Borsodi Vegyész, 1985. július-december (22. évfolyam, 27-51. szám)
1985-07-04 / 27. szám
11995. július 4. aifakú ankét Missiyt. Igaz, vannak, akik majdnem reménytelennek tartják az emberi környezet megóvását, vagy meg nem értéssel és közönynyel figyelik mindazt, ami az értékek megőrzése érdekében történik. Szerencsére a társadalom többsége egyetért ezekkel a törekvésekkel, ha nem is vesz cselekvően részt benne. Persze azért találkozunk olyan „szemlélettel” is, amikor a korszerű ismeret cselekvéssel is párosul. Jó példa erre az a „beszélgetés”, amire immár hagyományosan, minden évben sor kerül az Északmagyarországi Vegyiműveknél. A közelmúltban rendezett környezetvédelmi ankétra a vállalat minden szocialista brigádja elküldte képviselőjét, ahol a környezetvédelem műszaki feltételein kívül széles körű tájékoztatást kaptak a résztvevők a tevékenységi kör egészéről. Az ankéten elhangzott előadásoknak talán sikerült „tisztába” tenni olyan kérdéseket, amelyek eddig megválaszolatlanok maradtak. A vállalat szennyvízhelyzetéről Dékánt Eleonóra, a vízkémiai laboratórium környezetvédelmi szakmérnöke beszélt. Az ÉMV 1983-ban helyezte üzembe a mintegy 150 millió forintos ráfordítással létesülő ipari szennyvíztisztító legfontosabb egységét, a kétlépcsős biológiai tisztítót. A bővített kapacitású komplexum napi 11 000 köbméter szennyvizet képes ártalmatlanítani. A beruházási program további részét a vállalat anyagi helyzetének megfelelően valósítja meg, összekapcsolva az olyan technológiai átalakulásokkal, amelyek célja a melléktermékek minél nagyobb arányú visszaforgatása a gyártási folyamatokba. Mindezekből is kitűnik, hogy az ÉMV nagy gondot fordít a vízvédelemre. Sok esetibén viszont képtelenség alkalmazni a „dinamikusan” változó bírságrendeletekhez. Például az elmúlt év elején érvénybe lépett új rendelkezés 1983-ra is érvényesítette azt a megengedhető szennyezőanyag-mennyiséget, amire a vállalat természetesen nem készülhetett fel. A vállalat levegőtisztaság-védelmi, illetve hulladékkezelési helyzetét Markó László szakmérnök ismertette. Ezen a területen 1971-től létezik bírságrendelkezés, ami akkor meglehetősen általános volt. A későbbiekben 30 anyagot neveztek meg az illetékesek, mely szennyezők száma a közeljövőben 300-ra emelkedik majd. Ennek hatását az ÉMV sem kerülheti el, ami mintegy 53-szorosára emelheti a légszennyezési bírságot. A környezetvédelemmel összefügg a termelési hulladékok és általában a hulladékok hasznosítása és újrahasznosítása is. A korábbi években zömmel technológiai értékesítést vagy újrafeldolgozást biztosító intézkedést tett a sajóbábonyi vállalat. Különösen fontos az úgynevezett veszélyes, toxikus hulladékok ártalmatlanítása. Korszerűsítéssel folyadékégető berendezés üzemeltetésének lehetőségeit teremtette meg az ÉMV. E problémakör — a rendkívül kis kapacitás miatt — még megoldatlan. Összegezve, eme hagyományos környezetvédelmi körkérdés beváltotta a hozzá fűzött „reményeket”. Felelősségébresztő voltáról nem is beszélve, hiszen a dolgozók csak akkor válhatnak valóban aktív részeseivé a környezet megóvásának, ha tisztában vannak munkájuk következményeivel L. B. A környezetvédelmi ankétet Harkácsi Lászlóné, a Vasvári Pál szocialista brigád vezetője nyitotta meg A kérdések egy részére dr. Mogyoródi Ferenc, az ÉMV műszaki igazgatóhelyettese válaszolt Fotó: Katona Munkásportré Mint annyian sorozatunk eddigi szereplői közül, Fábián István is a Dunántúl szülötte. A „folytatás” is sok hasonlóságot mutat az eddig megismert életutakkal. Az ötvenes években nem túlzottan kedvező távlatokat nyújtó paraszti életformát igyekezett ő is felcserélni a munkáslét valamivel jobb perspektívával kecsegtető lehetőségeivel. Ebből a törekvéséből fakadóan került 1950-ben Balatonfüzfőre, ahol a nagy múltú vegyiüzemben helyezkedett el. Alighogy elvégezte az akkori szakmunkásképzőt — amely néhány hónap alatt megadta a bizonyítványt — be kellett vonulnia katonának. A leszerelést követően — 1951- at írtak ekkor — már várta a döntés: új munkahelye Sajóbábonyban lesz. — Az A-üzembe kerültem, ahol rögtön kineveztek csoportvezetőnek. Természetesen akkor is tudtam, hogy ez a bizalom elsősorban a végzettségrőltanúskodó papírnak szólt. A laboratóriumban, ahol a termékeinkkel kapcsolatos elemzések elvégzése tartozott a feladataink közé, mindössze öten dolgoztunk. Végül is nem bántam meg, hogy ilyen messzire szólított, a sors, pontosabban a vegyipar szülőföldemtől. Amikor 1954-ben megnősültem, már az úgynevezett ötös épületben ki is utalt a vállalat számunkra egy különálló szobát. Az évek folyamán, no meg a gyerekek születése után kerültünk egyre jobb körülmények közé. 1966-ban aztán megállapodtunk, hiszen Sajószentpéteren háromszobás otthonhoz jutottunk. — A munkahelyen miképpen alakultak a körülményei? Az A-üzemből 1963- ban kerültem föl a kutatólaboratóriumba. A teendők fokozatosan átalakultak. A mindennapinak számító technológiával kapcsolatos vizsgálódásokat egyre inkább felváltották az új termékekkel összefüggésben levő, az azok alkalmazását kutató elemzések. A vegyipari technikum mielőbbi elvégzése ilyenformán szükségessé vált. Bizony abban az időszakban munkaidő-kedvezmény még nem nagyon volt. A heti négy-, ötórás kiesést a hét végén kellett pótolnunk. A tanulmányaimat 1967-ben fejeztem be. A kutatólaboratóriumban a vállalatunknál, ma működő technológiák közül szinte mindegyik születésénél ott „bábáskodtam”. Ez a munka számomra ma is a folyamatos sikerélmény szerzésének a legfontosabb forrása. Néha azon kapom magam, hogy még otthon is az itteni problémák járnak az eszemben. Egyszer például egy triazin-származék kidolgozásán fáradoztunk olasz megrendelőink részére. Három hónapon keresztül az eredménynek még csak a nyomában sem jártunk. Néhány napot szabadságon töltöttem, miközben természetesen a lehetséges megoldási módozatokon törtem a fejem. Mikor visszaérkeztem, két napon belül elértük a célunkat. .. Ezt a fajta viszonyulást a munkához, ma már látom, hogy az olyan kvalitásokkal rendelkező emberektől tanultam, mint amilyen dr. Haraszti József is volt, aki egyébként 1963-tól került közvetlen kapcsolatba, az ÉMV-vel. Nem dicsekvésből mondom, inkább a tényszerűség védett, talán nekem is sikerült valamit átadnom, ebből a mentalitásból, hiszen az esztendők folyamán olyan, ma már megbecsült szakemberek dolgoztak nálam mint Gáli Gusztáv, Molnár István, Bára Lajos. Fábián Istvánt a munkatársak csak ion nevezik: Páva. A tiszteletnek ebben a közvetlen megnyilvánulási formájában bizonyára benne van a „Pávának” ama tulajdonsága iránt érzett megbecsülés, amely lehetővé tette számára, hogy az ötvenes évek „sima” lombikjainak világából el tudjon jutni odáig, hogy például mostanság nyolc kísérleti gyártás tevékeny, alkotó részese. — Balázsi Tibor — . BORSODI VEGYÉSZ Oklevél a barátság elmélyítéséért Amint arról a közelmúltban már beszámoltunk, a Borsodi Vegyi Kombinát MSZBT-tagcsoportjának elnöksége ünnepi ülésen emlékezett meg a társaság megalakulásának 40. évfordulójáról. A találkozón részt vett és felszólalt Valerij Nyikolajevics Vasziljev, a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza igazgató-helyettese, s a két nép barátságának elmélyítéséért, a tagcsoport és az intézmény közötti együttműködésért oklevelet adott át, melynek szövege a következő: „A Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselete, a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza a jelen oklevelet adományozza az MSZBT megalakulásának 40. évfordulója alkalmából az SZKTH-val való aktív együttműködéséért, amellyel a szovjet—magyar barátság fejlesztését és erősítését segítette elő.” Az oklevelet adományozták az MSZBT- tagcsoportnak, melyet dr. Gulya Imre nevje vezető elnök vett át; továbbá Mérten Jánosnak, a BVK nagyüzemi pártbizottsága titkárának, Bocskai Sándorné szocialista brigádvezetőnek, az MSZBT-tagcsoport aktivistájának, Kaszai Sándor személyzeti és szociális igazgatónak, valamint Zippenfénig Zoltánnak, a tagcsoport elnökségi tagjának. . Utravaloul bizalmat kapott... — Rövid idő alatt immár a második alkalommal „nyilatkozom”, nem túlzás ez? — jegyezte meg a múlt heti beszélgetésünk kezdetekor némi aggodalommal a hangjában Fehérné Eke Katalin. Majd tréfásan hozzátette: — Hiába, meg kell még szoknom a közéleti szereplést... Szavai nem meglepőek, inkább természetes és nagyon is tiszteletre méltó megnyilvánulása egy higgadt és az önmaga tulajdonságait, értékét és munkabíró képességét jól ismerő embernek. Hiszen gondoljuk csak el: néhány héttel ezelőtt ez a fiatalaszszony élte a megszokott életét. Férjével — mindketten vegyészek — a BKV- ban végezték nap mint nap a munkát, melyet nagyon is szeretnek, hiszen az egyetemi évek alatt az azonos érdeklődés, egymás tehetségének tisztelete hozta közel őket. A Székesfehérváron töltött pályakezdés után 1982-ben adódott az a kedvező lehetőség, hogy visszatérjen szűkebb pátriájába a család. Két gyermekük — az egyik már iskolás, a másik óvodába jár — sok örömet és persze a szülői felelősség mindennapos gondjait jelent a számukra. — S egyszer csak megkérdezték: vállalnám-e, hogy javasoljanak képviselőjelöltnek? Amint azt már korábban elmondtam, gondolkodási időt kértem. A munkámat megbecsülik, jó a kapcsolatom a munkatársaimmal — s ebből lelkiismereti kérdést csináltam mindig — azt vállalom el, amit tisztességgel és becsületesen el tudok végezni. S ha megválasztanának" gondolkodtam már akkor, midőn a jelölőlistára felkerült a nevem — el tudom-e majd megfelelően látni mindazt, amit a képviselőtől elvárnak a választók? Sokat töprengtem, s a férjemmel is beszélgettünk erről, míg elérkezett a választás napja. ... Közben persze sor került a választási gyűlésekre. Bődig Gáborhoz hasonlóan — aki a korábbi ciklusban látta el a megye 10. számú választókörzetében a képviselői tisztséggel járó teendőket — Fehérné Eke Katalin is megpróbálta vázolni programját. Elmondta e rétegtalálkozókon, hogy könnyelmű ígéreteket nem tesz, igyekszik megismerni a város és az ott élő emberek gondját, baját, elintézésre váró ügyeit. S befejezésül mindig megjegyezte: ha megnyeri a választók bizalmát, igyekszik azzal jól sáfárkodni, s a lehetőségek szerint tenni valamit a városért, a mintegy 27 ezer választópolgáriért. — Jó érzés volt, hogy egyetlen választógyűlés sem volt panasznap. Olyan témákról esett szó, amelyek ismert és jogos igényeket tartalmaztak. Hiszen a bányászok számára oly fontos gépesítés, munkájuk fokozottabbmegbecsülése, vagy a kazincbarcikai értelmiség problémái éppúgy megoldásra várnak, mint a régebbi lakóházak felújítása, vagy a kereskedelmi hálózat korszerűbbé tétele. De legalább annyira szívügye kell, hogy legyen a képviselőnek az itt élő nyugdíjasok egy rétegének helyzete, mint a nők foglalkoztatásának problémái. Mondjam azt, hogy — az országos helyzethez viszonyítva — nemegyszer irigylésre méltónak tartják Kazincbarcika helyzetét, mondván: dinamikusan fejlődő, jó ipari háttérrel rendelkező és szép város a miénk. S ugyanakkor — közelebbről ismerkedve a helyzettel , mennyi tennivalót lel az ember... Június 8-án a két képviselőjelölt közül Fehérné Eke Katalinra voksoltak többen. Az eredmény nyilvánosságra hozatalakor az elsők között gratulált két elődje, Ollári István, aki több ciklusban volt országgyűlési képviselő, s Bódis Gábor, aki ez alkalommal pótképviselő lett. — Jóleső érzés volt, s tudtam, hogy őszinték a jókívánságok. Mint ahogyan az is meghatott, hogy nemcsak a város vezetői, s a közvetlen munkatársak és barátaink, hanem egykori évfolyamtársak és több barcikai vállalat —női is küldtek meg "som után dísztávirati munkahelyemen — a műanyagmeo és a főosztály dolgozói — a kollégák sikereket kívántak, s felajánlották segítségüket a képviselői munkámhoz. Megtörtént a megyei képviselőcsoport alakulóülése is, s ott megismerhette társait, akikkel majd a következő hónapokban, években kerül közvetlen munkakapcsolatba. Mire e sorok napvilágot látnak, addigra megtörtént a frissen választott képviselő számára az annyira várt esemény, az új Országgyűlés alakuló ülése is. Talán még azt hadd mondjam el: útravalóként nemcsak sok feladatot kaptam, hanem a számtalan módon megnyilvánuló — a személyemnek előlegezett — bizalmat, valamint a segítségadás ígéretét. Mindez sarkall és ösztönöz arra, hogy megfeleljek az elvárásoknak, s jól vizsgázzak a választópolgárok előtt... Gyárfás Katalin Gondolatok az időszakos értékeléshez A szocialista brigádmozgalom munkahelyi kategória, ennek megfelelően kell számot adniuk a szocialista brigádoknak az I. fél évben végzett munkájukról. A szocialista munkaverseny alapvető célja a vállalati célkitűzések hatékony megvalósítása. A feladatok végrehajtásának rész- (időszakos) eredményeit „menetközben” is értékelni szükséges, mert a jól végzett munka késedelem nélküli elismerése újabb lendületet ad a kollektívának és az egyénnek egyaránt. Egy féléves időszak értékelésénél felszínre kerülnek a hiányosságok, a „pontosítani valók” is. Ezért a magára, illetve munkájára igényes gazdasági vezető konkrét feladatok ajánlásával fordul a szocialista brigádok felé, akik ha látják munkájuk értelmét, szívesen vesznek részt azok végrehajtásában. A végzett (féléves) munka alapján meghatározott kereteken belül különböző elismerések adományozására van lehetőség. Az elismerések odaítéléséről a munkaverseny-irodán keresztül július 20-ig kell informálni a válalatvezetést. B. Gy.-né