Brassói Lapok, 1930. június (36. évfolyam, 122-146. szám)
1930-06-01 / 122. szám
m TELEFON-INTERURBAN. N rkesztőség és kiadóhivatal 1977 és 82 szám rmma JL POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: SZELE BÉLA őr. Vasárnap, 1930 junius hó 1 XXXVI. évfolyam 122 szám u&©& Szerkesztőség * Kiadóhivatal * Nyomda BRASSÓ. KAPU-UCCA 64-66 SZÁM AHA 6 ££J csíkban már mozdul valami... Körülbelül végigtapogattam már az egész Székelyföldet. Kötelességem volt ez, úgy is, mint újságírónak és úgy is, mint akinek minden székelyföldi keserűségek természetszerűleg a „szíve gyökeréig fájnak.“ Talán fölösleges is mondanom, hogy mindenütt, ahová tapogató ujjaim elértek, mérges, sajgó kelevényeket találtam. Néhol kipattantak ezek a kelevények a tapogató ujjak nyomán. De azért gyógyulást sehol se hoztak. Valami fásult közöny, szédelgő tájékozatlanság, nyomasztó lélekiismeretlenség, vagy a haszontalan emlékekhez való makacs hozzátapadás mlazmái töltötték be a székely levegőt, amely kedvez minden lelki fekélynek s csirájában fojt meg minden jóravaló törekvést. Nyiltabb szemű bennszülöttek, vagy arra járó idegenek mind azt mondogatják, hogy szerencsétlenebb népe s fertőzöttebb lelki levegője nincsen sehol ennek az országnak. — Pedig, — teszik hozzá, — milyen jár ezért a tehetséges, jóravaló és szorgalmas népért, amelyet a hatalom hivatalosai és a saját fajtája lelketlen „ügyesei“ egyként szipolyoznak ... Fájdalmas, lelketelő, szívetszorító dolog lehorgasztott fejjel hallgatni meg az ilyeneket a tiltakozás, a cáfolás, a meghazudtolás minden lehetősége nélkül. Mert igaz, hogy így van ez még ma is, pedig a hátunk mögé került tíz esztendő mindenike csak lopott, csalt, valtott abból az erőtartalékból, amitől a magukat meg nem adók, a reménykedők, a jövő harcosai a megújulást várták. A remény alaptermészete azonban az, hogy soha ki ne fáradjon. Az egyre fogyó erőtartalék szakadozó gátján még mindig sokan állanak s várják azt a lelki szélvihart, amely kisöpri a régi beteg levegőt. Várják az egészséges kezdeményezést, az erőteljes megmozdulást. Várják a biztató előjeleket, legalább. Ne tessék rossz néven venni, ha most, amikor ezek a régóta várt biztató előjelek valóban jelentkezni kezdenek, ellágyul a harsányhangos harcos s meghatódott hangon, kissé sután ezt mondja: — Csikban már mozdul valami... Tavasszal kezdtek lengedezni az uj szelek. Először, jó korán még, dübörögve indult az önálló Csíki Földhitelintézet akarata. Színte ösztönszerű volt a megmozdulás, tehát ősigazság indította útnak. Kis emberek, apró gazdái kevés holdasok akartak öszszesegnii, hogy önmaguk segítségére legyenek Ez a szél elült, bár minden előfeltétele megvolt arra, hogy eredményes viharrá dagadjon. Hírlik, hogy erőszakkal fojtották el. De indult nyomában a másik. Szerényebben. Csak alig észrevehetően legyintette meg az arcodat. Ám az előbbinél is tisztább volt. Üdítő és nagyra hivatott. Egy-két művész, egy-két tanár, egy két úri asszony összefogott, és „szőttesbált“ rendezett a Csíkszereda melletti falvakban. Bizonyos, hogy tudták, mit s miért csinálják. És az is bizonyos, hogy útkereső kínlódásainkban senki jobban rá nem taposozott a lényedre, mint ők. Azt a gyökeret találták meg, amiből ki kell hajtania a megújhodásnak. Pár hónappal ezelőtt az ősz aradi magyar vezér, Barabás Béla és a felesége, csak azért utaztak Brassóba, hogy székely szőttesekkel felszereljék magukat és a belőlük fakadó családokat. Ők mondották, hogy üdébben művészi és tartósabb jobb nincs semmi, mint a székely szőttes. És szomorúan panaszolták, hogy hiábavaló volt a hosszú út, mert nem kapták meg Brassóban azt, amit kerestek. Barabás Béla még emlékszik arra az időre, amikor a székely szőttes még márka volt. De hogyan is maradhatott volna az, ha maguk a székelyek árulták el önmagukat, lenézvén s idegen módikkal cserélvén fel azt, ami bennük a legértékesebb. Az a lelkes Csíkszeredai társaság, valóban alapvető gazdasági tételre bukkant. Azt kell adnunk, sőt azt kell eladnunk, amink van. És használjuk mi is azt, amit magunk tudunk előállítani. A Székelyföldről eddig kifolyt a pénz. Az első kötelesség az, hogy ne adjunk ki többet, csak amennyi feltétlenül szükséges. A második az, hogy adjunk, sőt eladjuk azt, ami a miénk, azai belőlünk fakad s ami márka mert üdébben művészi és tartósan jobb nincs semmi, mint a székely szőttesek és kézimunkák! Ez a tavaszi szellő Indult el Csíkszeredától... Most már csak az kellene, hogy a szellőből szél legyen, a szórványos akarásból rendszer. Most már csak az kell, hogy az a dús föld, amiből mindez kizengett, szakszerű és fáradhatatlan művelésre találjon. S lám, ennek a régenvárt zenének is hallatszanak már az előfutamai. Az a Csíkszeredai társaság kibővült s most, június elején, a pünkösdi búcsú idején, amikor tízezerek zarándokolnak a Somlyói Sziizhez, népművészeti kiállítást rendez. A távolabbi cél: Kultúrház és Múzeum Csíkszeredában. A közelebbi, demonstratív erővel megmutatni és megkedvelteni azt a székely népművészetet, amely új irányba indult kulturális fejlődésünk bőséges forrásává lehet. Mert az a fontos. Ez a belső összeállás kell, ez a „hinterlandi“ megszerveződés. Nem a napi politika harcai a tülekedés, az egymásra vicsorgás! Ezt neveljétek, toljátok, taszítsátok előre székelyek, mert ez bennetek az exportérték. A csíksomlyói kiállításon felvonulnak a szőttesek, a templomi és profán kézimunkák. Felvonulnak a székely fazakasok, fa- és agyagszobrászok. Ott lesznek Nagy István és Nagy Imre festőművészek is, akik bebizonyították már, hogy a hazai értékekkel át lehet jönni nemcsak az erdélyi, de az egyetemes magyar kultúra határait is. Én állítom, hogy a gazdasági megújhodás alapja is ez a sajátos (mert saját és nem hígan lemásolt!) kultúra kiterjedésében lesz. Befejezésül még csak néhány sort. Pár nappal ezelőtt valaki, nagyon értelmes ember, azt mondotta, hogy Erdélyben magyar kultúrára ma csak a magyar zsidóság áldoz. De az a zsidóság csak addig marad magyar, amíg kap is valamit attól a kultúrától, amelynek varázsa alatt magyarrá lett. Nos, a Székelyföld hozhatja azt az újat, üdét, frisset, amire felcsillanó szemmel rábámulhatnak minden vérünktől idegen, de hozzánk vonzódó nációk. Hozhatják azt, amiért érdemes áldozniuk! Abból kell élnünk, azt kell adnunk, sőt eladnunk, amink van. Állítsuk hát szem elé a portékáinkat. És szélesítsük, mélyítsük azt az ősforrást, amiből eddig értékeinket merítettük: a népművészetet. De fejlesszük is tovább, mert haladni kell. Jaj azoknak, akik megállanak. S mindezt csak a belső megszerveződés, belső összeállás útján lehet elérni. Szélvihar kell, ami kisöpri a régi levegőt s újat hoz. Marosszéken és Kiskükülőlen még alsóznak az emberek és unitárius pohárból isszák a hurelejtőt.. Udvarhelyszéken áll a napi politika s csintigrammnyira mérik ki mindenkiből a világnézetet, hogy érdemtelenül magasra tolják, vagy ártatlanul megkövezzék. Háromszéken egyesek túl magasra nőnek, hogy könnyebben hullathassák könnyeiket a többiek felé-De Csikban már mozdul valami... Kacsó Sándor -X Mmma már cgstnmrasi ttlik €1S iilfiiill®!« Száz halott nyolcszáz sebesült a rangooni zavargások áldozata London, május 30. Rangooban kedd este óta szinte óránként újulnak ki a zavargások a nacionalista hinduk és a Gandhi mozgalmát ellenséges szemmel néző birmaiak között. A zavargás első napján a birmaiak 10 hindut megöltek, a zavargások azonban olyan mértékben elfajultak, hogy a halottak száma rövidesen 54- re szaporodott, a legutlosó telefonjelentés szerint pedig a százat is meghaladja. Tegnap egy nacionalista hindukból álló csoport megtámadta a közúti vasút egyik kocsiját, amelyen birmaiak utaztak. A rendőrség kénytelen volt fegyverét hasnálni, hogy rendet teremthessen. Az incidens után állapították meg, hogy a 100 halotton kívül még 800 ember sebesült meg mindkét részről. A zűrzavaros indiai helyzetnek érdekes epizódja játszódott le Baghartban, ahol a keresztény vallású hinduk tartottak nagygyűlést. A gyűlésen beszédeket, a végén pedig imát mondottak Gandhi mozgalmának győzelméért. Az imában lord Irwin indiai alkirályról a legnagyobb elismerés hangján emlékeztek meg. Ai Emberi jogok Lgája elítélt a romániai finíí Memita Miengetiití A cuzista diákok újabb utcai hecceket rendeztek Bukarestben Paris, május 30. Az Emberi jogok Ligájának párisi csoportja tegnap délelőtt a Wagram-teremben tiltakozó gyűlést tartott, amelyen élesen elítélte a romániai antiszemita tüntetéseket. A gyűlésen körülbelül ezer ember vett részt, köztük a francia szellemi és politikai élet több kiváltósága is. A szónokok ismertették a Romániából érkező legfrissebb antiszemita tántetések és támadások híreit s élesen elítélték a kormányt, amely nem tud, úgyy nem akar végetvetni a minduntalan megújuló embertelenségeknek A Liga vezetősége aztán ismertette azt a nyilatkozatot is, amit Manin miniszterelnök a napokban adott ezzel a kérdéssel kapcsolatban a sajtóirodának s így a gyűlés úgy határozott, hogy várakozó álláspontra helyezkedik, mert remélni lehet, hogy a Maniu-kormány erőteljes eszközökkel nyomja el a kilengéseket, sajnos hogy ezzel kapcsolatban újabb uccai botrányról kell hírt adnunk. Tegnap, a hősök napján, Bukarestben több helyen csoportosult össze az antiszemita érzelmű diákság és szinte a rendőrség asszisztálása mellett bántalmazta a zsidógyanus utcai járókelőket. Palatul Tinerimei előtt mintegy 15 hangos italember ráműtette a polgári elemeket. Több ■nbert bántalmaztak, Kongos Ferencet és feleségét pedig véresre verték, csak azért, mert zsidóknak nézték őket. Arról nem szól a jelentés, hogy a verekedői letartóztatták volna, jóllehet a város egyik legforgalmasabb helyén játszódott le ez a felháborító botrány.