt. Az üzem dolgozói csatlakoztak a technológiai egységek felhívásához, a gazdaságosabb üzemelési rend kialakításáért. Ennek keretében 500 óra, több ezer forint értékű társadalmi munkával segítették a tmk-tevékenységét. A termelési költségcsökkentés első félévi eredménye még nem ismert. Az azonban már bizonyos, hogy az első negyedévben 400 ezer forinttal kevesebb volt a költség, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. A szocialista brigádok tagjai nagy gondot fordítanak a munkásvédelemre. Az üzemben napi feladatként foglalkoznak a baleseti veszélyforrások felkutatásával és azok elhárításával. Ez a tennivaló egyre nagyobb jelentőségű, hiszen az üzem komoly részt vállal a műszaki fejlesztési feladatokból. Befejezték az olefin szennyvíztisztító próbaüzemelését, és folyamatban van a vas-mangántalanító telep felújítása. Jelenleg koordinálják a polipropilén beruházási munkáit. Érdemes megemlíteni, hogy a műtrágyagyár nagyleállásánál jó minőségben végezték el a karbantartási munkákat, ugyanakkor zavartalanul biztosították a festékgyár és az olefinmű üzemeléséhez szükséges vízmennyiséget is. (Szántó) Baráti kapcsolat Az Észak-magyarországi Vegyiművek párt-végrehajtóbizottsága nemrégiben tárgyalta meg a vállalati MSZBT-tagcsoport első félévi tevékenységét. Mint megállapították: a tagcsoport jelentős részt vállalt a szov■jet és a magyar nép közötti barátság erősítésében, a közvélemény politikai formálásában. E tevékenységüket a pártbizottság irányításával, szoros együttműködésben végezték a vállalat gazdasági vezetőjével, pártalapszervezeteivel, szakszervezeti műhely- és osztálybizottságaival, a szocialista brigádokkal és a művelődési ház igazgatóságával. Támogatást nyújtottak a sajószentpéteri Elzett Művek MSZBT-tagcsoportjának, Lenin halálának 51. évfordulójáról képes anyagokkal emlékeztek meg. A képek elhelyezéséért az MSZBT nevet viselő portás szocialista brigád volt a felelős. Februárban megrendezték a vállalat kultúrtermében „Hazánk 30 éve” című kiállítást. Említésre méltó, hogy méltóképpen emlékeztek meg a szovjet—magyar baráti és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megkötésének évfordulójáról. Baráti találkozót rendeztek a szovjetunióbeli Kirovból hazánkba látogató csoport tagjai számára. A kedves vendégeket Jura Károly igazgató tájékoztatta, majd baráti találkozón vettek részt a vállalat dolgozóival. Áprilisban a járási pártbizottság javaslatára felvették a kapcsolatot a felsőzsolcai Lenin Termelőszövetkezet MSZBT-tagcsoportjával. Hosszasan lehetne ismertetni a vállalati tagcsoport igen aktív tevékenységét, de az eddig felsoroltak is hűen tükrözik a társaság tagjainak lendületes, jó munkáját. Napirenden a KISZ-védnökség A Borsod megyei ifjúmunkás és védnökségi napok operatív szervező bizottsága július 2-án, Kazincbarcikán a városi KISZ-bizottságon tartotta meg ülését. Az ülésen részt vett Szabó Pál, a megyei KISZ-bizottság titkára, az operatív bizottság elnöke. Az ülésen a július 28-tól augusztus 2-ig Kazincbarcikán megrendezésre kerülő program részletes forgatókönyvét tárgyalták meg. Szervezett akció Takarékos építők A PVC III. műanyaggyárat építő kivitelező vállalatok gondosan ügyelnek a takarékosságra. Törekszenek arra, hogy a vízgőzt és a villamos energiát gazdaságosan használják fel. Energetikus szakember foglalkozik ezzel a munkával. Szerződést kötnek majd az ÉMÁSZ- szal — a fogyasztásnak megközelítőleg annyinak kell lennie, amennyit a szerződésben rögzítettek. Bevezetik a primér mérést. Ezek az intézkedések az energiaköltségek csökkentését eredményezik. A pártalapszervezetek részletes energia- és anyagtakarékossági intézkedési tervet készítettek. Jó példa a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat terve Az építőiparban a legfontosabb szempont a készletgazdálkodás — a vasat, faanyagot kell gazdaságosan felhasználni. Hogyan takarékoskodnak a fával? A zsaluzó és állványozó anyagokat többször is használják. A rendelést nem növelik. A hulladékvas gyűjtésére a KISZ-szervezet akciót indított. A betonacél-rendelésből a vállalat eddig 10 ezer mázsát mondott le az esztendő első felében. A munkahelyi mérések alapján elkészítették a tehergépkocsik és munkagépek fogyasztási normáját és ennek megfelelően biztosítják az üzemanyagot. Fél év alatt 80 százalékos volt a megtakarítás! Megszüntették az olaj- és villanykályhás fűtést, helyette gőzfűtést vezettek be. Szabályzat tartalmazza kivitelezők munkaversenye A kivitelező munkaverseny-mozgalomról tartottak megbeszélést június 19-én a PVC III. nagyberuházáson. A megbeszélésen a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének képviseletében Kiss László elvtárs vett részt. A beruházási igazgatóság gazdasági vezetése készített jelentést a kivitelező munkaverseny jelenlegi állásáról, a féléves tapasztalatokról. A megbeszélésen megjelölték a következő feladatokat is. A munkaverseny-szabályzat tervezetét egyeztetik a kivitelezőkkel. Kiss László kérte, hogy a munkaverseny-szabályzat tartalmazza a következőket: „Összefoglaló értékelési szempontokat, a feladatok kitűzésének módját, a kivitelező vállalatok által készítendő önértékelési szempontokat, a kivitelezők munkaversnyének irányításában, szervezésében részt vevők feladatait.” Az alakuló szakszervezeti intéző bizottság számára a VDSZ tervezetet készített, amelyben meghatározták a bizottság feladatait, hatáskörét. A szakszervezeti intéző bizottság egyik fő feladata a kivitelező munkaverseny politikai irányítása lesz. BORSODI VEGYÉSZ A PVC III. nagyberuházáson nyolc KISZ-alapszervezet tevékenykedik. Közülük a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat alapszervezetének munkáját mutatjuk be. Titkárukat, Bodnár Ferenc gépészt 1973-ban választották meg. 1950-ben született, a debreceni építész technikumban végzett. Milyen akcióprogramot szerveznek, hogyan élnek a fiatalok? Húsz tagja volt először az alapszervezetnek, most 40-en vannak. Mindenkinek pontos feladata van a KISZ KB 1974. áprilisi határozata alapján. Beneveztek az alapszervezetek közötti munkaversenybe, a gazdasági munkát így segítik. Főleg társadalmimunkával épül ifjúságilubjuk. Szerződést kötöttek az I. honvédségi alapszervezettel az építés segítésére. Közös programokat szerveznek a klubban a honvédekkel. A klub a következő hónapban készül el. Vezetőjét már megválasztották. Nem lesz könynyű dolga — olyan programot kell összeállítania, amely a hosszú munkaidő után is vonzó tud lenni. A klub legfőbb célja: a KISZ népszerűsítése. Közös túrákat is szerveznek a fiatalok, a honvédség biztosítja a sátrakat. A legközelebbi túra útvonala: Sopron—Kőszeg—Szentgotthárd. Három ifjúsági brigád dolgozik a műanyaggyár építésén — a vezetőség szeretné, ha minél több KISZ-tag lenne ezekben a brigádokban. Milyen az alapszervezet politikai, kulturális élete? Politikai vetélkedőket, klubesteket szerveznek. Az idén egy barcikai irodalmi műsoron vettek részt. A klubesteken politikai fotót töltenek ki. A gazdasági és társadalmi vezetőket politikai fórumra hívták meg, ahol a fiatalok elmondhatták problémáikat. Az alapszervezet az I. sz. KISZ-csúcsvezetőséghez tartozik a beruházási igazgatóság, a VEGYÉPSZER, a Gyár- és Gépszerelő Vállalat alapszervezeteivel együtt. Jó a négy alapszervezet összhangja. A titkárok gyakran találkoznak. Ezekben a hetekben számolnak be végzett munkájukról, az 1973-as választások óta eltelt időszakról. Hasonlóak az alapszervezetek problémái. Sok jó módszert tanulnak egymástól. A beszámoltatás szempontjai: milyen eredményeket értek el eszmei-politikai téren, milyen kulturális és sporttevékenységet folytatnak. 3 Tanácsi nap a BVK-ban A Kazincbarcikai városi Tanács vezetői töltöttek egy napot a Borsodi Vegyikombinátban június 24-én, kedden. A vendégek a délelőtti órákban megismerték a kombinát gazdasági eredményeit, tájékozódtak a PVC III. építéséről, megtekintették a BVK üzemeit Délután a dolgozókkal találkoztak a Radnóti Miklós Művelődési Házban. A Fórumon részt vett Takács István, a tanács elnöke, dr. Vékony Ernő, a városi pártbizottság titkára, Basil János, a nagyüzemi pártbizottság titkára, Ollári István országgyűlési képviselő. A tanács elnöke a Kazincbarcika életével, a lakosság ellátásával kapcsolatos kérdésekre válaszolt, a tervekről, a problémák megoldásáról adott tájékoztatót. — Nagy az érdeklődés a város fejlődése iránt. Szükség van ilyen találkozóra — mondta Takács István. A kérdésekre adott válaszok közül kiemelünk néhányat: korszerűsítik a régi városi lakásokat; a városgazdálkodási vállalat csaknem száz lakást újít fel évente. A főtéren nagy üzletház épül és ezenkívül új ABC-áruházat is kap a város. Szó esett a fedett uszoda építéséről is, amelynek építésére a következő ötéves tervben kerül sor. Jelenleg súlyemelőcsarnok és atlétikai versenypálya épül a városban, s rövidesen bővítik több kazincbarcikai iskola sportudvarát is. Úttörőház és KRESZ-park létesítésével is foglalkozik a tanács, amelynek építéséhez a szocialista brigádok segítségét kérik. „A hivatalok és intézmények munkaidejét hangolják össze a dolgozók munkaidejével!” — kérik a dolgozók. A tanács egyetértett ezzel a kéréssel: ügyfélszolgálati irodát hoztak létre és módosították a félfogadási időt. A tanácselnök tájékoztatóját követően Török Jenő, a BVK gazdasági igazgatóhelyettese válaszolt a jelenlevők kérdéseire. Takács István zárszavában elmondotta, hogy a felvetődött problémák orvoslására a tanács nagy figyelmet fordít a jövőben. A tanácsi nap erősítette a tanács és a dolgozók kapcsolatát, gazdagította a Fórum kazincbarcikai hagyományait. Török Jenő, a vállalat gazdasági igazgatóhelyettese adott tájékoztatót a vendégeknek a vállalat életéről. A Fórum részvevői az igazgatóság tanácstermében. A vendégek megtekintették a BVK kiállítótermét