Brassói Lapok, 1982 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-05 / 1. szám
Kérdés 1982-ről Riporthőseimet ez alkalommal — mondhatnám úgy is: a szokástól eltérően — nem faggattam. Nem tettem fel nekik pótkérdéseket, egy-egy kijelentésükre nem kérdeztem rá, nem „tereltem a szót“ az általam óhajtott irányba. S most, jegyzeteimet lapozgatva, már-már csodálkozom: riporthőseim gondolatai nem „csapongtak“, hanem logikus sorrendben — gondolat gondolatot szül alapon — követték egymást. Nyilván a beszélgetés — de inkább: beszélgetés —■ elindításához szükség volt legalább egy kérdésre. Nos, eme egyetlen kérdésem így hangolt: Mit jelent az ön számára 1982? S e kérdésre, rövidebb-hosszabb idő után, a következő válaszokat kaptam. 1. „Énnekem az jut eszembe a most kezdődő új esztendőről —mondta Igyártó József ác-csoportvezető —, hogy éppen harminc éve dolgozom... Erről pedig az, hogy mi minden történt velem, velünk, a családommal, és mi minden történt az egész országban, csak amihez én a magam erejéveltudásával hozzájárultam ez alatt az idő alatt... Kurtapataki vagyok, ott születtem. Harminc évvel ezelőtt apám és bátyám a brassói 2-es üzemben dolgozott — ácsmunkát persze —, akkor tizennégy éves voltam, maguk mellé vettek mesterséget tanulni. Három év telhetett el így, amikor egy nap azt mondta az apám: úgy látom, megtanultad azt, ami kell, már magadra nem vallasz szégyent, ha világot akarsz látni, ezzel a mesterséggel megteheted._ S én, suttyó legény, persze, hogy világot akartam látni... Építettem Oneştiben tömbházakat, Konstancán papírgyárat, Turnu Magurelén szárított takarmány gyárat, Bukarestben egy új épületszárnyat a Scânteia háznak, az új televízióadó épületét ugyancsak a fővárosban, lakásokat a brassói Állomás-negyedben, részt vettem-vettünk — az általam vezetett ác-csoporttal — a divatház építésében, a Şoimul, Alpin, Ciucaş és Intim elnevezésű szálloda-komplexumok építésében a Brassó-Pojánán. 1914-ben visszajöttünk a városba, itt a Bukaresti utat lezáró íves tömbházakat építettük. Harminc esztendő — ez jut eszembe 1982 említésekor; ennyi ideje dolgozom — elég nagy idő egy ember életében. Annyival több, amennyivel ő hozzájárul egy ország építéséhez-szépítéséhez. Én így hiszem. A mi munkánk: örömszerzés is. Erre pedig valamennyien büszkék vagyunk. ...1982. Bejezzük a Rakodó-völgyi lakónegyed építését. Emberek ezreinek szerzünk örömet... Egy eltökélt szándékunk, hogy munkánkat rendesen, minőségileg is jobban végezzük, hogy évek múlva is felemelt fejjel sétálhassunk az új, szerintem Brassó legszebb negyedében." 2. „Az idén lesz kereken harminc esztendeje, hogy Brassóban dolgozom — mondta Sorbán Piroska tanítónő. — És magam előtt látom a harminc év előtti osztályomat; tizenkilenc gyermek volt, egytől egyig munkásgyermekek... Kedvesek voltak, jók... A legtöbbjüknek egyetlen ruhája volt, az is stoppolt, foltozott... Egy-egy ceruzavéget, radirgumi-darabkát kincsként őriztek-éltettek... Akkor is szóba került a pályaválasztás; kivétel nélkül apjuk van anyjuk mesterségét nevezték meg későbbi életük céljának... A különösen jó tanulók szüleit mi magunk próbáltuk megyézni arról, hogy gyermeküknek valósággal kár — nemcsak az ő maga, hanem a társadalom kára is — nem továbbtanulni... A hasonló rábeszélések azonban ritkán jártak eredménnyel... Mindez így ma talán meseként hangzik. Pedig szó szerint igaz! Név szerint is emlékszem akkori tanítványaimra... László Jolán, Lieb József, László Gyula, Székely Gyula... Ma is találkozunk, hiszen itt élnek Brassóban, találkozunk és örömmel üdvözöljük egymást, elbeszélgetünk... László Jolán végül is technikumot végzett, Lieb József mesteriskolát, László Gyula is technikumot... Székely Gyula, jól emlékszem, villanyszerelő akart lenni. Aztán meggondolta magát. Ma a brassói egyetem mérnök-asszisztense, s úgy tudom, sikerrel védte meg doktori értekezését is... Rendszeresen látogattuk akkor is a gyermekek otthonát, elbeszélgettünk a szülőkkel... Egyszerűek, már-már szegényesek voltak ezek az otthonok... Hát így emlékszem 1952-re... S most, 1982-ben, hogy mi van ma? Képzelje el az általam eddig elmondottaknak pontosan azellenkezőjét... Csak egyetlen példát mondok. Hatgyermekes munkásemberről van szó; mind a hat gyermeknek szép, új bundája van... És még valami, mert ez is az igazsághoz tartozik: ma a gyermekek sokkal szélesebb látókörűek, hogy így mondjam, mint régen. Többet tudnak, felvilágosultabbak. Ezek a gyermekek — a maiak — többet tudnak a hazáról, a szülőföldről, a hazaszeretetről, a szülőföldszeretetről, a háborúról és békéről, mint harminc évvel ezelőtti társaik. S ez így természetes...“ » „1982 kapcsán személyes élményekről is beszélhetnék, hiszen húsz évvel ezelőtt jöttem ide a gyárba dolgozni mint lakatos — mondta Paul Furnică, a brassói szerszámgyár pártbizottságának titkára.—De más az, ami most év elején megelégedéssel tölt el: egy minden bizonnyal kitűnő termelési eredményekkel kecsegtető év tudata. Kezdjem azzal: mintegy fél évvel a dolgozók tanácsainak II. kongresszusa után, egyre határozottabban körvonalazódnak az országos fórum határozatai nyomán testet öltött intézkedések a mi gyárunkban is... Mindenekelőtt a termelés napi kérdéseinek a megoldásában, a fejlesztési stratégiák, a termékbővítés és -felújítás problematikájában, a dolgozók fokozottabb részvételében a gazdasági és társadalmi élet minden területén tapasztalható ez. És ami örvendetes: mindez a munkásdemokrácia nagyfokú fejlődésének mondhatni kézzel fogható bizonyítéka. A Nicolae Ceauşescu elvtárs kezdeményezése-útmutatása nyomán folytatott egyéni beszélgetések a párttagokkal nálunk is rendkívül gyümölcsözőnek bizonyultak. E beszélgetések eredménye végül is 107, a termelés fokozását, a minőség további javítását célzó nagyon értékes javaslat volt, melyeknek a gyakorlatban való alkalmazását még az elmúlt év végén megkezdtük. De szükségesnek tartom megemlíteni, hogy számos, a munka- és az életkörülmények (a munkásotthonról van szó) javítását igénylő javaslat is elhangzott. Hosszadalmas lenne valamennyit felsorolni, de néhányat az érdekesebbek-értékesebbek közül, egész röviden, csak megemlítenék. Ioan Tint mester javaslata alkalmazásával rendkívül jelentősen megjavul termékeink minősége. Mátyás György javaslata alkalmazásával biztosítani tudjuk majd a kovács- és csiszolószakmunkások utánpótlását. Emilián Moraru javaslata alkalmazásával önerőből önerővel értékes és fontos berendezéseket valósíthatunk meg... Említettem volt: húsz évvel ezelőtt jöttem ide, ebbe a gyárba dolgozni. Jól tudom, mi volt akkor itt, mekkora és milyen minőségű volt a termelés, milyenek voltak a munkakörülmények. Az azóta megtett út egy regény témája lehetne, nem egy újságcikké... A fejlődésre nyilván jogosan vagyunk büszkék, de engem személyesen az a napról napra tapasztalható hozzáállás örvendeztet a dolgozók részéről, amely a további fejlődést hivatott biztosítani. Ma, 1982 elején, elmondhatjuk, hogy valóban lendítőerőnk lett a munkásdemokrácia." SZÉNYEI SÁNDOR 3. ♦♦ és örömmel fogadtuk az új esztendőt Megyénk valamennyi dolgozója, románok, magyarok és németek tízezrei a jól végzett munka elégedettségével és örömével búcsúztatták az óesztendőt és bizakodással, eljövendő szorgalmuk hitével fogadták az újat, az 1982-es esztendőt, amely minden bizonnyal újabb és újabb sikereket, eredményeket fog hozni Brassó megye minden dolgozójának. Az esztendőbúcsúztatót, csakúgy, mint eddig, ezúttal is igen sokan a munkatársakkal, jó barátokkal közösen ünnepelték. A tehergépkocsi-gyár sok száz dolgozója például a vállalat új, korszerű kantinéttermében szilveszterezett. Az egész esztendőben egymás mellett dolgozó munkások itt is együtt voltak, együtt vigadtak. Kiváló hangulatban maguk a munkatársak rögtönözték a Pluguşort, s harsogva éljenezték azt, aki a hagyományos tombolán-a szerencsemalacot nyerte. Nem kevésbé vidám, felemelő hangulata volt a brassói fiatalok közös szilveszterezésének, a Cerbul Carpatin étteremben. Több mint hétszázan gyűltek itt össze elkoccintani az esztendőfordulót. S ugyancsak hétszáznyian voltak a brassói egyetemi város éttermében szilveszterező , diákok. Hajnalig tartott a jókedv, nem hiányoztak a meglepetések, tréfák sem. Úgyszintén nem hiányzott a bizakodás sem az új esztendőben. Különösen nem akkor, amikor mindnyájan meghallgatták Nicolae Ceauşescu elvtárs éjféli, üzenetét s kiérezték ebből a gondoskodást, azt a figyelmet, amellyel a pártfőtitkár mindig is övezte az ifjúságot. Hagyományosan jó hangulata volt világhírű üdülőhelyünkön, Brassó-Pojánán is a Szilveszternek. Itt több mint 1 700 külföldi állampolgár koccintott az új esztendőre, mindannyian rendkívül elégedettek voltak azokkal a körülményekkel, amelyeket itt találtak. Nemcsak az esztendőforduló ünnepén, de másnap is, az új év hangulatában együtt mulattak a külföldiek a több mint ezer belföldi turistával, ismeretségek, barátságok kötődtek, nagyszerű hangulat, igazi pojánai légkör uralkodott, rászolgálnak a házigazdák a dicséretre. És ezúttal is, akárcsak minden esztendőfordulón, meg kell említsük azokat is, akik a Szilveszter éjszakáját is munkával töltötték. Az örök tűz birodalmát óvók-gyarapítók. Oldalakat tenne ki, ha valamennyiüket felsorolnánk. Emeljük csak ki az olthévízi cementipari kombinát munkaközösségét, amelynek tagjai január elsején és másodikén 6000 tonna cement gyártását jelenthették. És hasonlóan kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhetnek a fogarasi vegyészek is, akik 300 tonna ammóniumnitrátot termeltek terven felül az új esztendő első napjaiban. Dicséret és elismerés illeti továbbá azokat is, akiket hivatásuk arra késztetett, hogy az esztendőforduló örömünnepén is munkahelyükön maradjanak. Dicséret és elismerés a vasutasoknak, a taxisofőröknek, a postásoknak és telefonistáknak. Illesse elismerés az egészségügyi dolgozókat is, akik Szilveszter éjszakáján is őrt álltak mindannyiunk érdekében. S örömmel jegyezhettük le, hogy az 1982-es év első napján Brassóban 23 csecsemő született, közülük is az első, Schwager Christian, Schwager Erwin és Schwager Elena kisfia. Növekedjék egészségben és örömben, legyen sikeres élete, mint az ország, melyben született, s mely örömmel és bizakodással fogadta az 1982-es évet! Emelik poharukat a tehergépkocsi-vállalat dolgozói Vidám hangulat a traktorgyártók körében 1982. I. 5. Médium ’81 A beígért-beharangozott időponthoz képest jócskán megkésve ugyan, december 18-án megnyílt Sepsiszentgyörgyön az az országos képzőművészeti tárlat, melynek toborozó hirdetményét annak idején lapunk is közölte. A hosszas késlekedés ezernyi okáról, objektív és szubjektív akadályokról regényfolyamnyit nyilatkozhatna Baász Imre grafikusművész, a képtár vezetője, a tárlat létrehívója és házigazdája, aki — mint Bogdán László írja róla okkal és találóan — egy személyben volt szervező, hordár és kifutófiú, magára vállalva seregnyi vesződséges munka oroszlánrészét. Nem szokványos képzőművészeti seregszemle a sepsiszentgyörgyi — több okból sem az! A tárlat ürügyéül szolgált annak a háromnapos rendezvénysorozatnak, melyet részben az Igaz Szó szerkesztősége, a kiállítás egyik patronálója szervezett. Szimpozionok, dia- és akciófilm-vetítések (láttunk néhány kiváló animációs filmet is), irodalmiestszerepeltek a péntek—szombat—vasárnapi műsoron, de mindenekelőtt — Csoóri Sándorral szólva — a „látnunk kell egymást, hogy láthatók legyünk és hallanunk egymást, hogy hallhatók a sarkigazság jegyében zajló közhasznú párbeszédek-viták, tisztázó, és mérlegelő célzatú szóváltások jelentették-jelentik — későbbiekben eredményekben is megmutatkozható — valós hasznát a Médium ’81-nek. A másik egyénítő tényező, mint köz-tudott, a tárlat az 1970 után végzett alkotókat szólította egybe, s ez a „nemzedék“ élményanyagában (következésképpen: gondolkodásában, művészi alapállásában, kifejezésmódjában) összetéveszthetetlenül más, mint elődjeik vagy az utóbb indulók. Eszmélésük és szembesülésük a világgal a minden téren újat hozó társadalmi-szellemi-művészeti nagy örvénylések időszakára esik, s természetszerűen alkotásaik kitörölhetetlenül viselik ennek jegyeit, kinél így — kinél úgy... A mezőny roppant széles, csaknem valamennyi meghívott jelenlétének igenjével válaszolt a szervező(k)nek. Névsorolvasást tartani fölösleges — elemezgetni a műítészek dolga. Megtették szóban a szimpozionokon, feltehetően írásban is nyilatkoznak, közzé teszik vélekedéseiket. A kiállításról — nem minősítésként! — annyit mondhatok: olyan, mint a valóság, olyan, mint a társadalom, melynek hiteles leképezése a láttatás művészetének szélsőséges eszközeivel. (gerzson) BL 1. SZÁM 3. OLDAL