Borsszem Jankó, 1919 (52. évfolyam, 1-29. (2665-2693.) szám)

1919-01-05 / 1. (2665.) szám

2. oldal Tsizsó az 1919-ik nem közönséges esztendőre Az ezerkilentzszáztizenkilentz évbenn Büszkélkedünk es még híres magyar névbenn, Vörös vértengerről béfarolván révbenn, Meg nem fogyatkozánk diitső harci hévbenn. Magyar a magyarral tovább viaskodik, Sok kéretlen kappan ügön kakaskodik, Tengely a tengellyel összveakaszkodik: Illy virtushoz magyar mindég ragaszkodik. Ezzel tselekszi­mán ezer esztendeje: Sohse tett egy utat lábával a feje, Külön ment az mája, külön a tüdeje, Ezért tellett gyászban rengeteg üdeje. S míg egymást gyomrozzák az sok lelkes szittyák, Telkit gaz szomszédok szíjjakba hasítják, Vetésit konkollyal szerte gazositják, Elpilledt tetemét sarokba szorítják. Haj mastan Károlyi, haj mastan Bokányi! Nem elég köpködős sok frázist okádnyi, Tűzhányó hogy följött ketsesen bokádzni, Mert markunkba törik az köszöntős klázli. De kell megmarkolni kapa, kasza nyelit: Te vállalod felit, én vállalom felit! S ha szűz vetésünkhöz ellenség közelit, Kasza is jó fegyver, kiontani kelit. Szavalók, mint eddig, ne legyünk továbbad, Ne hagyyunk árkodni nálunk ostobábbat S nagy nyavalyájából népünk majd föllábbad, Kipirul orcája, a könnyes, a sápadt. Lelket érez újra, ősi magyar lelket, Mellynek erős szárnyán magasra emelked, Visszaszerzi mind az ezeréves telket S még az Úristen is kebléhez ölelget. Thomas Litteratus de Jazow Kommunista nyelvtan Enyém , enyém Tiéd — enyém Övé = enyém Miénk = miénk Tietek == miénk Övék = miénk „ßoch Öfterreicb!“ — pardon : „indivisibiliter ac inseparabiliter". Kedves Borsszem Jankó! Még­ abban a boldogtalan időben történt, amikor háború és osztrák-magyar sajtó­­hadiszállás volt. Polgár Alfréd, a csak névre magyar, egyébként osztráknémet újságíró is itt dolgozott. Han­gulatos és színes haditudósításokat kellett szegénynek gyártania felsőbb parancsra. Mikor a Szent István csatahajó elsülyedt, a parancsnokló tiszt megkérte Polgárt, írjon valami szép, megragadó, szívbemarkoló cikket. Az író elkészült vele, a vezérkari tiszt elolvasta, nagyon tetszett neki, csak az ellen a mondat ellen volt kifogása: „Mikor a hajó sülyedő orrát már körülnyaldosták a szennyes hullámok, a fedélzetre gyűlt legénység könnyes szemekkel, egy szívvel-lélekkel kiáltotta: „Hoch Österreich­!“ — Ez nem jó, kedves Polgár — mondta aggo­dalmasan a parancsnok. Tudja, megharagudnának miatta a magyarok. Tegyen a Hoch Österreich! helyett olyasvalamit, ami közjogilag is megfelel a tényleges állapotnak. Legyen benne Magyarország is!­­— Kérem, ezredes úr, azt csak nem kiálthatja egy német, egy horvát vagy egy magyar tengerész, mielőtt meghal: Hoch Österreich-Ungarn! — jegyezte meg Polgár. — Ebben igaza van, de találjon ki valamit, azért író maga! A haditudósító visszavonult. Pár perc múlva ragyogó arccal nyújtotta át a parancsnoknak a dolgozatot. A ki­javított passzus így hangzott: „. . . a fedélzetre gyűlt legénység könnyes sze­mekkel, egy szívvel-lélekkel kiáltotta: „Indivisibiliter ac inseparabiliter!“ Hazafelé... ünnepelni... BORSSZEM JANKÓ 1. szám

Next